Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó

tiP)i(o71 MAGYARÁZAT A városból érkező turista fa­lun száll meg. Egy nap lát­ja. hoqy a házigazdáik a gesz­tenyefa alá pom/vát terítenek. Menlenődve kérdezi 161 fik: — Hát ezt meg miért csinál- fák? — Be akarjuk gyüftenl a gesz­tenyét — ló, de tulajdonképpen ho­gyan akar iák begyűjteni? — Megvárjuk, amin a szél fújni kezd, akkor a gesztenye mind ráhull a ponyvára, mi pe­dig betakarítjuk — és ml lesz, ha nem fúj a szél? — Akkor rossz lesz a termés, EGYRE MEGY Fiatal pár áll az nnyakönyv- vezető ©lőtt a házasságkötő te remben. A hátuk mögött, a násznép tömegében ©gy Idős asszonyság odasúgja a mellette álló öregúr fülébe: — Csak egy héttel ezelőtt iSr merkedtek meg. és máris egy­bekelnek! — Na és? A Rázasság sem rosszabb módja az ismerkedés­nek, mint az egyéb alkalmak! — hangzik a felelet ||^ MEGÜTKÖZÉS' — Tudod, mit szeret­nék a születésnapom­ra? — kérdezi a férjét Pócsiné. — Hogy vég­re legyen egy rendes férjem, aki éjszakánként nem a kocsmák körül tekereg? — Te magasságos ég» — hördül fel a férj. És nem mondanád meg, hogy mit kezdenél két férjjel?! v A KARRIERISTA Vlasta Záforansky rajza PROBLÉMA A cipőüzlQftbe belép egy fér­fi, s így szó) az elárusítóhoz: — Kérek egy pár kényelmes, bő szabású cipőt.. . — Szívesen adnék, uram — válaszolja az elárusító —, de az idén szűk fazonú ~ipő a di­vat. — Igen, igen, kérem, dehát mit tegyek, ha a lábam a régi! SÉRTÖDÉKENY APA — Lóri fiam — szól a tanító a növendékéhez —, már megint nagyon gyenge a házi felada­tod. Miért nem kéred meg a papádat, hogy segítsen jól el­készíteni? — Nem akar ... Korábban se­gített, de amióta a tanító bá­csi ötöst adott a házi felada­tomra. azóta nem hajlandó! ILLATSZER BOLTBAN — Mit parancsol a kedves vevő? — Hajnövesztő szert kérek. — Kis vagy nagy üveggel? — Kicsivel. Nem akarok hu­ligánt csinálni magamból. párbeszéd — Igazán nem értem, hogy az egész szabadságodat hogyan vagy képes kocsmában ^(tölteni! — Nem érted, nem érted! Akkor ‘meg miért beszélsz olyasmiről, ami­hez nem értesz?! MŰNK AKÜZ VETÍTŐBEN — Milyen munkára gondol? — Egyelőre főnök szeretnék lenni valahol. Ké­sőbb aztán meglátjuk ... CSALHATATLAN JEL — Azt hiszem, már nem vagyok olyan szép, mint valamikor — panaszkodik egy banktisztvise­lőnő. — És erre hogyan jöttéi rá? — kórdi a barát­nője. — Látom, hogy a férfiak sorra megszámolják a pénzt, amit kiadok nekik. Ezt azelőtt sohasem tet­ték. MEGLEPETÉS Csipcsala meséli a kollégájának: — Vasárnap kirándulni voltunk, s az egyik nya­raló kertjében egy gyönyörű kerti törpét láttunk. — Gipszből volt? — Nem tudom, mert amikor meg akartam fog- dosni. elfutott. BALSZERENCSE Egy kőműves leesett tíz méter magasból, de nem történt semmi baja: homokbuckára esett. — Óriási szerencséje van! — mondja az épí­tésvezető. — Egy csudát van szerencsém — mérgelődik a kőműves. — Nem látja, hogy elszakadt a nadrág­tartóm? — Mondom, már torkig vagyok a sznobok kai... Smrke rajza m árnyas ligeti sétányon, mono 117 gramokkal és szívekkel tele vésett pádon üldögéltem holmi pihentető elmélkedésre hangoltan, Ábrándos hangulatom azonban egy­kettőre szertefoszlott. amikor a csi­korgó sóderrel felszórt úton minden álmok megrontója, Biód Geyza tűnt Jel. mit ad az isten? Egy despota apát. Ügy bizony, egy cezaromániás apát, aki folyton hatalmaskodott felettem — fenyített, szidott, pofozott! Emlék­szem, egyszer olyan cipóra püfölte a