Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-14 / 50. szám, Vasarnapi Új Szó

A szovjet mezőgazdaság fejlődésének dinamizmusa Irta: NYIKOLAJ GUSZEV, a Szovjetunió Állami Tervbizottságőnak elnökhelyettese Nád bandák Amerikában A legutóbbi négy esztendő statisztikai adatait elemezve, megalapozottan beszélhetünk a szovjet mezőgazdaságban meg­nyilvánuló törvényszerű jelen­ségekről, amelyek elég ponto­san nyomon követhetők a ki­lencedik ötéves népgazdaság­fej] ■7f£Si tervben. (1971— IP" íuv etunió lakossága, aiii'.iv ez év elején 253,3 millió volt. a kilencedik ötéves terv kezdete óta 3,8 százalékkal nö­vekedett. A legfontosabb me­zőgazdasági termékek átlagos évi termelése ebben a négy esztendőben a megelőző ötéves időszak mutatóihoz képest a kö­vetkezőképpen emelkedett: ga­bonából — 14,5 százalékkal, zöldségből 15,1, húsból 18,1, tej­ből 7,5, tojásból 39 százalék­kal. Mint látjuk, az élelmiszer- termelés lényegesen megelőzi a népesség növekedését. Általában a százalékban ki­fejezett növekedésnek nem n<igy az értéke, ha a kiindulá­si szint alacsony. Az adott eset­ben azonban elég magas az a szint, amelyhez viszonyítunk. A növekedés abszolút muta­tói ugyancsak jelentősek. Néz­zük csak a mezőgazdasági ter­melésben az 1966—1970 és az 1971—1974 időszakban elért évi átlagos adatok arányát: Gabona 167,6 mill, tonna 191,9 mill, tonna Zöldség 19,5 mill, tonna 22,4 mill, tonna Hús 11,6 mill, tonna 13,7 mill, tonna •Tej 80,6 mill, tonna 86,6 mill, tonna Tojás 35,8 milliárd db. 49,8 milliárd db. A tények arról tanúskodnak, hoigy a szovjet állampolgárok táplálkozásának szerkezete vál­tozik: emelkedik a fehérjedús termékek fogyasztása. Különösen fontos hangsú­lyozni, hogy az élelmiszerek ára a Szovjetunióban változat­lan. a dolgozók keresete pedig emelkedik. Mo még nehéz lenne előre mepmodani az 1975 (1«; esztendő végleges eredménye ’ i azon­ban úgy hiszem, hogy uarmikép- pen alakuljanak is a körülmé­nyek, ezek az eredmények nem fogják megváltoztatni a szovjet mezőgazdasági termelés dina­mikus növekedésének tenden­ciáját. Már most világos, hogy egy sor igen fontos mutatót tekintve, a kilencedik ötéves időszak tervelőirányzatát túl­szárnyaljuk. Igaz, nincs kizár­va, hogy néhány területen a mezőgazdaság talán nem fogja elérni az ötéves tervben kitű­zött szintet. Az időjárási vi­szonyok miatt rendkívül kedve­zőtlen 1972. és az igen nehéz 1974-es esztendő eredményei ok­vetlenül megmutatkoznak majd az összeredményben. Ezzel kap­csolatban szeretném megemlí­teni, hogy a Szovjetunió ég­hajlati és természeti feltételei bonyolultabbak, mint a világ sok más mezőgazdasági öveze­tében. Egészében véve azonban a jelenlegi ötéves tervidőszak fő társadalmi-gazdasági felada­tát — a nép életszínvonala je­lentős növekedésének biztosí­tását — teljesíteni fogjuk. A Szovjetunióban a mezőgaz­dasági termelés növekedésének objektív oka az ország rendel­kezésére álló erők újrafelosztá­sa az agrárszektor javára. Az ebbe a népgazdasági ágazatba fektetett beruházások rendsze­resen növekednek. Az ötéves tervben előirányzott 128,5 mil­liárd rubeles volument a beru­házások meghaladják. Teljesí­teni fogjuk a mezőgazdaság gé­pekkel és ásványi műtrágyával való ellátásánák, valamint a meliorizált területek művelésbe vételének tervelőirányzatait. A talajjavítás jelentőségéről részletesebben szeretnék szólni. Ma még a szovjet parasztság munkájának eredményei nagy mértékben függnek az időjárás szeszélyeitől. Nézzük csak, ho­gyan alakult például a .betaka­rított gabonamennyiség az 1971 —1974 években: 181,2 — 168,2 — 222,5 — 195,6 millió tonna. Bár az átlagos évi mutatók tervidőszakonként állandóan emelkednek, az évenkénti in­gadozások, amint látjuk, igen tetemesek. Persze a kemizálás és a gépesítés, az agrotechni­ka és a növénynemesítés még az igen súlyos elemi csapást Irányítógépek seregszemléje A moszkvai INTERORGTECH- NIKA ’75 (mérnöki-műszaki és irányítási műveletek gépesíté­sét és automatizálását szolgáló eszközök) nemzetközi kiállítás­ra 21 országból 500 cég, köz­tük bolgár, magyar, NDK beli, lengyel, csehszlovák, jugoszláv, egyesült államokbeli, japán, an­gol, francia és NSZK-beli — hozta el gyártmányait, illetve alkotásait. A sok tízezer négy­zetméteren bemutatott szovjet kiállítási tárgyak négyötödét már gyártják. A szovjet automatizálásban nagy szerepet játszanak a szá­mítógéppel vezérelt Automati­zált Irányítási Rendszerek (AIR). Közülük egyik másik egész iparágakat irányít. A bemutatott AIR-PRIBOR-2 Irányítási rendszerről a sajtó­tájékoztatón Konsztantyin Rud- nyev automatizálási és műszer­ipari miniszter nyilatkozott: — Ebben az irányítási rend­szerben a vállalatok, egyesülé­sek és az egész Iparág vezeté­sének számos mozzanatát, mondhatni döntő többségét au­tomatizáltuk. Az AIR bevezeté­sével javultak az iparág gazda­sági mutatói, az igazgatási költ­ségek pedig a felükre csökken­tek. Mindezt a pontosabb prog­nózisok, tervek elkészítésével, a cselekvő irányítással és a ve­zetés más elemeinek alkalma­zásával érte el az AIR. Készülnek AIR-ok gépipari üzemek, nagy áruházak, mű­szaki-információs gyártáselőké­szítő részlegek részére. Már működik a számítógé­pekre épített szovjet állami tu­dományos műszaki információs rendszer. Állományába nap­jainkban több mint 1 milliárd olyan dokumentum, tartozik, amelyeket 10 össz-szövetségi és 15 köztársasági, 166 területi és ágazati műszaki információs központban, több mint 9 ezer osztályon és irodában, 3400 tudományos-műszaki könyvtár­ban helyeztek letétbe. A Referat-2 tudományos-mű­szaki automatizált információs berendezés másodpercek alatt kiinduló információkat ad az 1 milliárd okmány bármelyikéről, értesítést az állomány növeke­déséről, a távoli és a közeli múltban megjelent publikációk­ról ^tb. A kiegészítő berendezé­sek segítségével ezek az ada­tok bármelyik tudományos In­tézménybe közvetlenül eljut­hatnak. Pável Sinkarenko (APN — KS) Hirdessen Ön is az ÚJ SZÓ-ban! is enyhíteni tudja, de a termés aszály esetén mindenképpen csökken. Most pedig elemezzük az öntözött területeken ter­mesztett növények termelésé­nek dinamikáját: — Gyapot (1971—1974): 7,1 — 7,3 — 7,7 — 8,4 millió ton­na — rizs (ugyanezekben az években): 1,4 — 1,6 — 1,7 — 1,9 millió tonna. Mint látjuk, itt az eredmény évről évre nagyobb. A Szovjetunióban a legutóbbi évtizedben végrehajtott talaj­javítási munkák jelentősége ab­ban rejlik, hogy az országban létrejönnek azok a feltételek, amelyek közepette a földműve­lés sokkal kevésbé lesz az idő­járás szeszélyeinek a függvé­nye. Márpedig gabonafélékből és takarmánynövényekből a ga­rantált termés lehetővé fogja tenni az állattenyésztési ter­mékek tervszerű növelését. Hi­szen ismeretes, hogy a Szovjet­unióban a hústermelésben a legnagyobb növekedést (évi 1 millió tonna) és más állatte­nyésztési termékekből is köz­vetlenül az 1970 és 1973 évi rekordtermést követő eszten­dőkben sikerült elérni. S van még egy törvényszerű­ség. A legutóbbi időszakban kü­lönösen gyors ütemben növeke­dett a tojástermelés. Ez nem véletlen: a baromfitenyésztésben jóval korábban kezdődött meg a szakosítás és az ipari ala­pokra való átállás, mint más ágazatokban. A Szovjetunióban jelenleg iparszerű hús- és tejtermelő vállalatokat létesítenek. Még gyorsabb ütemben és nagyobb méretekben folyik azoknak a hatalmas állattenyésztő komp­lexumoknak az építése, ame­lyeket a kolhozok és a szovho- zok társulás alapján építenek. A szovjet mezőgazdaság fej­lődésének fentebb említett va­lamennyi iránya (a beruházá­sok növekedése, a termelés új technikával való felszerelése, a szakosítás, a széleskörű talaj- javítás és kemizálás) végső so­ron egyetlen célt követ, s ez a nép életszínvonalának növelé­se, az emberek táplálkozási struktúrájának javítása. (APN) A NATO tovább fegyverkezik A nemzetközi helyzetben — főleg a Helsinkiben aláírt egyezmények elfogadása óla — erősödő enyhülési tendencia nem befolyásolja a NATO ve­zető köreinek fegyverkezési törekvéseit. A NATO vezető kö­reiből származó hírek szerint az Eurocsoport tagjai elhatá­rozták, hogy a tagállamok gaz­dasági nehézségei ós az inflá­ciós folyamat ellenére sem csök­kentik katonai erőfeszítéseiket. Ennek megfelelően a száraz­földi erők 1975-ben összesen 563 újabb harckocsit, 1157 páncélozott harcjárművet és 1134 páncéltörő fegyvert kap­tak, illetve kapnak. A légierő ebben az évben 238 felderítő repülőgépet, 123 helikoptert, 836 légvédelmi rakétafegyvert és 530 légvédelmi löveget kap. A haditengerészet erejét 10 rombolóval és kísérő hajóval, 2 tengeralattjáróval, 10 gyors­naszáddal és 17, hajóról alkal­mazható helikopterrel növelik. Az említetteken kívül módo­sítják a már korábban rend­szerbe állított haditechnikai eszközöket, elsősorban a hadi- tengerészet hajóit. A korszerű­sítés a légierő gépállományát is érinti. 1973-tól 1978-i|g mint­egy 600 vadász ós bombázó re­pülőgépet szerelnek fel a leg­korszerűbb elektronikus beren­dezéssel. s 1976-ig mintegy 100 repülőgépet látnak el lézer-cél- zókészülékkel. 1975 végéig pe­dig 68 repülőgépbe az eddigi­nél nagyobb teljesítményű haj tóműveket szerelnek. A szárazföldi erőknél 1979-ig 3 ezer 500 harckocsit az eddi­ginél nagyabb teljesítményű ágyúval akarnak felszerelni. B. I. Néhány nappal ezelőtt náci egyenruhába öltözött, fiatal férfiak álldogáltak a washing­toni Fehér Ház közelében, és két óráin át jelszavakat ordítoztak: „Gázkamrába a kommunista árulókkal! Minden hatalmat a fehéreknek!“ A rendőrség a fa­siszta tüntetők közelében tar­tózkodott, de csupán mint tét­len szemlélő. Mindez nem a hitler-barba- rizmust láttató film egyik je­lenete, hanem mai valóság — Amerikában. A Nemzetiszocia­lista Fehér Néppárt tagjai nyíl­tan fasisztáknak vallják magu­kat, fasiszta szennyirodalmat terjesztenek, egyebek között az egykori német náci prominen­sek förmedvényeit. Igaz, hogy ennek a csatornapártnak csak 1000—2000 tagja van, de a töb­bi fasiszta szervezetekkel (Ku- Klux-Klan, John Birch Society) együtt terrorizálják a haladó szellemű polgárokat, merényle­teket követnek el a kommunista párt gyűlései ellen, és termé­szetesen — a hajuk szála sem görbül meg. Amerika nagyváro­saiban ma már elegendő felhív­ni egy telefonszámot, és mag­netofonszalagról harsognak a fasiszta jelszavak, az antikom­munista propaganda frázisai, a gyilkosságot dicsőítő „esz­mék“. Jellemző, hogy október elején Connecticut állam há­rom szövetségi bírája kijelen­tette, hogy a telefonos anti­kommunista és faji izgatás nem törvénybe ütköző cseleke­det. A kormányzó személyi elő­adója pedig hivatalosan fogad­ta a nácipárt egyenruhás, ho­rogkeresztekkel „ékesített“ kül­döttségét. Los Angelesben az amerikai nácik a nyílt utcán elfogták Harrison Baileyt, az ismert pol­gárjogi harcost, levetkőztették, horogkeresztekkel kivárrt, fe­hér inget adtak rá, és dere­kánál fogva — felakasztották a Manzamita Parkban. A sajtójelentések szerint a rendőrség ezt is tétlenül nézte, mert az USA a „korlátlan lehe­tőségek hazája!“ /Neues Deutschland) Nem tudja beszerezni az Oj Szót ? MEGOLDJA GONDJÁT, HA RENDSZERESEN ELŐFIZETI! Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Havi előfizetési díj 14.70 korona. A Vasárnapi Üj Szó külön is megrendelhető, s negyedévi előfizetési díja 13 korona. RENDEUE MEG AZ ÚJ SZÚT, NEM LESZ BESZERZÉSI GONDJA! APRÓHIRDETÉS ÁLLÁS ■ A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat (CSAD) 802 es bratislavai szállítási iizeme azonnali belépés­sel felvesz: — járművezetőket nagyobb számban, tej és darabáru szállítására, — kocsikísérőket, ugyancsak tej és darabáru szállí­tására, — két női adminisztrációs munkaerőt, helyettesítésre a szü­lési szabadságok idején. Toborzási terület Bratislava. ÚF 180 I A Csehszovák Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztősége azonnali felvételre keres: — gépírónűket. A feltételek: a magyar és a szlo­vák nyelv kielégítő ismerete. Az érdeklődők a következő címen je­lentkezzenek személyesen: Csehszlovák Rádió magyar szer­kesztőségének titkársága, Zochova 1., Bratislava. ■ Eladó családi ház Čukárska Pá­kán, a 144-es szám alatt. Érdek­lődni Seňanová Zuzanánál, Samo- rlnban, a Bratislavská ul. 1. szám alatt lehet. Ar megegyezés szerint. 0 1323 ■ Eladó 20 méhcsalád kaptárral, méhkamrával és kiépített keretek­kel együtt. Cím: özv. Bodzás Bélá- né, Bačka 61., p. Leles. 0-1244 ■ Eladó kétszobás, komfortos csa­ládi ház kerttel. Vétel után azon­nal beköltözhető. 940 01 Nové Zám­ky, Bajčská 15. 0-129Ö ■ Eladó 1970-es kiadású Fiat 850. Husvéťh József, Gabčlkovo 742., okres Dunajská Streda. 0-1304 ■ Eladó 4 hónapos (český fúzač) vadászkutyakölykök és 8 éves te- nyészanya. Ár megegyezés szerint. Molnár František, Slovenské Pole 306, okres Galanta. 0-1325 gg Eladó sötétbarna ebédlő (stílbú­tor). Jelige: 30 000. 0-1326 ■ Eladó családi ház. Fiľakovo, Leninova 1. 0-1328 ■■■■■■■■■■■■i ■MMÜ ■ 53/176, egyedülálló, özvegy fér­fi (szakmunkás) kétszo’ ás lakás­sal rendelkező élettársat keres. Korhatár 48 év. Kalandorok mel­lőzzenek! Jelige: Természet. 0-1298 ■ 26/166, barna hivatalnoknő ko­moly fiatalember ismerettségét ke­resi. Jelige: Megértés. Ű-1303 ■ 58/175 szakember ezúton keres magához való asszonyt Csehország­ból. Jelige: Fényképet cserélüri' . 0-1327 K-ö S Z ö N T Ö Gutray Gyulánénak, B a r a c s­k á r a, 80. születésnapja alkalmából szív­től gratulálnak és további jó egészséget kívánnak: lányai, fial, menyei, vejei, tizenhat unokája ős három dédunokája. 0-1319 AJÁNDÉKOZZON TARTÓS FOGYASZTÁSI CIKKEKET! Bizonyára örömet szerez az ilyen ajándékkal. Nemcsak kel­lemesen meglepi szeretteit, hanem hasznos árucikk birto­kába is juttatja. Értékes ajándékok nagy választékban a Domáce potreby szaküzleteiben. Már most vásárolja meg a karácsonyi -ajándékot! Nem kell a karácsony előtti napokban tolakodnia és idegesen meg­vásárolnia ajándékát. Modern kivitelezésű tv-készüléket, rádiót, hűtőszekrényt, mo­sógépet vagy más tartós fogyasztási cikket vásárolhat — akár kölcsönre is — a Domáce potreby Elektro szaküzletei­ben, üveg- és porcelánboltjaiban, varrógépüzleteiben, vas­áruboltjaiban, kerékpárboltjaiban és vadászati kellékbolt- jaiban. OF 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom