Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-31 / 35. szám, Vasarnapi Új Szó
„Ausztráliából érkezett hírek szerint államcsíny történt Portngál Timorban“. — A nagy hírügynökségek így kezdték első augusztusi tudósításaikat, és az eszünkbe juttatja azt, hogy a gyarmat lakossága tavaly áprilisban ugyancsak az ausztráliai rádióból értesült a portugál fasizmus bukásáról. Ogy látszik, ennek a világ végén tengődő, gyarmati sorban felejtett szigetrésznek Ausztrália a kapuja a nagyvilág felé. — De Ausztrália nemcsak kapu: a délkelet-ázsiai térség katonai, gazdasági-hatalmi tényezője, s mint ilyen, bizonyára túlontúl is éber figyelemmel kíséri azokat az eseményeket, amelyek a glóbusznak ezen a mostoha fertályán bekövetkeztek. A sziget a Csendes-óceán két „helyi tengere“, a Timor-tenger és a Sawu-tenger közt helyezkedik el: egy Földünk felett keringő űrhajó utasait bizonyára sütkérező krokodilra emlékezteti. Pokolsziget ez: a portugál gyarmatosítók a kegyvesztett hivatalnokokat, rendőröket és katonákat küldték ide szolgálattételre, s a néhány ezernyi tisztviselőnek becézett száműzött nem is tudta kézben tartani a kínaiaktól, indonézektől, malájoktól lakott területet, amelynek gazdasági jelentősége egyébként is a minimumra csökkent a múlt században, amikor kimerültek az ezüstbányák. Azóta a jelenleg is portugál igazgatás alatt álló Timor a hozzátartozó mini-szigetvilággal együtt alig haladja meg Csehszlovákia területének egyharmadát. A több mint félmilliónyi lakosság kezdetleges körülmények közt él: özönvíz előtti technikával termeli a nagyrészt Hollandiába exportált kaucsu- kot, kávét és korpát. A hazai fogyasztásra termelt rizs és maniokn még a rosszul táplált lakosság szükségleteire sem elegendő: a költségvetési deficit zömét éppen az élelmiszer-behozatal okozza. Nem váltak be a várt olajcsodához fűzött várakozások sem: a szeizmikus kutatások biztató eredményei által keltett hiú reményeket keserű csalódások kísérték. A kudarc, ha lehet, még csak fokozta Lisszabon közönyét, amellyel eddig is szemlélte távoli gyarmata tengődését. A fasiszta rendszer is jórészt presztizsokok- ból ragaszkodott az értéktelen területhez, a mai Lisszabon pedig szeret-» ne minél előbb túladni rajta. De — mint ezt a dekolonizációs folyamat során az új Portugália eddig is tette — olymódon, hogy a függetlenség kérdésében a terület népessége maga döntsön. A kissé az ebben a tekintetben tán túlzottan is óvatoskodó MFA véleménye szerint a sziget 1978-ra lesz „érett“ a függetlenségre, akkorra kell majd lebonyolítani azt a bizonyos népszavazást, amely majd a „hogyan tovább“ kérdéséről dönt. Természetesen manapság a portugál fejlemények ismeretében senki sem lehet annyira optimista, hogy komolyan vegye az 1978-ra vonatkozó mégoly óvatos becsléseket, számvetéseket is, éppen azért nem csodálkozhatunk azon, hogy napról napra érezhetőbben színre lépnek azok az erők, amelyek akár a népszavazáson, akár pedig a dzsungelos-szavannás csatatéren akarják eldönteni a legfontosabb kérdéseket. Portugál Timor — egyelőre nevezzük így — közvéleményét jelenleg három nagyobb politikai párt, csoportosulás formálja. A Timori De* mokratikus Unió felismerte az ország gazdaságának életképtelenségét — s ebből azt a következtetést vonta le, hogy továbbra is fenn kell tartani a szoros kapcsolatokat Portugálig val. Politikai bázisa nyilvánvalóan elsősorban az a hétezernyi portugál ültetvényes, akik a tízezernyi kínai kereskedővel együtt kezükben tartják a legfontosabb gazdasági kulcspozíciókat. Ha ezekhez a számokhoz hozzáadunk még néhány ezret, akkor Hajladozó pálmák, valahol a világ végén, a Portugál Timor-i partokon rövidesen kijön a húszezer: ennyi jelenleg a közép- és főiskolát vég zettek száma is. A másik párt, a Timori Demokratikus Népi Szövetség, az Indonéziához való közlekedés híve, sőt, nyíltan hangoztatja az indonéz függetlenségi harc bizarr és azóta sem megvalósí tott jelszavát: „Egység a sokféleségben“. Ebben az „indonéz sokféleségben“ nagyon is el tudnák képzelni Portugál Timor jövőjét — amelynek irányítása természetszerűleg a na cionalista-sovén indonéz erők kezébe kerülhetne. Ezek az erők pedig máris módfelett türelmetlenek. A Forradalmi Demokratikus Front — a harmadik párt — ez ideig csak annyit fedett fel kártyáiból, hogy az azonnali függetlenség mellett áll ki. Vezetője, Jósé Rames Horta a timori puccs pillanatában éppen Ausztráliában időzött. Aligha vonható kétségbe, hogy canberrai tárgyalásain sor került bizonyos ausztrál—timori egyeztetésekre is, amelyeken — úgy látszik — máris túllépett az idő. Lehet azonban, hogy amig Horta Canberrában tárgyalt, egy másik, a het- venötös év tavaszán létrehozott újabb ausztrálbarát csoportosulás — az ADITLA — korántsem volt tétlen... És ezzel még egyáltalán nem merítettük ki a nagyhatalmak, illetve reginoális hatalmak beavatkozásának körét, hiszen nemrég bizonyos fegy- veres akciókról is érkeztek hírek ebből a sivár pokolból, a fegyverek egy része pedig kínai gyárakban készült, és nyilvánvalóan pekingi hozzájárulással fokozza az amúgyis aggasztó zűrzavart. Vagyis úgyszólván valamennyi hatalom „életjelt adott magáról“ a timori kérdésben, amely a második világháborút követően valamilyen formában már eddig is fegyverhez nyúlt. Elég csak emlékeztetni az indonéz hadiflotta fellépéseire a hatvanas években, vagy a Peking által ser-* kentett délkelet-ázsiai gerillamozgalmakra, vagy akár arra az ausztráliai expedíciós osztagra, amely az amerikaiak mellett vett részt a dél-viet^ nami háborúban. Nem lehet kétséges, hogy különböző Indítékokkal a felsorolt hatalmak — de még talán mások is — hajlandók lennének fegyverhez nyúlni most, hogy Portugália elhatározta a gyarmati lobogó bevonását. A helyzet tragikomikuma, hogy a szigettől redékre úgyszólván senkinek sem fájt sajgóbban a foga akkor, amikor az még reménytelenül a „portugál világhoz“, a gyarmati világrendszerhez tartozott. A jelképes méretű gyarmati portugál légióra sem Peking, sem Djakarta, sem Canberra nem emelt fegyvert. De nincs kizárva, hogy most, amikor a poshadt Dilly — ez az ásatag falu, a főváros — garnizonjaiban a helyőrség inkább a Lisszabonból érkező híreket lesi, megindulnak az indonéz gyorsnaszádok, az ausztrál csatarepülők, és az eddiginél is nagyobb sűrűséggel jelennek meg a harctérré váló értéktelen fűtengerben a „Meny- nyei Birodalomban“ gyártott géppisztolyok és aknavetők. Portugália 1978-ra ígérte a függetlenséget: de bármi történik is ad* dig, a mai Lisszabon nincs abban a helyzetben, hogy akár a legvésztjós- lóbb fejleményeknek is útját állja. KRAJCZAR IMRE Timori térfl, kókuszdióval
