Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-26 / 43. szám, Vasarnapi Új Szó
□ Ludvík Toman forgató könyve alapján készül az Ahol a gólyák fészkelnek című csob film. Rendezője Karéi Steklý. A kétrészes alkotás egy kommunistát és egy vidéki funkcionáriust hoz életközeibe. □ Szoviet—cseh koprodukcióban készül a Boriszek címfl film. Rendezője Lev Golub. A történet, egy hadiárváról szól, alti a második világháború idejön a Vörös Hadsereg tagjaival egy cseh falucskába kerül. # * • □ Kézdi Kovács Zsolt rendezi; seben elkészült a Ha megjön József című film. József, a Halai férj tengerész, a Balti-tengeren hajózik, a hosszú távoliét e alatt egy lakásban marad fiatal felesége és édesanyja. Nemcsak nemzedékek konfliktusát mutatja ez a film, de két különböző életvitel harcát is. A szerepeket Ruttkai Éva, Monori Lili, Koncz Gábor, Bujtor István játssza. ♦ * • Q A berepülő pilóták életéről forgat filmet Alekszandr Stolper, az Egy igaz ember, valamint az Élők és holtak rendezője. Űj művének címe Eltérés a nullával egyenlő. * * * , □ 25 éves filmkarrier után Jeanne Moreau francia színésznő nemsokára forgatókönyvíró- ként mutatkozik be a közönségnek. A film, amelynek forgatását már megkezdték, egyelőre a Fény címet viseli, s Jeanne Moreau nyilatkozata szerint a hétköznapokról szól. • * * □ Giuliano Montaldo olasz rendező [Sacco és Vanzetti) filmet készített Giordano Bruno életének utolsó nyolc évéről. A természettudós és filozófus Bruno alakítója a filmen Gian Ma- ria Volonte. A többi főszerepben: Charlotte Rampling, Hans- Christian Blech, Mathieu Car- riere. * • » □ Danielle Darrieux új filmjét Domlnique Delouche rendezi, címe: Divine — s a véletlen következtében a D-vel jelölt stúdióban forgatják. Danielle Darrieux az utóbbi időben Inkább színpadon játszott. • * * Q Sofia Lopen az első olasz —iráni koprodukciós film főszereplője. írónőt alakít egy orvos feleségét. A filmet Jorgo Pan Cosmatos rendezi. • * • □ Mariangela Melato a Rendőrnő című filmjében nyújtott alakításáért Dávid-díjat kapott. (A díj Donatello Dávid- szobrának kicsinyített mása.) * * * n Bryan Forbes angol rendező, a free-cinema egyik jeles képviselője előszeretettel nyúl szokatlan témához. -A Tombol a hold, A suttogók című filmek rendezője nemrégiben A step- fordi feleségek című Ira Le- ■ vin-írásból forgatott filmet. Ennek a síepfordi feleségek furcsa lények: robotnők, remekül elvégzik a beléjük táplált feladatokat. A filmben Kartherine Ross is játszik. «■* európai filmbarátok a hatvanas 11/ években szereztek tudomást a portugál filmről, a fiatal portugál filmesek reményt kellő jelentkezésére 1970—71-ben figyelhettek fel, ám gyökeresen új korszák csak 1974. április 25 ével kezdődött a filmművészet számára is Portugáliában. De vajon hol volt, milyen gazdasági és művészi életfeltételek között létezett korábban, a megelőző több mint fél évszázad során a portugál film? — ez az a kérdés, amely az előbbiek hallatára nyomban felötlik bennünk, s amelyre valamennyire is kielégítő választ csak némi filmtörténeti áttekintés adhat. Az „őskorra“, az első negyed századra ugyanaz jellemző, mint bárhol a világon erre az időszakra. Jelentősebb filmtörténeti eseményt három dátum (elkepez. A/ első 1924, amikor Portóban létrehoznak ogy „Filmbarátok Társaságát“, a filmklubok elődjét. A szerény elnevezés nem fejezi ki eléggé, hogy később, 1950-től kezdve, gazdaságilag nyomasztó körülmények között milyen dinamikus mozgalommá fejlődik ez a kezdeményezés. Ekkor már 40 társaság működik, több mint 35 ezer taggal, ezek tartják ébren a filmművészet iránti érdkelőilési, s a cél az, hogy a film miint művészet elnyerhesse az őt megillető helyet. A mozgalom megerősödését a kormányzat nem nézi jó szemmel, mintegy tíz évre sikerül is visszafognia fejlődését, mégis 1961-ben a Filmbarátok Társasága teremti meg az anyagi feltételeit Ernesto de Sousa Dóm Ruberto című filmje megvalósíts n k. majd egy év múlva hasonló szerepet vállal Arthur Ramos Levágott szárnyú madarak című