Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó

örmény nép büszkén vallhatja sajátjának a b világ egyik legősibb kul­túráját. E gazdag s a maga nemében páratlan kultúrának első, a mai napig is megőrzött ma­radványai még az idő­számításunk előtti szá­zadokból, az úgyneve­zett hellenisztikus korból származnak. Ebben a hellenisztikus világban születik meg az Urartu birodalom romjain az örmény királyság, melyet erős szálak fűznek e világ sajátos kultúrájához. Egy királyság, egy ország ősi kultú­rájának mindig jellegzetes beszélő ta­núi a régmúlt századokból, évezredek­ből fennmaradt építészeti műemlékek, illetve azok romjai. Az i. e. 3. .század­ból származik a garni palota és pogány templom, amely egyben az örmény ki­rályok nyári rezidenciájául is szolgált. Egyediségében párját ritkító épület- komplexum az I. Trdat király által idő­számításunk első századában építtetett pogány templom. Az említett templom a legépebb állapotban megőrzött antik építmény a Szovjetunió területén. Há­la a szovjet műemlékvédelem gondos­ságának és az építészek szaktudásának, ez a templom ma már teljesen restau­rált eredeti állapotában az örmény épí­tészeti műemlékek legértékesebb kin­csei közé tartozik. Az örmény írásbeliség napjainkban már több mint másfél évezredes múltra gan Gerian stb. Főleg nekik köszönhető az örmény költészet világirodalmi rang­ja és híressége. Az említett néhány költő közül talán Avetik Iszaakian a legjelentősebb. Köl­tészete hű kifejezője az örmény nem­zet több évszázados szenvedéseinek, vá­gyainak, szabadságszeretetének és hu­manizmusának. Iszaakian 1875-ben született az ör­ményországi Alexandropol nevű város­kában. Nagyon fiatalon, már 10—12 éves korában verselni kezdett. Alig volt 18 éves, amikoK megszakította teológiai tanulmányait és Európába utazott, ahol főleg Bécsben és Lipcsében tartózko­dott. Sokévi európai tartózkodása alatt a magát mindvégig hontalannak érző Iszaakian szívében ott ég távoli szü­lőföldjének és szerencsétlen nemzeté­nek szeretete. Gyönyörű verseit a nem­zeti géniusz hallhatatlanságába vetett hit ragyogja át. Iszaakian örömmel üdvözli a szovjet­hatalmat Örményországában. Egyik 1924- ben írott levelében kifejti azt a nézetét, hogy az örmény nemzetet sem az euró­pai békekonferenciák, sem a politiku­sok, sem a nagyhatalmak nem menthe­tik meg a végpusztulástól, az egyedüli menekvés a szovjethatalom és a Vörös Hadsereg. A külföldön élő Iszaakian minden gondolatával, szellemi erejének teljes összpontosításával elválaszthatatlanul szeretett népéhez kapcsolta magát. Az örmény föld, nemzet, kultúra — ezek járják be és hatják át a költő gondola­világát. 1924 ben írja: Egy cseppet sem kapott el a külföldi élet örvénye, én megjósolta Iszaakinnak — az alig is­mert, külföldön élő költőnek — a világ­hírt. Blokk megállapítása szerint aligha él Európában Iszaaklánhoz mérhető kül- tözseni. Iszaakian költészetének ereje és mű­vészi szépsége verseinek természetessé gében és igazmondásában rejlik. Költé­szete erejének fontos meghatározója verseinek és többi írásainak őszinte in­ternacionalizmusa és mély humanizmu­sa, amely a nemzetek szívében meleg visszhangra lelt. Az egyszerű orosz em­berek, a volgai halászok Iszaakianlioz írott levelükben így vallanak a nagy költő művészetének rájuk gyakorolt ha­tásáról: „ün nekünk olyan kedves, mint Puskin, Lermontov vagy Nyekraszov. Nemzedékről nemzedékre fogják élvezni az emberek uz Ön halhatatlan líráját . . Iszaakian és a nép szeretető nem volt egyoldalú. Az örmény nép, de nem csak az örmény, hanem a Szovjetunió többi nemzetének irodalomértő egyénei is szerették a nagy költőt, azonban Iszaakian is a népből jöttnek és a né­pért munkálkodónak tekintette önmagát. Lírájának példaképe — saját bevallása szerint — az örmény népköltészet volt, amelynek gazdaságából sokat merített és amely szerinte az igazi és tökéletes líra. Iszaakiannak, a gyöngéd hangú líri­kusnak. az érzékeny művésznek halk hangja a Nagy Honvédő Háború éveiben ezreket buzdító harsonává változott. Ha­talmas publicisztikai tevékenységet fejt ki, és duzzadó energiájú, harcra buzdító kei méltán vívták ki a kortárs szov jet írók őszinte elismerését, mint arról •• ^ || i|| lítí tekinthet vissza. (Az örmény ábécé megteremtője a híres tudós gondolkodó Meszrop Mastoc volt I. u. 405-ben.) A középkori örmény kódexek és kézi­ratok nagyrésze azonban az évszázadok folyamán megsemmisült. A háborúk, az idegen katonai beütések áldozatai nem­csak emberek voltak, hanem könyvek is. Például 1170 ben a szeldzsuk törö­kök felperzselték a baladerdi vár hí­res könyvtárát, amelyben — hiteles ko­rabeli adatok szerint — több mint tíz­ezer régi örmény kéziratot és kódexet őrizlek. És ez csak egyike volt az év­századok folyamán oly gyakran megis­métlődő, embert és felbecsülhetetlen kulturális értékeket pusztító barbár be­ütéseknek. Mindennek ellenére kb. 25 ezer régi kézirat kódex és ősnyomtat- vánv menekült meg a pusztulástól, ame­lyek jelenleg is ékes bizonyítékai a régi örmény kultúra gazdagságának. Szinte az összes ránk maradt régi kéz­iratot és nyomtatványt a Meszrop Mas- tocról elnevezett Régi Kéziratok Inté­zetében, az ún. Matenadaranban őrzik. A középkori örmény írásbeliséget a sokoldalúság jellemzi. A korra leginkább jellemző vallásos tematikájú könyvek mellett aránylag nagy a történelem­mel, filozófiával, matematikával, asztro­nómiával, orvostudománnyal, nyelvé­szettel és a különböző művészetekkel foglalkozó könyvek száma. Külön figyel­met érdemelnek az antik görög filozó­fusok műveinek örmény nyelvű fordí­tásai és interpretációi {sőt egyes görög filozófiai írások csak örmény fordítás­ban maradtak fenn.) Gazdag tartalmukon kívül művészi ki­vitelezés Is jellemzi ezeket a régi kó­dexeket és könyveket. A betűformák szépsége, az Iniciálék és miniatúrák dí­szítésének kimondhatatlan gazdagsága készítőik páratlan művészi érzékéről és amellett nagy szaktudásukról tanúsko­dik. Az örmény könyvészet együtt nőtt, fejlődött a tudományokkal és művé­szetekkel, mindenekelőtt az irodalom­mal, s ezen belül is a költészettel. Az örmény költészet első remekei már idő­számításunk első századaiban megszü­lettek. Az ókor utolsó évszázadaitól a középkoron keresztül egész napjainkig szinte megszakíthatatlan a nagy ör­mény költők sora. A régebbiek közül elég megemlítenünk Grigor Narekacit, Naapet Kursakot és Friket. A 20. század elejétől az örmény köl­tészet már néhány világhírű nagyság nevével dicsekedhetik. Ilyenek pl. Ova- nesz, Tumanian, Avetik Iszaakian, Va­Avetik Iszaakian (a képen jobbra) Konsztantyin Szimonovval egyáltalán semmit sem változtam, és szívein teljesen fiatal lelkesedéssel do­bog az örmény nemzetért.“ Annak ellenére, hogy külföldön élt, reálisan látta és értékelte az adott tör­ténelmi és társadalmi problémákat. Nem zete, népe, hazája felemelkedését csak a szovjethatalom segítségével látta biz­tosítottnak. Külföldön kifejtett propa­gandatevékenysége, levelei ési egét« művészete hű visszatükrözöl e nézeté­nek. „Örményország a munka, a tett országává változott. Öh, ha én is fiatal lehetnék és elmerülhetnék a nehéz és fekete Ynunkának e tengerében..." — sóhajt fel Iszaakian, látva a szocia­lizmus építésének kézzelfogható ered­ményeit hazájában. A harmincas években végleg haza­tért szülőföldjére, s több évtizedes kül­földi tartózkodás után végre ismét sa ját otthonának mondhatta Örményorszá­got. Otthon szinte egyik napról a má­sikra elismert, híres társadalmi szemé­lyiséggé vált, nevét a legrangosabb szovjet írókéi között emlegették. Híres poémája, az „Abul-ala Maari“ a szovjet költészet gyöngyszemei közé került. Rövidesen szinte a Szovjetunió valamennyi ismertebb nyelvére lefordí­tották. Könyvei több nyelven és pél­dányszámban láttak napvilágot. Ez már a világhír kezdete ... Egy pillanatra térjünk vissza 1916 ba. Ekkor ugyanis Alexander Blokk már többek között Fagyejev vallomása is tanúskodik. Művészi értékek alkotásán kívül Ave­tik Iszaakian egyedülálló hídverő sze­repre is vállalkozott." Tevékenyen mun­kálkodott az orosz és örmény nemzet kölcsönös megismerésén, és gondosan ápolta az orosz irodalomhoz és írókhoz fűződő kapcsolatokat. Művészi ars poétikájának és élete ve­zéreszméjének — ismét az ő saját sza­vaival élve — a lényege a következő: „Az én egyetlen kívánságom és egyetlen óhajom, hogy hasznára lehessek az em­bereknek; szükségük legyen rám, job bán, mint ahogy szükségük van a ke­nyérre, vízre, levegőre és világosságra, még akkor is, ha tudom, nincs ekkora erőm. De ami erőm van, azt mind kész vagyok átadni nekik, és sehimit sem kérek érte cserébe.“ • • m Avetik Iszaakian méltó folytatója és továbbvivője az örmény irodalomnak és kultúrának. És ha születésének száza­dik évfordulóján nevét említjük, eszünk­be jut az is, mennyi mindent köszönhet neki az örmény költészet. Iszaakian költészete ismét bebizonyította, hogy az úgynevezett kis nemzet is alkothat je­lentősei a művészet területén. G. MELIKIAM kandidátus Figyelemre méltó tanulmánykötet , Sziklai/ László Szomszédaink- \ ről című könyve méltán sora- | kozík Dobossi/ László A közép- ' európai ember és Kovács End- ; re Népek országút ján című ta­nulmánykötetei mellé. Adós­ságot törleszt, hiszen a kelet- I közép-euróoai népek kultúr tör ténetével a múltban kevésbé , foglalkoztak. Könyvének első része, amely ; a kelet európai összehasonlító j irodalomtanulmány problémájá- j val foglalkozik, egységes egész- | ben tárgyalja a lengyel, cseh, szlovák, magyar, szerb, horvát, román és bolgár társadalmi és művelődési sajátosságokat. Igen érdekes a romantika és realizmus kölcsönhatásáról írott fejezet Sienkiewicz, Jirásek és i Gárdonyi munkásságán keresz­tül, amely ugyancsak része \ Sziklay kelrt-közép-európai komparativisztikus elképzelései­nek. Tanulmányaiban nagy teret szentel a cseh—magyar és szlo­vák—magyar kulturális kapcso­latoknak, s a marxista esztéti­ka segítségével próbálja az egyes írókat megfelelően érzé­kelni, ezzel korrigálva a mind­két fél részéről különösen a múlt század végén megnyilvá­nuló nacionalista irodalomtör­ténetiséget. Sziklay igazi elő­mozdítója és propagálóra né­peink kölcsönös jó viszonyá­nak, s a csehszlovák—magyar irodalomtörténet ír ás fejlődésé­nek. Fejtegetéseit azért ts ér­demes elolvasni, mert meggyőző példákkal támasztja alá állí­tásait, bár r.em lett volna hiá­bavaló, ha több példát is felho­zott volna elsősorban a len­gyel, román, illetve délszláv irodalmakból. Sohasem próbál senkit meggyőzni, de kutatási eredményei a tudós igényessé­gének szemszögéből nézve meg­bízhatóak. Nem tévedünk azon­ban, ha leszögezzük: Sziklay László könyve a tudós igényes­ségével és problémafelvető, el­gondolkodtató jelleggel íródott. Hogy problémafelvetéseiből né­hányat meg is említsünk: „Kü­lön tanulmányokba kellene fog­lalkozni azzal az erős hatás­sal, amelyet a románok fejlő­désére az orosz kultúra gyako­rolt(22. old./ A következő kérdése: vajon milyen hatást gyakorolt Turgenyev, Gogol vagy Tolsztoj a magyar szép­próza fejlődésére (64. o.) Igaza van, amikor azt mondja, „még sok, főleg levéltári kutatásra van szükség, amíg tisztán Iá tünk.“ (88.. o.) Nagyon érdekes és szemléletesen fejtegeti Her- dernek a szlávok nagyrahiva- tottságáról szóló filozófiai kon­cepcióját, de foglalkozik a he- geliánizmus hatásával is a Stúr- iskolát illetően. Könyve valójában három rész­ből: a már említett kelet-euró­pai komparat ivisztika vívmá­nyainak eddigi összegezéséből, a reneszánsztól a romantikáig terjedő eszmeáramlatoknak, vi­lágnézeteknek felvázolásából áll, valamint a századvégtől a két világháború közötti moder­nista irányzatok tárgyalásáig terjed. Űttörő jellegű munkák ezek, s némiképp a tátongó űrt pró­bálták betölteni. Sziklay köny­vét már csak azért is érdemes elolvasni, mert hipotézisei, rá­kérdezései és nyitva hagyott, le­véltári vizsgálatok hiányában megválaszolatlan kérdései ösz­tönzést, impulzust adhatnak né­hány, az irodalomtörténeti ku­tatás rögös útjain induló fiatal egyéniségnek. VARGA JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom