Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-12 / 41. szám, Vasarnapi Új Szó

[tőn, s elnyelt bennünket z alagút, amelyben haitidre vált. Már nem láttuk vagy fél kilométert, mire

itt minden, sose hittem resmi is létezik, mi. Mintha csak a Missis- ék Mark Twainnel — ne- majd tovább figyelte az ny utat

ppi az hatalmas folyó — )lt egv fo’vó, egy csöndes, w'ami kéneskönyvben. A él, de a folyó már halott

— kérdezte Marta, líres pvá ra tokból túl sok c a vizébe — vágtam oda fészmérnöknőnek, aki éltváros közelében már ha- i jut el a dolog — védel- a vegyipart.

róín — mondtam, de el íert elöntött a düh, s jobb, az ember ítött.

ondoltam Eszem ágában ídla Tomáš.

mi, hogy az. ami a folyószükségs^erű-e. Vajon ki csak a huszadik század és senki más? Valóban? lyan gyorsan szertefosz- nt összeállt. Az alagútból ltunk ki. Tomáš megállí- lltunk, körülnéztünk, ünk maradt. Erről az ol- almasabbnak látszott, alig onnan, az erdő mögül ijrtünk azon a feketesé- s húzódott egy összefüg- lamivel ritkább volt, mint

i rét peremén terebélyes :arcsú jegenyék nőttek.

keltettek bennünk ijesz- íkezőleg, megnyugtattak, uk szépségüket. Mindnyá- mélabú kerített hatalmá- iindan mindegy volt, sem- a rovarok zümmögésén isán kívül, a gondjainkat,

ii hallottuk. Úgy éreztük art, gyermekkorunkban.

>y csak egy röpke pilla- ácsorogtunk-e ott. Az idő tovább mozdultunk, úgy lebb állunk egymáshoz,

t át. Időnként megkerült vagy fűzfabokrot. Jobbról bennünket az összefüggő fje mögül olykor előcsil- S7iről úgy látszott, min- endben van. A víz nem ilően kiegészítette a zöld äjelemmel, amely az idill rűen hozzátartozik, öltés vágta ketté. A fo- tartott, de szelíd ívben yarodott a folyó irányait tovább.

Dgy ez a belső gát, s állunk a célunkhoz. Mond- ltunkat a gat koronáján, íresett ház közvetlen köVagy öt perc múlva meg is érkeztünk.

Először az innenső- ház közelében álltunk meg. A másik vagy száz méterrel odébb, nem szorosan a töltés alatt, hanem egy kicsit távolabb épült.

Közelebb húzódtunk a házhoz, s mindjárt láttuk, lioev elhagyottan áll. Nádfödelén több fekete lyuk is tátongott. A ház rég festett szürke falait egyetlen ablaka szintjéig körülnőtte a oa>'<n. a ház mögött az elousztult kertPt is látni lehetett. A kertet élőösvény vette körül, annak ideién nagy gonddal nyírhatták. mert esztendők múlva is láttuk, bogy nem ,is»on kegyelméből sarjadt, hanem emberi ké7 mnnkf*'a.

A *^7 tijisó végében, a gát alatt, tágas rét nvű'tó/kodotf. éppolyan elragadó és szűzies, mint az. ahol az imént jártunk. A rét szélén a foivó tükre csillogott, oly csalogatón, hogy entrom is elfogott a vágy, lefutni a fűzfák között a partra, s elmerülni hűvös hullámaiban!

— Nem is olyan rossz ez a ház, alig van szüksége iav^ásra —• szólt Tomáš, pedig ő jártas az ilven ügyekben.

— nvönvörű hely — szólt Marta.

— Ninrsen-e túl messze a falutól? — em- lékertí'ttnm korábbi vélekedésére.

— K'éí> messze van, de a hely, az gyönyörű

— mondta s félrehúzódott, körüljárta a házat, bement a kertbe, sőt, a kútba is belesett.

— Mégis megtaláltuk — szólt Tomáš, s vállon veregette és cigarettával kínálta az öre- get.

— Megveszitek? .— kérdeztem.

— Hogy meg-e? — szólt válaszul.

— Én nem tudnék itt élni — mondtam.

— Te? — álmélkodott. — Ember, hiszen te másra se vágysz!

— Nem tudnék itt élni! — mondtam komolyan. v

— Miért? — kérdezte hitetlenül.

— Megölne a kín. De előbb én gyilkolnék meg valakit —- mondtam.

— Ne mondd!

— Emlékszem az időre, mikor ennek a fo- lyőnak minden vize halakban bővelkedett. Már nem élek itt, de sűrűn álmodom ezekkel a dolgokkal. Ha itt kellene élnem, a szívem szakadna bele — mondtam olyan sötéten, hogy magam is megijedtem tőle.