művének megalkotásában. Ugyancsak fontos dátum a portugál film történetének 1933, amikor megnyitják a Tobis Portugesa Stúdiót. Ez még ma is létezik, működőképes — legutóbb Manuel de Oliveira Béniidé vagy a szűz anya című filmje készült itt —, ennek 'ellenére az idők során elvesztette igazi jelentőségét & filmgyártásban. Manuel de Oliviera neve szorosan összeforrott a portugál film elmúlt évtizedével, alkotásai a legtöbb esetben jelentős’ előrelépést képviseltek. A rendezőt olyan alkotói egyéniségnek tartják, aki ma a fiatalabbak mestere lehet. A harmadik nevezetesebb filmtörténeti dátum 1948, amikor t 2027-es számú törvény napvilágot látott. Ennek célja a portugál film támogatása és ösztönzése. A törvény azonban nem hozott kézzelfogható eredményeket, kivéve azt, hogy néhány fiatal filmművésznek alkalmat biztosítottak arra, hogy külföldön tanuljanak. Olyan művészi egyéniségek nevelődtek, mint Paulo Rocha és Arthur Ramos; ök, valamint a többiek: Antonio de Cunlia Telles, Fernando Matos Silva, Fernando Lopes, Faria d’Almeida, Edoardo Ferros, Alfredo Tropa, Manuel Costa e Silva — mindannyian fiatalok — szorosan kapcsolódtak a francia új hullámmal megindult filmművészeti megújuláshoz, és megpróbáltak új utakat nyitni saját nemzeti filmművészetük számára. Ezt az irányzatot nevezték „portugál új film“-nek. 1963-tól jelezte ezt néhány új film: Paulo Rocha tretten éveik című műve, amely Locarnóbón dijat nyert, Antonio Maceda Vasárnap délutánja; Manuel de Oliviera két filmjével kapcsolódik a mozgalomhoz, A tavasz misztériumával és A vadászat- tat. Mégsem lett ebből igazi elindulás. A mozgalom — az A. de Cunha Telles által létrehozott filmgyártó cég csődbe jutása miatt — ela'kadt. A „portugál új film“ elindulásán, majd elakadásán kívül azonban most már más mozzanatok is segítették a továbblépést. Ezek közül a három legjelentősebb, hogy a fiatal rendezők 1969—70-ben gyártási kooperációba tömörültek Portugál Filmközpont néven. 1971-től jelentős független filmgyártás kezd kibontakozni, amelynek útját számos figyelemreméltó film jelzi. Ezenkívül 1971 ben módosították az 1948 as törvényt, így jött létre á Portugál Filmintézet, amelynek feladata a gyártás segítése. Az 1974. április 25-i fordulat a portu-v gál filmvilágban is kiemelkedő jelentőségű eseménynek számított. Mindenekelőtt feloszlatták a cenzúrabizottságot, ami a 48 éves fasiszta uralom után lehetővé tette í, portugál népnek, hogy szabad folyást engedjen elfojtott érzelmeinek, képzeletének. Most vált lehetővé, hogy megismerkedjenek a filmművészet klasszikus alkotásaival, olyairokkal, mint a Patyomkin páncélos, az újabb forradalmi filmművészet alkotásaival, mint Glauber Rocha A föld transzban című filmje, és így tovább, Megfigyelhető, hogy az 1974 második felében bemutatott portugál filmek — amelyek mégiscsak április 25-e előtt készültek — már többnyire tartalmaznak bizonyos kritikai hangot, bíráló szándékot a fasiszta diktatúrát illetően. Ami eddig történt tehát, jószerivel csak előmunkálatnak tekinthető; a szabad véleménynyilvánítás légköre teheti képessé a filmművészetet is a társadalmi felelősség fokozottabb vállalására. Ogy tűnik, a Portugál Filmközpont biztosítani tudja és akarja a teljesen személyes kifejezésre való jogot. Nem beszélhetünk tehát valamiféle portugál filmiskoláról, v&gy portugál vonalról, a filmekből kirajzolódó egyéniségek erősen különböznek egymástól, ami a jövőben nyilván egyik fő erőssége lesz. Meghatározó kéinyszerheíyzet volt a portugál rendezőknek *- természetesen ez sem specifikusan portugál vonás —, hogy elsősorban anyagi okok miatt úgyszólván száműzve voltak a do- kumentumfilm, sőt a turisztikai vagy a reklámfilm területére; ez a munkt a megélhetés biztosításán kívül a mesterség gyakorlását, bizonyos esztétikai tapasztalatszerzést tett lehetővé számukra, s alkalmat nyújtott arra is, hogy közelebb jussanak a portugál valósághoz. A portugál film, melyre á neorealista portugál irodalmi irányzat, valamint a háború utáni olasz film hatott leginkább, a vidékiesség irányzatával tette magát ismertté. De találkozunk itt másféle szorongásokkal is: a kispolgári értelmiség kiábrándultsága például már A. de Cunha Telles A klub című filmjében (1968) érzékelhető, de ott ez nem több a tény puszta konstatálásánál, egy társadalom átalakulásának krónikájánál; ugyanennek a rendezőnek a következő filmje, a Barátaim (1973), elemzéseivel még jobban elmélyítette a témát, azt, amit hétköznapi fasizmusnak szokás nevezni. Ennek a több hangra írt film-elbeszélésnek sikerült megéreztetni azt a légkört, ami a 74. áprilisi események előtt volt jellemző Portugáliában; láthatók a társadalom ellentmondásai, az ifjúság reménységei és ábrándjai, a megalkuvások árán elért karrierek stb. — mindez nem kritikai értelmezésben, csupán stiláris távolságtartással: rögtönzéssel és dire'kt hanggal. A kiábrándulás történetei és jelképei jelennek meg az utóbbi években készült más filmekben is: A. P. Vas- concelos Dupla vagy semmijében (1971— 73), amelyben szó van az első szerelemről, a megélhetésért alkalmazott kis trük- kökről, a kiábrándulásról egy bizonyos fajta életből, a portugál filmművészetbe vetett reményről; Rogeiro Ceitil A kártyák az asztalon című művének témája (1964) t sajtó összejátszása a fennálló hatalommal, ami miatt egy újságíró képtelen leleplezni egy ingatlanbotrányt. Fernando Matos Silva A rosszul szeretett (1973) című filmjében, mely a cenzúra utolsó áldozata volt; egyik főszereplője nyíltan kimondja, hogy „nem vagyunk szabadok ebben az országban“. A’ cselekmény színhelye Lisszabon egyik elegáns negyede, a Campo de Ourique, itt lakni egyet jelent a sznobizmussal. Matos Silva, aki Truffaut asszisztense volt, a gyarmati háború által magányossá tett portugál nő helyzetét elemzi és a közönyösség légkörét, valamint azt a lélektani feszültséget, mely ezekben az években az egész országban eluralkodott. Ami jelenleg a portugál filméletet jellemzi: minden elölről kezdődik. Azzal a lelkesedéssel és lendülettel, amellyel mindent lefilmeztek az április 25-ét követő napokban, és ahogyan filmszalagra írták a sohasem remélt első május elsejét, mint valami győzelmi eposzt. Minden elölről kezdődik, hogy a filmművészet és művelőinek jövője szorosan összefonódjék a nép jövőjével. (Az Iszkussztvo Kinő alapján) vább maradni, s ezért barátjához fordul „jótanácsért“. Jurij Nyikulin kétarcú művész: a legismertebb szovjet bohóc és immár a legnépszerűbb filmszínész is. Színész szeretett volna lenni, amikor a háború győzelmesen befejeződött. Egységénél a legnehezebb helyzetekben is sikerült bajtársait egy-egv ízesen előadott történettel megnevettetni. így is szólították: „színész“. — Magából soha nem. lesz színész ... ezzel a mondattal zárultak le a színházak kapui a leszerelt kiskatona előtt. Egyszer tudomására jutott, hogy a moszkvai cirkusz növendékeket vesz föl stúdiójába, hogy bohócokká képezze ki őket. Jurij Nyikulin jelentkezett. És sikerült nekil Hamarosan ő lett a cirkusz legismertebb bohóca. Tizennégy év telt el így. S egyszer csak fölfigyelt rá a film. A népszerű művész azóta a porond és a filmgyár között „pendlizik“. Főként persze komikus figurákat bíztak rá. De a rendezők tudják, hogy Jurij Nyikulin egyéniségében együtt van jelen a komikum és a tragikum. Legutóbb A hazáért harcoltak című Solohov-re- gény filmváltozatának egyik _ szerepét bízta rá Szergej Bondarcsuk. (APN) Jelenet az Üreg rabló nem vén rabló című filmből; balra jurij .Nyikulin Nemrég a televízió képernyőjén láthatták nézőink az Öreg rabló nem vén rabló című szovjet filmvígjátékot. Két nagyszerű színész komé- diázta végig a „képrablási“ históriát, amelybe hasztalan vetettek bele minden fondorlatot: nem sikerült „bűnügyet“ szervezni. Az egyik színész, Jevgenyij Jevsztyig- nyejev nálunk talán ismerősebb: sok drámai és vígjátékalakítás fűződik a nevéhez. A másik színész neve: Jurij Nyikulin. ö játszotta a nyugdíjkorhatárhoz érkezett nyomozót, aki szeretne toAmikor olyan, mintha „privát“ volna
