Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 35. szám, Vasarnapi Új Szó
Kulcsár Ferenc versei Mm A kisebb madarak lazán berepülnek, de szárnyverésük a híres, sőt hírhedt háborús berepüléseket nem említi, nem említi nekem. Ez a berepülés két évtized dolga, és hosszú-hosszú négy emberi évé. Ez a berepülés mint nyári ég ragyog megvakulnak szemek, ablakok. Hát van arcom. Megmosakszom. Szárítkozom. Verset írok. S dolgok dolga, íme, hírt hoz. (Ö), ének hazája az, hogy élek. Nagy madarak, újak tartanak az égnek. LiümtMéG Nem akar, nem akar, nem akar a bronznő nékem énekelni. Nyár van s térdepelni világ vén terein annak, ki Dolgot ír, ím, bizarr s tüneményes ... Te szemed metszett - vizén lépdes Elhomár s bő kosara guzsalyokkal, pörgettyűvel tele, pörögnék, Tennék holtamig vele: (6), dörejjel a tenger dörején átkelnék, s bronzba öntve, őrült, énekelnék. Hívogatod csigalépcsők nyálazó csigáit, csalogatod, s megindulnak nyájasan feléd. Es bezárkózol - átélsz remete-időket. A krétakor, a kőkor elteMk. (Tengerszem vizével szemed megmosod, s a sarki kocsma nyári teraszán kőművesnek köszönsz: Jó napotl rmiMÁny Ö ez a bolond, ki négy felé az ablakba áll és papol a madárnak, mondja a fűnek, szórja a fának szája rügyező magvait. Ö az a bolond - felismerni - ki e'szánta magát: keményen és ápertén a halálig, Alfában kigyúlt, és lángol Omegáig. Ö az - mutogatják - ő, akit roppant zene visz, s faltól fa ig jegyezgeti szénceruzával forradalmait. ö az, aki képeivel csődíti az utca gyerekhadát, s éjeinek barbár ablakain át röpíti a friss festékkel nedves, rajzos röpcédulát. Ö lenne, ki esőben ott táncol és toporog? Arcát mossa, ingnyakat nyit, dobog! És kinyílt szárnyként nő, tágul a tere, hogy megvillanjon gigász fémjele? ö az, így látni mindig - így igaz. ö az. így látni - mindig így vigasz. A FORRÓFEJŰ ANDRON SZOVJET-OROSZ ÍRÓK ELBESZÉLÉSEI (1920 — 1940) A szovjet-orosz irodalom, kivált a minden változást érzékenyen figyelemmel kísérő széppróza híven tükrözi azt a sokrétű változást, amely szovjet földön a két világháború között lejátszódott. Tévedésbe esnénk azonban, ha csupán tényeket és Jelenségeket rögzítő helyzetjelentéseknek minősítenénk ezt a valóságirodalmat, amelyről az Európa Könyvkiadó A forrófejű Andron címmel az idei könyvhéten ízelítőt adott. A helyzetjelentések egyikéből sem hiányzik a valóság eszmei értelmezése; magas művészi Igénnyel, határozott látásmóddal, határozott világképet adnak az olvasónak. A gyűjtemény harmincegy alkotása egyértelmű manifesztáció a humánum mellett. A forradalom, a forradalmi átalakulás tényeit és eseményeit azzal a tudatos szándékkal rögzíti, hogy az olvasót a forradalom ós az országépítés problémái iránt a humánum, a szocialista elkötelezettség szellemében fogékonnyá tegye. A kötet írói a változó társadalmi valóságot vérmérsékletük és egyéni látásmódjuk szerint írják le, ki-ki a maga sajátos alkotói szemszögéből nézi a torlódó eseményeket, s így egy rendkívül színes, sokhangzású zenekar alakul ki, amelyben a kürtök harsánysága, a dobok dübörgése nem nyomja el a fuvolák lágyabb zengését, a vonós hangszerek, hárfák szólamát. A hangzás erősségétől, keménységétől vagy puhaságától eltekintve egyben közös nevezőre hozhatók: közösek a haza, a nép szeretetében, az írói elkötelezettség tudatában. L ukács György írja A szocialista realizmusról c. tanulmányában, hogy az imperialista kapitalizmus a maga céljainak veti alá. a hivatalos művészeket és az irodalom nagy részét. Az írókra rákényszeríti, hogy a polgári társadalmat apológiával szépnek tüntessék fel, hogy ellentmondásait és rémségeit eltitkolják. Ezzel szemben a szovjet irodalom munkásaira nem hárul ilyen kényszer, a valóságos realizmus felé fordulásuk a szovjet élet belső szükségletéből ered, ós minél Jobban fejlődik az írókban az élet viharos követelése nyomán a valóságos realizmus tendenciája, annál erősebb az olvasóban is a realizmus vágya. A haladó művészet minden korb-in közéleti volt: az ember javát szolgálta. A művész, aki elhatárolja magát az ember gondjaitól, és valami fájón sejtelmes, világidegen pesszimista életérzésnek ad kifejezést, idejét múlta Jelenség a mi világunkban. Az írástudó természetesen írhat és írjon bánatairól, félelmeiről és gyötrelmeiről, szót ejthet a magányától, a társtjalanságáról, ha mindezzel enyhíti olvasójának bánatát, elmulasztja félelmeit, leoldja róla rossz érzéseit, amit a közöny és részvótlensóg szül. Mert közöny ós részvétlenség akad még bőven a ml Világunkban is, vallani róla éppen azért kell, hogy megszűnjön, eltűnjön életünkből. Meglátni, hogy a legszürkébb életben is van fény — az a szürke fény, amelyről Alexander Nexő írta regényét. Az író elkötelezettsége: megérteni és felmutatni az ember életét, de mindig úgy, hogy ne vonatkoztassa el a társadalomtól, amelyben Ól, s melynek gondjai őreá is tartoznak. A gondja és küzdelme a jobbért, a tisztultabb, szebb életért. A gyűjtemény manifesztációs jellege mellett ki kell emelni, hogy az írók egyike sem szépít- get, nem reked meg a sematizmus árkaiban, távol áll tőlük a babajevi „aranycsillagos“ lovagoknak lakkozott, mindenben feddhetetlen Jelleme és hősi pózolása. A novellák képeiből hamisítatlanul rajzolódik ki előttünk a Nagy Októbert követő két évtized, amely megszámlálhatatlan millióktól emberfeletti áldozatokat követelt. A szovjet ember ezekben az esztendőkben semmit sem kapott meg szenvedés nélkül; sokszor elképzelhetetlen esztelenséggel ömlött a vér, az éhínség milliókat pusztított el, de ezekben a megpróbál tatásodban Is ólt és tüzelt a munka pátosza, az önfeláldozás nagyszerűsége. Dmitrij Furmanov A Ibiscsenki dráma tízezrek értelmetlen legyilkolásáról, a legendás Csapajev hősi haláláról fest megrendítő híradást, de már a következő elbeszélés, I.igyija Szejfullina Törvénysértők című kisprózája merőben más hőst idéz elénk: egy Martinov nevű kisembert, aki mintha Makarenko elődje volna. Ez a Szergej Mihajlics Martinov nagyszerű emberségével valóságos csodát művel: egy elvadult, apátlan-anyátlan tolvaj, csavargó gyerekhadat a termő, értelmes élet felé terel, ahogy apránként a maga önzetlen munkájával megízlelteti velük a munka, a tiszta élet szépségét. A Lenin- és Nobel-díjas Sibalok magzatja című novellája hatoldalas, Iszaak Bábel Dolgusov halála még ennél is kisebb terjedelmű; rövidségükkel is döbbenetes erővel adják vissza a kor drámai fojtását. Ilja Ehrenburg kivételesen nem orosz földön, hanem Párizsban játszatja le A kommünár pipája című elbeszélését. Elbert Jánosnak, az orosz-szovjet irodalom egyik legjelesebb magyar ismerőjének hatalmas anyagot kellett átnéznie a válogatásnál, és érdeme, hogy a humor, a' szatíra is hangot kap a gyűjteményben. Mihail Zoscsenko Arisztokrata hölgye, Ilja Ilf-Jevge- nyij Petrov Hogyan született Robinson)a és Mihail Kolcov Iván Vagyimovics színvonalas ember című szatírája kitűnő példák, a groteszket pedig találóan példázza Jurij Tinyanov Tetik hadnagya. M akszim Gorkijnak, a magyar nyelven legtöbbet publikált külföldi elbeszélőnek V. I. Lenin című munkája nem mondható elbeszélésnek. Ez a Lenin halálának évében, 1924-ben készült munka az emlékezések sorozata, amely korunk legnagyobb fiának, a nagy államalkotónak és az írónak a találkozásairól, barátinak mondható kapcsolatáról ad tanúságot. Ismeretes, hogy Gorkij gyakorta vallott olyan elveket, amelyekkel Lenin nem értett egyet, ez azonban nem akadályozta meg Lenint abban, hogy a tü- dóhajára Capriban gyógyulást kereső Gorkijt két alkalommal fel ne keresse, és el ne halmozza szeretem te és becsülése jeleivel. Leninről könyvtárnyi tanulmánykötetek jelentek meg, ám aligha van érzéstelibb mű, amely oly ember közelségbe hozná, mint Gorkij írása. Csodálja Lenin magával ragadó szónoki képességében azt az egyszerűséget és bámulatos könnyűséget, amellyel a politika legbonyolultabb dolgait hallgatóinak meg tudta magyarázni. A szokatlan nagy élményt így érzékelteti: „Kezét előrenyújtotta, és kissé felemelte, tenyerében mintegy mérlegre tette minden egyes szavát, kirostálta az ellenfelek mondatait, s ellenük szegezte a jnaga meggyőző állításait, bebizonyítja, hogy a munkásosztálynak joga és kötelessége a maga útján haladni, nem pedig a liberális burzsoázia mögött, vagy akár mellett kullogni — mindez szokatlan volt, és úgy hangzott, mintha ő, Lenin nem magától, hanem valóban a történelem akaratából mondaná. Beszédének zárt egysége, nyíltsága és ereje, egész lénye, amint az emelvényen állt — mintha egy klasz- szikus műalkotás lett volna, amelyben megvan minden, és semmi sem felesleges, nincs díszítés, és ha van is, nem látszik, ugyanolyan természetes és nélkülözhetetlen, mint az arcon a két szem, a kézen az öt ujj:' pkjw ikolaj Tyihonovnak, a nemzetközi Lenin-béke- nl T díjas, Lenin-díjas költőnek és elbaszólőnek, Petőfi orosz fordítójának Vámbéry című, ’ életrajznak beilllő hosszabb elbeszélése azért becses a szeműnkben, mert a Dunaszerdahelyen született, Ázsia ismeretlen földrészeit bejáró kiváló nyelvtudósról szól — melegen és nagy szeretettel. A forrófejű Andron — Alekszandr Nyeverov kitűnő novellája — találóan jellemzi az egész antológia intencióit. A novellák egy része a polgárháború megpróbáltatásairól adnak képet, ismert és ismeretlen hősökről szólnak, akik a kor tragikus szorításában az emberi kapcsolatok új jeleit fedezték fel, és küzdelmes életükkel, olykori tévedéseikkel is kiváltják rokonszenvünket. Másik részük a szovjet állam építésének nehézségeit ecsetelik, nemegyszer szatirikus hangon, s egészében kikeveredik — Andrej Platonov szavaival élve — egy „gyönyörű, eszeveszett világ“ képe, lebilincselő nagyságával és példát adó, ritka emberségével. Köztudott, hogy a szovjet-orosz irodalomnak kiváló magyar tolmácsolói vannak, és ezt a hatszázötven oldalas antológia jelesen bizonyítja. Ha itt kiemelem Makai Imre, Lányi Sarolta, Elbert János és Szőllősy Klára nevét, ez korántsem jelenti, hogy a többiek kisebb nyelvi leleménnyel, kisebb műgonddal végezték volna munkájukat. A szovjet irodalom könyvtára című sorozatban megjelent kötet minden tekintetben kitűnően kalauzol a világirodalomnak számunkra oly gazdag élményt és újat nyújtó tájában. EGRI VIKTOR Susil Weerarathna felvétele mmrÉsEK KORA-
