Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-19 / 299. szám, péntek

A megkérdőjelezett öröm PÁRKÁNY ANTAL MONOGRÁFIÁJA SAS ANDORRÓL Nem szégyellem, hogy némi­leg meghatódva vettem kézbe Párkány Antal: Sas Andor he­lye a csehszlovákiai magyar kulturális életben című művét és első gondolatom az volt, hogy köszönetét érdemel a szerző és a Madách Könyv- és Lapkiadó, amiért vállalkoztak az adóságtörlesztésre. Sas An­dort gyakran idéztük, méltat­tuk. alakjára-emlékére egy-egy évforduló alkalmával ráirányí­tottuk a közérdeklődés reflek­torfényét, és olyankor azt is megláttuk, hogy lassan belepi a por, hogy ideje lenne az életmű értékeit összefoglalni, felszik- ráztatni, tle ügy látszik csak most akad rá ügyszeretettől lelkesedő és avatott vállalko­zó Párkány Antal személyében. jelen1 esetben semmiféle for­rás, összegező és legalább tá­jékozódási pontként használha­tó értékelés nem állt Párkány rendelkezésére, és emellett, nhogy az előszóban saját sza­vaival bevallja, Sas Andort sze­mélyesen alig ismerte: „Hosszú, eseménydús életútja során csak *övid időre kerültem közvetlen közelébe.“ Tehát nyilvánvaló, hogy csak egyetlen lehetősége volt: az anyaggyűjtés, a „cédu­lázás“. . Van ennek előnye és hátrá­nya is. Előnye, hogy a mo­nográfia szerzőjét nem befo­lyásolja szubjektív tényező, te­hát tárgyilagosságát személyes érzelmek nem _ lágyítják. De ugyanakkor ez a hátránya is, mert csak müvekre és mások Ítéletére támaszkodik, bemutat­ja a tudóst, de keveset láttat az emberből, mert saját belső ér­zelmi optikája azt nem örökí­tette meg. Párkány Antal kiváló, alapos munkát végzett, ezt nemcsak a könyv tizennégy fejezete, ha­nem a tíz nyomtatott oldal ter­jedelmű jegyzetanyag, a részle­tes bibliográfia és a képanyag is bizonyítja. Külön dicséretet érdemel a monográfia szerkezeti felépíté­se és Sas Andor eszmei-politi­kai arcképének a nagyon pon­tos, részletes bemutatása. Eddig sem kételkedtünk abban a meg­állapításban, hogy Sas Andor életútja „a jelszabadulás után a szocializmus odaadó szolgála­táig ívelt fel, de még fokozot­tabban érezzük e tétel igazát most, hogy Párkány ezt az ívet — Sas Andor műveiből tt- meg­rajzolta A könyvnek ugyancsak nagy érdeme, hogy utal Sasnak a munkácsi barokkot bemutató — a Szovjetunióban ismert és ér­tékelt, itthon pedig méltatlanul elfelejtett — nagyszerű tanul­mányára. Itt azonban fel kell hívni a figyelmet egy tévedés­re. Szerzőnk azt írja: „A tanul­mányban ugyan nem esik róla szó, de megemlítjük, hogy a kagylódísz a barokk jelképe. Ez a stílus valószínűleg motívumá­ról, a kagylóról (barokko j kap ta a nevét." Tizenöt-húsz évvel ezelőtt valóban azt hitték, hogy a barokk szó a portugál b a - ruccából (kagyló alakú gyöngy) ered, mu már azonban bizonyított, hogy az olasz b a - r o k k 6 b ó 1 kell származtat­nunk, ez pedig u szillo­gisztika egyik alakzata. A könyvből megismerjük Sas Andort, a filozófust, a munká­csi levéltárban kutató tudóst, a gazdaságtörénészt, a müvészet- és kultúrtőrténészt. Túlzás nél­kül állíthatom, hogy Párkány Antal könyve kétszeres öröm forrása. Az öröm egyik oka a már említett adóságtörlesztés. Az, hogy szerező és kiadó ösz- szefogása választ és ilyen választ adott arra a kérdésre, amit Balázs Béla tett fel la­punkban a Sas Andorról Irt cikkében: „Vajon megkapja-e ez a talpig ember az utókortól azt, amit megérdemel?