Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-28 / 202. szám, csütörtök
A nők helye társadalmunkban Az idei évet az ENSZ a nők nemzetközi évének nyilvánította. A nemzetközi szervezet ezzel kiemelte azt a fontos szerepet, melyet a nők a jelen társadalmában betöltenek. A szocialista országok nagy gondot fordítanak a nők helyzetére. Szeretnék említést tenni néhány eredményről, melyet nálunk e területen az utóbbi harminc év folyamán elértek. Adott lehetőségek A nők társadalmi helyzetét elsősorban az határozza meg, hogy milyen lehetőségeik vannak a gazdasági, a kulturális és a politikai életben való részvételre, milyen lehetőségeik vannak a művelődésre, milyen mértékben mentesülnek az otthoni munkától, hogyan fejleszt hetik ki képességeiket. Ami a nők foglalkoztatottságát itieHr a világon középhelyet foglalunk el. Az összes foglalkoztatottakból, akik a népgazdaságban dolgoznak, 47 százalék nő (SZSZK 45,7 százalék). A nőknek magasabb foglalkoztatottsága csak a Szovjetunióban van: 50 százalék. Vannak azonban foglalkozási ágak, ahol a nők teljes túlsúlyban vannak. így pl. a művelődési és kulturális területen 64,9, a kereskedelemben és a közétkeztetésben 75, de még az egészségügy területén is, mely a legutóbbi időkig a férfiak birodalma volt, 79,6 százalék. Ma gazdaságunk nem tudna működni a nők és munkájuk nélkül. Másrészt viszont folyamatosan érvényesül az a törekvés, hogy a nők munkáját megkönnyítsük, gépesítsük. Abban, hogy a nő milyen munkát végez, képesítése, műveltségi szintje a döntő. A nők művelődése nálunk különösen az utóbbi húsz évben igen fellendült. A nők műveltségben utólérték a férfiakat, sőt egyes szakmákban felül is múlták őket (pl. kereskedelem). A harminc évesek korkategóriájában a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya csak 0,7 százalékkal kisebb, mint a férfiaké. Az általános műveltséget nyújtó középiskolákban (gimnáziumokban) az 1971—72 tanévben a lányok aránya 67,5, a szakiskolákban 55,7 százalékban volt. A főiskolákon ez az arány 40 százalék. Alapvetően emelkedett a nők képzettségi szintje a szakmunkásoknál. Az utóbbi tíz évben a szakképzettséggel rendelkező munkásnők száma kerek 57 százalékkal nőtt. Ezek az alapvető számadatok beszédesen bizonyítják, hogy a nők társadalmunkban egyre méltóbb helyet kapnak, egyre inkább egyenjogúakká válnak. Egyenjogúságuk alapja elsősorban gazdasági függetlenségük. Gazdasági egyenlőséget és függetlenséget a nők csak a társadalmi termelés folyamatába való bekapcsolódással érhetnek el. Ezzel biztosíthatják gazdasági függetlenségüket, és így határozhatnak azokról a dolgokról is, melyek ezzel összefüggenek. Ezzel kibontakozhatnak egyenlőtlen helyzetükből a társadalomban és a családban is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezzel már meg is szűnt az összes probléma. Sőt éppen azáltal, hogy a nők új helyet kezdenek elfoglalni a társadalomban, új problémák is keletkeznek. A munkahelyen és otthon Ezek közé a problémák közé tartozik az is, hogy a nő hivatásán kívül kénytelen ellátni anyai és családi feladatát is. Nálunk arról beszélnek, hogy a nők két műszakban dolgoznak: egyiket a munkahelyükön, a másikat otthon. Még akkor is, ha háztartásaink kezdenek modernizálódni, a házi munka a nők idejének aránytalanul nagy részét emészti fel. Ennek fő oka abban rejlik, hogy azok a szolgáltatások, melyeknek a nők házimunkáját csökkenteniük kellene, az igényeknél lassabban fejlődnek. Lássunk néhány adatot arról, mennyi időt tölt naponta a dolgozó nő háztartási munkával. A Szovjetunióban ez az idő 3,1, Lengyelországban 3,0, Magyar- országon 3,8, Csehszlovákiában pedig 4,1 óra. (Az USÁ-ban csak 2,1 óra). Ebben a munkában ugyan segítenek nekünk a férfiak is naponta 1,5 órával, Magyarországon pedig 1,3 órával, de ez nem oldja meg a problémát. Hiszen a közgazdászok kiszámították, hogy Csehszlovákiában a nők évente 6 milliárd órát töltenek házimunkával. Ezért a mi feladatunk is, hogy elősegítsük a szolgáltatások javulását és el- ter jedését. Azzal, hogy világméretekben emelkedik a nők műveltségi szintje — és ez nemcsak a nők művelődésének a kérdése, hanem gazdasági előnyökkel egybefűzött életcél megvalósításának a feltétele is —, nemcsak a nő, az értelmiségi, hanem az egész társadalom is eljut a következő dilemmához: a nőkkel szemben támasztott társadalmi igény növekedésével csökken a születési arányszám, ugyanakkor azonban meghosz- szabbodik a nők munka szempontjából aktív korszaka. A múltban a családot a jelenhez viszonyítva több gyermek jellemezte. A szülések ideje széthúzódott a nők reproduktív életszakának majdnem egészére, vagyis nagyjából a nők fizikai korának 15-től 50 évig terjedő szakaszára. így az anyaság, a gyermeknevelés és a nagy, hagyományos háztartás ellátása teljesen kitöltötte a nők életének nagy részét. A mai családot kevesebb számú gyermek jellemzi. Fiatalabb családjaink uralkodó típusa a kétgyermekes család, amely mellett a reproduktív szakasz a nő életének 10 éve alatt lejátszódik, leggyakrabban 20 és 30 év között, ami a nők aktív életszakaszának meghosszabbodása mellett életünknek kb. egy hetedét teszi ki. így a nő életében viszonylag hosszú szakasz szabadult fel a családon kívüli önmegvalósítás számára. Ez a kérdés azonban nemcsak a városi nőket érinti. Teljes mértékben vonatkozik a falusi, a mezőgazdaságban dolgozó nőkre is. Mezőgazdaságunkban az összes dolgozók kb. fele nő. Ezek döntő többsége termelőszövetkezetekben dolgozik. Legtöbb nő mint tehéngondozó dolgozik (94,1 százalék), szarvasmarhagondozásban 70,2, a növénytermesztésben 75,6 százalék a nők aránya. A mérnöki és a műszaki dolgozók kategóriájában 13,7, a műszakigazdasági dolgozókéban 28,7 százalék a nő. Vezető tisztségben Amire még mindig panaszkodhatunk, az az, hogy mind a gazdasági élet más területein, mind pedig a mezőgazdaságban viszonylag kevés a nő vezető funkciókban. A nők ugyan mint af szövetkezetek elnökségi tagjai, betöltenek műszaki funkciókat, de csúcsfunkciókban, akár elnökként, akár vezető technikai dolgozóként fnég mindig kevés van belőlük. Most pedig rámutatunk arra, hogy melyek — a ga2dasági és erkölcsi-társadalmi tényezőkön kívül — azok az elsősorban psichológiai okok, amelyek a nőket emancipációs törekvéseikben vezetik. A nemek közötti különbségek kutatásának történetében változnak azok a korszakok, amelyekben bizonyítékokat kerestek — és találtak — a férfi és női lelkijelenségek, élmények és viselkedésmód különbözőségére, azokkal a korszakokkal, amikor ellenkezőleg: bebizonyosodott a női és férfi pszichikum közös alapja. Ezeknek az ellentétes irányú kutatásoknak az alapját természetesen a pszichológián kívüli valóságban kell keresnünk. Századokon keresztül — a vallási előítélteken kívül — a nő biológiai és pszichikai alsóbbrendűségére való hivatkozással támasztották alá a nők egyenlőtlen helyzetét. Ha az emberiség történetében a férfiak uralmának korszakai voltak többségben, érthető, hogy a nők ez ellen időnként lázadoztak és a haladó munkásmozgalom, amely mindenfajta emberi egyenlőtlenség megszüntetéséért harcol, programjában nem hagyhatta figyelmen kívül a nők egyenjogúságáért folytatott harcot sem. Csakhogy míg a munkásosztály harca a burzsoázia ellen anta- gonisztikus, hiba — sőt eszte- lenség — volna, ha a nők egyenjogúságáért folytatott harc a férfiak elleni harccá válna. Hiszen a férfiak és a nők éppen azzal alkotnak egységet, hogy egyformán szükségesek az emberiség számára, hogy az emberiség fenntartásának és nevelésének közös feladatában kölcsönösen ki kell egészíteniük egymást az élet minden területén. Két pólust alkotnak, melyből egyik sem lehet meg a másik nélkül sem a biológiai sem a társadalmi hivatásban. Ezen alapul mindkét nem képviselőinek egyenértékűsége, egyforma jelentőségük .az emberiség fejlődése szempontjából, s ez éppen személyiségük specifikus különbségeiből adódik. Egyenértékűség Természetesen tudjuk, hogy a nők és férfiak e közös feladatának két tényezőjéből — a biológiai és a szociális tényezőből — elsősorban a nők azok, akik nagyobb és hosszabb időt töltenek a biológiai funkció betöltésével. Ezért az emberiség történetének folyamán kialakult a nő, az anya kultusza társadalmi, de művészi téren is. Ez azért van, mert az anya szociális, pszichikai és érzelmi szerepe éppen mint biológiai funkció pótolhatatlan minden emberi nemzedék egészséges fejlődése számára. Az anya nyújtja a gyermeknek feltétlen, megbocsátó szeretet formájában azt az elkerülhetetlenül szükséges támaszt amelyet a gyermek harmonikus testi és lelki fejlődése megkövetel. Tény, hogy szocialista társadalmunk nagyon jól értékeli a nő, az anya szerepét. Sok kedvező törvényünk van az anyák egészségének védelmére, pl. az anyasági segély, a rövidített munkaidő lehetősége stb. Ugyanúgy tény az is, hogy sokkal kevésbé értékelik társadalmi szempontból az apa családi szerepét, amely pedig éppen olyan pótolhatatlan a gyermek- nevelésben, mint a női. Ez abban is megmutatkozik, hogy az apai kötelességek elégtelen teljesítését a társadalom elnézőbben ítéli meg, mint az anyai kötelességek teljesítésében való fogyatékosságokat. Másrészt az apai kötelességek jó teljesítése kevesebb társadalmi elismerést és elégtéltelt nyújt a férfinak, mint a nőnek. Ezért nem ritkán a nőnek kell teljesítenie a családban mindkét szülő feladatát, ami pszichikai és fizikai túlterhelődéshez vezet. Fizikailag főleg azzal, hogy a gyermekről való gondosko dás sokkal több időt vesz el tőle, mint a férfitól, pszichikai- lag azzal, hogy betölti a természetes anyai, érzelmi szerepet, de ezt még ki kell egészítenie az alapjaiban számára nem természetes apai szereppel is; ezek a tevékenységek ugyan kölcsönösen kiegészítik egymást, de csak akkor, ha két egyed teljesíti, nem pedig csupán egy. Kölcsönös tisztelettel Kiutat ebből a túlterheltségből a nők, az anyák egy részié néha azzal keres, hogy megkönnyítik önmaguk számára az anyaság szerepét is. Ez természetesen női emancipáció helytelen felfogása, éppúgy, mint ahogy az is szükséges, hogy a férfiak is felnőjenek saját emancipációjukhoz azzal, hogy elvetik a férfinem ma- gasabbrendűségét hirdető elavult előítéleteket. Csak ezután lehet ugyanis majd természetesebb módon kölcsönös kontaktust kialakítani mind a munkában, mind pedig a családban. Csak a férfiak és nők eltérő és azonos tulajdonságainak, eszméinek és céljainak kölcsönös tiszteletben tartásával, egymás kölcsönös kiegészítésével érhet el az emberiség az egész világon a harmonikus fejlődéshez, amely időtlen idők óta — egészen a mai napig — legforróbban óhajtott kívánsága. Dr. JAROSLAVA PASIAKOVA A Jihlavai Faipari Müvek nemzeti vállalat épületfákat, pozdorja- lemezeket, ajtó- és ablakkereteket stb. gyárt. Felvételünkön Václav Houöek, az egyik szocialista munkabrigád tagja, a fél- horgonyvágó félig automatizált gépek kezelése közben. (Felvétel: CSTK — E. BicanJ A szivattyúállomás virágai Úgy mondja a szólás-mondás, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Mások, persze, tréfásan ilyesmit szoktak mondani: Aki a virágot szereti — az kertész. Nos, lehet az gépkezelő, vagy éppen éjjeliőr is. Erről akkor győződtem meg, amikor motorcsónakkal járva a Dunát, kiköttünk Kadvan nad Duna jóm (Duna- radvány) mellett, a szivattyúállomáson. Kezdjük azonban a történetet az elején! Az ég alacsony peremén úszkáló, borzas felhőcskék bősz fehérségükkel szinte vakítottak, de kormányosunk, Gyurkóvics Andris, ügyet sem vetett rájuk, inkább a fejünk fölött lebegő, sötét ibolyaszínű felhőt figyelte. — Ebből eső lesz! jó volna kikötni... — Nem érünk rá — mondtam. Néhány perc múlva azonban már megbántani elhamarkodott kijelentésemet, mert erős szél billentette meg csónakunkat, s a széllökés nyomában már zuhogott is. Átázott az ingünk. És csak bólogattam, amikor a part felé fordult csónakunk, s a kormányos felém kiáltotta: — De már ráérünk! Kikötöttünk a szivattyúállomásnál. A víz felőli oldalon. A szivattyúk szinte egymásnak feleselve dohogtak. Senki sem vette észre érkezésünket. — Ha-hó! Itt vagyunk! Hátunk mögül, a gépház felől kaptunk választ. — Jöjjenek be! A szivattyúállomás vezetője, Vörös János fogadott bennünket. — Ha a part felől jöttek volna, akkor előbb észreveszem érkezésüket — mondta, s megmutatta, hogy milyen tükröket szereltek fel: Ha valaki megáll a hajóhíd előtt, alakját a céltudatosan felszerelt tükrök a kajüt íróasztala fölötti tükörre vetítik. Amikor kissé megszáradtunk, elhelyezkedtünk, önkéntelenül is kérdezősködéssel kezdtük a beszélgetést. — Most is öntöznek? — Mégpedig javában, hisz ez csak zápor. — Nagy területet? — Öt földművesszövetkezet számára szolgáltatunk vizet, és mintegy kétezer hektáros területet öntözünk. Azután részletesen elmondta, hogy rajta kívül még Nagy Tibor, Baranyai Lajos, az állomás gépészei, Peredi Zsig- mond, a segédgépész, Santúr Elek elvtárs, a veterán párt- hacos, az éjjeliőr, ha kell még éjjelenként is szivattyúzzák a vizet. Az öt efsz területén húzódó 75 km hosszú csővezetékbe innen kerül a víz. Heti munkaterv szerint, az előre pontosan meghatározott órákban. Természetesen, az időjárásnak megfelelően változtatnak ezen, de legalább 24 órával a beindítás előtt módosítást kérhetnek az agronómu- sok, a kertészek. Vízórával mérik, hogy egy-egy efsz mennyi vizet kapott. — Itt kérem óramű pontossággal dolgozunk — mondta —, úgy, mint akármelyik gyárban. — És hol van a műhely? Bevezetett bennünket a motorházba. — Tessék megnézni! Amikor bekapcsol egyik vagy másik motor, úgy robajlik, mint megannyi acélmalomkő. A szivattyúk zajosan szürcsölik a vizet. Az egyik oldalon kapcsolótábla fénylik. A másikon vezetékek tömkelege. Úgy tűnik, hogy itt minden szürke, olajos. Csak az ablakokon fénylik be szívderengető világosság. És ekkor vettem észre a virágokat. A motorház ablakainak fényénél pompázó virágokat. Körbe-körbe, mindenfelé virágok díszlettek. Üdén, színesen, kedvesen. Nem kérdeztem semmit. Kik gondozzák? Mikor ültették? Miért? Milyen virágokat kedvelnek? Csak ennyit mondtam: Szép. Hamarosan csónakba szálltunk, folytattuk utunkat. Néhány nap múlva szerencsésen haza is érkeztünk. De azóta, ha gyűléseken a munkakörnyezet rendezéséről hallok, vagy újA szivattyúállomás vezetője, Vörös fános eivtárs ságcikkekben, tudósításokban a munkakörnyezet szépítéséről olvasok, mindig eszembe jutnak a szivattyúház virágai, mert mindennél ékesebben bizonyították, hogy erről a témáról nem elég csak beszélni, írni. HAJDÜ ANDRÁS (A szerző felvétele)