Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-23 / 47. szám, Vasarnapi Új Szó
Csádi divathölgy mbumok, mabaák, tamák és bagirmik a szudán néger fajhoz tartoznak, az északi terület, Tibeszti vidékét pedig a nagymértékben nomád negroid tubuk lakják — számukat mintegy 220 ezerre becsülik. Kívülük még a hausszák, a kanurik a főbb törzsek és tekintélyes számú francia és más európai is él itt. Ilyen néprajzi megoszlásban nem meglepő, hogy a hatvanas évek második felében a lakosság egyes népes csoportjai elégedetlenkedni kezdtek, később pedig nyíltan támadták az elnök politikáját, illetve uralmát. Ennek konkrét kifejezője volt 1968-ban az északi néptörzsek lázadása és azóta is tartó partizánmozgalma, melynek leverésére az elnök különleges kiképzésű francia alakulatokat kért fel. Hiába. A nyolcezer főnyi francia intervenciós csapatok is tehetetleneknek bizonyultak a jól megszervezett partizánmozgalommal szemben, és létszámuk időközben 2—3 ezerre apadt. A hetvenes évek első felében Tombal- baye elnök is taktikát változtatott. Látványosan szakított a franciabarát politikával, de ez elsősorban a külsőségekben mutatkozott meg, a lényeg valójában nem változott. Politikai változtatásait „csádizálásként“ emlegették, a nép azonban más értelmet tula jdonított nekik. A protestáns családból származó elnök egyszeriben szakított Francois utónevével, és a csádi N'Garta utónevet vett fel. A fővárost is elkeresztelte Fort Lamy-ról N’Djamenának. A nap by!íás Tombalbaye egyéb változásokat is végrehajtott „csádizálás“ címenj méghozzá akár erőszakkal is, de a bennszülött lakosság ezekben a változásokban erőszakos igyekezetett látott az uralkodó szara törzs yondo néven ismert életmódjának és szemléletének meghonosítására, állami rangra emelésére. Aki más véleményen volt vagy ellentmondott — most elsősorban a vezetőkre gondolunk —, börtönbe került, mint Félix Malloum vezérkari főnök vagy Odinga tábornok. Az elégedetlenség Tombalbaye uralmával nőttön nőtt, és az események előre vetették árnyékukat. Április 13-án felkelő tisztek csoportja megdöntötte Hónapok óta foglalkoztatja a világ közvéleményét egy francia régésznő sorsa. A régésznő, aki úgy került a Csád Köztársaságba, hogy férje, Pierre Claustre a francia tanácsadó szolgálat tagjaként ott tevékenykedik, tavaly a Tibeszti hegység tövében, Bardai völgyében dr. Staewen nyugatnémet tanácsadó és felesége vendége volt, amikor április 21-én, a késő esti órákban nyolc fegyveres tört a házra. A Staewen házaspár éppen vendégeit, a csádi kormánycsapatok két tisztjét kísérte ki, amikor gyilkos golyózápor zúdult rájuk. A tisztek holtan rogytak össze Staewenné szintén megsebesült. A fepy veresek egy része beront a házba, re. talál Marc Combé technikai szakértőre, aki kútásatási munkálatokat irányít, egyben a szolgálat rádiósa is. így találják meg Claustre asszonyt is. Mindnyájukat magukkal viszik túszként. Az események folytatódása: az emberrablók pénzt és fegyvereket követelnek túszaik szabadon bocsátásáért... Aztán az ügy elalszik. Legalábbis látszatra. Csádi változások Az egykori francia gyarmat, Csád több más gyarmati területtel együtt 1960-ban vált függetlenné. Négymilliónyi lakos vált államalkotó elemmé 1284 000 négyzetkilométer területen. Csád kezdettől azon országok közé tartozott, amelyek a Francia Nemzetközösség keretében szorosan együttműködtek a volt anyaországgal, és külpolitikai állásfoglalásaikat valójában Párizsban határozták meg. Ez a tény természetesen döntően kihatott a 80 százalékában állattenyésztő, mezőgazdasági foglalkozású nép életére. Csád Köztársaság politikai és gazdasági függvénye maradt Franciaországnak. Bár a térség legszegényebb államának tekintették, gazdasági téren távlati jelentősége van, mert feltárásra várnak olaj-, thórium-, molibdén-, wolf- ram-, gyémánt-, cin-, réz-, ezüst-, bárium- és nátriumlelőhelyei. A franciák ezért is ragaszkodtak a „szoros együttműködéshez“, Tombalbaye elnök pedig — politikai meggondolásokból — a franciák katonai jelenlétéhez. A gazdaságilag fejletlen Csádban, ahol a lakosság tekintélyes része még nomád életmódot folytat, igen nagy problémát , jelent a nemzetiségi, illetve törzsi kérdés, amelynek természetesen vallási és egyéb vetületei is vannak. A független köztársaságban a politikai hatalmat a szara törzs ragadta magához. Tagjai többnyire keresztények és franciabarátok; ebből a törzsből származott Tombalbaye elnök is. A mboyák, français« Claustre asszony N’Djamena (Fort Lamy) utcáján Tombalbaye