“ A má­sik ok pedig az, hogy mo­nográfia, tudományos igényű és színvonalú alkotás jelent meg, ami — sajnos — Igen ritka je­lenség a hazai magyar iroda­lomban. De mint a címben is jeleztem, a kétszeres öröm sem mentes az ürömtől! Ez a könyv ugyanis összesen nyolcszázhúsz (820) példányban jelent meg. Ebből 120 példány a budapesti Gon dolat Könyvkiadó részére. Te hát mindössze hétszáz (!) pél­dány kerül a hazai könyvpiac­ra. Jóllehet szocialista államunk jelentős összegekkel támogatja a könyvkultúra fejlődését, a könyvkiadásnak vannak bizonyos gazdasági szabályozói is. A ki adó a példányszámot a várható, feltételezhető igények alapján határozza meg. Márpedig, ha ebből a valóban értékes, érde­kes műből csak 700 példányt adtak ki, ha a piackutatás csak ilyen aránylag szerény igénye két jelzett (s nem első eset­ben), akkor a csehszlovákiai magyarság még távolról sem érdemelte ki az „olvasó nép“ megtisztelő rangját. De akkor népművelők, peda­gógusok, újságírók, akik hiva­tottak és kötelesek vagyunk népszerűsíteni az értékes irodalmi alkotásokat — kérdez­zük meg önmagunktól: hogyan akarjuk mi is törleszteni az adóságunkat és jobb, hatáso­sabb munkával feloldani az örö möt beárnyékoló kérdőjeleket?! PÉTERFI GYULA u | rr r» u r • * b ■ g üzenet — tűzről es jácintról EGV IRODALMI SZÍNPADI BEMUTATÓ MARGÓJÁRA ,/Jyári ujannyal, gyönggyel, vérrel / jajgatnak a szekerek, főnnek döcögve, / hanyatt dűl nek a dérverte szé~ün, / küllők vicsorognak a csillag körökre.“ Nagy László Rege a tűzről és jácintról című versét olvasom, néhány órával a somorjai Üze net Irodalmi Színpad azonos című összeállításának bemuta­tója előtt. Ketten vagyunk: a vers és én. Nem zavar semmi, kívülről, se belülről. Lassan olvasok, néha megállók egy- egy hatalmas képben. Állnék még, de a vers sodor előre, újabb dermesztő és lenyűgöző, fölemelő és izgalmas freskó- szerű képe felé. Közeledik a vers vége, fölzeng a hozsanna: „Tudom én: a te gondod végte len, dicsőség néked, anyám, / holnapok tejút-ágya te, dicső­ség néked anyám ... I Ha a ha­lálban megelőzlek, ne sirass en­gem, anyám, / de élni akarok, élni! — a te dicsőségedre, anyám." Becsukom a könyvel, majd újra kinyitom: vonz, visz- szahív a vers. Később azon töp­rengek, hogyan sikerült ezt a osodálatos „regét“ irodalmi színpadra alkalmazni. Vagy kétszázan lehetünk a teremben. Ennyi ember, időseb­bek és fiatalabbak, felé indul el Nagy László verse, amikor szétmegy a függöny. A színpadon lányok, hosszú, fehér ruhában, és fiúk, fekete Készül a szilveszteri műsor A Csehszlovák Rádió magyar nyelvii adása szilveszteri műsorá­nál felvétele — már hagyományo­sad — a közönség előtt készül. EsCttal két helyen kerül erre sor: december 19-én pénteken a pere­di, 20-án pedig a nagyfödémesi kultúrházban. A műsor zenés részében közre­működik a bratislavai Revival Jazz Bánd és Peter Lipa valamint az Ifjú Szívek tánckara, zenekara és szólistái: Fejes Mária, Balogh P. Margit, Miskovics László és Né­meth Imre. A tréfás jeleneteket és magánszámnkat a Magyar Területi Színház művészei és a vendégként közreműködő Csákányi László ad­ják elő. Konferál: Dráfi Mátyás és Balogh Kató. A szilveszteri műsor december 31-én 13 órakor kezdődik; január 1-én ugyanebben ax időpontban «megismétlik. — D — nadrágban, fekete pulóverban. Az egyszerű jelmezek színük­ben kívánják jelezni viselőik szerepét, elősegíteni az előadás képi és hangulati összhatását. A vers azomal föl Izzítja és moz­gósítja a színterei. A szerep­lők mozdulatai, gesztusai hatá­sos metaforákká alakulnak át, némelyek azonban erői tét ellnek vagy kidolgozatlannak látsza­nak. Nem erősítik, zavarják a verset, kizökkentik a nézőt. Sajnos, a kezdetleges technikai eszközök zaja is. A háttért üres, illetve — jobb híján — zöld függöny képezi. Rajta szinte haldoklanak a reflekto­rok amúgyis gyenge sugarai. Díszletek, kellékek, irodalmi színpadokon használatos jelzé sek nem árnyalják az előadást, a közvetítés sikere a szereplő­kön múlik — mozgásukon, versmondásukon. Lendületben tartják az előadust, különösen a lányok, Blazsek Valériával és Szűcs Adriannával az élen, akik már-már színészi teljesít­ményt nyújtanak. Az Üzenet Irodalmi Színpad több előadá­sát láttam, de most érzem elő­ször, ^hogy valamennyi szerep­lő együtt él a szöveggel, ha nem is tudják mindig kellő hangon, hibátlanul mondani. Sokszor elsodorják egy egy fontos szövegrész jelentését, el­sikkasztanak egy-egy képet. A vers drámai hangulatát sike­rül végig megőrizni, de fokoz­ni csak helyenként. Irodalmi színpadjaink ritkán nyúlnak Nagy Lászlóhoz. Ver sei próbára teszik a legképzet­tebb, iegrutinosabb együttest is. Az Üzenet Irodalmi Színpad, amely alig két éve alakult, és mindössze két bemutató (igaz, annál több előadás) van mögöt te, nagy fába vágta a fejszé­jét. A rege a tűzről és jácint­ról című műsoruk, amelyet Za labai Zsigmond állított össze és Szilvássy József rendezett, ele­ve nem lehetett jobb, tisztább, hiszen kezdetleges technikai eszközökkel dolgoztak, a szín­padról nem is lieszélve. A ren­dező (hiába voltak elképzelé­sei) nem indulhatott ki csak az összeállításból, alkalmazkodnia kellett a szűkös lehetőségek hez. Mindezek ellenére megálla píthatjuk, hogy az előző, Hej, Dunáról fúj a szél című mű soruk óta sokat fejlődött az Üzenet, bátrabbak lettek a fia­talok, javult versmondásuk színvonala. Vezetőikkel együtt tudják, hogy sokat kell még gyakorolniuk, csiszolniuk az előadáson, hogy a színpadról is igazi élményt nyújtson Nagy László verse. BODNÁR gyula A Magyar Te­rületi Színház együttese több mint egy héten át Kelet-Szlová­kiában szere­pelt, ahol nagy sikerrel adta elő az Othellót. Felvételünkön a Beke Sándor rendezte elő­adásból Dráfi Mátyás (Othel­lo) és Kucman Eta (Desdemo- na) egyik jele­netét láthatjuk. (Nagy László felvétele) Két kiállítás Csemiczky László tárlata a Dunámén ti Múzeumban Az 1909 9« nemzedékijeli Cse- miczy László nemaotl művész­ként első ízben enged betekin­tést festői világába, a komáro­mi. Dunamentl Múzeum kiállí­tásán. A Liptói Csemioén szüle­tett. A pesti Képzőművészeti Főiskolán a színed és formák kitűnő mesterének, Csók Ist­vánnak növendéke. Majd a pá­rizsi és olaszországi tanulmí*- nyok következnek. A múlt és jelen piktúrájából sok (min­dent felszív, de csak annyit ol­vaszt belőle magába, ami tö­rekvéseivel megegyezik. Meri hamar talál a maga művészi út­jára és világszemlélete Is ki- a>l akul. Ragaszkodik a látványfesté- szethez, annak impresszionista és realista kifejezési eszközei­hez. De együtt halad a történe­lemmel. A három szólamra fel­épített tártait is ezt Igazolja. Az első részben látjuk régebbi óla jkópei egy részét, melyek a szép emberség légkörét áraszt­ják. A Fáradtság kábultszerű álomba zuhanó munkásának szomorú szürkéje, a Mosónő Jó­zsef Attila lúgos vízben, forró párában küszködő édesanyját idéző figurája, s a hosszú élei súlyának jegyeit magán viselő Anyóka képében ott remeg Cse- miczkynek az ember sorsa fe­lett érzett aggodalma. Az Ár ellen úszókban bírálata is szó­hoz jut. Az arcmásokban, a kalapos és zöldkabátos önport­réban, Horváth Gyula és Kaik a képében a jellemzés biztonsá­ga és a lélektani ábrázolás szubjektív hitele nyilvánul meg. A táj ós főid, s az ember szo­ros viszonyát a Szegények krumplija és az Aratás érezte­tik. Az örök otthon: Liptó tájá­ról, falvairól, a felette végig zúgó Viharról sokhangú rezdü­lésekkel vall ecsetje. Filozófiá­val, érzelemmel átitatott kis életkép a Madách Alsósztrego- ván. Lényeglátásának doku­mentumai falikárpithoz készült tervei: a Romok és a Feudaliz­mus. Háborúellenes humanizmusá­ra utalnak a Lovak remek moz­dulatának lázas feszültsége, a Sebesült s a károgó Vaj'jak gyá­szos feketéje. Állásfoglalást Je­lent a beszédes jelképpel kere­tezett kompozíció: a Felszaba­dulás a békét hozó szov jet ka­tonák kai s az őket mámoros örömmel köszöntő falusi leány­nyal, meg a díszítményező, de­rűsen viruló B&kés tavasz. 