Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-03 / 233. szám, péntek
siímoukiiks PARIOKTATÄS BESZÉLGETÉS ÁRPÁD KOREŇ ELVTÁRSSAL, AZ SZLKP ROŽŇAVAI JÁRÁSI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRÁVAL A politikai nevelés nálunk jól bevált formája az évről évre ismétlődő párton belüli Iskolázás, melynek szervezésére, színvonalának folyamatos emelésére nagy gondot fordítunk. Az erre irányuló s konkrétan az idei pártoktatási időszakra vonatkozó feladatokat a CSKP KB titkárságának májusi határozata fogalmazta meg. A pártszervezetek minden szinten foglalkoztak ezzel a fontos kérdéssel, s az említett központi irányelvek szellemében megtették a szükséges szervezési intézkedéseket. Az SZLKP Rožňavai (Rozsnyói] Járási Bizottságának titkárával, Arpád KORÉN elvtárssal arról beszélgettünk, hogyan készültek fel a járásban a pártoktatási évre? — Az előkészületeket az előadóknak már a 'nyári hónapokban megszervezett iskolázásával megkezdtük, s a szeptemberben megtartott járási ideológiai konferencia megállapíthatta, hogy az előadók kiválasztása, felkészítése, a hallgatók egyes oktatási csoportokba történő beosztása helyes mederben folyt — kezdte tájékoztatóját Koreň elvtárs. — Az utóbbi három esztendő alatt, — amikor járásunkban jelentősen javult a politikai nevelőmunka és a kommunisták érdeklődése fokozódott a magasabb fokú oktatási formák iránt — jól bevált a politikai nevelés eddigi szervezési módszere, ami a tervszerűség és a fegyelmezettség elmélyítéséhez vezetett... Koreň elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy a párton belüli politikai neveJés egész koncepciója a párthatározatokból eredő feladatok teljesítésében elért eredményekre és jövőbeni tennivalókra épül. Az előző évektől eltérően a pártoktatásban fontos szerepet játszó Járási Politikai Nevelés Mázának tevékenysége nemcsak a párttagok és tagjelöltek nevelésére, hanem időszerű kérdésekkel foglalkozó, rendszeresen szervezett előadások, beszélgetések formájában kihat a dolgozókra is. Ennek az intézménynek lektorai az eddigi tervek szerint tizennégy alapvető és időszerű témakört felölelő előadást tartanak a járás községeiben, üzemeiben. Szemináriumok, kurzusok formájában nagy segítséget nyújt a Ház a pártoktatás előadóinak... — Amint említettem, az érdeklődés egyre nagyobb a magasabb fokú oktatás iránt, ennek ellenére az idén a tagság 54 százaléka az alapfokú oktatási egységekben fejleszti politikai tudását. A több mint háromezer kommunista és hatszázhetvenegy tagjelölt oktatásáról 412 előadó gondoskodik... Azokról az idősebb elvtársakról, akik magas életkorukra és egészségi állapotukra való tekintettel nnm tudnak részt venni a fiatalabbak részére szervezett oktatásba, külön gondoskodnak. Számukra ún. előadási ciklust rendezünk a kerületi pártbizottság által meghatározott témakörök szerint. Huszonhat csoportban 423 párttag és 35 pár- tonkívüli vesz részt ezeken az előadásokon. Az ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozók részére kétéves, a párt gazdaságpolitikájával foglalkozó program alapján speciális oktatást szerveznek 55 csoportban 7&0 kommunista és 135 pár- tonkívüli számára. Ugyancsak kétéves oktatási programmal szervezik meg 586 tagjelölt részére a politikai ismeretek alapjaival foglalkozó oktatási egységet. Egyéves oktatási programmal indul a szocialista társadalmunk fejlődése időszerű kérdéseivel foglalkozó oktatási forma. Ennek keretében 206 csoportban 2076 kommunista, 85 tagjelölt és 788 pártonkfvüli fejleszti politikai tudását. A középfokú oktatás szintjén négy, különböző alapvető témakörrel foglalkozó egységben közel kétezer hallgató vesz részt. Az esti egyetemen három-három osztályt szerveztek meg a járási székhelyen, illetve Revúcán, összésen 254 hallgató számára. Tudomást szereztünk arról is, hogy a középfokú oktatás előadói részére a Politikai Nevelés Házában egyéves tanfolyamokat rendeznek 35—35 hallgató részére a „Pártoktatás módszerei“ és „Tudományos ateizmus“ témakörrel, illetve az antikommunizmus jelenlegi politikájának elemzésével foglalkozó kétéves tanfolyamot szervezik meg, melyen az első évfolyamban 35, a másodikban 33 elvtárs vesz részt ... A beszélgetés alatt szerzett tapasztalatok, észrevételek alapján, a járási pártszervek álláspontjával összhangban megállapíthatjuk, hogy a rozsnyói járásban jól felkészültek az idei, az eddiginél még színvonalasabbnak Ígérkező pártoktatási évre. KULIK GELLERT Levelezőink élénk figyelemmel kísérik a vállalási mozgalom alakuld sát. Megállapították, hogy jelenleg mindenhol, minden munkahelyen a legfontosabb kérdés a XV. pártkongresszus tiszteletére, köszöntésére szóló vállalások és felajánlások összeállítása. Felfigyeltek arra is, hogy amikor összeállítják ezeket a vállalásokat, képességéhez és tudósához mérten mindenki igyekszik hozzájárulni. A következő tudósításokban is erről számolnak be. TÍZEN A Budulovi (Bödőllői) Efsz péderi részlegén a szárítóban tízen dolgoznak. Musinsky István vezetésével Páll János, Vanyó István, ifj. Musinsky István, Szabó István, Kocsis Gábor, Hodosi István, Sándor László, Horváth Imre. és Bacsó István. A szárító kapacitása egy nap alatt 26 vagon takarmány megforgatása, illetve 500—600 q zöldtakarmány megszárítása. A munkacsoport, mely itt dolgozik, benevezett a szocialista munkabrigád címért folyó munkaversenybe és legutóbb a vállalási mozgalomba is. Mégpedig azzal, hogy a teljes kapacitást fogják kihasználni a három műszakban való üzemeltetéssel. Kiszámították, hogyha csak két műszakban üzemeltetnék a szárítót, mint ezelőtt, akkor a kemence ismételt felmelegítéséhez naponként 30 liter olajra lenne szükség. Arról nem is szólva, hogy kevesebb lenne a teljesítmény is. A munkacsoport tagjai kiszámították, hogy a három műszakban való üzemeltetéssel egy hónap alatt 160 000 koronás nyereség érhető el. A számítást elhatározás követte, s ma már kongresz- szusi felajánlásként három műszakban dolgozik a munkacsoport. Tény, hogy a péderi részleg a tejeladást eddig is túlteljesítette, de hála a szárítóban dolgozók jó munkájának, a jövőben a túlteljesítés már jellemző lesz más munkaszakaszok tevékenységére is. riRTKÖ 1STVÁNNE A gépkocsivezetők bronzérmes szocialista miinkalirigárija (Bohus István felvétele] Zámbó Lajos mérnök AZ ÜZEM ÉS A SOFŐRÖK Terven felüli munkával köszöntik a CSKP XV. kongresszusát a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi üzemének dolgozói Is. A szocialista munkaversenybe 471 dolgozó — 310 munkás, 161 technikus — kapcsolódott be, az alkalmazottak !)2,7 százaléka. Huszonegy munkacsoport, s közülük tizenhárom már megkapta a szocialista munkabrigád címet, kilenc pedig már bronzérmet is kapott. A kongresszusi felajánlás összeállításakor azonban senki sem maradt ki és 31 kollektív vállalás alapján úgy módosították munkatervüket az üzem dolgozói, hogy felajánlásuk értéke 3,8 millió korona lett. Tilajcsík Árpád mérnök a tervek túlteljesítéséről és a vállalásokról részletesen tájékoztatott. Elmondta, hogy a mezőgazdasági üzemek részére a tervezett feladatokat 2,9 milljó korona értékben túlteljesítik.- Termelési szakaszon a malacvásárlást 5600-zal, mintegy 45 00U korona értékben, a lóvásárlást kivitelre mintegy 10 000 korona értékben túlteljesítik. Ügy tervezik, hogy jobb munkaszervezéssel, takarékoskodással 005 000 koronával fogják növelni a bevételt. A jó eredmények eléréséhez nagymértékben járul hozzá Nagy Gyula vezetésével a gépkocsivezetők bronzérmes szocialista munkabrigádja, melynek tagjai felvételünkön láthatók. Vállalták, hogy csökkenteni fogják a tenyészállatok szállítás közben történő elhullását, s ezzel előreláthatólag 5000 koronás megtakarítást érnek el. A ömlesztett takarmánytápok ki- és berakásakor arra fognak törekedni, hogy a szemveszteség minimális legyen, s így 18 000 korona értékű megtakarítást érnek majd el. KELEMEN GABRIELLA EGYÉNILEG IS A Nővé Zámky-i (Érsekújvári J Elektrotechnikai Ipari Szakközépiskola tantestületének egyik kollektív munkavállalása, felajánlása, hogy az iskolaépület bővítése munkálatainak során jelentős társadalmi munkát végez majd. Ehhez a vállaláshoz csatlakoztak a diákok és t szülők is. Egyébként a tantestület tagjai egyénileg is fontos, említésre méltó vállalásokat jelentettek be. Zámbó Lajos mérnök teljesíteni fogja a kollektív vállalásból reá háruló feladatokat, ugyanakkor egyénileg Is vállalást tett. A SZISZ iskolai szervezete által megalakított ateista kör vezetését önként vette át. Annak ellenére, hogy más téren Is komoly politikai munka vár reá ebben a tanévben, hiszen a középfokú politikai iskolázás lektora és a járási pártbizottság mellett működd Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteménfek előadója. Vállalta azt is, hogy a „KONTAKTUS“ néven megjelenő iskolai újság szerkesztését és kiadását irányítani fogja. És hogy vállalásának sikeresen, jól tegyen eleget, külön jegyzékben felsorolta, hogy milyen pedagógiai, tudományos és politikai műveket fog ennek érdekében áttanulmányozni. PINTÉR VERA Lengyelország nyugati részének egyik központja — Poznan — a legrégibb és legnagyobb lengyel városok közé tartozik. A második világháború utolsó hónapjaiban csaknem teljesen lerombolt város a turisztikai nevezetességein kívül elsősorban a már közel fél évszázada hagyományosan megrendezett őszi és tavaszi nemzetközi vásárairól nevezetes. Az, hogy a város nemzetközi vásárok színhelye lett, nem véletlen. Jó földrajzi fekvése miatt ugyanis Poz- naiít már a XV. században jelentős kereskedelmi központként ismerték. A póznaili vajdaság erdőkben és tavakban gazdag vidékének ipari, kereskedelmi, tudományos és kulturális központjában ez év szeptemberében ismét megélénkült a forgalom. Európa egyik legjelen tősebb kereskedelmi találkozóhelyeinek színhelye ez alkalommal is felkészülten várta a világ minden tájáról Ide sereglett kereskedelmi szakembereit. Több mint 30 ország körülbelül 2500 külkereskedelmi és termelővállalatainak képviselői közszükségleti termékeik legjavát mutatták be az őszi poznafíi nemzetközi vásáron. A vásár, amely mind küldetésében, mind pedig megrendezésében nagyon hasonlít a mi brnői közszükség* KAMATOZÓ KAPCSOLATOK leti vásárainkhoz, a résztvevők számára minden szempontból sikere^ volt. Az itt felvonultatott közszükségleti termékek, szebbnél-szebb kelmék, szövetek, ruházati cikkek, háztartási berendezések, sportfelszerelések, mező- gazdasági és élelmiszeripari termékek, nyomdaipari berendezések, a könnyűipar számára szükséges gépi berendezések és a továbi termékek szinte végtelen sora minden látogatót joggal nyűgözött le. Látnivalóban nem volt hiány, és nem volt hiány az üzletkötésekben sem. A résztvevő hazai és külföldi kiállítók egyaránt gazdag tapasztalatcsere-forrásként könyvelhették el ezt a vásárt. A 85 000 négyzetméternyi kiállítási területen felsorakoztatott áruk legnagyobb részét a lengyel kereskedelmi és termelővállalatok vonultatták fel. A látogatók ezrei gyönyörködhettek például a lengyel Unitra cég által forgalomba hozott elektrotechnikai berendezések, rádió- és televíziókészülékek széles választékában, amelyek nem véletlenül nyerték el a kereskedelmi szakemberek tetszését. A Ciech lengyel vegyipari külkereskedelmi vállalat termékei pedig hűen tükrözték azt, hogy a köz szükségleti cikkek választékát ma már aligha bővíthetnék a vegyiparban termelt árúk nél kül. Sorolhatnánk tovább a lengyel termelő és külkereskedelmi vállalatok neveit, amelyek a mi fogyasztóink számára sem teljesen idege nek, hiszen üzleteink polcain egyre gyakrabban találkoz hatunk ezek termékeivel. A felszabadulás óta Len gyelországgal kiépített gaz dasági és kereskedelmi kap csolataink állandó bővülését az is bizonyítja, hogy Lengyelország külkereskedelmében a Szovjetunió és az NDK után hazánk a harmadik helyet foglalja el. Ugyanez a sorrend alakult ki a vásáron is, s így a lengyel kereskedelmi szervek és vállalatok a legtöbb kereskedelmi szerződést a Szovjetunióval, az NDK-val és Csehszlovákiával kötötték. Az itt megkötött kereskedelmi egyezmények értelmében a közeljövőben hazánk és Lengyelország között 150 millió zloty értékű áru exportálására, illetve importálasára kerül sor. 1 A csehszlovák kiállítási részleg a poznafíi vásáron nem foglalt el nagy területet, de a részt vevő külkereskedelmi vállalataink által bemutatott közszükségleti áruink színvonalasán képviselték fejlett könnyűipari ágazatainkat. A Centrotex textilipari termékeket, elsősorban szöveteket, kelméket, bútorhuzatokat és kötött árukat vitt a poznafíi vásárra. Fejlett és világszerte elismert cipő- és bőripari termékeinket az Exlco külkereskedelmi vállalat mutatta be. A szóban forgó vállalat már az 1076-os idényre előkészített cipő és táska kollekciókat szerepeltette a vásáron, amelyek nagy része újdonság volt. A prágai Chemapol külkereskedelmi vállalatunk Dér macol márkájú kozmetikai készítményeket és más kozmetikai szereket mutatott be — szintén nem kevés sikerrel. Ezek szomszédságában a Jablonec külkereskedelmi vállalat szebbnél szebb bizsuáruit állították ki, amelyek szintén méltón képviselték világhírű üvegiparunkat. Ez a vállalat bizsutermékeinket a világ csaknem valamennyi államába szállítja, hasonlóan mint a Skloexport külkereskedelmi vállalatunk, melynek termékei szintén ott voltak a jelentős nemzetközi vásáron. Az Omnia cég egyebek között Calex hűtőgépeket, Dukla televíziós készülékeket, Tesla magnetofonokat, Super Tatra- mat jelzésű automata mosógépet mutatott be, amelyek joggal nyerték el a látogatók tetszését. A külkereskedelmi szakemberek nagy érdeklődéssel tekintették meg a prágai és a bratislavai Technoexport külkereskedelmi vállalatok által bemutatott automatikus csomagoló gépsorokat Is. Ezek a gépsorok nagyon jól beválnak az élelmi- szeripari termékek, és mosóporok gyors és célszerű csomagolásánál. Az eddigi kereskedelmi kapcsolataink Lengyelországgal elsősorban a gépipari termékeink kölcsönös szállítására irányultak. Az utóbbi évek ben viszont egyre jobban előtérbe kerül a közszükségleti áruféleségek kölcsönös szállítása is, amely nem utolsó sorban a sikeresen megren dezett nemzetközi vásárok eredménye. P. G.