Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-28 / 39. szám, Vasarnapi Új Szó
Az emberiség haladása objektív törvényszerűségt semmiféle gonosz szándék nem fékezheti. A történelem kerekét nem lehet visszafelé forgatni, nincs olyan időgép, ami az emberiséget, a világot visszarepítené 500 vagy 50 év távlatába, a feudalizmus vagy a kapitalizmus fénykorába. A mai napot a holnap követi, a változás örök, de irányát az ember határozza meg. A szocialista országok békét akarnak, mert jövőbe nyúló nagyszerű — és az egész emberiség javát szolgáló — terveiket csak békében valósíthatják meg. E konstruktív tervek, az eddigi építőmunkával együtt minden deklarációnál ékesebben bizonyítják békevágyunkat. Célunk világos, közérthető: a teljes, gazdag; boldog emberi élet. És ezt a célt minden bizonnyal elérjük éppen azért, mert országainkban a szocialista társadalmi rend győzött, mert a marxista—leninista párt vezette munkásosztály lendülete, lelkesedése egyre fokozódik, mert a tudományos-műszaki fejlődés eredményeit csak a szocialista társadalmi rendben lehet valóban és a köz javára hasznosítani, abban a rendszerben, amelyben nem a profitráta az irányadó, amelyben nem egyének vagy csoportok harácsoló kapzsi vágya határoz országok, népek sorsáról, hanem a társadalom érdeke jelenti a legfőbb törvényt. Amikor a hetvenes évek első felének a mérlegét tanulmányozzuk, nem ringatjuk magunkat illúziókban. Tudjuk, hogy az előttünk álló úton még sok nehézséggel találkozunk, tudjuk hogy számtalanszor mérjük össze erőnket a maradiság, a gyűlölködés, a reakció, az imperialista tőke agonizáló, de éppen ezért mérget okádó csoportjaival, de tudjuk azt is, hogy míg az ő erejük napról-napra csökken, a szocialista tábor egyre erősebb lesz. bizonyították, hogy a haladást a reakció, az imperializmus fondorlatos mesterkedései nem tudták feltartóztatni. Kedvezőek a változások Európában is, jóllehet még nem sikerült felszámolni minden veszélyes gócot, de a politikai talajszerkezet kérge megmozdult, a nép- és haladásellenes fasiszta és fasisztoid rendszerek lába alatt inog a talaj, és megnyílnák az áthidalhatatlan szakadékok. Görögország, Portugália és Ciprus példázzák ezt a politikai földrengést, de nem kisebb jelentőségű, hogy Franciaországban és Olaszországban a kommunisták és a baloldali erők egyre jobban előretörnek. Kétségtelen, hogy Afrikában jóval bonyolultabb a helyzet, de bizonyos, hogy a haladás erői bizakodva nézhetnek a jövőbe, mert a fejlődés üteme — főleg a gyarmati rendszer átkos örökségeként — lassúbb ugyan, mint más földrészeken — a cél és az út már világos! Latin-Amerikában a szocialista eszmék erejét és győzelmét hirdeti Kuba és a győzelem fényét a reakció chilei visszavágása sem tudja elhomályosítani. Látható a haladó eszmék térhódítása Peruban, Venezuelában és Ecuadorban, és győzelemmel biztat a panamai nép küzdelme is. A világ politikai erőinek térképe kedvezően változik, és megváltoztak az erőviszonyok az ENSZ- ben is. Az imperialista országok „szavazógépezete“ egyre inkább üzemképtelen, egyre kevésbé használható fel a haladás, a szocializmus ellen. AZ ENYHÜLÉS MELLETT ÉS ELLEN ¥ Helsinkiben az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeoffenzíva győzött, a szocialista közösség országainak egybehangolt békepolitikája győzött, a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének örök időkre érvényes lenini tétele győzött. De azért a győzelemért harcolni kellett, és ezt a győzelmet sem csak az eszmék Teresa Babulewicz a zawiercei Barátság gyapjú- feldolgozóban, az LNK és az NDK közös létesítmé* nyében dolgozik erejével értük el, hanem az adott realitással: á' Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági és katonai erejével, ami harminc év óta mindenkof eredményesen védte meg a világbékétl Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Helsinki óta „lógó orral“ járkálnak a Pentagon urai. Fájó nosztalgiák gyötrik őket, és szomorúságuk okát a „The Wall Street Journal" ismertette: „A Japán Jeleit aratott győzelem napján az USA volt nemcsak á legnagyobb katonai, de gazdasági hatalom is... Az amerikai hegemóniának 30 év alatt befellegzett, napja leáldozott, és jöhet akármi, e korszaknak örökré vége van!