diktatúráját és megölte az ellenállást tanúsító elnököt. Ezzel a Claustre házaspár sorsában is fordulat következett. Észak fiai . Kik is azok a tubuk, akik rettegésben tartják a csádi kormányzatot, és Párizsnak is sok gondot okoznak? Először azonban lássuk az északi lázadókat. Az északi népek partizánmozgalmát, mely már előbb is jelentkezett, 1968-ban szervezte megy egy dr. Abba Siddick nevű orvos a FROLINAT-ban, azaz a Csádi Nemzeti Felszabadító Mozgalomban. Ebből azonban egy radikálisabb csoport később kivált, és külön mozgalmat szervezett. A negroid tubuk az arab nemzeti érdekek védelmére hivatkozva bontakoztatták ki mozgalmukat, melynek élén egy Franciaországban végzett jogász, dr. Hisszene Habré áll. Bár a tubuk jó része nomád életmódot folytat, és a középkori sejkségekre jellemző viszonyokat akar meghonosítani; azért harcolnak a központi kormány ellen, mert a feketék, a négerek részéről veszélyeztetve látják sajátos életmódjukat és a mohamedánizmust. Harcuk akkor tört ki, amikor Tombalbaye adószedői megjelentek a tubuk oázisaiban és erőszakoskodtak. A tubuk pedig kijelentették, hogy márpedig ők adót nem fizetnek. A tubuk azért is elérhetetlenek, mert gyorsan helyet tudnak változtatni, és számtalan rejtekhelyük van a Tibeszti barlangjaiban. Általában nesztelenül „dolgoznak“. Habré európai műveltségű nagyvilágiasan viselkedő vezető, de ez nem zárja-ki — beavatottak véleménye szerint —, hogy döntéseiben vérszomjasán kegyetlen is lehessen, mint egy középkori kényúr. Alkudozások A bevezetőül említett emberrablás szükségszerűen alkalmat adott a kapcsolatfelvételre a lázadók és a csádi kormány között. A csádi kormány, mely ha már nem tudta felszámolni a partizánmozgalmat, legalább úgy tett, mintha nem is léteznének a felkelők, kénytelen volt akcióba lépni, miután a Staewen házaspár ügyében közbelépett a bonni diplomácia. Staewen ugyanis Heunemann volt szövetségi elnök feleségének az unokaöccse, s az illetékes helyen elintézték, hogy a felkelők túszukért megkapják a 800 ezer dolláros váltságdíjat. Staewenék már tavaly júniusban szabadultak és kerülő úton hazatértek. A csádi kormányt nagyon bosz- szantotta ez az alku, mert már Tombalbaye is tudta, hogy a francia társaságok mellett amerikai és nyugatnémet érdekeltségek is feltűntek a Tibeszti vidékén, geológiai kutatásokat folytatnak stb., s kapcsolatuk a felkelőkkel országos érdekekbe ütközne. Ezért küldte a Tombalbaye-kormány Galopin ezredest, a titkosszolgálat tisztjét a partizánokhoz, hogy tapasztalja ki a való helyzetet. Galopin a francia kémszolgálatnak is dolgozott. két urat szolgált egyszerre, de Habré emberei átláttak a szitán. Miután teljesítették Habré ultimátumszerű követelését — 4 millió frankot készpénzben és 6 millió frank értékű fegyverzetet —, április 4-én Galopint kivégezték. Rettegésben az életért A túszok ettől kezdve tudták, hogy sorrendben fogják követni Galopint a vesztőhelyre. A hivatalos Párizs ugyanis tovább A sivatag nomátí fiai hallgatott. A csádi kormány a Párizs— N’Djamena közti viszony rosszabbodá-: sának okát látta volna, ha kapcsolatba lépnek a felkelőkkel. Ezért a férj, Claustre volt kénytelen biztonságát kockáztatva tárgyalni. Claustre, a francia tanácsadó csak azért nem került azon az emlékezetes éjjelen a tubuk fogságába, mert szolgálati úton volt. Repülőgépével többször is leszállt a tubuk feltételezett táborának vidékén, míg végre sikerült találkoznia Habréval. A tárgyalás eredménye: Habré közölte feltételeit, amelyeket a pilóta továbbított Párizsba, mert Claustre-ot szintén túszul visszatartották. A feltételek teljesítése ultimátumhoz volt kötve: ha Párizs nem fizet és nem ad fegyvert, akkor Claustre asszonyt szeptember 23-án ki- végzik. Combé sikeres és viszontagságos szökése után ugyanis ő volt a soron. Párizs többé nem hallgathatott, noha a Tombalbaye helyére került Malloum tábornok is ellenezte a felkelőkkel való kapcsolatfelvételt. Malloum válaszul a francia katonaság kivonására szólította fel Párizst. Habré állítólag megkapta a 4 millió frankot, a fegyverszállítmány megérkezését nem jelezték — hosszú és görbe utat kell megtennie, míg elér rendeltetési helyére, ha egyáltalán odajut. így aztán Claustre asszony él, de továbbra is fogoly. Ez azonban csak egy drámai epizód az afrikai neokolonialista hatalmi sakkjátékban. Miért bukott meg Francois Tombalbaye?«,,Csádizálás" Párizs árnyékában • A legrejtélyesebb afrikaipolgárháború • Claustre asszony kálváriája • Merre tart a FROUNAT?
