Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-21 / 51. szám, Vasarnapi Új Szó
EGY ÉRDEKES, NÉPSZERŰ ISKOLA A BODROGKÖZBEN — Hány osztályos az iskola? — kérdezem Kása Sándor igazgatót. — Hat. Három magyar tanítási nyelvű és három szlovák tanítási nyelvű osztályunk van. — Ezek szerint minden évfolyamban csupán egy-egy osztály működik. — Igen. — És liány gyerek tanulhat iskolájukban? — összesen 120—130. Többnyire mezőgazdasági üzemek ösztöndíjasai. — Vagyis minden évben egv magyar és egy szlovák osztály végez? — Úgy van. Minden tanév végién 40—50 fiatal szakembert bocsátunk ki az életbe, adunk a népgazdaságnak. Magamban számolok. Ha az iskola 1952-től létezik, és évenként átlag 45 tanuló végez itt, akkor az megnyitása óta nem kevesebb, mint 1000—1100 szőlészeti, borászati és kertészeti szakmunkást jelent. Ha csakugyan kellő szaktudással léptek az életbe, akkor ez igazán dicséretes eredménynek számít. Fontos, hogy megemlítsük: az iskolában a két fő szakirányzat a szőlészet és a borászai, de a mezőgazdaság általános logalmain tiil a gyümölcs- termesztéssel és az általános kertészettel is megismerkednek a tanulók. így a végzelt növendékek elsősorban a szakosított mezőgazdasági nagyüzemekben helyezkedhetnek el szőlészeti, borászati, gyümölcs- és zöldségtermesztő szakemberekként, szakmunkásokként. Minthogy az iskolában egész Szlovákia területéről tanulnak diákok, az iskola szomszédságában — a természetben — épült diákotthon is tartozik hozzá. Az ilyen típusú szakiskola elképzelhetetlen tangazdaság nélkül. A tangazdaság biztosítja, hogy a diák a valósággal, a gyakorlattal szembesíthesse az elméletben elsajátított ismereteket. És megszerezhesse a kellő kézügyességet az egyes munkákhoz. Itt tanulják meg a diákok többek között a szőlő nyitását, metszését, kötözését, permetezését, a vegyszeres és mechanikus gyomirtást, a szőlő feldolgozásának módjait, a „tokaji“ és „nem tokaji“ borfajták készítését s itt sajátítják el a borászati technológiát a szürettől kezdve a hordók előkészítésén és a préselésen át egészen a borkóstolóig, a szakszerű degusztációig, amiben szintén szakemberekké kell válniuk. A borászati technológia elsajátításához az iskola saját (8 vagonos) borpincével rendelkezik. Az iskola pincegazdasága (melyet Szedák Bertalan személyében szakképzett pincemester vezet) jó példával jár a szőlészettel is foglalkozó mezőgazdasági üzemek előtt. A pincegazdaság „tokaji“ és „nem tokaji“ borfajtával évről évre rendszeresen részt vesz hazai és külföldi borkiállításokon. Az iskola általános előmenetele az itt elért eredményekben is tükröződik. Csak néhány a díjak közül. 1972-ben 3 és 5 puttonyos tokaji aszújával nevezett be az iskola a budapesti bor-világkiállításra, s mindkét bora Nagy Aranyérmet nyert. 1974-ben Szőlőske (Viničky) egyike Kelet-Szlovákia legérdekesebb kisközségeinek. Ha múltját kutatnánk, egészen a kurucidőkig (sőt régebbi századokig) kellene visszanyúlnunk. Hiszen szomszédságában, Borsiban született II. Rákóczi Ferenc, aki seregeit e tájon verbuválta és innen indult élükön harcba Magyarország népeinek függetlenségéért. Ám mi most nem a község múltját, hanem jelenét kutatjuk. Mindenekelőtt el kell róla mondanunk, hogy az ún. „csehszlovák Tokaj-vidék“ egyik jellegzetes bortermő települése. E jellegét nem annyira a Toka j-hegyaljára emlékeztető lankái adják, mint inkább a kitűnő talaj, mely összetételénél fogva csakugyan közel áll az eredeti tokajihoz. A község és a vidék jellegzetességéből szinte természetesen következik, hogy itt létesítették Szlovákia egyik szőlészeti szakiskoláját (a másik a nyugat-szlovákiai Modrán működik). Az iskola 1952-ben nyílt meg, s akkor Szőlészeti és Borászati Mezőgazda- sági Technikum volt a neve. Talán azért kapott helyet éppen Szőlőskén, mert a falu azontúl, hogy a főútvonalon fekszik, a kelet-szlovákiai borvidék geometriai középpontja is. A szőlőtermő falvak egyik csoportja (Kis- és Nagytoronya, Csarnahó, Slovenské Nové Mesto, Borsi) nyugat felől, a másik (Királyhelmec, Kisgéres, Kis- és Nagykövesd, Bodrogszerdahely, Zemplén) kelet felől fogja körül, akár a kiscsibék a fiastyúkot. Noha bízvást elmondható, hogy a kinyesett tájszelet felsorolt helységeiben Szlovákia egyik legjobb minőségű (erős, zamatos, magas cukorfokú) bora (legízlete- sebb csemegeszőlője) terem, „csehszlovák tokajinak““, hivatalosan mégiscsak a kis- és nagy- toronyai, csarnahói, Slovenské Nové Mesto-i, borsi, szőlőskei borok számítanak, holott a Bodrogtól keletre eső vidék talajösszetétele csaknem teljesen azonos az előbbivel, s cukorfok tekintetében a keleti, „nem tokaji“ általában felülmúlja a „tokafit“. Nem vagyok szőlészeti szakember, de ebben valami következetlenséget érzek. E furcsaságra a megkérdezett szakemberek sem tudtak kellő magyarázatot adni. így a „nem tokaji“ bortermelők talán mégsem ok nélkül méltatlankodnak. De térjünk vissza Szőlőskére, és kopogtassunk be a Szőlészeti Szakiskolába. Kása Sándor igazgató és Leczo István, az iskola tangazdaságának vezetője fogad és tájékoztat bennünket. Amint megtudjuk, az iskola létezésének első szakaszában, 1967-ig elsősorban felnőtteket oktatott és két év alatt képezte ki hallgatóit szőlészeti és borászai szakemberekké, akik Kelet-, Közép- és Dél-Szlovákiá- nak elsősorban magyarlakta területeire kerültek a végzés után. 1967-ben országos átszervezés keretén belül hároméves tanulási idővel működő szőlészeti és kertészeti szakintézetté minősítették át az iskolát. Azóta a felnőttoktatást sem folytatja, tanulói csak a kilencéves alapiskola végzett növendékei lehetnek. 1971-ben további átszervezésre került sor. Az eddigi magyar részleg mellett megnyílt a szlovák részleg is, s a keltő egy igazgatóság alatt működik. Amint Kása igazgató elmondotta, az utóbbi változás magasabb követelményeket támaszt mind az iskola vezetőségével, mind oktatói-nevelői gárdájával szemben. Az igényeknek megfelelően olyan oktatók működnek az iskolában, akik egyformán jól bírják mindkét nyelvet, és szakmai szempontból is hivatásuk magaslatán állnak. E tekintetben a Szőlőskei Szőlészeti Szakiskola a kelet-szlovákiai kerület legjobb tanintézetei közé tartozik. Borkóstoló tanóra keidében Kása igazgató a szölűmetszés elvét magyarázza az iskola két „bortrófeái“ is szerzett: megkapta a Szabad Földműves külön díját és a nitrai Agro- koinplexen 9 benevezett borával 5 arany- és 4 ezüstérmet nyert. Az idei év is meghozta a maga sikereit. Mikulovban 10 borára 8 arany-és 2 ezüstérmet kapott az iskola, ősszel pedig Királyhelme- cen mind a 8 benevezett borát aranyéremmel jutalmazták, s kétputtonyos tokaji aszúja ráadásul 19,44 ponttal a szüreti ünnepség abszolút győztese lett. Ez eredmények persze nemcsak az iskola igazgatóságának, hanem diákjainak és a tangazdaság 82 munkásának igyekezetéről és szorgalmáról is tanúskodnak. Szép szakma a szőlészet és a borászat. Ezt évről évre mind több pályaválasztó diák is felfedezi. Én is igen vonzónak tartom. Ezért nem csoda, ha nehezen veszek búcsút a szőlőskei lankáktól. Vagy csak a megkóstolt jobbnál jobb borok mondatják ezt velem? Őszintén, nem. Elég régen jártam ott. ősszel, szüret végén. A szüretelő fiúk-lányok dalától zengett a szőlőhegy. Az édes szőlő „édes dalokat“ csalt az ajkukra. Vidám népdalokat. Igazán szépen mulattak munka közben — bor nélkül. — Gondolom, azért a bort is szeretitek — vetettem oda a vidám diákoknak. — Szeretik, szeretik ők — intett szemével egy huncut lány a fiúkra. — Különösen, ha a tanárok nem néznek oda. — És hol tanultatok meg ilyen szépen énekelni, mulatni? — kérdeztem. — Hisz, ha jól tudom, nektek nincs az iskolában énekórátok. Hallgattak. Szerénységből vagy félszegségből várva a válasszal. Egy jóképű, fiatal szőlőmunkás, hogy megmentse a helyzetet, tréfás-szellemesen megjegyezte: — Bacchus tanítványai ők, szerkesztő úr, csak nem merik bevallani. A megjegyzés annyira megtetszett nekem, hogy még akkor elhatároztam, a riportnak, amit róluk írók majd, ezt a címet adom: „Bacchus tanítványai“. Remélem, az Iskola tanárai nem fognak rám ezért neheztelni. KÖVESDI JÁNOS „Buiiopás“ közben