1975­ös termeséből való az Űj esz­mék magvetője, a férfi, aki vörös kötényéiből szórja szét a megtermékenyítésre váró talaj­ra a búzaszemekat, melyekből életadó testi és lelki tápláűék fakad. A vásznak záróakkordját képezi az Anyag mozgása, a Partizánok karácsonya bölcseleti tartalmú, hármas ősz tású kompozíció. Fent a világ mindenség, a keringő és moz dulaitlan égitestek. Közepén a töprengő, érző alkotóművész képe, aki vigyáz, nehogy elre­püljön, ismét itt hagyjon ben­nünket a béke fehér madara. Lent jelképi beszéddel szólnak a szerves élet, az állatvilág egyes stilizált figurái. Csemiczky a vízfestós p árait- lan mestere. Mélyen megindítja a természet. Festése közvetlen kapcsolattan vám az élménnyel. Annak frissessége, izgalma nél­kül nyilván nem is tudna al­kotni. Akvarelljein, a rógebbie*- ken, a legújabbakon is, a fi­nom színvallomásokon a nap­fény, a víz, a föld külön-külön teljességükben s mégis bámu­latos egységben élnek. A ter­mészeti ritmusok egymásba játszanak. A végtelenség érzé­sét keltik az áttetsző sárgák, lilák, kékeszöldek. Ismét elénk tárainak szülőföldje hegyei, fe­nyői a liptómarai „tenger“ ké­pének számos változata. Mind­ezek alkati líráját és lényegér­tését visszhangozzák. Piktűrája nemcsak a termé­szetről, de kölcsönös, meghitt kapcsolatukról, ós nem csupán az emberhez, de az eml>erről is szól. A munkások közé A bratislavai Slovnaft admi­nisztratív épületében nyílt meg a nők nemzetközi éve alkalmá­ból, továbbá a XV. pártkong­resszus tiszteletére a Városi Képtár létesítette első állandó jellegű üz'jmi galéria, mely a Kiara Zetkln szocialista munka­brigád védnöksége alatt áll. Pártunk kultúrpolitikájának szellemében ma egyre nagyobb figyelmet fordítunk a szocialis­ta népművelésnek, s ezen be­lül a munkásművelődésnek. E gondoskodás egyik eredménye a most megnyílt kiállítás is. Az ünnepélyes megnyitás lelkes és nagyszámú közönsége nyilván egyre fokozódó érdeklődést ta­núsít majd a programba veit múltbeli és kortárs művészek munkái iránt, ami szellemi és esztétikai gazdagodást fog je­lenteni számunkra, s így mi­előbb metgközeiíthetik a sokol­dalúan képzett szocialista em­ber ideálját. Ezen az első tárlaton a kö­zösségi igényű mondani való jú festő: V. Zilinőanová képei so­rakoznak. A valóságra és szép­ségre érzékenyen reagáló fes- őt egyrészt a nagy témák vonz­zák: fontos történelmi esemé­nyek évfordulójára rendezett te­matikus kiállításokra készült munkái néhányávai találkozunk itt. Megállít a közös ügyért empósan együtt vonuló sűrű em­bertömegje, akiket a közös esz­me ereje tart össze. Ennek a már világot átfogó eszmének kimagasló képviselőjéről alko­tott, többször megismétlődő és egymást kiteljesítő képmása emberközelbe hozza Lenint. A formailag és gondolatilag kiérlelt stílusú művek legis­mertebbje a három világrész kulturális központ jaibán is be­mutatott kompozíció: Ha világ minden embere ... Csupa kü­lönböző színű, formájú sok-sok kéz. Mindegyik más és más mozdulattal lendül a magasba, a felettük derengő, fénylő Na­pot az őrök emberi vágyat, a boldogságot kívánják elérni. Az SZNF 30. évfordulójára emlé­keztet az 1944-es kompozíción a háború pusztító és önpusztí­tó őrületétől, a fasizmus galád- ságaitól meggyötört fagyos hát­tér előterél>en egy mezítlábas férfi. Az 1974-es figura testben lélekben erős, öntudatos ember, aki saját hazája vörös tulipá­nokkal ékes földjén szilárdan áll s néz a jövőbe. A Kezek, a régi szocialista szimbólum, a megnyomorított ország számára a Kelet felől érkező segítséget jelképezi. A sorozat zárótétele a friss, boldog hangulatú Bra­tislavai Tavasz, egy felszabad dúlt fiatal pár érzelmileg teli* tett képe. A gazdiig skálájú festő ma­gabiztos felépítésű, kifinomult színkultúrájú vászna a zene lé- ieknemesítő, felemelő hatását, a forró napsütötte tájat, a he­gyek plasztikáját, a nyárkék eget ós tengert s az asszonyt, álmait ós vágyait jelzésekkel, utalásokkal, szubjektív hangula­ti elemekkel fejezi ki. Ezekbe sűríti a környező valóság mű­vészi tartalmát. A sikeres bevezetés, az ízlés­es szemlélet formáló tárlat foly­tatását érdeklődéssel várjuk. BÁKKÁNY JENŐNÉ 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom