Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-15 / 191. szám, péntek

ÉRDEKES NYITÁNY VOLT A szurkolók inár nagyon várlak az 1. labdarúgó-liga őszi idényének nyitányára, s ez meglátszott a találkozók látogatott­ságán is. Az egy mérkőzésre eső nézőátlag 11 750, s ezt min­den fordulóra elfogadnák a klubok... Az első forduló a sokéves átlaggal ellentétben rendhagyó volt. Az otthonukban játszó csa­patok alig voltak valamivel eredményesebbek ellenfeleik­nél. A házigazdák 9, a vendé­gek 7 pontot szereztek, s az összesített gólarány 13:8 a „há- ziak“javára. Az egy mérkőzésre eső gólátlag 2,6. A legnagyobb érdeklődés természetesen a bajnok bemu­tatkozását előzte meg. Ezt csak fokozta az a tény, hogy a VSS- ről jó hírek érkeztek. A találko­zó azt igazolta, hogy a Slovan formájában jóval előbbre tart, mint a VSS. Erővel, ötlettel, harcikedvvel mindvégig jobban bírta, s minden alakzata jobbat nyújtott, mint az ellenfélé. VEN­CEL megint a szokott biztos volt. A védelemben, amelv jól állt a lábán, PIVARNÍK, GÖGH, ONDRUS, jOZEF CAPKOV1C le­hetne a sorrend, s a két szélső­hátvéd felváltva nagyon sok­szor vitte fel a labdát, hozta helyzetbe társait, s kísérlete­zett lövéssel is. A középpályá­sok mintha Igazolni akarták volna VengloS edzőt, valóban nem maradt el teljesítményük a másik két alakzaté mögött. A második hullám is gondosko­dott az ellenfél kapujának ve­szélyeztetéséről. Elől MASNY és SVEHLlK játszották a főszere­pet, de jÁN CAPKOVIC is hasz­nos tagja volt e sornak és csa­patának. Az ellenfél csak a találkozó egy harmadában bírta teljesen erővel. Súlyos arányú veresé­gét újonc kapusa is okozta, aki nagyon sok labdát ejtett ki, a kifutásoknál sem volt elég ha­tározott, két gólt az általa el­hagyott kapuba könnyen juttat­tak a Slovan játékosai. A vé­delemből hiányzott jUTKA és KRÁLKA is (később beállt, de az elfáradt Pollák helyét foglalta el), DANKO és STAFU- RA jó néhány pontatlan átadás­sal is észre vétette magát. A ma­gára hagyott GÁLL1S mindig túl­erőbe ütközött. Mivel a talál­kozó elején nem tudott ered­ményes lenni a VSS, a végén már a becsületgól megszerzését sem szoi’galmazta kellő erély- lyel, akarással. Nem volt indokolt SVE'C edző aggodalma. Csapata PETRÁS, NOVOTNÍ és ZLOCHA nélkül is végig irányította a küzdelmet és nagyon értékes pontokkal tá­vozóit az egyébként forró talajú teplicei pályáról. Meglepetés a javából, hogy az újonc TRENČÍN Prágában há­rom góllal tudta megterhelni a BOHEMIANS hálóját, s attól egy pontot érdem szerint vett el. A vendéglátó zöld-fehérek csak PANENKA folyamatos gól­képességének köszönhették a pontszerzést. E találkozón tör­tént az első kiállítás, BERE1C a keménységét összetévesztette a durvasággal, a játékvezető vi­szont e két tényezőt el tudta vá­lasztani egymástól ... Nagyon sikeres volt a LOKO­MOTÍVA bemutatkozása, még sérült gólkirályát nélkülözve is biztosan győzött a Baník Ostra­va ellen, s a sikerből a váloga­tott formában játszó MÚDER, a játékmester jelentős részt kér és kap magának. Az előző idényben éppenhogy megmenekült LIAZ JABLONEC otthon megint győzni tudott, s egyetlen gólja, amelyet legjobb csatára, SVOBODA lőtt VIKTOR hálójába, az 1975/76-os liga-esz­tendő első gólja volt. Mindvégig támadószellemben játszott a pIzeŕíi pályán a SPAR­TAK TRNAVA, vezetett Is, s a hajrában a hazaiak 11-esből egyenlítettek. Arra kevesen számítottak, hogy a ŽILINA odahaza nem tud győzni a BRNO ellen. Az ellenfél hibáira váró vendégek egységesebb csapat benyomá­sát keltették. TŔINEC otthon játszott, de nem tudta meggyőzni szurkolóit arról, hogy méltán maradt az I. liga mezőnyében. Tudománya csak az ellenfél 16-osáig tar­tott, s elég volt. Fr. VESELVNEK egy rosszul sikerült hazaadást elcsípnie ahhoz, hogy mindkét pont Prágába vándoroljon. A történtekről nem túl sokáig elmélkedhetnek az első forduló sikeres és sikertelen együttesei, hiszen szombaton két mérkőzés­sel, vasárnap a többi hattal eb­ben a párosításban folytatódnak a liga-küzdelmek: Dukla Praha —■ feünota Trenčín, Inter Brati­slava — Bohemians Praha, il­letve Baník Ostrava — SU Tep­lice, Spartak Trnava — Loko­motíva Košice, Zbrojovka Brno —Škoda Plzen, Slávia Praha — ZVL Žilina, VSS Košice — TŽ Trinec, LIAZ jablonec — Slovan Bratislava. AZ NDK ÜSZŐI MEGVÉDIK ELSŐSÉGÜKET AZ EK BAN? Európa úszóinak alig egy hónap leforgása alatt három nagy­szabású versenyen kellett bebizonyitani képességeiket. Július végén Caliban, a világbajnokságon, az elmúlt héten Genfben az ifjúsági Európa-bajnokságon, majd most szombaton és va­sárnap a férfi, illetve női Európa Kupán csapnak össze. 1t>75. VIII. 15. Az Európai Kupák története mindössze hatéves múltra te­kint vissza. Az elsőt 1969-ben, Würzburg ban, illetve Budapes­ten bonyolították le. Azt már többször leszögeztük, hogy kon tinensünkön az NDK úszói évek óta dominálnak, ami az eddigi három EK eredményeiből is kitűnik, összesítve az 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban megrende­zett Európa-Kupán szerzett pon­tokat (férfi és női) az NDK 764 ponttal áll az élen, a Szov­jetunió (619), az NSZK (532) és Magyarország (443) előtt. E sportág európai hírességei A hét végén Moszkvában (fér­fiak) és Leedsben (a nők) ta­lálkoznak ismét. Moszkvában a Szovjetunió, NDK, NSZK, Fran­ciaország, Nagy-Britannia, Ma­gyarország, Olaszország és Svédország, Leedsben pedig az NDK, Nagy-Britannia, Szovjet­unió, NSZK, Magyarország, Hol­landia, Olaszország és Svédor­szág női válogatottja verseng •ž Európa-Kupáért. A női EK-t mindhárom alkalommal az NDK nyerte, mégpedig nagy fölény­nyel. A férfiak verseméből 1969-ben és 1973-ban ugyancsak az NDK úszói kerültek ki győz­tesként, 1971-ben viszont a Szovjetunió nyerte a Kupát. A hét végén Leedsben az NDK valószínűleg negyedszer is meg- sťrrzi az elsőséget, olyan kitű­női gárdával rendelkezik. A fér­fiak mezőnye azonban kiegyen­súlyozottabb. Az NDK n kívül a Szovjetunió és ftz NSZK küzd majd a legtöbb eséllyel az el­sőségéit. A szovjet úszók hazai környezetben nagyon veszélye­sek lehetnek, arról nem is be­szélve, hogy van mit törleszte­niük, hiszen Caliban a világ­bajnokságon a váltnál gyengéb­ben szerepeltek. Természetesen kérdés, melyik válogatott, milyen összetételben veszi fel a küzdelmet. Eddig csupán arról értesültünk, hogy a magyaroknál Hargitay, Ver­rasztó, Rudolf és Tóth nem in­dul az EK küzdelmekben. A ma­gyar úszóknak tehát nem lesz könnyű dolguk,, alaposan meg kell küzdeniük a bentmaradá- sért, hiszen a nyolcas mezőny­ből az utolsó helyezett kiesik. A magyar női úszók helyzete sem könnyebb. Gyarmati An­drea visszavonult, Kaczander Ág­nes és Verrasztó Gabriella is hiányozni fog, tehát a magyar úszóválogatott jócskán meg­gyengül. Egy azonban biztos, akármi­lyen eredménnyel végződik is a férfi és női Európa Kupa, azok, akik e két jelentős ese­mény szemtanúi lehetnek, kitű­nő teljesítményekben, remek összecsapásokban gyönyörköd­hetnek. A játékvezetők az első fordu­lóban négy 11-est ítéltek, min­det a házigazdák javára, a vég­rehajtók rendre eredményesek voltak. A Slovan esetében a büntető nem befolyásolta az eredmény kialakulását, a többi háromban a hazaiakat a dön­tetlenhez, az egy bajnoki pont­hoz segítette... Slovan Bratislava—VSS Koši­ce 4:0 (2:0). Góllüvők: Ondruš (tizenegyesből), Ján Capkovic, Svehlik és Haraslin. Sklo Union Teplice—Inter Bratislava 0:1 (0:0). Góllövő: Jurkemik. Bohemians—Jednota Trenčín 3:3 (2:2). Góllövők: Panenka (3), Angyal (2) és Fischer. Škoda Plzeň—Spartak Trnava 1:1 (0:0). Góllövők: Michálek (tizenegyesből), illetve Janihila. Lokomotíva Košice—Baník Ostrava 3:1 (2:0). Góllövők: Repík, Kozák és Fecko, illetve Albrecht. (zala) A LABDARÚGÓ EB ŐSZI RAJTJA A labdarúgó EB első őszi csoportmérkőzését Oslóban Norvégia és Svédország együt­tese játszotta. A vendég svédek Sandberg (30. p] és Andersson (53. p) góljával 2:0 (1:0) arány­ban győztek. A III. csoport táblázata: 1. Jugoszlávia 4 3 0 1 8:4 6 2. É. Írország 3 2 0 1 4:2 4 3. Svédország 4 2 0 2 6:5 4 4. Norvégia 5 1 0 4 5:12 2 A Slovan—VSS I. labdarúgó liga-mérkőzésen nagyon agilis volt Novotny (jobbról), a hazaiak középpályása. Képünkön Tamással, a vendégek balhátvédjével kiizd a labdáért. (Vojtísek felvétele) á külföld labdarúgása Nagy érdeklődés előzi meg az MLSZ nemzetközi tornáját, amelyet augusztus 20-án é,s 21-én a csepeli stadionban, il­letve a Népstadionban rendez­nek meg. A résztvevők, a Fe­rencváros és íi Csepel az Estu- diantes és a CSZKA Moszkva. Barcelonában nemzetközi lab­darúgó tornát rendeztek, amelynek dnötöjében az Espa- iíol—Barcelona 2:0 arányban győzött az Estudiantes ellen. A 3.—4. helyért lejátszott találko­zón a spanyol Reál Soeiedi.d 2:1 arányban győzte le a belga Brugeois együttesét. ■ a nyugatnémetországi Aachen városában a helyi Ale- mania ellenfele az FC Barceló­EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK Koppenhágában nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, amelynek legérdekesebb száma a 400 m-es gátfutás volt. Az ugandai Akii Bua ismét legyőz­te nagy amerikai vetélytársát. Boldingo:. Az ugandai verseny­ző ideje 49,4, az amerikaié 49,6 másodperc volt. Egerben szombaton kezdődik a hagyományos Dobó István nemzetközi ökölvívó verseny. Több mint 40 külföldi — cseh­szlovák, szovjet, lengyel, román és osztrák ökölvívó mellett — a magyar élgárda tagjai is szó rítóba lépnek,.köztük Gedó, Ba- dari és Botos is. Egy nap se/n telt el azóta, hogy Ford amerikai elnök leve­let intézett Lord Killanínhoz, a NOB elnökéhez, amelyben kér­te, hogy Jim Thorpet, az 1953- bán elhunyt egykori kétszeres amerikai olimpiai bajnokit posztumusz mentesítsék az öt ért profiuád alól, nyilvánítsák újra amatőrnek, s adják vissza olimpiai érmeit, s a címzett máris választ adott: „Ford el­nök levele még nem érkezett meg hozzám, a kérdésről csuk a sajtóból értesültem, de már most elmondhatom, hogy Thor- pe ügyét a NOB fontolóra ve­szi.“ A sportfogadás hírei A SAZKA 34. játékhetének műsora: 1. Dukla Praha — In- ter Bratisava, 2. Baník Ostra­va — Jednota Trenčín, 3. Spar­tak Trnava — Bohemians, 4. Brno — Teplice, 5. Slávia — Lo­komotíva Koäice, G. VSS — Pl- zeü, 7. Jablonec — Zilina, 8. Slovan Qratislava — Trinec, (mind I. ligás labdarúgó-mérkő­zés), 9. Frýdek-Místek — Duk­la Banská Bystrica, 10. Bardejov —Sparta Praha, 11. Strojárne Martin — Prievidza, 12. Pribrain — AC Nitra (II. ligás labdarú­gó-találkozók). SZLOVÁK KUPA MÉRKŐZÉSEK A Szlovák Labdarúgó Kupa mér- kőzéseének eredményei: Humemié—T. Prešov 2:1. (1:0), Stropkov—Bardejov 2:0 (1:0), Snina—Michalovce 2:0 (1:0), Prakovce—Vranov 4:1 (1:1), L. Mikuláš— Sp. N. Ves 0:0, bün- tetőrúigás 1:3, Bánovce— Žiar n. Hr. 0:1 (0:1), Lubeník—VSŽ Košice 1:2 (0:2), Zvolen—B. Bystrica 3:0 (0:0), Dubnica— Kys. N. Mesto 1:0 (1:0), Púchov —Pov. Bystrici. 2:1 (2:1), Ru­žomberok—Martin 1:1 (1:1)* büntetőrúgás 2:4. (me) Meggyőződésem, hogy Mont­realban az Olimpiai Játékokon minden eddiginél szorosabb küzdelem alakul majd ki a két ország csapata között s elkép­zelhető, hogy a Szovjetunió visszahódítja világelsőségét“. na csapat volt, a találkozó 25 000 néző előtt 1:1 árí nyú döntetlent hozott. Belő Horizonté dél-amerikai bajnoki mérkőzés színhelye volt, amelyen Brazília váloga­tottja 6:0 (3:0) arányban győ­zött Venezuela ellen. Lengyelországban az első baj­noki fordulóból elmaradt két mérkőzését pótolták. A Polonia Bytom 3:0 arányban győzött a Zóglebie Bosnowiecz ellen, ® Row Rybnik pedig gól nélkül mérkőzött a Slask Vroclaw csapatával. A táblázat élen a Wisla Krakkó áll a Stal Mié- léc, a Ruch Chorzov és a Po- gon Sczeczin előtt. Franciaországban már a ne­gyedik bajnoki forduló volt so­ron. Eredmények: Lens—Mar­seille 3:2, Ní.ntes—Troyes 2:2. Metz—St, Etienne 1:1, Bastia— Lilié 1:1. Sochaux—Nancy 3:0, Reims—St. Germain 1:1. Nini«« —Strassbourg 1:1. Nice—Avig- non 5:1. Lyon—Valenclennes 1:1. A táblázat élén a Nice áll 6 ponttal, 2. a Marseille, amely­nek 4 pontja van. SAKK A várakozásnak megfelelően az OSZSZK válogatottja nyerte a szovjet s pa rta klád -síi k 1< ba jnoksá- got, hiszen oly sakkozókat vonul­tatott fel Rigában, mint Spaszk'i j volt világbajnok, továbbá Poluga- jevs/.kij, Geller, Krogtusz, Hotinov, Szuetyin nagymesterek és mások. Ez a csapat a döntőben 30 pon­tot szerzett és messze elhagyta a mezőnyt. Pedig nagyon erős volt a második helyen végzett Ukraj na csapata (Beljavszklj, Kuzmin, Szavon, Tukmunov stb.) és a har­madik: Leningrád válogatottja, élén Karpov világbajnokkal és Korcsnoj nagymesterre). Az igazi meglepetés a favorizált moszk­vaiak gyöngébb szorepléw volt, Grúzia mögött csak ötödikek let­tek. Szinte hihetetlennek tűnik, de a Petroszjan, Szmiszlov, Vasz- jnkov, Balasov, Dvoreckij, Grigor- jan, Gulko, Fatalibek, Zatulovska — tartalék: Bronstejn — összeál­lítású moszkvai csapat 8 és fél — félre kikapott az OSZSZSZK toll Az egyedüli döntetlent az idei szovjet női bajnok: Fatalibek érte el. Ezen a mérkőzésen játszották az lábbl játszmát, a világos bá­bok vezetője érte el a döntőben a legjobb egyéni eredményt: 7 és fél pontot szerzett R-bóll PiicUflincev védelem lyesebb mint 6. ... Hbd7, mert arra 7. g41 jön és sötét nem való­síthatja meg a szokásos vezér- Világos: Szvesnyfkov (OSZSZSZK) Sötét: Gulkn (Moszkva) 1. 64 g6 2. d4 Fg7 3. Hc3 d6 4. Fe3 Hf6 5. Vd2 C0 6. 13 b5 (eré- szárnyi ellenjátékát b5, Hbé és Hfd7-tel) 7. g4! (most is a leg­jobb) 7. ... hS 8. g5 Hfd7 9. f4 Hbfi 10. Hf3 b4 11. Hdl Fg4 12. Hh4 a5 13. b3 d5 14. e5! efi 15. HÍ2 Vc7 16. Fd3 (egészsége­sebb, mint a gyalogosra játszani 16. Hg4: lig4: 17. Vf2 majd 18. Fe2 és Fg4:-gye|l. Sötét ez esetbe» jó ellenjátékhoz jutna) 16. . ... H8d7 17. h3 Ff5 18. Ff5: effi: 19. Hd3 Hf8 20. afl (Svesznvikov sze­rint 20. c3! még erősebb volt, pt 20--- be3: 21. Vc3: He6 22. Bel Hd 8 23. Hc5 stb.) 20. ... ba3: 21. Ba3: a4 22. Hc5 ab3: 23. Ba8: + Ha8: 24. cb3: Hd7! 25. Hd3! (Hd7> re Kd7:l jön) 25. ... Vb6? fez a vesztő lépés, 25. ... ti—0 26. e6 fe6: 27. Hg6: Bb8 ellen játékot nyújtott) 26. Vb4! Va6 27. Keí Hc7 28. Bel He6 29. Vd6 Va2 + 30. Kf3 Vb3: (talán mégis . ) 31 Hg6:l Hd4:+ 32. Fd4: Vd3:+ 33 Fe3 fgö: 34. eö! Hc5 35. Vc6: + Ke7 36. Vc5: + Ke6: 37. Vc7 én, sötét feladta. 909. ss. fejtörő E. P u I g (Spanyol nemzeti verseny Bnrce- lona 1921. I. díj) Világos indul é« 2 lépésben mat­tot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Kh4, Vd2, Bc4 és g6, 111)8 és g5, Fd7, gy: co é« g4 (9 báb). Sötét: Ke5, Vf8, Bb7 és el, Ha5 és d5, Fb2 és g8, gy: d6, f2, h3 és li5 (12 báb). A megfejtés beküldésének határideje: augusztus 25. A megfejtések az Oj Sz6 szerkesztőségének címéi'« küldendők „Sakk" megje­löléssel. A helyes megfej­tést beküldők közül kel­ten minden héten könvv jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves meg­fejtési létraversenyt veze­tünk. A mai, 909. sz. fejtüri- wel bezárjuk a félévet — a névsort néhány hété* belül közöljük. Tehát jó alkalom nyfllk rí, hogy újabb fejták is bekapcsolódjanak a jövő hétttíl kezdve létraversenyünkbe! A 907. sz. fejtörő |K. G. Gavri- Iov) helyes megfejtése: 1. Ff4H. Az e heti nyertesek: Szó Sán­dor, Dubno, p. Hajnác: ka és Leho- tal Vilmos, Komoca. Többen mellékmegfejtést rekla­málnak a 905. sz. fejtörőnél. Nem számíthatnak pontra, mert az egyedüli megfejtés: 1. Velll (1. d5? — Val! vagy 1. c5? — Va2l). DEI.MAR GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom