Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-17 / 33. szám, Vasarnapi Új Szó
A szocialista realizmus a szocialista társadalmat építő minden nemzet művészetének és a világ valamennyi országa forradalmi proletárművészetének az egységes alkotó módszere. E módszer, osztálylénye géből eredően — internacionális, de a különböző szocialista és nem szocialista országokban eltérően fejlődik. A szocialista realizmus ebben a különbség ben, a nemzeti sajátosságokban mutatkozik meg. A művészetben az általános (internacionális) és a sajátos (nemzeti) dialektikus egysége megnyilvánulásaiban hasonlít ugyan a fenti egységnek az emberi tevékenység egyéb szakaszain — a gazdasági, szociális, politikai és egyéb területen — való megnyilvánulásához, de azzal mégsem egyenlő. Módosítja az adott terület — a művészet — sajátos jellege. A művészet három kölcsönösen összefüggő területe: a művészet alkotói, az alkotott művek és az alkotások befogadói, a közönség. Az utóbbi területen aránylag egyszerű az internacionalizáló folyamat. A korszerű tájékoztatási eszközök megkönnyítik a kulturális és művészeti alkotások terjesztését. Sokkal bonyolultabb azonban e folyamat az alkotók és az alkotások esetében és bonyolult a művészeti alkotások nemzeti és internacionális egységével összefüggő kérdések megoldására vonatkozólag. A szocializmus nemcsak számos népet szabadított fel az egykor uralkodó nemzeti burzsoáziák elnyomása alól, hanem minden nép kultúráját megszabadította mindattól, ami konzervatív, ami maradi. A szocialista forradalom, a szocialista világrend kialakulása elhárította azokat az akadályokat, amelyekkel a nemzetközi burzsoázia gátolta, hogy a nemzetek és a nemzeti kultúrák, a haladó hagyományok alapján közeledjenek egymáshoz. Az imperialista burzsoázia is a kultúra internacionalizálására törekszik, de a kozmopolita uniformizálás (amerikanizálás) formájában, főleg a kommercializált kulturális „tömegtermeléssel“ és a modernista művészettel. Tehát nemcsak a kapitalista nemzetek kultúrájában létezik két kultúra, hanem létezik két nemzetközi világ- kultúra is — a forradalmi szocialista és a reakciós, kozmopolita burzsoá. A szocializmus kötődik a nemzeti művészeti hagyományokhoz, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezekkel elhatárolódik. A hagyományok nagy jelentőségűek a nemzeti kultúrák kialakításában és fejlesztésében, de egyidejűleg fékezhetik is ezt a fejlődést, ellentétbe kerülhetnek a művészek alkotó törekvéseivel. Emellett a nemzeti hagyományok nem azonos értékűek, mert léteznek konzervatív, sőt, reakciós hagyományok is, amelyek a szociális és a művészi haladás nyílt ellenségei. A művészet internacionalizálási folyamata és a nemzeti művészet fejlesztése a szocializmusban nem ellentétes jelenség, hanem ellenkezőleg — egységet alkot. A művészet internacionalizálása kölcsönösen befolyásolja és gazdagítja a nemzeti kultúrákat. A közös internacionalista szocialista realista művészet fokozatos kialakítása nem azt jelenti, hogy az egyes szocialista népek művészete elveszti sajátosságát. A szocialista realista nemzeti művészet a szocialista realista nemzetközi művészei része. Éppen a közös művészeti módszer egyesíti a módszert elsajátító minden művész törekvéseit. A szocialista országokban az életszínvonal közeledése, valamint a kommunista célok és ideálok azonossága következtében a szocialista országok polgárainak és öntudatos szocialista művészeinek az életérzése is közel áll egymáshoz. Az anyagi és szellemi értékek növekvő cseréje, a szocialista gazdasági integráció kiszélesedése, a kultúrában és a művészetben is meggyorsítja az integrációs folyamatot. Népeink földrajzi közelsége és közös hagyományaink is elősegítik, a nemzetek szocialista közösségének keretében a nemzeti kultúrák és művészetek közeledését. De különösen elősegíti az, hogy dinamikusan fejlődő szocialista szociális- gazdasági alakulatokban élünk, és hogy a társadalmi rendszer szociális-gazdasági bázisa és mechanizmusa meghatározó módon befolyásolja a kultúrát és a mű vészetet — lényegében ugyanúgy alakítja a nemzetek művészi megnyilvánulásainak egyenrangúságát. A szocialista internacionalista művészet csak akkor valósítható meg, ha feltárjuk a nemzeti művésze ti alkotó tevékenység újabb és újabb erőforrásait, és ha a nemzeti kultúrák kölcsönösen gazdagítják egymást. Természetesen nem minden nemzeti terebélyesedik szocialista nemzetközivé, hanem csak az. ami a kommunizmusért vívott harc szempontjából a leghaladóbb és érzelmileg a leghatékonyabb. A szocialista internacionalista világművészettel kapcsolatban rendszerint helyes az a megállapítás, hogy tartalmában szocialista, formájában pedig nem zeti. A hatvanas években nálunk ezt a tételt kétségbe vonták, és tudománytalannak minősítették. Azt állították, hogy a nemzeti és a szocialista egyaránt megnyilvánul a művészeti alkotás tartalmában és formájában is, tehát abban is, „amit“ kifejez és abban is, „ahogy“ kifejezi. Azonban a művészetben különböző műfaji aspektusokat ismerünk. Létezik ágazati forma, műfajforma, stílusforma és beszélhetünk nemzeti formáról is. A nemzeti forma fogalma összefügg a mű eszmei irányzata problémáinak megoldásával, amikor a szocialista realista művészeti módszerrel jellemezzük a problémát. És itt a művészi módszer fogalma összefügg bizonyos eszmei feltételekkel, bizonyos nemzeti sajátosságokkal és azzal, hogy az eszme és a nemzeti sajátosság hogyan válik a művészeti alkotás részévé. A szocialista realizmussal foglalkozó elmélkedésekben találkozunk a szocialista internacionális és a nemzeti dialektikájával. Éppen e problémát megoldandó beszélünk arról, hogy a szocialista realista művészet nem a tartalmával és a nemzeti formájával szocialista. Tartalom alatt itt nemcsak a művészi tükrözés tárgyát értjük, hanem azt az eszmei kapcsolatot, ami a művészt a valósághoz és az ábrázolt tárgyhoz fűzi. A szocialista realista internacionális világművészet, de minden nemzeti művészet alakításában különleges szerepe van a szovjet művészetnek, ama ország művészetének, amelyben a szocialista realista módszer alakul, és ennek alapján a harcosan humanista' irányzatú irodalom, zene, színmű, film és képzőművészeti alkotás határtalanul gazdag. A szovjet művészet Gorkijtól kezdve mindenkor a művészi valóságábrázolás és a világ forradalmi átalakításának az eszköze volt és maradt. A szovjet rendszer a gyakorlatban igazolta, A. Lunacsarszkijnak, az egyik első marxista esztétának azt az 1911-ben kifejezett véleményét, miszerint: „Ahogyan az egyén soha nem érte el azt a szabadságot és eredetiséget, amit a szocialista jövőben elér, úgy a nemzetek sem hallották még soha saját hangjukat a népek kórusában olyan erővel és olyan önállóan, mint a jövőben.“ Az egykor elnyomott népek művészete a szovjethatalom éveiben nemcsak felvirágzott, hanem kialakult, és magas színvonalat ért el olyan nemzetek és törzsek művészete is, amelyek a cárizmus alatt kipusztulásra és írástudatlanságra voltak ítélve. A Szovjetunió egyben a szocialista internacionális művészet keletkezésének a példája is. Fél évszázad alatt kialakult a népek új történelmi közössége, a szovjet nép, és e közösség jellemzője az össznépi és szovjet egyiivétartozás érzése. Kialakult a szovjet szocialista kultúra is. ami a szovjet népek internacionalista, szellemi és erkölcsi-politikai egysége további megszilárdításának nagyon jelentős tényezője. A XX. században a szocialista realista művészet a művészeti haladás vezető irányzatává vált. Ez a művészet méltó ahhoz a korszakhoz, amelyben a fejlődés útja a kapitalizmusból a szocializmusba és a kommunizmusba vezet. A szocialista realista művészet elvei, csakúgy mint a marxizmus—leninizmus forradalmi eszméi még nem játszanak a világ minden országában vezető szerepet, de fokozatosan egyre több a hívük mind a szocialista, mind a tőkésországokban. Az új típusú világművészettel — a szocialista realizmussal egyidejűleg alakult ki a művész új típusa is, aki szilárdan áll a marxizmus eszmei bázisán, és nem véletlenül, ösztönösen állítja tehetségét az emberiség haladásának szolgálatába, hanem azt öntudatosan használja fel az emberiség kommunista fejlődése javára. A szocialista realizmus legjobb képviselői nemcsak tehetségüket aknázzák ki művészi színvonalon, hanem marxista elméleti tudásuk is igen magas. A szocialista realista művészek elsősorban a szocializmus és kommunizmus ügyének öntudatos harcosai. Gina üzent Montblanc örök csúcsán a szív- jégpáncélos kóbor lovag - húsz év után, száz év után, még mindig, mindig visszahív. Egy percre csak, hogy dobbanása- tündöklő szépség tompa mása -■> felidézze az arcodat. Montblanc fölött, ködök között valaki mindig visszanéz: megáll, tűnődve, révedezve, hogy konok hittel fe'jegyezze, hogy minden szép, ami örök. Egy kidimitt fa raste (IKEBANA) Fészket ringattam s madarat, s most legallyazták törzsemet; ha majd egy ékes gallyamat karcsú vázádba rendezed, madárdal zengje be szobád, idézze fe! a kék eget, hogy ne feledd a nagy csodát: rigót ringattam s fészkeket. Fekete víz, fekete árnyék, sirály szállt el a víz felett. A parti bárka jelre vár még: rásuttogtam o nevedet Egy perc a.att leszállt az este. A ködből sápadt fény dereng: a sarki lámpa volt - kileste a ködbe tűnő végtelent. A Károly-hídon nesztelen emlék suhant át s egy sirály, és csak te voltál ott velem s egy hajdan élt t~>ölcs cseh király. Egy perc volt csak, egy pillanat; egy hang, egy szó, egy üzenet: hullám csobbant a híd alatt; neked üzentem - csak neked. Irta: MICHAt HRUSKOVIC, az SZLKP KB osztályvezetője Konözsi István felvétele
