Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-02 / 232. szám, csütörtök

MUNKÁCSOD A SZÁNTÓFÖLDEKEN Talán már „elkoptatott“ kifejezés a csúcsmunka emlege­tése, mégis ez a leq jellemzőbb a Bajcsl Állami Gazdaság földjein jelenleg folyó őszi munkák állására. Az 5723 hek­táros nagygazdaság mind a négy részlegén, Haraszton, El- letőn, Anyalán és Bajoson traktorok és kombájnok dübö­rögnek. Az ősziek alá mind az 1942 hektáron előkészítették a talajt, s 200 hektáron a repce, 100 hektáron a rozs, 50 hektáron pedig a keverékek is a földbe kerültek. Az őszi búza vetésterülete 1500 hektár, a mai napig a területnek közel a felén került a mag a barázdákba. öt kombájnnal kezdték meg a 253 hektár cukorrépa be­gyűjtését. A hozamokról végleges eredményt még nem le­het mondani, a részleges kimutatások parcellánként 300-— 340 mázsa termésről számolnak be, ami ebben a gazdaság­ban nem éppen a legjobb. A búza mellett a kukorica fog­lalja el náluk a legnagyobb területet, 600 hektár termését kell begyűjteniiik. A leszedett területen hektáronként 60 mázsát értek el szárítóit állapotban. Remélik, hogy a még begyűjtésre váró parcellákon sem lesz alacsonyabb a ho­zam. A gazdaság számottevő állatállománnyal rendelkezik. Ta­karmányszükségletük is nagy, addig mintegy 1300 vagon silót készítettek. Befejezték a lucerna behordását, ebből 310 vagon jó minőségű szenázst készítettek, s további '350 va­gon keverék készül répakarajból, melaszból és árpaszalmá­ból. Koncentrált takarmányokból azonban nem önellátó a gazdaság. Ennek okáról Anion Kostanko igazgató tájékoz­tatott: — Hétszáz hektáron termesztünk különféle speciális no vényeket, ezek „elveszik“ a takarmánytermesztéstől a te rületet. Dohányt például 100 hektáron, görögdinnyét 25 hektáron termesztünk, van még 40 hektár fűszerpaprikánk, 55 hektár zöld és paradicsom paprikánk stb'. Több mint 900 dolgozója van a gazdaságnak, nagy részük azt tartja, hogy jó eredményeket csak akkor érhetünk el, ha valamivel többet tesz mindenki, mint amennyi a köte­lessége. Aki „pluszt“ vállal magára, s nemcsak vállalja, hanem teljesíti is, az elismerésben részesül. Az anyagi jut­tatások mellett az sem mindegy, kinek a fényképe kerül az igazgatósági épület folyosóján elhelyezett két nagy faliúj­ságra, amelyeken a legjobb dolgozókat mutatják be. Szeptember közepén a gazdaság dolgozói mérlegelték le hetőségeket, s csatlakoztak a XV. pártkongresszus tiszte­letére tett felhíváshoz. Válaszukban kötelezték magukat arra, hogy évi lejtermelési tervüknek december 20 ig eleget tesznek, s az év végéig 100 OOO literrel adnak el többet. Húseladási tervüket december 15 ig akarják teljesíteni. Ter­ven felül 400 vagon jó minőségű kukoricasilót készítenek, ezzel az 1976-os évi új termésig megfelelő takarmány alapot hoznak létre. A silótöbblet lehetővé teszi, hogy az eredetileg silónak szánt kukoricából 130 hektárt meghagyjanak szemesnek, s igy szemes takarmányból is többet termelnek a tervezett­nél. A válaszban ígéretet tettek még többek között arra, hogy a cukorrépa, kukorica, dohány, szőlő, zöldség stb. be­takarítása során a veszteségeket a minimálisra csökkentik. A jövő évben a szálas takarmányok minőségét is javítani akarják, növelik azok fehérjetartalmát, s ezzel csökkenthe­tik a gazdaságban a koncentrált takarmányok szükségle­tét. A nyersanyagok, anyagok, tüzelő és az energia fel- használása terén összesen 1 millió koronát akarnak az idén megtakarítani. — Mi a biztosíték arra, hogy mindezt teljesíteni is tud ják? — kérdezem Kostanko elvtárstól. — Idei feladataink és az ötéves terv teljesítésében elért eredmnyeink, s nem utolsósorban a kibontakozott munka verseny alapján úgy vélem, hogy nem kell félni egy eset­leges