Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-03 / 31. szám, Vasarnapi Új Szó

Haszon és faj üldözés A tőkés államok politikai sakkjátékában já­ratlan emberek gyakran felteszik a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy a Dél-afrikai Köz­társaságban a fajüldöző rendszer — az egész világ tiltakozása, bizonyos gazdasági szankciók és a belső felszabadító erők bátor küzdelme ellenére is — kezében tarthatja a hatalmat? A magyarázat igen egyszerű: számos tőkés­ország imperialista erőinek érdekei azonosak a fajüldöző rendszerek érdekeivel! Az „olcsó fe­kete munkaerő“, a természeti erőforrások gát­lástalan kizsákmányolása és kiaknázása csilla­gászati hasznot biztosít a konszerneknek és a monopóliumoknak. Az utóbbi években például a nyugatnémet konszernek pozíciója erősödött jelentős mértékben Dél-Afrikában. A Frankfurter Allgemeinen Zeitung 1975. március 11-i számában a Deutsche Bank köz­leménye jelent meg, mely szerint az ,,Anglo Amercian Coporation of South Africa Limited“ az 1974. évi gazdasági eredmények alapján mindössze 10 cent értékű törzsrészvényre 21,5 cent osztalékot fizet, vagyis a részvényesek 215 százalékos osztalékot kaptak. A valóságos haszon azonban sokkal nagyobb, hiszen az ak­tívák közé kell számítani az amortizációs nye­reségeket, kintlevőségeket és a beruházásokat is Dél-Afrikában és Namíbiában — ahol a benn­szülöttek az UNO határozatai ellenére is gyar­mati sorban tengetik létüket — nagyon sok az ásványkincs, például a króm, szén, ólom, wolf­ram, réz, gyémánt, emellett a tőkés világban ebben a térségben termelik a legtöbb aranyat, platinát, mangánércet és uránércet. Ezért Dél- Afrika a tőkés világ „nyersauyagstratégiai“ szempontból legfontosabb országa. Az angol és amerikai monopóliumok után a nyugatnémet konszernek és ásványkincs legna­gyobb kiaknázol. Pénzügyi konzorciumok, leányvállalatok, tőkekivitel és részesedések biztosítják a hatalmas hasznot az olyan nyugat­német cégek számára, mint a Deutsche Bank, a Commerz-bank, a Krupp, Hoesch Estei, Klöckner-Konzern, Degussa Fémművek vagy az Urangesellschaft GmbH. Dél-afrikai hivatalos adatok szerint a nyu­gatnémet beruházások az utolsó tíz év alatt meghússzorozódtak, és ma a teljes összegük 4,5 milliárd nyugatnémet márka. A legnagyobb beruházók között szerepel az autóiparból a VW és a Daimler-Bcnz, a vegyiparból a BASF, Ba- yer und Hoechst, az acéliparból a Thyssen- Rheinstahl, Mannesurtann-Demag, Krupp, Hoesch, az elektromos iparból a Siemens, AEG és Bosch stb. A nyugatnémet konszernek előretörtek a két ország export-import forgalmában is. Ezen a területen a múlt évben sikerült első ízben megdönteniük Anglia vezető szerepét. Az NSZK kb. 2 milliárd nyugatnémet márka értékű árut importált Dél-Afrikából, ugyanakkor a kivitel értéke 3,5 milliárd nyugatnémet márka volt. A fajüldöző kormány politikája lehetővé te­szi, hogy a nyugati tőkések korlátozás nélkül rabolhassák el az ország természeti kincseit. Az olcsó bennszülött munkaerőket koncentrá­ciós táborokba kényszerítik, és a fekete dol­gozók csak mint segédmunkások dolgozhatnak a legnehezebb, legmegerőltetőbb munkaszaka­szokon. Az utóbbi hónapokban a bennszülöttek eredményes harcot vívtak a fajüldözők ellen, de ez súlyos áldozatokat követelt. Több mint 300 ezer bányász tiltakozott az embertelen munka- és létfeltételek ellen, és a tiltakozásra puskíigolyó volt a válasz. 1974 szeptembere óta a rendőrök több mint 100 bányászt öltek meg, de a dolgozók ennek ellenére kiharcolták a bérek bizonyos — csekély — méretű emelését. A bennszülött bányászok jelenlegi bére 1.60— 4.35 rand, ami a létminimum alatt, vagy annak határán van. Egy dél-afrikai egyetemi tanár tanulmányban bizonyította be, hogy az ország­ban a bennszülött dolgozók bérszintje 1911-től 19G9-ig(!) nem emelkedett! A dél-afrikai tranzakciókban szintén érdekelt nyugatnémet Rosenthal-cég egyik vezetője a közelmúltban kijelentette: „Bajorországban egy munkás két óra alatt keres annyit, mint Dél- Afrikában egy bantu munkás egy hét alatt. Szá­munkra ez jelentős megtakarítás!“ Ez a tény cáfolhatatlanul bizonyítja Marx megállapítását, miszerint a töke minden bűncselekményre ké­pes a haszonért. Hagyomány és jelen az NDK-ban A Német Demokratikus Köz­társaság szellemi életének sok­rétű fejlődését markánsan lát­tatja Odera-Frankfurt példája. A város az utóbbi években nem véletlenül vált szellemi-kulturá­lis központtá. A szocialista épí­tés, a korszerű — elsősoi’ban elektronikai — ipar vonzotta a munkásokat, mérnököket, és művészeket, és a több mint hét évszázados város vezetői nagy ügyszeretettel és felelősségtu­dattal segítették elő a jelen igé­nyeire gyorsan reagáló kulturá lis életet. Így lett a kulturális élet a mindennapok elsőrendű szükséglete. Odera-Frankfurt lakói első­sorban arra törekednek, hogy megismerjék és a fiatal nemze­dék tagjaival megismertessék a város munkásmozgalmi hagyó mányait, az antifasiszta küzde­lem dicső történetét és azt a fejlődést, ami harminc évvel ezelőtt kezdődött, amikor a ■Szovjet Hadsereg katonái fel­szabadították Európát. A hu­manista és a proletárkultúra hagyományai és a jelen értékei olyan szellemi erőforrást je­lentenek, ami jelentős mérték­ben járul hozzá a szocialista személyiség kialakításához. A múlt évben az NDK törté­nészei tudományos értekezleten foglalkoztak a régi kereskedő- és egyetemi város művészt al­kotó tevékenységének marxista —leninista értékelésével, és egyidejűleg feltárták a mun­kásosztály forradalmi küzdel­mének egyes, még ismeretlen fejezeteit is. A közelmúltban alapított lé­tesítmények közül kiemelést érdemel a Viadrina Múzeum, a Fiatal Művészek Képtára, a Kleist-Intézet és a Carl Philipp Emanuel Bachról elnevezett hangversenyterem. Az elkövet kező években restaurálják a kollégium barokk épületét, amelyben valamikor a nagy ze­neszerző folytatta tanulmányait. Hangversenyteremmé alakítják át a késő gótikus Ferences templomot is, mert a Bach-te- rem már nem tudja zavartala­nul befogadni az egyre rango­sabb nemzetközi zenei rendez­vények látogatóit. „Hangverseny a képtárban“ — ez Frankfurt figyelmet ér­demlő és követésre méltó új rendezvénye. Az irodalom, a képzőművészet és a zene talál­kozója ez az akció, ami a ha­gyományos Frankfurti Zenei ünnepek minden látogatójának nagyszerű szellemi élményt je­lent. A zene! ünnepek műsorában az utóbbi időben már tudomá­nyos előadások is szerepelnek, így például „A munkásosztály és az új zene“ kérdéseit elem­ző előadáson részt vettek az üzemek dolgozói, a munkások, a technikusok a zeneszerzők, az előadó művészek és a zene­tudósok is. Ezzel kapcsolatban kell rá­mutatni, hogy a kulturális, fő­leg a zenei élet gyors ütemű fejlesztése elsősorban az üze mek, a vállalatok, a munkahe­lyek érdeme. Az NSZEP kul­túrpolitikájával összhangban ta­nítják a dolgozókat a zene megértésére és értékelésére. Az üzemek a gazdasági-terme- lési tervek mellett kidolgozzák az egész évi „kulturális tervet“ is és az ebben rögzített felada­tokat is maradéktalanul teljesí­tik. M ég a tőkésországok sajtója is kénytelen elismerni, hogy a szovjet építőipar „páratlan és utolérhetet­len“ eredményeket ér el a lakásépítésben. Bizonyító adat, hogy például 1961-től 1971-ig több mint 100 millió szovjet állampolgár költözött új lakásba, és hogy 1974- ben további 2,3 millió összkomfortos lakást építettek. Valentyin Szjomin, az OSZSZK közületi gazdálkodásügyi minisztere a lakásviszonyokkal összefüggő kérdésekről nyilatkozott az APN tudósítójának. Nyilatkozata első ré­szében megállapította, hogy az utóbbi években a szovjet állampolgárok igényei jelentősen nőttek, minden család korszerű otthonban akar élni. A háború után például Moszkvában sok ötemeletes ház épült, ma 9—12, sőt lizen- hétemeietes házakat építenek, és a lakások felszerelése jelentősen magasabb színvonalú. — Milyen ez a felszerelés? — Tekintet nélkül az újonnan épült lakások nagysá­gára, mindegyikben van fürdőszoba, beépített szekrény, modern tűzhely, és természetesen nem feledkezünk meg a közös tévéantenna csatlakozóiról sem. A központi fűtés és a melegvíz szolgáltatás magától értetődő követelmény. — Hogyan állapítják meg a gáz és vízdíjat? — Gázóra és vízóra nincs. A hideg- és melegvízszol­gáltatásért személyenként és havonként 29 kopeket, a gázért pedig 10 kopeket fizetnek a lakók. Egy kilowattóra elektromos áram kisfogyasztói ára 4 kopek. A SZOVJET EMBER OTTHONA — Hogyan jut a szovjet állampolgár lakáshoz':' — Bejelenti igényét a helyi tanácsnak, vagy munkahe­lyén- a szakszervezeti lakásbizottságnak. A két szerv kö­zösen ellenőrzi az igénylő lakásviszonyait, és amennyiben jogosult, nyilvántartásba veszik. A lakásokat a nyilvántar­tásba rögzített sorrendben utalják ki. A kiutalást az üze­mekben a dolgozók nyilvános gyűléseken megvitatják. — Vannak olyanok, akiket előnyben részesítenek? — Igen. A kormányrendelet értelmében előnyben része­sülnek a háborús rokkantak, a második világháborúban elesettek hozzátartozói, a Szovjetunió és a Szocialista Munka Hősei. Továbbá azok, akik lebontásra kijelölt há­zakban vagy természeti katasztrófától rongált épületben laknak. Gyorsabban jutnak új lakáshoz a falusi tanítók és a falusi orvosok, valamint a sokgyermekes családok. Az állami lakásokra csak a lakbért fizetik, míg a szövetke­zeti lakásuk építési költségeit a tagság hozzájárulásával és bosszú lejáratú bankhitelekkel fedezik. A költségek 40 százalékát az átadás alkalmával kell kiegyenlíteni, a fenn­maradó összeget 15 év alatt. A lelket az állam díjtalanul bocsátja az építők rendelkezésére. — A Szovjetunióban is emelik a lakbért? — Nem. Nálunk a lakbér 45 év óta változatlan. Ez a lakbér a család összjövedelmének 3—5 százaléka, tehát a legalacsonyabb az egész világon! A lakbéreket akkor sem szabad emelni, ha kisebh-nagyobb javításokat végez­nek. költséghiányt ilyen esetben az állam fedezi. — Vannak lakó-szervezetek? — Igen. Minden házkezelőséget a bérlők szervezete el­lenőriz. Emellett minden lakóházban működik egy társa­dalmi bizottság, amely egyebek között gondoskodik a kor­szerűsítésről, a zöldövezetek létesítéséről, klubok alakítá- / sáról, sportolási lehetőségekről. A lakbérek 2 százalékáért sportfelszerelési cikkeket, hangszereket, fényképezőgépe­ket és rádiókészülékeket vásárolnak, és mindez díjtalanul áll a lakók, elsősorban a gyermekek és a fiatalok rendel­kezésére. BARNA SZOLIDARITÁS Az NSZK-ban a darmstadti bírósághoz feljelentés érkezett Manfred Röder ügyvéd ellen, aki kiadta „Auschwitzlüge“ cí­mű förmedvényét. A „doktor úr“ ebben a kiadványban kije­lenti, hogy hazugság mindaz, amit az auschwitzi koncentrá­ciós tábor borzalmairól, az SS és a Gestapo szörnyű bűntettei­ről írtak és bírósági tanúvallo­másokban esküvel erősítettek meg. Hazugság — írja a „dok­tor úr“ —, hogy zsidók millióit ölték meg a gázkamrákban, ha­zugság a náci-szadizmus, tehát hazugság minden történelmileg bizonyított náci-bűntett. E kiadvány szerzőjét és ki­bocsátóját a Nürnbergi Tör­vényszék döntése, a nemzetközi jog és a józan emberi értelem alapján büntetni kellene! Ez­zel szemben a darmstadti bíró« ság elejtette a vádatl A nyugatnémet Progress Prés« se Agentur (PPA) jelentése sze­rint a „doktor úr“ bejelentet­te, hogy folytatja a hitlerista gonosztevők, rablók és tömeg­gyilkosok glorifikálását. Büntetlenül teheti, elvégre a barna szolidaritás zászlója alatt menetelnek az NSZK bán a bírák és — a bűnözők! „Viszonylagos kommunista többség Ná­polyban!" — irta a Corriere della sera, az olasz nagyburzsoázia lapja, a mintegy két hónappal ezelőtt megtartott regionális vá­lasztások után. „Napoli rosso!" — Nápoly vörös lett! — mondták, arcukon a győzelem mosolyával a dolgozók. Nápoly — „la bella Napoli“ — ugyanis már évtizedek óta a szélsősé­ges jobboldal bástyája volt, ahol úgy ural­kodott Achille Lauro, a monarchista hajó- gyáros, mintha az egész város a magán- tulajdona lenne. A kikötőben csak nehe­zen található olyan belföldi hajó vagy mo­torcsónak, ami nem a „Lauro-flotta“ egy­sége, és az is köztudomású, hogy Lauro az ugyancsak Nápolyban tevékenykedő Rrindinelli ellentengernaggyal, a NATO- dél egykori parancsnokával együtt az új­fasiszta Destra Nacionale (Nemzeti Jogok) monaróhisztikus éllovasa volt, és mindent elkövettek azért, hogy a tömörülés csat­lakozzék Almirante fasiszta pártjához. A szavazatokat évtizedeken át vásárol­ták. A dolgozók többségének Laurától, vagy annak klikkjétől függött a kenyere. Csak az számíthatott munkára (és éhbér re), aki a padrone parancsa szerint szava­zott, vagyis támogatta a monarchista-nem- zeti — tehát újfasiszta politikát. Lauro, Nápoly koronázatlan királya, aki az Almirantevel létesített szövetsége el- lenére is „hú“ maradt az elűzött uralko­dóházhoz, nemcsak minden hájjal megkent üzletember, hanem azt is nagyon jól tud fa, hogyan kell a politikai életben a kö­penyeget forgatni, és hogyan lehet a poli­tikai elvekből tőkét kovácsolni. A multimilliomos Achille Lauro az utóbbi időben megállapította, hogy a fasiszta tér­Balra át Nápolyban rorcselekmények következtében szövetsé­gesének és barátjának egyre kevesebb re­ménye van a győzelemre, tehát fordított egyet azon a bizonyos köpönyegen. A választásokat megelőző hetekben már a nápolyi verebek is azt csiripelték, hogy Almirante hatmilliárd/!) líráért hajlundó volt lemondani a szövetségről. Ezt a „fáj­dalomdíjat" természetesen nem Lauro fi­zette, hanem a Kereszténydemokrata Párt, mert úgy vélte, hogy a világ egyik leg­szebb városa (Nápolyi látni, és meghalniI) megéri ezt az összeget. Azonban valami hiba csúszott a számításba. Miért fordult szembe Nápoly lakossága a kereszténydemokratákkal és az újfasisz­tákkal? Miért arathatott az Olasz Kom­munista Párt ilyen átütő győzelmet ebben a „hagyományosan reakciós fellegvárban" ? Nápoly az ország egyik legnagyobb ki­kötővárosa. Lakóinak száma 1 300 000, a munkanélküliek száma pedig 130 000 em­ber. Tehát — hivatalos adatok szerint — a munkaképes lakosság egynegyede mun­kanélküli. Ezt az adatot azonban már megszépítették, a valóságban sokkal több a munkanélküli. Fabiani, az Iparosok Szö­vetségének igazgatója szerint: kétszer eny- nyíl Nápolyban élnek olyan 35 éves em­berek, akik még soha nem voltak munka- viszonyban! - Es ennek semmi köze sincs az utazási irodák prospektusából ismert „dolce far niente"-romantikához. („Édes semmittevés".} Ez a tragikus valóság, drá­ma, a kereszténydemokraták három évti­zedes felelőtlen, kétbalkezes, tőkés gazda­ságpolitikájának az eredménye. Nápolyban csak a gyermekek kapnak munkát! A párizsi Le Monde tudósítója beszámolt a 12—13—14 éves „rövidnad- rágós“ munkások szomorú sorsáról. Ezek­nek a munkaerőknek nem fizetnek bért, ezek csak borravalót kapnak, a padrone csak némi jelentéktelen összeget fizet a „kölcsönzésért“ a gyermek szüleinek. A város fejlesztésére, a nyomor bizonyos méretű enyhítésére előirányzott pénz min­denkor Lauro páncélszekrényeibe vándo­rolt, és a „világ legszebb városában“ egy­re nőtt a nyomor. De most már bizakodnak a dolgozók. A választás napján új fejezet kezdődött Ná­poly történetében: „Napoli rosso! — Ná­poly vörös lett!“ 19 Eladó családi ház 2 család részére, 35 ár kerttel, gyümölcs­fákkal, 3 garázzsal, nyári konyhá­val, betonozott udvarral. Ár meg­egyezés szerint. Barna Chanyi, Gorkého 28., Rtmavská Sobota. 0-795 ■ Eladók kitűnő szülőktől drót­szőrű, nagy vizsiakijlykök. Apa Champion CS3R, anya HPJ. Cím a hirdetőirodában. 0-822 ■ Eladó régiségszekrény. Jelige: 190X180. Ú 841 P Csalódtál az életben? írj egy hasonló sorsú 29/IH8 hivatalnok- nönek. Jelige: válaszolok. Ú-825 E 67 éves, józan életű férfi, ma­gányos, rendes asszony ismeret­ségét keresi, házasság céljából. Jelige: nem jó egyedül. Ú 832 VEGYES ■ Egyedülálló férfi bútorozatlan szobát keres albérletbe. Jelige: nyugdíjas. Ü 834 APRÜHIRBE1ES

Next

/
Oldalképek
Tartalom