— Mit vacakolsz annyit azzal a vízzel, látod, hogy van belőle elég — mutatott a folyóra.

— Lassan a testtel — mondtam.

Marta visszatért, s rögtön kitérített a beszélgetésünkből.

— Menjünk, nézzük meg az eljövendő szomszédokat — javasolta.

Szót fogadtunk.

Föl akartunk menni az udvarba, de a bokrok közül egy fekete kutya rontott felénk. Szerencsénk, hogy láncon volt. A kutya ugatott, egyre ugatott, de a házból senki sem jött elő. Visszahúzódtunk, s a kutya elesöndese- dett, de mihelyt újra megközelítettük a házat, még dühösebb csaholásba fogott.

— Hol a pokolban lehetnek? — fakadt ki Tomáš.

Kérdeztem az öreget, vajon ő hogyan vélekedik a dologról.

— Mind a keltő süket, lehet, hogy éppen alszanak — mondta. — Vagy bementek a faluba, vásárolni, néha meg szoktak jelenni a boltban.

— Szerettem volna megtudakolni tőlük, hogy ki a tulajdonosa annak az elhagyott háznak

— mondta Tomáš.

Ezzel is a vezetőnkhöz fordultam.

— A ház a Krlzsánnéé lesz — mondta. — Illetve nem is, hiszen ő már meghalt — helyesbítette magát. — Akkor a lányáé, az meg a szomszéd faluban él, könnyen megtalálják, csak a péket kell keresniük. A lány a szom szed faluban, a pékhez ment feleségül — magyarázta.

Tolmácsoltam mindent, amit megtudtam. To máš elégedetten bólogatott.

Visszafordultunk az elnéptelenült házhoz.

— Nézd — szólt Marta, és megragadta Tomáš kezét — Nézd, milyen gyönyörű.

— Gyere, leugrunk a vízhez mondta Tomáš. — Te nem jössz? — kérdezte tőlem is. látva, hogy egyenesen tovább haladok.

— Menjetek csak — mondtam.

Futottak, mint két gyerek, a réten át.

Visszaballagtam a kocsihoz, elnyúltam a fűben, arcomat befedtem egy óriási lapuval. Agyamban semmi határozott eszme nem támadt

Az öreg sem ment le a vízhez. Maradi a ház körül, cigarettázott.

A másik kettő kiábrándultán és alázatosan kullogott vissza. A vízben nem találtak életet. Mellém ereszkedtek a fűbe, s némák maradtak. Nem bírtam rájuk nézni, sajnáltam őket.

Az öreget kiteltük a faluban. Tomás pénzt kínált neki, de az öreg nem fogadta el.

Hazafelé indultunk.

Tomás a város szélén megszólalt:

— Megpróbáljuk odafönt az irtványokon — mondta.

— Az irtványokon? Lehet-e ott fürödni? — kérdezte Marta.

— Egy jó kis faház, zajtalan környezetben, nem a legrosszabb befektetés — mondta To máS.

— Próbáljuk meg — szólt Marta. — Neked mi a véleményed? — fordult hozzám.

— Próbáljátok meg — mondtam, bár a nyelvemre más válasz tolult.

KONCSOL LÁSZLÓ fordítás«

Nálunk nemrég eldöntötték, szükség van-e éjszakai kávéházra. Egyesek azt állították, hogy éjszaka aludni kell, nem pedig koktélt iszogatni, mások úgy vélték, hogy városunk még nem érett meg az éjszakai ká- váházra, ám a túlnyomó többség mellette volt. Az üj éjszakai szórakozóhely vezetője én lettem.

Be kell vallanom, hogy rengeteg volt a munkám. Meg kellett szereznem a helyiségeket, a megjelelő berendezést, személyzetről, élelmiszerről kellett gondoskodnom. Az éjszakai kávéház megnyitásáról a sajtó útján értesítettem a lakosságot.

A megnyitás időpontjában óriási embertömeg gyűlt össze a bejárat előtt. Elakadt a gépkocsiforgalom is, a gépkocsi- vezetők idegesen dudáltak. Az idegesség egyre fokozódott. Valakit összetapostak. Megérkezett a rendőrség és a mentők; Befutottak a tűzoltók is.

Elérkezett a nyitás pillanata. Ss hirtelen mit látok? A kapus, Vologya bácsi, egy tagbaszakadt óriás, lapul a fal tövében és odasompolyog hozzám. Reszket, mint á kocsonya.

— Nyisd kil — utasítom.

— Hogy nyissam ki — mondja kétségbeesetten Vologya bácsi -~, hiszen úgy agyontipvr‘ nakt hogy csak olajfolt marad utánam. Előbb beszéljen velükI

Mit tehettem, kimentem a

hátsó bejáraton és a tömeghez fordultam:

~~ Barátaim, viselkedjenek öntudatosan. Önök vannak vagy ezren, mi azonban csak hu szonnyolc férőhelyet tudunk biztosítani. Válasszák ki tehát soraikból azt a huszonnyolc személyt, akinek leginkább szüksége lenne vállalatunk szolgá lataira.

Ekkor óriási zűrzavar támadt. Körülvettek engem. Az egyik azt ordítja, hogy ő álmatlanságban szenved, a másik pedig, hogy ő a gyereke miatt nem tud aludni. Á harmadik azt állítja, hogy egy kellemetlen vendég elől menekült el hazulról. Túlkiabálfák egymást.

Érzem, hogy a nyugalom odavan, összerogyok.

Egyszer csak egy termetes férfi átfúrja mayát a tömegen és felsegít.

— Ide figyelj — mondja — kiküldetésben vagyok a munkabrigádommal, és pontosan any- nyian vagyunk, amennyit te mondasz. Nekünk jó lenne, mert az összes szálloda foglalt. Csak nem várjuk be a reggelt a parkban a padokon? Engedj be a kávéházba, hogy ott tőlt- hessük az éjszakát. Mégiscsak jobb lesz, mint a szabad ég alatt.

— Hányan vagytok? — kérdezem.

—. Huszonnyolcai). Velent együtt.

— Remek — mondom. —

Megoldottuk a problémát. Beengedtem őket a hátsó bejáraton. A főbejárat ajtajára kifüggesztettem a MEGTELT feliratot. A tömeg lassan ritkulni kezdett. Még sokáig berregtek a telefonok, de senki sem hedentett rájuk. Minek?

A munkabrigád közben levetkőzött. Gumicsizmájukat mindnyájan a ruhatárban hagyták. Zokniban ülnek az asztaloknál, csendesen beszélgetnek. A felszolgálónők készséggel siirög- nek-forognak körülöttük.

—■ Nos •— kérdem az első vendégeket —, hogy érzik magukat nálunk?

— fó itt — felel mindannylük nevében a vezetőjük —, és kellemes is. Csak nincs hová tenni a koffereinket, terhünkre vannak.

— Ruhatárunk van ugyan — magyarázom —, de kofferokra nem számítottunk. De igénybe vehetik a dolgozószobámat.

Igénybe vették. A szoba kofferokkal van tele. Aztán ismét elfoglalták a helyüket. Koktélt Iszogatnak. Halk zene szól. Egy pár táncra is perdül.

Minden a legnagyobb rend ben lenne, ha... Ha néhányan nem ásít óznának. Először csak titokban, később már egészen nyíltan.

— Unatkoztok? — kérdem nyugtalanul.

— Őszintén szólva... — mondja a vezetőjük — fáradtak vagyunk. Tudod, egész nap

úton voltunk ... Nem csoda, ha álmosak. Holnap reggel hétkor kell kelnünk. Itt meg elég magasak az árak, alig futja a pénzünkből. Inkább lefekszünk. Tényleg, vannak itt fekvőbe lyek?

— Nincsenek — mondom.

Nem baj. Sokunknak van gu mimatraca. Valahogy csak majd megoldjuk az alvást. Te meg a személyzet csak menjetek nyugodtan haza. Elleszünk mi nélkületek is.

Így aztán a munkabrigád egy teljes hetet töltött éjszakai kávéházunkban. Találtam nekik alvóhelyet, a konyhát átalakítottuk zuhanyozóvá, az asztal térítőkét lepedőkké. Még tv- késziiléket is hoztam nekik ha zulról. Békésen éldegéltek itt, Vologya bácsi reggelente felébresztette őket, nehogy elkéssenek. Esténként szépen elbeszélgettek az élet folyásáról. Amikor búcsúzásra került a sor, sírva fakadtak. Alighogy elmentek, főtt egy másik hasonló csoport.

A felszolgálónőket egymás után elbocsátottuk. Helyettük szobalányokat vettünk fel. fro dai erőt is alkalmaztunk.

Mind gyakrabban kerestek fel bennünket kiküldetésben fe vő emberek. Még külföldi tu risták is. Azt beszélik, itt len ne az idefe, hogy éjszakai kávéházat nyissunk valahol v kö zelben...

SÁGI TÓTH TIBOR fordítás«

(ROSKOVÁNYí ISTVÁN ilisíiráeiója J