kudarctól. — Lehetne ezekről bővebben is szólni? — Természetesen. Kimutatásaink augusztus 31-ig foglal­ják össze ez évi eredményeinket, a növénytermesztésről azonban csak az őszi betakarítás után lehet egységes képet nyerni. Szarvasmarha-állományunk 2400 darabból áll, ebből 1265 a fejőstehén. Marhahúsból eddig 1263 mázsát adtunk el, 28 mázsával többet a tervezettnél. A nyolcadik hónap vé géig 2 188 OOO liter tejel termeltünk, ezzel a tervet 106 szá­zalékra teljesítettük. Sertésállományunk 13 129 darabból áll, eddig 114 száza­lékra tettünk eleget hústermelési feladatainknak. Az év fo­lyamán 5,5 ezer kilogramm gyapjút kell kitermelnünk, idő­szaki tervünket eddig 320 kg mai léptük túl. Az 5. ötéves tervidőszak néhány hónap múltát véget ér. Ha visszatekintünk az elmúlt öt esztendőre, jelentős fejlő­désről számolhatunk be. Néhány éppen kéznél levő adatot említek. Például 1970-ben 1160 volt a dolgozók 'száma, akik­nek 20 800 000 korona bért fizettünk ki, az idén pedig már csak 993 dolgozónk van, akiknek az évi fizetésük ösz- szesen 23 543 korona. Hetvenben 49 037 volt, most pedig 84,5 ezer korona az egy főre jutó évi munkatermelékeny­ség. Nem akarom az egész statisztikát felsorolni, néhány jel­lemző adatot azonban el kell mondanom, melyek szüksége­sek a tisztánlátáshoz. 1970 óta a brutó mezőgazdasági tér melés 46 százalékkal, az árutermelés pedig több mint 45 százalékkal nőtt. Az idei évre szóló teljesítményi tervünk értéke már 89 300 OOO korona. — Minek köszönhető mindez? — Az összüzemi pártbizottság és a gazdaság vezetőségé­nek közös törekvése, hogy érvényesítsük a pártunk politi­káját. Ez természetesen következetes ellenőrzést is igényel. E téren a tömegszervezetek közül az FSZM és a SZISZ van leginkább a segítségünkre. Fontos dolognak tartom, hogy a műszaki és a gazdasági vezetők döntő többsége magas szakképzettséggel rendelkezik. További fontos tényező: lépést tartani a legújabb tudo­mányos-technikai eredményekkel. A Bajcsi Állami Gazda Ságban ez szinte jelszóvá vált. Külön termelési programo­kat dolgoztak ki. Létrehozták a zárt állományforgós sertés- tenyésztést, a szarvasmarha tenyésztésben (f keresztezések révén szép sikereket értek el. A dohánytermelést a kanadai Balthes dohányszedő kombájn és a magyar Sirokkó típusú szárító üzembe helyezésével gépesítettük. V, téren egyedül a szőlészet és a zöldségkertészet van lemaradva, ezeken a területeken kell a gépesítést mielőbb megvalósítani. MALINAK ISTVÁN Az 5. ötéves tervidőszak ugyan még nem ért véget, de vannak ágazatok, ahol a kitű­zött feladatok teljesítése már számba vehető. Az elmúlt na­pokban ilyen céllal találkozott a Nové Zámky-i (érsekújvári} járás mezőgazdasági üzemeinek több mint 200 képviselője a zemnéi (szímői) kultúrotthon- ban, ahol értékelték a gabona- termesztési program idei és az 5. ötéves tervidőszak folyamán elért eredményeit, valamint konkrét határozatokat hoztak a következő Időszakra vonatko­zóan. A gabonakonfereneľán részt vett Emil Špaldon akadémikus, a Nitrai Mezőgazdasági Főisko­la tanszékvezető tanára, Anton Jánoš, a Nyugat-szlovákiai Ke­rületi Mezőgazdasági Igazgató­ság igazgatóhelyettese, vala­mint Albin Hlavička mérnök, a Központi Ellenőrző és Vizsgáló Intézet dolgozója. Karol Jurík mérnök, a Nové Zámky-i JMI igazgatója pozití­van értékelte a gabonatermesz­tésben az idén és az 5. ötéves terv folyamán elért eredménye­ket. A jelentésből kitűnt, hogy a járás a XIV. párt kongresz- szus és a járási pártkonferen­cia határozataiból eredő gabo­natermesztési feladatait nem­csak teljesítette, hanem maga­san túl is szárnyalta. Az 5. öt­éves terv gabonatermesztési tervét a járás 120,1 százalékra, a gabonafelvásárlási tervet pe­dig 122,4 százalékra teljesítet te, miközben a tervezettnél 45 700 tonna gabonával termel­tek többet. Az átlagos hektár­hozam 41 százalékkal volt na­gyobb, mint a 4. ötéves terv­időszakban. Azon túl, hogy eredményes gabonaprogramunkkal teljesí­tettük a párt gazdasági célki­tűzéseit, kedvező feltételeket teremtettünk a következő terv­időszak feladatainak teljesíté­séhez is. A mezőgazdasági dolgozók tanácskozásán azonban nem­csak az eredményeket értékel­tük. A fő hangsúly az olyan fonnák és eljárások megálla­pításán volt, amelyekkel meg­tarthatjuk a termelés növeke­désének eddigi ütemét és tel­jesíthetjük az űj feladatokat. A gabonatermesztés részletes elemzése megmutatta — amint szabad elkövetnie, mivel min* den egyes hibáért hektáronként 3—5 mázsás terméscsökkenés­sel kell fizetnie. Például a bú­záknál, amelyeket a szántás után 21—28 nappal vetettek el a járásban, átlagosan 4—5 má­zsával nagyobb hozamokat ér­tek el, mint azoknál a búzák­nál, amelyek vetésére a szán­tást követő 14 napon belül ke­rült sor. Az elmúlt őszön a járásban a búza 11 százalékát még az utóbbi időn belül vetet­ték el. További tartalék rejlik a repülőgépes nitrogéntrágyá­zásban a virágzás Idején. Ta­valy és az idén is az így ke­zelt búzák átlagosan 3,2 má­zsával adtak nagyobb hozamot azoknál, amelyeknél azt nem alkalmazták. A virágzáskor tör­ténő nitrogéntrágyázás az ;g-' rotechnikában új eljárás, így a vetésterületnek csupán 20 százalékán alkalmaztuk a já­rásban. Mezőgazdasági dolgozóink, valamint a tudományos élet neves képviselőinek tanácsko­zása tehát rámutatott azokra a tényekre, amelyek számottevően befolyásolják a hektárhozamo­kat és érvényesítésük elsősor­ban az embertől függ. Nap­jainkban a mezőgazdasági dol­gozók a jövő évi gazdag ter­més alapjait rakják le. Az el­múlt évi tapasztalatok alapján minden alkalmas percet fel kell használni az ősziek vetés- területének előkészítésére, a búza vetésére és az őszi érésű növények begyűjtésére. A já­rás mezőgazdasági dolgozol nak tanácskozása is úgy volt üte­mezve, hogy lehetőséget adjon a szerzett munkatapasztalatok és a tudományos-technikai is­meretek gyakorlati felhasználá­sára. Ezt a 6. ötéves terv első évében történő jó kezdet érde­kében is elengedhetetlennek tartjuk. JOZEF MUDROCH k SiKERtK JÓ MUNKÁRA KÖTELEZNEK A Slovlik nemzeti vállalat Dunajská Streda-i (dunaszerda­helyi j üzemből kikerülő termé kék nemcsak a járásban, ha­nem az országban mindenütt közkedveltek a -vásárlók köré ben. Élelmiszeriparunk jó hír­nevét külföldre exportált tér mékeik is öregbítik. A 240 dolgozót foglalkoztató konzervgyárban ilyenkor külti nősen nagy a forgalom. Az egy­kori keményítőgyár és szesz­főzde hangulatát idéző régi épületek mellett korszerű, vi­lágos csarnokok kaptak helyet. Gyors ütemben halad az üzem újjáépítése, a tágas termelési részlegek létrehozása. Érsek Árpád, a termelési részleg vezetője sok érdeke set elmondott az üzem életéről. — Gyümölcsöt, zöldséget és húst dolgozunk fel — magya rázta. — Évi össztermelésünk mintegy 5400 tonna. Az idei el­ső félévi tervet 101 százalékra teljesítettük. Kis üzemünk lei: mékeinek 12—15 százalékát ex­portáljuk. Főleg az NDK-ba, Angliába és az NSZK-ba szállí­tunk. A Znojmla néven forga­lomba kerülő tartósított ubor­kánk és paradicsompürénk kü­lönösen keresett konzerváru. Gyümölcskészítményeink közül határainkon innen és túl egy­aránt az eper-, a cseresznye- és a barackkompót a legked- veltebb. Ebből főleg Svédor szágba exportálunk nagy rneny- nyiséget. A szomszédos irodahelyiség­ben Potásch Máriával, a zöld­ségfeldolgozó részleg vezetőjé­vel találkoztunk. A munkatár­sak körében népszerű „Marika néni“ szorgalmáért már több oklevelet kapott. Munkasikereit a köztársasági elnök is elis­merte. Oltjártunkkor mégis gondterhelt volt az arca. — Elsősorban az okoz nagy problémát számunkra, hogy a mezőgazdasági üzemek több­nyire nagy késéssel szállítják a nyersanyagot — panaszko­dott. — Ilyen körülmények kö­zölt pedig nehéz megtartani « munka előre tervezett ütemét. Potásch Mária a Nőszövetség üzemi alapszervezetének elnö­ke. Gondjaikkal, ügyes bajos dolgaikkal gyakran fordulnak hozzá bizalommal a lányok és az asszonyok. Marika néni min­dig szívesen segít ott, ahol tud. Ezen kívül nevelő munkát is végez az üzem fiatalabb dol­gozói körében. Nagy érdeme van abban, hogy Kász Teréz, Miklósi Teréz és Nagy Zoltán vezetésével március óta két női és egy férfikollektíva verse­nyez a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. A munka­verseny résztvevői felszabadu­lásunk 30. évfordulója tiszte­letére értékes kötelezettségvál­lalási tettek. A felajánlások teljesítése során hasznos újí­tásokat vezettek be. A paradi­csom feldolgozásánál előmele­gítést korábban nem végeztek. Az újítás bevezetése óta na* ponta átlagosan 2—3 ezer ko­rona megtakarítást értek el. A konzervgyár raktárában szintén szocialista munkabri­gád dolgozik. A Nagy Gizella vezette 34 tagú kollektíva má­jus végén vette át a cím bronz­fokozatát. Az elismerés termé­szetesen őket is további iö munkára kötelezi. — Tudatában vagyunk ennek — bizonygatta Fűzék Ilona, a brigád egyik tagja. — Elhatá­roztuk, hogy újabb kötelezett­ségvállalásokkal járulunk hoz­zá a következő feladatok ha­táridő előtti és az eddiginél jobb minőségben való teljesíté­séhez. A közelmúltban például több mint kétszáz brigádórát dolgoztunk le a munkafeltéte­lek javítása érdekében. Legkö­zelebbi célkitűzéseink arra is irányulnak, hogy tovább csök­kenjen a termékeinkkel kap­csolatos reklamációk száma. A brigád tagjai a tervfelada­tok következetes teljesítésén kívül a politikai nevelőmunká­ból is kiveszik részüket. Az utóbbi hónapok folyamán négy előadást szerveztek a dolgozók számára. Tevékeny a brigád ol­vasóköre is. Az idén már több színházi előadást látogattak meg közösen. Ezenkívül csopor­tos kirándulást is szerveztek. Három napon át ismerkedtek hazánk természeti szépségeivel és történelmi emlékeivel. mázsar lászlo Szójabefakarítás Kelet-Szlovákiában A Kosice vidéki járás Valalikyi Állami Gazdaságában — amely a Miiiikaérdeiiirend hordozója — a napokban megkezdődött a szója be luk« ittasai A * állami gazdaságban az idén első ízben ter­mesztett növény betakarítását a kombájnok csoporton bevetésével végzik. Az említett gazdaság­ban a szója vetésterülete 200 hektár, s ezzel h» igánkban e fontos növény legnagyobb termesztőt közé sorakoztak feL CSTK felvételej Eredményes mérleg arra Spaldon akadémikus és Hlaviöka mérnök is rámutatott —, hogy a 6. ötéves tervidő­szak gabonatermesztési fela­datainak teljesítéséhez a járás­ban még nagyon sok a tarta­lék. Ezt az azonos természeti feltételek közepette gazdálko­dó mezőgazdasági üzemek el­térő gabonahozamai, valamint az egy és ugyanazon szövetke­zethez tartozó parcellák hoza­mai között fennálló különbsé­gek is bizonyítják. Az idén a járásban 46,5 má- %sás átlagos hektárhozamot érlíink el gabonafélékből és ez­zel a kerületben a 3. legjobb járási eredményt mondhatjuk magunkénak. A járás mezőgaz­dasági dolgozói azonban még­sem elégedettek az elért ered­ményekkel és az értékeléskor az objektív nehézségek, így a kedvezőtlen időjárás mellett, az elkövetelt saját hibákra is rámutattak, hogy azokat már az idei őszön kiküszöbölhessék, jól tudják, hogy aki tartósan nagy hektárhozamot akar elér­ni — 50 mázsán felül hektá­ronként — annak az agrotech­nikában egyetlen hibát sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom