Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-01 / 205. szám, hétfő

Gustáv Husák elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) meghallgatni Ignác Janák elv­társnak, az SZLKP Nyugat-szlo­vákiai Kerületi Bizottsága ve- aető titkárának örvendetes je­lentését arról, hogy a kerüle­tük a tegnapi nap teljesítette azt az ígéretét, miszerint ter­ven felül 65 000 tonna gabo­nát adnak át a felvásárlási szerveknek. Tehát felelőssé­günk teljes tudatában mondha­tunk köszönetét a nyugat-szlo­vákiai kerület, valamint a ~ többi csehországi és szlová­kiai kerület mezőgazdasági dolgozóinak munkájukért és a jó eredményekért. Szeretnék ebből az alkalom­ból párt- és állami szerveink nevében köszönetét mondani minden mezőgazdasági dolgo­zónak, a szövetkezeti földmű­veseknek, az állami gazdasá­gok és az állami gépállomások dolgozóinak, a betakarítás és a felvásárlás minden szervező­jének, a kombájnosoknak és a traktorosoknak, mindazoknak, akik becsületes és önfeláldozó munkával járultak hozzá az eredményes betakarításhoz. Őszinte szívvel fejezzük ki el­ismerésünket és hálánkat. Az utóbbi években már jó szokássá vált, hogy állami ki­tüntetésekkel jutalmazzuk a legjobb járásokat, mezőgazda­sági vállalatokat és egyéneket. Legfelsőbb párt- és állami szer­veink ebben az évben is elha­tározták a magas kitüntetések ás elismerések adományozását, amelyet ma itt, Nitrán, egy hét múlva pedig Brnóban adunk át, mint annak bizonyí­tékát, hogy társadalmunk érté­keli a kiváló munkát és a jó eredményeket. Szeretnék min­den kitüntetettnek őszinte szív­vel szerencsét kívánni. A föld termése nagymérték­ben az ember munkájától függ, de van itt még egy nem egé­szen megbízható „partner“ is, nevezetesen az időjárás. Az időjárás nem mindenkor ked­vező — példaként emlékez­zünk vissza a múlt őszre. Így aztán a termés néha jobb, van­nak helyek, ahol kitűnő, és vannak, olyanok, ahol gyen­gébb. Országos méretben — már m>a elmondhatjuk —, a ter­més valamivel kisebb lesz, mint a múlt évben. Igaz, hogy a múlt esztendő rendkívül jó év volt, amelyben sikerült Szlovákiában és az egész Cseh­szlovákiában gabonából re­kordhozamokat elérni. Egészé­ben véve azonban elmondhat­juk, hogy Csehszlovákiában eb­ben az évben is jó a termés, és hogy a mezőgazdasági dol­gozók az említett kedvezőtlen időjárás ellenére viszonylag jó eredményeket értek el. A múlt évből, különösen az őszi idő­szakból és az idei évből is bi­zonyos tanulságokat kell azon­ban levonni. Mezőgazdasági dolgozóink megtanultak bánni a földdel, tudják mi kell bele, mikor és milyen időpontokban és hogyan kell megművelni. De az igazi mestermunka, a nagy művészet abban van, hogy tudni kell biztosítani a ter­mést és betakarítani bonyolul­tabb és kedvezőtlenebb felté­telek között is. A mezőgazdaságban az em­ber szerepe a klimatikai belo- ly^s ellenére is szüntelenül nő, meghatározó jellegű, és ezért többet kell gondolkodni e kér­dések felett. Az időjárás ebben az évben alapjában véve egész Európában befolyásolta a ga­bonatermést. Mi Csehszlovákiá­ban minden évben kénytelenek vagyunk gabonát importálni az olyan jó termés ellenére, mint a tavalyi volt. Az Európában és a világ néhány más részében kialakult jelenlegi helyzetben a behozatal nehezebb, bonyolul­tabb és költségesebb. Azért említem ezt, mert nagyon ér­telmesen kell gazdálkodnunk a gabonával mindenütt, ahol fel­használjuk. Nyugodtan, de va­lóban értelmesen kell gazdál­kodni. Erre kell a hangsúlyt helyezni minden mezőgazdasá­gi vállalatban és az irányító részlegeken is. A közelmúltban vitattuk meg a CSSZK és az SZSZK népi el­lenőrző bizottságainak a jelen­tését, amely ismertette, hogyan gazdálkodnak a gabonával. Ezen a területen számos he­lyen még elég nagy a rendet­ienség, a raktárakban keletke­zett kár és az értelmetlen po­csékolás. Végül is saját maguk tudják, liogy a szemes ter­ménnyel és magával a kenyér­rel is az emberek néha úgy bánnak, mint értéktelen áru­cikkel. A gabona nemcsak ná­lunk, hanem az egész világon nagy érték, arannyal fizetett érték, és ha termelni tudjuk, akkor meg kell tanulnunk azt is, hogy nagyon értelmesen gazdálkodjunk vele. Az az igyekezet, amelynek célja, hogy gabonából és más mezőgazdasági terményből ön­ellátók legyünk, ahogyan az idei év eredményei mutatják, helyes, tehát továbbra is erre kell törekedni. Ami a gabonát illeti, már most előkészítik a jövő termést, szántással, vetés­sel, mindazzal, amit a talaj igényel. A legnagyobb lelkiis­meretességgel kell gondoskod­ni arról, hogy a jövő termés, amennyiben az időjárás csak inunkban, — nagy forradalmi osztályharcokat kellett vívni falvninkhan is. Nagy munkát, sok verejtéket és gondot jelen­tett egységes földművesszövet­kezeteink kiépítése, amíg elér­tünk falvainkban és egész Cseh­szlovákiában az örömteljes má­ba. Mindenki látja azokat a forradalmi változásokat, ame­lyekre falvainkban a termelés­ben, a munkában és az egész életben sor került. Ezeket sen­ki nem tagadhatja, ezek erő­feszít étéseink Csehszlovákia Kommunista Pártja és egész szocialista társadalmunk politi­kájának lz eredményei. Köszö­net illeti az eredményekért mindazokat, akik az évtizedek során érdemeket szereztek a csehszlovák szocialista mező- gazdaság fejlesztésében. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja, a szocialista állam rendkívüli fi­gyelmet szentel a mezőgazda­ságnak. Társadalmunkban en­nek az ágazatnak ma jelentős valamivel is kedvezőbb lesz, még nagyobb legyen, hogy még a múlt évi rekordtermést is túlszárnyaljuk, és így saját for­rásból jobban biztosíthassuk népünk élelmezését, mezőgaz­daságunk és egész népgazdasá­gunk szükségleteit. Természetesen nemcsak az ősziek vetése, hanem minden őszi mezőgazdasági munka nagyon kényes. Jó termés mu­tatkozik kukoricából, cukorré­pából, krumpliból, jóllehet né­ha itt is különbségek vannak. Ugyancsak jó a termés zöldta­karmányból, amit helyesen kell majd kihasználni. Ezek mezőgazdasági dolgo­zóinktól rövid idő alatt nagyon igényes munkát követelnek. Szeretnék rámutatni, hogy min­denütt a lehető legnagyobb gondosságra van szükség az őszi munkák időben történő el­végzésére, a termés betakarítá­sára, a talaj előkészítésére és a vetés időpontjának betartására. A párt és a kormányszervek már tanácskoztak ezekről a kérdésekről. Természetesen, e küzdelem fő frontvanala a falvainkban van. Ez nem csu­pán a földművesek, hanem egész társadalmunk ügye. A párt-, a társadalmi és az álla­mi szerveknek és szervezetek­nek, a nemzeti ^bizottságoknak mindnyájunkkal együtt segítsé­get kell nyújtaniuk a mezőgaz­daságnak ott, ahol saját erejé­vel nem képes biztosítani ide­jében és minőségileg kifogás­talanul az őszi munkák elvég­zését. Az aratóünnep alkalmából el­mondhatjuk, hogy mezőgazda­ságunk az állattenyésztésben is pozitív eredményeket ér el. Feladatait jól teljesíti, és biz­tosítja Csehszlovákia népének az ellátását e termékekkel. Közeledünk az 5. ötéves terv­időszak végéhez. Elkészítjük a XIV. kőngresszus határozatai egész teljesítésének a mérlegét. A mezőgazdaság Csehszlovákiá­ban ebben az utóbbi időszak­ban jelentős haladást és figye­lemre méltó eredményeket ért el. A tervet, amit e fontos sza­kasz számára meghatároztak, teljesítik és néhány mutatóját túlteljesítik. Nő a termelés, ja­vul a lakosság élelmiszerellá­tása és ezzel természetesen né­pünk elégedettsége és bizton­ságérzete is. Ez mindenekelőtt a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés sikere. Azonban nem szabad elfelejte­nünk, hogy ennek eléréséért — csakúgy, mint egész társadal­súlva van. Nagy költségekkel és beruházásokkal törekszünk arra, hogy fejlődjék és dina­mikusan tovább növekedjék. Örömmel állapítjuk meg, hogy népgazdaságunk többi szakaszai — az ipar, az építő­ipar, a közlekedés, a kereske­delem és a továbbiak is — tel­jesítik a XIV. kongresszus ha­tározataiból és az ötéves terv­ből rájuk háruló felelősségtel­jes feladatokat. Az előző négy esztendő ipari termelési tervét teljesítették és egyes szakaszo­kon túlteljesítették. Az idei év első hét hónapjában az ipari termelés a tervvel szemben 6.4 százalékkal, a múlt évvel ösz- szehasonlítva 107,5 százalékra nőtt. Szlovákiában, ahol a terme­lés növekedési üteme nagyobb, a tervezett 8,8 százalékos terv- túlteljesítéssel szemben, ugyan­abban az időszakban több mint 11 százalékos teljesítést értek el. E figyelemre méltó eredmé­nyek mögött látni kell munká­saink, technikusaink, ipari dolgozóink hatalmas munkáját, azt a határtalan igyekezetei, ami államunk számára nagy többletet jelent. Az építőipar ugyancsak tel­jesíti az igényes feladatokat. Az egyre nagyobb feladatok nö­vekedésével együtt dinamiku­san fejlődik. Az 5. ötéves terv­időszak utolsó évének hátrale­vő hónapjaiban minden munka­helyen igényesek a feladatok, ezeket teljesíteni kell és ahol szükséges, túlteljesítésükre kell törekedni. Népgazdaságunk progresszív módon, dinamiku­san fejlődik, nő Csehszlovákia nemzeti gazdagsága és ez le­hetővé teszi, hogy az életszín­vonal területén is jelentős in­tézkedéseket foganatosítsunk. Amikor a pozitív eredmé­nyekről beszélünk, az nem azt jelenti, hogy nincsenek prob­lémáink, gondjaink vagy nem látjuk az egyes szakaszokon létező fogyatékosságokat is. Mezőgazdasági dolgozóink ezt tudják, rámutatnak és közös erővel igyekszünk ezek megol­dására. Mi nem titkoljuk, hogy vannak olyan problémák is, amelyek a tőkés világ válsága, a nyugati áringadozás követ­keztében érintenek bennünket és bizonyos mértékben nyo­masztólag hatnak a mi nép­gazdaságunkra is. Vannak olyan problémák is, amelyek nálunk keletkeznek, néha a nem kielégítő vagy felelőtlen munkából, néha objektív okok­ból. Pártunk központi bizottsá­ga múlt évi novemberi és ez évi júliusi ülésein nagyon nyíl­tan ésbírálóan beszéltünk ezek­ről ;< problémákról és fogyaté­kosságokról és felszámolásuk módjáról is. A gazdaság nálunk természe­tesen nem öncélú. Fő értelme a gondoskodás az emberről, az ember anyagi biztosításáról, szociális és politikai biztonsá­gáról, sokoldalú fejlődéséről. A mezőgazdaságban elért eredmé­nyek is visszatérnek különféle formákban népünkhöz, hozzá­járulnak életszínvonala növelé­séhez. Erről részletesebben be­széltünk a központi bizottság ez évi áprilisi ülésén, ahol el­határoztuk a nyugdíjak növe­lését, ami 3 millió nyugdíja­sunkat érint. Ezzel egyidejűleg nő a dolgozók bérjövedelme és gyorsítjuk a lakásépítést is. Az utolsó öt évben ez körülbelül 580 00Q új lakást jelent, ami hazánkban épült. Növeljük a gondoskodást a kisgyermekek­ről, akikből egyre több van, a fiatal házasokról és lakossá­gunk minden kategóriájáról. Szocialista társadalmunk elő­nyeit népünk különösen mély­rehatóan érzi, amikor látja, hogv mi játszódik le a fejlett tőkésországokban, az egész bur­zsoá világban, ahol stagnál vagy hanyatlik a gazdasági élet. nagy méreteket ölt a mun­kanélküliség, nőnek az árak, fokozódik az infláció, és mind­ezt áthárítják a dolgozó em­ber vállára. Az összehasonlítás csak mar­kánsabbá teszi szocialista rend­szerünk előnyeit, amely rend­szer biztosítja a népgazdaság és a nép életszínvonala dina­mikus fejlődését. A jó eredményeket minde­nekelőtt a dolgozó nép széles körű támogatásával és bizalmá­val, a munkások, a földműve­sek. a szocialista értelmiség és a többi társadalmi rétegnek a politikai életben és a munká­ban való aktív részvételével ér­tük el. Mi a dolgozó nép állama vagyunk, a munkások, a föld­művesek, az értelmiség állama, és e társadalmi osztályok és rétegek, ezek érdekei és szük­ségletei határozzák meg poli­tikánkat és ökonomikánkat. Joggal beszélünk Csehszlová­kiában a munkások, földműve­sek és az értelmiség szilárd egységéről, Csehszlovákia Kom­munista Pártja és a csehszlo­vák állam politikájának széles körű támogatásáról. Államunk számára fontos a nemzetiségi kérdések helyes megoldása. A csehszlovák ál­lamban együtt élnek a cseh és a szlovák testvérnépek, itt él­nek a magyar, ukrán, lengyel és német nemzetiségű polgárok is. Ezért páratlanul fontos test- . véri nemzeteink és a nem­zetiségek kapcsolatainak helyes megoldása. Megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években külö­nösen államunk föderatív el­rendezési elvének érvényesíté­sével tovább mélyül testvéri nemzeteink szilárd egysége, a célok és érdekek egysége, a szoros együttműködés és a va­lóban testvéri egymás mellett élés a mi közös csehszlovák ál­lamunkban. A dolgozó ember a szocialista rendszerben úgy él, alkot és dolgozik, mint szabad, kulturált, anyagilag biztosított ember, -magas színvonalon, mint olyan ember, aki ezeket a nagy vívmányokat az utóbbi években és a felszabadulás óta eltelt egész 30 év alatt a földeken, az üzemekben, a tudományos in­tézményekben és más szaka­szokon véghez vitt nagy hősi tettekkel érdemelte ki. Ez az egységes szemlélet a szocialis­ta építés egész időszakára — különösen a XIV. kongresszus óta eltelt időszakra — kétség­telenül bizonyítja, hogy helyes úton járunk, hogy a XIV. kong­resszus irányvonalát dolgo­zóink a CSKP vezetésével a gyakorlatban igazolták, ered­ményesen megvalósítják, és ez egész népünknek, mindkét nem­zetünknek és nemzetiségeink­nek, egész Csehszlovákiának kiváló eredményeket ho/. Fej­lett, konszolidált, politikailag és anyagilag erős állam va­gyunk, fejlett népességgel, amely látja kedvező jelenét és bizakodva tekint a jövőbe is. A párt- és az állami vezetés és mindnyájunk fontos feladata továbbra is biztosítani a jó fel­tételeket nemzeteink, népünk élete és munkája számára, olyan életet, amelyben nem kell aggódni a holnapi nap, nem kell aggódni a jövő miatt. Ezért minden lehető módon biztosítani igyekszünk népeink szabadságát, államunk függet­lenségét és biztonságát. Nem­zeti szabadságunk és állami függetlenségünk, nyugodt éle­tünk fő szavatolója a Szovjet­unióhoz és a többi testvéri szo­cialista országhoz fűződő ba­rátság és szövetség. A közel­múltban hazánk felszabadulása 30. évfordulója alkalmából meg­emlékeztünk arról, mit jelen­tett számunkra a nemzeti fel­szabadító küzdelem idején és az ^zt követő időszakban ez az együttműködés a népgazdaság fejlesztésében, a politikai élet­ben, mit jelentett biztonságunk számára. Számunkra ebből ered a7 az egyértelmű következtetés, hogy ezt a testvéri, szövetségi kapcsolatot a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista or­szággal a jövőben is sokoldalú­an szilárdítsuk és fejlesztjük, mint külpolitikánk alapvető pillérét. A többi szocialista országgal együtt mi is nagy erőt fej­tünk ki a kapcsolatok békés rendezésére Európában és a vi lágon. A CSKP XIV. kongresz- szusa és az eeész csehszlovák nép teljes mértékben csatlako­zott ahhoz a nagy békekezde­ményezéshez, amit az SZKP XXIV. kongresszusa dolgozott ki és amit a. Szovjetunió Kom munista Pártja Központi Bizott­sága és személyesen Leonyid íljics Brezsnyev, a Központi Bizottság főtitkára olyan követ­kezetesen érvényesít. Népünk ezt a békepolitikát teljes szív­vel támogatja, mert kétségte­lenül pozitív eredményeket ho­zott és hoz. Elősegíti a légkör javulását Európában és a vilá­gon. Ebben a szellemben ta­nácskozott a közelmúltban Hel­sinkiben az európai biztonsági és együttműködési konferencia. E konferencia légköre, a fel­szólalások, az ott aláírt záró­okmány és maga az a tény, hogy a konferencia összeült, fontos szakasz a problémák bé­kés megoldásában Európában és a különböző társadalmi rend­szerű államok együttműködésé­nek megszilárdításában. A szá­mos kétoldalú megbeszélések­ből is látható, hogy egyre in­kább akarnak együttműködni a különböző társadalmi rendsze­rű államok, és hogy a felelős­ségtudattal bíró emberek Nyu­gaton sem látnak más reális lehetőséget, mivel minden más katasztrófát jelentene Európa és az egész világ számára is. Ez nagyon fontos a világbé­kéért, a problémák békés meg­oldásáért és az együttműködés elmélyítéséért folytatott küzde­lemben. Csehszlovákia következetesen akarja a gyakorlatban megvaló­sítani a Helsinkiben elfogadott kötelezettségeket. Ugyanez a szándéka a többi szocialista államnak is, ahogyan azt a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország állásfoglalásaiban rögzítették. N y u g a t - E u r ó p á b a n, Ameriká­ban és másutt is láthatunk a Helsinkire reagáló olyan pozi­tív visszhangot, amely megál­lapítja, hogy ez az egyetlen megoldás, hogy ezt az utat kell folytatnunk. Az ilyen vissz­hangot örömmel fogadják. Ez növeli az emberiség reményét, hogy háború nélkül élhet. Azon­ban világosan látni kell, hogy még léteznek a „hidegháború“ régi erői is, amelyek nem akarnak belenyugodni ebbe az új politikai légkörbe, és külön­féle obstrukciókkal, a reálisan gondolkodó nyugati politikusok bírálásával és különösen az el­lenünk, a Szovjetunió ellen és a többi szocialista ország ellen Irányuló hisztérikus kampá­nyokkal akarják ismét megza­varni ezt a kialakuló, jó lég­kört. Mit gondoljunk arról, hogy j Nyugat-Németországból Auszt- I rián át helikopter repült be Dél-Csehországba egy olyan fe­lelőtlen ember irányításával, aki tapasztalatait a szennyes vietnami háborúban szerezte (Folytatás a 3. oldalon) 1975 IX. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom