Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-10 / 160. szám, csütörtök

Gustáv Husák elvtárs Prága dolgozói körében (Folytatás az 1. oldalról) városnak az elmúlt évtizedek során felgyülemlett problémák megoldásában. Ez a tendencia megmutatkozik a további öt­éves tervben, ugyanígy a táv­lati kilátásokban is. A hatodik- ötéves tervidőszakban gyor­sabb ütemben akarunk előreha­ladni, nemcsak a lakásépítési probléma megoldásában, ha­nem más célberuházások meg­valósításában is, mindazon ne­hézségek és problémák elle­nére, amelyek a következő idő­szakban ránk várnak. „A vezető párt- és állami szervekben — mondotta a to­vábbiakban Gustáv Husák elvr társ — nemcsak a jóindulat van meg, hanem az eltökéltség is, hogy meggyorsítsák Prága fejlesztését és megadjanak ne­ki mindent, amire a korszeríí szocialista nagyvárosnak szük­sége van. Ezt pedig azon vá­ros iránti szeretetből tesszük, amely nagy szerepet játszott nemcsak a cseh nemzet törté­netében, hanem szorosan össze­függ a csehszlovák állam tör­ténetével is. Továbbá azért is, mivel a főváros a szocialista társadalomban fontos szerepet tölt be, Itt összpontosul vala­mennyi irányító politikai, ál­lami, kulturális, gazdasági és más szerv, és példaképként keM állnia sok kérdésben a többi kerület lakóinak is.“ Gustáv Husák elvtárs ezután kifejezést adott annak a meg­győződésének, hogy az összes központi és városi szervek kö­zös együttműködésével sikerült tovább folytatni az eddigi ered­ményeket, amelyekre joggal lehetnek büszkék a prágaiak, és hogy ugyanígy közösen fog­ják megvalósítani a további el­képzeléseket is. Növekszik a főváros iránti rokonszenv és szeretet vala­mennyi kerület lakóiban Is — mondotta Gustáv Husák elvtárs. Bizonysága volt ennek az idei országos spartakiád is, amely kifejezője volt a szocialista rendszerünk iránti odaadásnak és a párt politikája támogatá­sának, de az emberek viszo­nyának is az ország fővárosa iránt. Pozitív jelenség ez már csak azért is, mert a főváros fejlesztés© nemcsak a prágaiak ügye, hanem az egész államé és valamennyi lakosáé. Prágá­ra még sok bonyolult probléma vár fejlesztésével kapcsolatban, de fokozatosan mego'ldjuk eze­ket és szeretnénk fővárosunkat olyan várossá fejleszteni, amely névjegye lesz a fejlett szocia­lista társadalomnak Csehszlo­vákiában. Husák elvtárs meg­győződésének adott kifejezést, hogy ezt a szándékunkat Prága és az egész ország dolgozóinak segítségével meg is valósítjuk. Beszédének végén Husák elvtárs még egyszer köszönetét mondott a megtiszteltetésért, s a fővárosnak sikeres fejlődést és nagyszerű távlatot, lakóinak boldog és nyugodt békés életet kívánt, amelyre valamennyi csehszlovák állampolgár érde­kében mindannyian törek­szünk. Ezután Prága dolgozóinak nevében Vladimír Hynek, a Fő­városi Szakszervezeti Tanács elnöke, Frantisek Joza, a szo­cialista munka hőse, Vladimír Smeral nemzeti művész és Éva Schlitzová, a fpldalalti vasút SZISZ-szervszetének tagja mon­dott köszönetét Husák elvtárs­nak a látogatásért és azért a figyelemért, amellyel Prága fejlődését és a prágaiak életét kíséri. Husák elvtárs ezután az a’ábbiakat jegyezte be Prága főváros díszemlék könyvébe: „Szívből kívánom, hogy fővá­rosunk szüntelenül és sikeresen fejlődjön, hogy történelmi szépsége mellett példás, kor­szerű szocialista nagyvárossá nőjön.* Az ünnepélyes hangulatú ta­lálkozó végén Antonín Kapek köszönte meg a KB fő­titkárának, köztársasági elnö­künknek az Óvárosi Tanácshá­zán tett látogatását. A becses vendég távozásakor a híres, turisták ezreit vonzó Városháza előtt a prágaiak és az ott-tartózkodó vidékiek, kül­földiek sokasága köszöntötte a köztársasági elnököt. Gustáv Husák elvtárs ezután Antonín Kapek elvtárs kísére­tében Prága egyik legnagyobb üzemébe, a CKD-mozdonygyár- ba ment. Ez a gyár, amint is­meretes, a CKD-művek legna­gyobb és legjelentősebb üzeme. A gyár bejáratánál köztársa­ságunk elnökét a munkások­nak, a műszakiaknak és az .üzem többi dolgozójának sűrű sorfala várta. A munkapadok­tól és tervezőasztgüLoktól jöt­tek ide... A baráti kézfogá­sokkal kísért fogadtatás légkö­re szívélyes volt a gyár bejá­ratánál és a gépek között egy­aránt. Husák elvtárs élénken érdeklődött a dolgozók életkö­rülményei és családjaik iránt. A munkások és a vendégek közti kiváló őszinte légkört köztársasági elnökünk formai- ságoktól mentes közvetlen stí­lusa tette feledhetetlenné. A lá­togatás során a CKD dolgozói minden elfogódottság nélkül váltottak szót a párt főtitká­rával, szocialista köztársasá­gunk államfőjével. Olyan köz­vetlen hangulat, amilyen ezen az üzemlátogatáson alakult ki, csak ott lehet, ahol érezzük, hogy olyan emberhez szólunk, akiben bízhatunk, s akinek igazán jó és elvtársi viszonya van az emberekhez. Az egyik mozdonyt a szó szoros értelmében megszállták a munkások. Onnan integettek Husák elvtárs felé. Ennél a mozdonynál tudtuk meg, hogy a CKD a Szovjetunió számára most készíti el a kétezredik CME típusú mozdonyt. A becses vendég és kísérete ezután a karosszériagyártó részlegben folytatta látogatá­sát. A szocialista munkabrigá­dok krónikájába beírta nevét, és szívélyesen elbeszélgetett a népi milícia tagjaival, akik árról biztosították őt, hogy a párt mindig számíthat rájuk. A prágai üzemlátogatás kö­vetkező állomása a szomszédos nagyüzem, a CKD-művek komp­resszorgyára. Husák elvtársnak itt is sokszor kellett viszonoz­nia a dolgozók kézszorítását, szívélyes köszöntését. Mind­azoknak, akikkel beszélt — s valóban sokan voltak —, meg­MÁR A KEZDET IS NAGYOBB ÜTEMET KÍVÁN (Folytatás az 1. oldalról) megdőlt gabona. Jelenleg hoz­závetőlegesen 70 százalék. A bizottság tagjaiból alakult cso­portok az elkövetkező napok­ban több ellenőrzést végeznek majd közvetlenül a határban. Ahol a kombájnok a megdőlt gabonákban kalászemelők nél­kül aratnak, ott azonnal meg kell tenni a szükséges intézke­désekeit, s természetesen a fe­lelősségre vonás sem maradhat el — hangsúlyozza a bizottság határozata. A Duna és a Kis-Duna tartós magas vízállása következtében egyre több a belvizes terület, ahol majd puha, süppedő tala­jon kell aratni. Ezért a bizott­ság ismételten figyelmezteti az érdekelt üzemeket a vasrácsos kerekek készítésére, mivel a kombájnok kettős kerekek nél­kül aligha fognak boldogulni. Nagyobb figyelmet a gépek átcsoportosításának A cseh országrészekből biz­tosított mintegy ezer kisegítő kombájnnak még a fele sem érkezett meg a nyugat-szlová­kiai kerületbe, pedig már arat­niuk kellene. A bizottság ezzel kapcsolatban Ismételten elége­detlenségét fejezte ki, és intéz­kedett, hogy járásonként álla­pítsák meg az okát, miért nem rendelték meg idejében az egyébként biztosított gépeket. Az indokolatlan késés máris 2—3 napos kiesést jelent, ami aratás Idején megengedhetet­len. Nem szabad. lebecsülni és az eddigieknél nagyobb figyel­met kell szentelni a járások, sőt a szomszédos mezőgazdasá­gi üzemek között történő átcso­portosításnak is. E. F. köszönte a jó munkát és meg­kérte őket: adják át üdvözle­tét odahaza a családnak is. A kompresszorgyár udvarán Husák elvtárs találkozott a ČKD-ban dolg-ozó fiatal vietna­miakkal is. Összesen kétszáz vietnami sajátítja el itt a gép­ipari szakma valamelyikét évente. . A ČKD két nagy üzemében tett látogatást követően Husák elvtárs találkozott a kiváló dolgozók, a szocialista lnigád- vezetők. az ipari tanulók fté pes küldöttségével, a Pragoin- vest külkereskedelmi vállalat dolgozóival. A Pragoinvest kul­túrtermében /. Novotný, a CKD ágazati igazgatója tájékoztatta őket a t^rv teljesítéséről. Más felszólalók a pártmunkáról, a külkereskedelmi feladatok tel­jesítéséről, a szocialista munka­versenyről szóltak. Ezután Husák elvtárs beszé­det mondott. Megköszönte a CKD-művek valamennyi dolgo­zójának az értékes gazdasági eredményeket, a jó politikai munkát. Beszédében rámutatott azokra a sikerekre, amelyeket társadalmunk a szocialista épí­tés és a nép életszínvonalának emelése terén ért el, s fog­lalkozott népgazdaságunk távla­taival is. Ezzel összefüggésben kiemelte a gépipar fontos sze­repét és a tudományos műszaki fejlesztés szükségességét a termelés további fokozása érde­kében. Érintette a külkereske­delem egyes feladatait, külö­nösen a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal va­ló kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének fontosságát. Fog­lalkozott a lakásépítés helyze­tével, Prága komplex fejleszté­sével. Nagyra értékelte a ČKD ifjúmunkásai közt. végzett poli­tikai nevelőmunkát. Beszéde végén a CSKP KB főtitkára, köztársaságunk elnöke válaszolt az európai biztonsággal és együttműködéssel kapcsolatos kérdésekre. A ČKD dolgozói ezután a pártot éltetve szívélyes búcsút vettek becses vendégüktől és kíséretétől. Gustáv Husák elvtárs a dél­után folyamán Anionín Kopek­nak, a CSKP KB Elnöksége tag­jának, a városi pártbizottság vezető titkárának és Zdenék Zuska főpolgármesternek kísé­retében meglátogatta a létesít­ményi főmérnökök osztályát. Blahomír Borovičkával, Prá­ga főépítészével és munkatár­saival folytatott beszélgetése során Husák elvtárs megismer­kedett Prága és a közép-cseh­országi agglomeráció terület- rendezési tervével. Eszerint Prágában 1990-ig 200 000 új la­kás épül, s a meglevő lakások jó részét korszerűsítik. Ugyan­akkor rekonstruálják a törté­nelmi városmagot. A terület­rendezési terv foglalkozik to­vábbá a városi tömegközleke­dés fejlesztésének és a környe­zetvédelemnek kérdéseivel. Látogatása végén Husák elv­társ köszönetét mondott a ki­merítő tájékoztatásért, és ki­fejezésre juttatta azt a meg­győződését, hogy a prágai be­ruházások hatékonyságukban kihatnak szocialista társadal­munk fejlődésére. BEFEJEZŐDÖTT A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ÜLÉSSZAKA Moszkva — Szerdán délután Moszkvában, a Nagy Kreml-pa- lotában befejezte munkáját n Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának kétnapos ülésszaka, amelyen megvitatták és jóvá­hagyták a föld mchébpn rejlő nyersanyagok és ásványkincsek kiaknázását szabályozó keret­törvényt. A kerettörvény terve- aetét egy hónappal ezelőtt az egész szovjet sajtó közzétette. A törvény, amelyet szerdán dél­után a szovjet parlamenti Nem­zetiségi és Szövetségi Tanácsá­nak együttes ülésén egyhangú­lag jóváhagytak, 197fí. január 1 én lép éleibe. A legfelsőbb tanács üléssza­kán jelen volt T.eonyid Brezs­nyev, Nyikolaj Podgornij, Alek- szej Koszigin, valamint az SZKP és a szovjet kormány számos más vezetője. Szerdán délelőtt, a Nemzetiségi »Tanács vitáján megjelent Willy Brandt, a Né­met Szociáldemokrata Párt el­nöke is. aki Leonyid Brezsnyev meghívására egyhetes látoga­tást tett a Szovjetunióban. A parlamenti vita folyamán a legfelsőbb tanács képviselői hangoztatták, hogy az új keret- törvény biztosítja a természeti kincsek tervszerű, komplex és ésszerű felhasználását, lehető­vé teszi az egész szovjet nyersan yagga zdá 1 kodás haté­konyságának növelését, ugyan­akkor lényeges környezetvé­delmi funkciót is betölt. Kü­lön fejezet foglalkozik a keret­törvényben a bányászat dolgo­zóinak fokozott munkavédelmé­vel. A legfelsőbb tanács a keret- törvény jóváhagyása mellett külön határozatot hozott a ter­mészeti kincsek fokozott vé­delméről és jobb felhasználásá­ról. A legfelsőbb tanács üléssza­kának záróülésén jóváhagyták a legfelsőbb tanács elnökségé­nek a két ülésszak közötti Idő­szakban elfogadott törvényere­jű rendeleteit. Leonyid Brezsnyev megbeszélése Willy Brandttal Moszkva — Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bizott­ságának főtitkára szerdán megbeszélést folytatott Willy Brandttal, a Német Szociálde­mokrata Párt elnökével. Az eszmecsere során a tár­gyalófelek aláhúzták a további pozitív lépések fontosságát a szovjet —nyugatnémet kapcsola­tok különböző területein. Meg­állapították, hogy az SZKP és a Német Szociáldemokrata Párt a két kormány erőfeszítései a pozitív változások elérését szol­gálják. Willy Brandt őszinte elisme­rését fejezte ki azért, hogy le- . ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT (CSTK) — Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnöke tegnap táviratban fejezte ki jókívánságait Nyuyen Hiiu Thonak, a Dél-Vietnam Nemzeti Felszahadítási Front Központi Bizottsága Elnöksége elnökének, a dél-vietnami ideig­lenes forradalmi kormány ta­nácsadó testülete elnökének 65. születésnapja alkalmából. ián Janik elvtárs a trnavai járásban (CSTK) — Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap délelőtt a trnavai járásba látogatott. A járás képviselői a politikai tö­megmunka és az agitációs pro­pagandamunka eredményeiről és formáiról, a nyári mezőgaz­dasági munkák során szervezett szocialista verseny fejlesztésé­ről, valamint a mezőgazadsági dolgozók élelmiszerellátásának és étkeztetésének megszervezé­séről tájékoztatták Janik elv­társat. Janik elvtárs ezután a tisztségviselők kíséretében a zavari Csehszlovák—Szovjet Ba­rátság Efsz-ben és a Súrovcei Efsz-ben megtekintette az ara­tási munkálatokat, majd a ga- íántai járásba utazott. Aktávaértekezlet az építők napja alkalmából (CSTK) — A szlovákiai épí­tőipari szervezetek állami ki­tüntetésben részesült dolgozói­nak aktívaértekezletével tegnap Kosicén megkezdődtek az épí­tők napjának Idei szlovákiai országos ünnepségei. Az érte­kezleten részt vett Ján Bróska építésügyi miniszter, Rudolf Netík, a kerületi pártbizottság titkára és több más vendég. Ján Bróska miniszter beszá­molójában értékelte az építők­nek a szocialista társadalom 30 éves építésében kifejtett Igye­kezetét. Nagy figyelmet szen­telt különösen az újítómozga­lom feljődésének, amelynek gazdag hagyományai vannak az építőiparban. Bróska elvtárs foglalkozott az ötödik ötéves terv feladatainak a teljesí­tésével is. Az idei jelentős évfordulók tiszteletére kifejtett felajánlási mozgalom jóvoltából az építők a jelenlegi ötéves tervidőszakban az alapvető épí­tőipari termelés terén három és fél milliárd korona értékű munkát végeznek terven felül. • Az építésügyi miniszter be­szédének végén felszólította az értekezlet résztvevőit, hogy sze­mélyes példaadással ösztönöz­zék munkatársaikat feladataik még felelősségteljesebb teljesí­tésére. Az értekezlet résztvevői fel­hívást intéztek a szlovákiai építőipari szervezetek dolgo­zóihoz, hogy tovább növeljék a munkakezdeményezést az öt­éves tervidőszak utolsó eszten­dejében esedékes igényes fel­adatok teljesítésével kapcsolat­ban, a CSKP KB júniusi ülése határozatának szellemében. hetővé tették számára a szov­jet nép politikai és társadalmi életének, munkakörülményei­nek mélyebb megismerését. Köszönetét mondott azért a me­leg fogadtatásért, amelyben mindenütt részesítették. Willy Brandt, aki — mint is­meretes — Leonyid Brezsnyev meghívására tartózkodott a Szovjetunióban, tegnap haza­tért Moszkvából. KITÜNTETÉS (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap Bratislavában átnyújtotta a Győzelmes Február Érdem­rendet Anna Kretová elvtársnő­nek, a CSKP KERB vezetősége tagjának, az SZLKP KB politi­kai-szervezési osztályvezető he­lyettesének. A magas állami kitüntetést Kretová elvtársnőnek a köztár­sasági elnök adományozta a pártban és a szocialista társa­dalom építésében kifejtett áldo­zatkész munkásságáért. A. kitüntetés átadásánál je­len volt Vladimír Trvala, az SZLKP KB tagja, az SZLKP KB politikai-szervezési osztály ve-' zetője. FOGADÁS (ČSTK) — Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány miniszter- elnöke tegnap fogadta az NDK- beli jogászok küldöttségét, ame­lyet Hans Joachini Heusinger, az NDK Minisztertanácsának alelnöke, az ország igazságügy­minisztere vezet. A küldöttség hivatalos látogatáson tartózko­dik Szlovákiában. Szívélyes be­szélgetés keretében Peter Co­lotka tájékoztatta a vendége­ket Szlovákia fejlődéséről. A fogadás után a küldöttség kelet-szlovákiai látogatásra in­dult. Viliam Šalgovič elvtárs látogatásai (ČSTK) — Viliam Šalgovid, az SZLKP Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács el­nöke tegnap Bratislavában meg­látogatta Ladislav Novomeský nemzeti művészt, politikust, költőt, és publicistát, aki egyi­ke volt a Szlovák Nemzeti Ta­nács alapítóinak a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítése időszakában. A látogatásra elkísérték Ján Štencl, Jozef Gajdošík és Fábry István, a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnökei. * # * Viliam Šalgovič elvtárs ez­után a Szlovák Nemzeti Ta­nács alelnökeinek kíséretében a bratislavai Krematórium ur­naligetében tisztelettel adózott Karol Smidke, az SZLKP V. Il­legális Központi Bizottsága ve­zetője, a felkelés Idején a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke, a népi demokratikus Csehszlová­kia jelentős államférfija emlé­kének. 1975. VII

Next

/
Oldalképek
Tartalom