Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó
Az idei szlovákiai jubileumi aratóünnepély jelentőségében, méreteiben és mondanivalójában messze túlnőtte az új gabonatermés sikeres betakarításának hagyományos megünneplését. A szlovákiai földművesek igazi békema- nifesztációja volt ez, hitvallás a haladó esz- mék, a szocializmus, az egyre gyümölcsözőbb békés építőmunka mellett. Az örömtől sugárzó arcok ékesen bizonyították. bogy népünk, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével helyes utat választott, s hogy ezen az úton haladva létrehozta a nemesebb, igazságosabb és gazdagabb élet feltételeit. Az iddi ünnepség felejthetetlen élmény marad minden résztvevő számára. Erről a televízió egyenes adásában azok is meggyőződhettek. akik nem fértek fel a Nitrára induló autóbuszokra, illetve az otthoni sürgős teendők, az állatállomány ellátása miatt maraduik távol. Az egységes föklművesszövetkezetek, az állatni gazdaságok, a szolgáltatási szervezetek, a7 élelmiszeripari vállalatok és az irányító szervek dolgozói nagy figyelemmel hallgatták végig köztársasági elnökünk, Gustáv Husák elvtárs beszédét, s a gabonatermesztésben kiérdemelt kitüntetések átadása után vidáman, emelt fővel, a jól végzett munka és a további feladatok bátor vállalása tudatában vonultak el a díszemelvény előtt. A r.épraizi fesztiválnak is beillő díszes felvonulás hü tükörképe volt a földművelők társadalmi és kulturális felemelkedésének az anyagi és szellemi felszabadulás három évtizede tartó folyamatának, mindannak, amit a mezőgazdaság szocialista átépítése eddig eredményezett s annak is, ami előtt kitárta a kapukat. A szín pompás felvonulás azt is bizo nyitotta, hogy az agrokom plexiim dolgozói gondosan őrzik és ápolják Szlovákia utolér hetetlen néprajzi gazdagságát. A népviseletben felvonuló fúvószenekarok őszülő hajú. idősebb tagjainak zenélő kedvét még az is fokozta, hogy maguk mellett láthatták az utánpótlást, az ifjabb nemzedék biztatóan fejlődő zenekarait és a fáradhatatlan népi tánccsoportokat. Néhány éve még fehér hollónak számított egy-egy vidéki fijúsági fúvószenekar, s az idei aratóünnepélyen már legalább tíz ilyen együttes fokozta a jókedvet a felvonuló tömegben. Ez azt jelenti, hogy a koncentráció folyamata, a források és az eszközök összpontosítása kultúrális vonatkozásban is kedvezően hat, hogy a szövetkezetek, mezőgazdasági és szolgáltatási vállalatok többsége helyesen gazdálkodik a termelési eredmények alapján létrehozott alapokkal, s nem utolsósorban azt. hogy a népművelési dolgozók, a pedagógusok is szorosán együttműködnek a vidék új életstílusának formálásában. Világ proletárjai, egyesülirtrkf Bratislava, 1975. szeptember 7. 0 VIII. évfolyam, 36. szám % Ára 1 korona SZÍNPOMPÁS ÜNNEPSÉG VOLT SZLOVÁKIA KOMMUNIST A PARTJA KOZPOlMfl BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A CSTK FELVÉTELEI