“ Ne gondoljuk tehát, hogy Helsinki eredményeit már senki nem akarja megtorpedózni,, hiszen az enyhülés ellenfelei a nyugati országok népeit —5 egyebek között — azzal ijesztgetik, hogy az enyhü* lés csak a Kreml, csak a kommunisták javát szolgálja. Szerencsére azonban a nyugati országok lakói ma már tudják, hogy a hidegháború elsősorban az ő számukra jelent öngyilkos értelmetlenséget. Csak tudathasadásos őrültek állíthatják, hogy a békés együttműködés, a növekvő árucsere-forgalom, a gazdasági és tudományos kapcsolatok kiszélesítésé csupán az egyik fél számára hasznos! OBJEKTÍV TÖRVÉNYSZERŰSÉG A 70-es évek első fele a vége felé halad és nemcsak az államférfiak, vezető politikusok igyekeznek összegezni az elért eredményeket és legalább vázlatosan meghatározni a jövő fejlődés irányvonalát, hanem a kisember is, mert hiszen egyén és közösség sorsa elválaszthatatlan egymástól. Az utolsó 4—5 évben a világ arculata különösen gyorsan és alaposan változott. E változás legjellemzőbb vonása, hogy a szocializmus ereje és eszméje egyre nagyobb mértékben befolyásolja az emberiség életének, sorsának az alakulását, és hogy még soha nem tettek annyit a béke megerősítéséért, mint az utóbbi években. ESZMEI ÉS GAZDASÁGI TÉRHÓDÍTÁS Amikor azt mondjuk, hogy az erőviszonyok a szocializmus javára tolódtak el, elsősorban a szocialista közösség egyre növekvő politikai, gazdasági és szellemi súlyára gondolunk. A világ már régóta nem képzelhető el a szocialista közösség nélkül, de ahogy az események menete mutatja, a szocializmus egyre növekvő befolyása nélkül sem. Régen elmúltak azok az idők, amikor a tőkésországok vezetői vállvono- gató közömbösséggel tértek napirendre a Szovjetunió vezette közösség számtalan — mindenkor a haladást és a békét szolgáló — javaslata fölött, csődöt mondtak az agresszív politikai koncepciók és a nyugati országokban egyre többen látják, hogy az egyetlen járható út az enyhülés, a béke útja. Azonban egyetlen eszme sem hódít csupán elméletével, tételes tanaival, hanem csak konkrét eredményeivel, elsősorban azokkal, amelyeket a népjólét, a gazdasági élet területén ért el. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a fejlődést, akkor a szocialista országok népei indokoltan büszkék és derűlátók. A KGST tagállamaiban az ipari termelés 1971— 1974-ben kereken 35 százalékkal emelkedett, míg a fejlett tőkésországokban — még a gazdasági válság korszaka előtt — ez az arány csak 15—20 százalékos volt. Egyidejűleg a Szovjetunió és a szocialista közösség országai egyre nagyobb mértékben járulnak hozzá a világ ipari termelésének terjedelméhez, és bár az idei év végső adataira még várni kell, már ma bizonyos, hogy 1975 végén a KGST tagállamai megelőzik az USA és az Európai Gazdaság* Közösség országainak együttes eredményeit, jóllehet ezek még néhány évvel ezelőtt az ipari világtermelés volumenének 65 százalékát adták. Egyedül a Szovjetunió, a szocialista közösség legnagyobb ereje, a világtermelés egynegyedét állítja elő, és 1974-ben az ipari termelés területén globálisan is erősen megközelíti az USA-t (94 százalék), viszont a vasérc-, a nyersvas-, az acél-, a szén-, a kőolaj- és a cementtermelésben elérte a világcsúcsot. Az erőviszonyok alakulásának tehát egészen reális anyagi eredői vannak. Vagyis a világméretű változások elsősorban annak köszönhetők, hogy a szocialista országokban a munkások, a szövetkezeti földművesek és az értelmiség tagjai a kommunista pártok vezetésével, megteremtették és megerősítették a fejlődés gazdasági bázisát. A világnak az a része, ahol a munkásosztály a vezető erő, gyorsabban halad előre, mint a burzsoázia vezette államok, és ez cá- folhatatlanul bizonyítja a munkásosztály utolérhetetlen alkotó erejét és tehetségét. A MÁSIK SERPENYŐ A világ egy és oszthatatlan, e bolygó a földlakó egyetlen hazája, a kongói és a szibériai ember szívében egyaránt a békés élet, a békés munka vágya ég. Ezért vizsgáljuk, a tőkésországok dolgozóinak sorsa miatt aggódva, hogy mi van a mérleg másik — tőkés serpenyőjében? A kapitalista világban a válság a gazdasági törvényszerűségekből fakadó ciklikus jelenség, de a jelenlegi a legmélyebb és a leghosszabban tartó a második világháború befejezése óta. 1973-tól csökken a termelés, nő a munkanélküliek száma, egyre magasabb az inflációs ráta, és súlyosbítja a helyzetet az energia- és nyersanyagválság, a piacokért vívott kíméletlen küzdelem, a fizetési eszközök devalválódása, az export zsugorodása és az államadósságok fenyegető méretű növekedése. Elnémultak a nyugati jóléti államok dícséretét zengő ideológusok, és az egész világ kénytelen volt tudomásul venni Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár félreérthetetlen és cáfolhatatlan megállapításait: „A gazdasági válság olyan szakaszába jutottunk, amilyenre még nem volt példa!“ Senkit ne tévesszen meg a globális adat, miszerint a fejlett tőkésországokban a termeléscsökkenés csak 2—3 százalékos! Az átlagon belül az egyes országok adatai láttatják a megdöbbentő valóságot. 1975 első negyedében az egykor „jóléti“ Japánban az ipari termelés 18 százalékkal csökkent. Az NSZK-ban 1975 májusában ez a csökkenés 10 százalékos volt, de az előző évhez viszonyítva 22,8 és az acéltermelés viszonylatában 30,8 százalékos. Az autógyártás — egykor az NSZK legfontosabb, legjövedelmezőbb iparága — már lesüllyedt az 1968. évi termelési szintre. A munkanélküliek száma a nyáron is több mint egymillió volt, de a nyugatnémet statisztikai előrejelzések szerint a téli időszakban eléri a másfél milliót. Kétségtelen, hogy a hullámvölgy után hullámhegy következik, de senki sem tudja, hogy mikor, és bizonyos, hogy a csúcsa nem lesz olyan magas, mint a múltban. Emellett: micsoda erkölcsi súlyveszteség ez a válság a tőkésországok számára? Mennyivel bizonyítja a kapitalista rendszer életképtelenségét! A HALADÁS ESZMÉJE LEGYŐZHETETLEN Amikor — igaz, csak puha ceruzával, végleges adatok nélkül — elkészítjük a hetvenes évek első felének a mérlegét, nem feledkezhetünk meg a világ arculatát megváltoztató erkölcsi-politikai tényezőkről sem. Melyek ezek a tényezők? Azok a győzelmek, amiket a nemzetközi kommunista munkásmozgalom aratott, azok a győzelmek, amelyeket a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a békéért, a haladásért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdő népek arattak. Mindehhez döntő mértékben járult hozzá a Szovjetunió vezette szocialista közösség növekvő ereje, következetes politikája, példamutatása és proletár internacionalista fo- gantatású szolidaritása. Elegendő, ha csak Indokína népeinek a győzelmére gondolunk. Vietnam, Laosz és Kambodzsa szabad! Vietnam szabadságszerető népe — a szocialista közösség országaitól támogatva — egy 50 napos általános támadással felmorzsolta és visszavonulásra kényszerítette az USA fegyveres erőit, a tőkés világ legjobban felszerelt, legnagyobb anyagi eszközökkel rendelkező hadseregét. A vietnami győzelemtől lelkesítve egyre több ázsiai ország követeli az amerikai katonák távozását, a támaszpontok felszámolását, és a közelmúlt indiai eseményei is azt A Szovjetunióban már több mint 700 vízi erű mii működik, és 29 továbbit jelenleg építenek. Képünkön a nureki erőmfi építésének egy részlete. n hnreinn m jÉjrlpJ o [] TYn/7 | T GL_Í]Jd_r jjVlJ JLILJd