képemet valami gyerekes csíny miatt, hogy elmehettem volna reklámnak egy péküzlet kirakatába. Csirájában elfojtott bennem minden ambíciót, —• Tiszteletem, drága barátom! — nyekeregte felém olyan kietlenül, akár egy elhagyatott vízimalom szét­száradt lapátkereke, és minden fel­szólítás nélkül mellém telepedett. — Mi zujs? — vetettem oda a szte­reotip kérdést, mert mi mást tuda­kolhatna az ember egy Blőd Geyzá- tól. — Ne is kérdezd! — sóhajtotta aggasztó utózörejjel. — Azt hiszem, most már végérvényesen hátat fordí­tok a világnak, amely belőlem mind­közönségesen vizesnyolcast csinált! Együttérzést színlelve tapogattam a hátát, és a különös lelkiállapot okai felől érdeklődtem. — Bizony — folytatta zordul — , már csak ennyi maradt belőlem. Lel kiállapot. Cudar ’elkiállapot1 Te na gyón jól tudod hoon melyen nagy reményekre jogosító ifjú voltam én úgy három négy éves koromban. S úgyhogy amikor iskolába kerültem, már félig meddig meg voltam dolgoz- va a további szekatúrák alázatos elvi­selésére. Mert szuttyongatásban volt részem bőven a továbbiakban is! Al­gebra ... latin konverzációk ... hexa- méterek ... Aztán az angyalbőr, a békaügetések a gyakorlótéren... De mindez suviksz volt ahhoz a vesze­delemhez képest, amely egy gyönyö­rű, mirtuszknszorús menyasszony ké­pében közelített felém, hogy aztán azóta a legsúlyosabb valóságként ne­hezedjen az életemre. Recsegő altja, amely egykor szirénhang volt a fü­lemnek, a legváratlanabb éji órákon csap rám, mondván: „Geyza, te már megint horkolsz/" A gyerekeim vi szont leleményesebbek voltak. Ami kor a délutáni sziesztáim kellős kö­zepén fújni kezdtem a kását, rend szerint egy tele kaptár méhet bori tottak a fejemre ... Az elérzékenyültségtől fátyolos lett a szeme, de aztán mégis erőt vett magán. — A munkahelyemen sem ment kü­lönbül a dolgom. Egyetlen önálló gondolatom sem lehetett, mert Zerge- nye Lajos, a főnököm negyven esz­tendőn át egyfolytában túlbeszélt. Nekem még az iratkapcsok folyama­tos felhasználásának perspektivikus tervébe se volt beleszólásom ... — Egy fikarcnyi jogköröd, egy icike-picike hatalmad sem volt soha? Szederjes arccal, elkínzottan sut­togta: — A múltkor már elérhetőnek lát­szottt Néhány egyívású társammal megalakítottuk a Kisemberek Baráti Egyletét. A kezdet nagyon biztató volt. Álmunkban sem gondoltuk, hogy milyen sokan vagyunk jobb sorsra ér­demes hivatali veteránok, folyton le­torkolt beosztottak. Egyleli székházat béreltünk, alapszabályzatot szövegez- tünk, indulót komponáltunk, meg minden! És akkor beütött a menny­kő! — Csak nem ? — Csak igen! Amikor az alakulód gyűlésen a korelnök elmondta az üd­vözlő beszédet, a tömegből kipattant egy szőrmók siheder, és sztentori hangon programbeszédet tartott. Ne­künk, a hetven nyolcvan éveseknek! — S miért nem távolítottátok el mint illetéktelent? Hisztérikusan felkacagott. — Eltávolítani? Mint illetéktelent? Az unokámat? Méltatlankodva felállt a pádról. — Megyek. — Hová? — szóltam utána. — Nem mindegy? — nézett rám borongó tekintettel. — Csak bizonyos, hogy nem szerelném bevárni a déd­unokámat is... Átlósan keresztülvágott az ápolt pá zsiton, s a hatalom sáncain kívül re kedtek tébolyult lángjával szemében, eltökélten belegázolt egy nagy ágyás hollandi tulipánba. M1KUS SÁNDOR­BONÜGYI REGÉNYÍRÓ ONÉLETRAJZIRO KRITIKUS DALSZÖVEG) RÛ LIRAI KÛLTO HUMORISTA Euleospiegal £ QAQúiU nKifísr Fii V VrTS? v/f EHS£R

Next

/
Oldalképek
Tartalom