Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-05 / 156. szám, szombat
A Kodes—Navratilova kettős az elődöntőben Ismét King lett a wimbledoni győztes Wimbledonban folytatódott a világ legjobb teniszezőinek hatalmas seregszemléje, s bennünket örömmel tölthet el az a tény, hogy Kodes Navrátilovával a vegyespáros elődöntőjébe jutott. Ezt a jogot azzal vívták ki maguknak, hogy a dél-afrikai Yuill, Whitehons kettős ellen 6:3, 6:3 arányú győzelmet arattak. Örömteli tény az is, bogy a női junior tornán MarSíková színeink további képviselője, a negyeddöntőben biztos 6:2, 6:0 arányú győzelmet aratott a nyugatnémet Hanika ellen. Hatalmas érdeklődés előzte meg a férfi egyes két elődöntő találkozóját. Az első Arthur Ashc csaknem háromórás küzdelemben győzött 5:7, 6:4, 7:5, 8:9, 6:4 arányban az ausztrál Roche ellen. Ekkor már biztos volt, hogy az idei wimbledoni férfi egyes döntő amerikai ügy lesz. A másik oldalon ugyanis két amerikai találkozott, a védő Connors és Tanner. Connors, aki idén a Davis Kupaküzdelmek során még játszmát sem vesztett, 6:4, 6:1, 6:4 arányban biztosan győzte le ellenfelét, SORSOLTAK AZ I. LABDARÚGÓ LIGÁRA A nyitányon: SLOVAN—VSS Prágában kisorsolták az I. labdarúgó-liga 1975—76 évi bajnoki fordulóinak párosítását. Ennek értelmében a bajnok Slo- van Bratislava a nyitányon a VSS Kogice együttesét fogadja. A tavalyi bajnokság küzdelmeit 2 068 957 néző tekintette meg, a nézőszám azonban csökkenő tendenciát mutat. Legtöbben, 226 ezren a Zbrojovka Brno mérkőzéseire voltak kíváncsiak. A Slovan találkozóit 212 000, a Sparta mérkőzéseit 185 000 néző tekintette meg. Az elmúlt bajnokság nézőcsúcsa a Sparta—Slávia összecsapáson született, 34 ezren látták a prágai rangadót. A sportszerűség! versenyt a Sklo Union Teplice együttese nyerte, az utolsó helyen a Slávia Praha végzett. A bajnokság őszi idényének műsora: 1. forduló, — augusztus 13.: Jablonec—Dukla, Slbvan Bratislava—VSS Košice, TFinec—Slávia, Žilina—Brno, Plzeň—Trnava, Lokomotíva Košice—Ostrava, Teplice—Inter Bratislava, Bohemians—Trenčín. 2. forduló, — augusztus 17.: Dukla—Trenčín, Inter—Bohemians, Ostrava—Teplice, Trnava— Lokomotíva, Brno—Plzeň, Slávia—Žilina, VSS Košice—TFinec, Jablonec—Slovan. 3. forduló, — augusztus 20.: Slovan—Dukla, Trinec—Jablonec, Žilina—VSS Košice, Plzeň —Slávia, Lokomotíva—Brno, Teplice—Trnava, Bohemians— Ostrava, Trenčín—Inter. 4. forduló, — augusztus 24.: Dukla—Inter, Ostrava—Trenčín, Trnava—Bohemians, Rrno—Teplice, Slávia—Lokomotíva, VSS —Plzeň, Jablonec—Žilina, Slovan—Trinec. 5. forduló, — augusztus 31.: Trinec—Dukla, Žilina—Slovan, Plzeň—Jablonec, Lokomotíva —VSS Košice, Teplice—Slávia, Bohemians—Brno, Trenčín— Trnava, Inter—Ostrava. 6. forduló, — szeptember 3.: Dukla—Ostrava, Trnava—Inter, Brno—Trenčín, Slávia—Bohemians, VSS—Teplice, Jablonec— Lokomotíva, Slovan—Plzeň, Tfi- nec—Žilina. 7. forduló, — szeptember 7.: Žilina—Dukla, Plzeň—Trinec, Lokomotíva—Slovan, Teplice— Jablonec, Bohemians—VSS, Trenčín—Slávia, Inter—Brno, Ostrava—Trnava. 8. forduló, — szeptember 14.: Dukla—Trnava, Brno—Ostrava, Slávia—Inter, VSS—Trenčín, Jablonec—Bohemians. Slovan— Teplice, Trinec—Lokomotíva, Žilina—Plzeň. 9. forduló, — szeptember 21.: Plzeň—Dukla, Lokomotíva—Žilina, Teplice—Trinec, Bohemians —Slovan, Trenčín—Jablonec, Inter—Košice, Ostrava—Slávia, Trnava—Brno. 10. forduló, — szeptember 28.: Dukla—Brno, Slávia—Trnava, VSS—Ostrava, Jablonec—Inter, Slovan—Trenčín, TFinec—Bohemians, Žilina—Teplice, Plzeň— Lokomotíva. 11. forduló, — október 5.: Lokomotíva—Dukla, Teplice— Plzeň, Bohemians—Žilina, Trenčín—Trinec, Inter—Slovan, Ostrava—Jablonec, Trnava—VSS, Brno—Slávia. 12. forduló, — október 12.: Dukla—Slávia, VSS Košice— Brno, Jablonec—Trnava, Slovan —Ostrava, Trinec—Inter, Žilina —Trenčín, Plzeň—Bohemians, Lokomotíva—Teplice. 13. forduló, — november 2.: Teplica—Dukla, Bohemians—Lokomotíva, Trenčín—Plzeň, Inter—Žilina, Ostrava—TFinec, Trnava—Slovan, Brno—Jablonec, Slávia—Košice. 14. forduló, — november 29.: Dukla—Košice, Jablonec—Slávia, Slovan—Brno, Trinec— Trnava, Žilina—Ostrava, Plzeň —Inter, Lokomotíva—Trenčín, Teplice—Bohemians. 15. forduló, — december 7.: Bohemians—Dukla, Trenčín— Teplice, Inter—Lokomotíva, Ostrava—Plzeň, Trnava—Žilina, Brno—TFinec, Slávia—Slovan, VSS Košice—Jablonec. Ismét kupatalálkozók Az Inter Kupa újabb fordulójának két mérkőzése, a Bánik Ostrava—Cselik Zenioa és a Spartak Trnava—FC Amsterdam szerepel újabb tippszelvényünkön. Mindkét esetben a vendéglátó csapat sikerével számolhatunk, de a győzelem arányát nehéz megjósolni. Annyit megállapíthatunk, hogy komoly képességű vendégekről van szó hiszen a holland együttes rangos európai kupaküzdelmekben állt helyt, a Cselik pedig az utóbbi esztendők egyik legeredményesebb KK csapata volt. Beküldési batáridő: július 11. 1975. aki csak nagyszerű adogatásaival tűnt ki. A vegyespáros küzdelmei során a Metreveli, Morozova szovjet pár 6:4, 6:4 arányban győzött az ausztrál Ewert és a svéd Wikstedy kettős ellen. Trrvábbi eredmény: Stone (ausztrálj — Stove (holland] — Hewitt (délafrikai J, Casals (amerikai! 9:8, 6:2, Reissen (amerikai 1, Court (ausztrálJ — McMillan (dél-afrikai), Dalton (ausztrál) 9:8, 6:2. Óriási meglepetés született a női páros elődöntőjében, ahol a Durr (francia), Stove (holland) úgynevezett „alkalmi kettős“ 2:6, 8:6, 6:2-re győzött a nagy esélyesnek kikiáltott King, Casals amerikai páros ellen. Tegnap Wimbledonban két döntőt bonyolítottak le. Először a női egyes két résztvevője, az ausztrál Goolagong és az amerikai King lépett pályára. King már nem tartozik a fiatalok közé, hiszen ezúttal immár tizenkilencedszer szerepelt Wimbledonban a döntőben. A 31 éves amerikai teniszezőnő az elődöntőből csak nagy küzdelem után biztosította továbbjutását. A döntőben azonban ellenállhatatlanul játszott, és 6:0, 6:1 arányban verte ausztrál ellenfelét. Ezután a férfi párost játszották. A Gerulaitis—Mayer amerikai kettős 7:5, 8:6, 6:4-re győzött a Dowdeswell, Stone (rho- deziai, ausztrál) páros ellen fis végzett az első helyen. Az amerikai páros összeszo- kottabb és jobb volt ellenfelénél. Ügyesen lassították a játékot, s ezzel már az első játszmában sikerült kizökkenteniük ellenfelüket ritmusukból. A négy játékos közül Mayer nyújtotta a legjobb teljesítményt, egyetlen egyszer sem vesztette el adogatását, ami sorsdöntő volt. Juan Billie King ezúttal 19.-szer szerepelt a wimbledoni döntőben és simán verve ellenfelét, ismét győzelmet aratott. Edzotóbarozas az osztoIIteniszezoknéS Az erőnléti előkészületek, s az orvosi kivizsgálások után legjobb asztaliteniszezőink július 21-én Jeseníkyben edzőtáborozáson találkoznak. Ezzel veszi kezdetét az 1976-os Euró- pa-bajnokságra való felkészülés. Az asztalitenisz Európa-baj- nokságra, mint ismeretes 1976. március 26-tól kezdve Prágában a sportcsarnokban kerül sor. Az edzőtáborozáson nem vesznek részt a juniorok, mert ők Vlasimban készülődnek Európa- bajnokságukra, amelynek színhelye augusztusban Jugoszlávia lesz. A CSSZTSZ KB asztalitenisz Az Osztrák Labdarúgó Szövetség elkészítette játékvezetőjavaslatát a FIFA és az UEFA listájára. Közülük Franz Latzin az újonc. Névsoruk: Jozef Bu- zek (eddig két válogatott mérkőzést vezetett), Erich Linen- mayr (11), Franz Latzin, Adolf Mathias (2), Paul Schiller (18), Werner Spiagl (1), Franz Wöhrer (51 EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK A Szovjet Vívó Szövetség közzétette a VB-n részt vevő csapat összeállítását. Női tőr: Bjelova, Nyikonova, Szidorova, Knyazeva és Zolotova. Férfi tőr: Szlankovics, Romanykov, Gya- muszov, Iszakov, Ruznyev. Párbajtőr: Raszolko, Lukomszkij, Abasahmetov, Karagijan, Gorlov. Kard: Szigyak, Nazlimov, Kravopuszkov, Vinokurov és Priliogyko. Az osztrák nemzetközi tenisz- bajnokságot Kitzbühelben rendezik meg s a férfi egyes kiemelési sorrendje: KodeS (csehszlovák), Parun (új-zélandi), Jauffret (francia) és Taróczy (magyar). A Tour de Francé kerékpárosverseny 7. útszakaszát (235 kilométer) az olasz Moser nyert« 6:25:16 órás eredmény- nyel. Az összetettben továbbra is Eddy Merckx vezet. Október 1-én Manilában rendezik a Muhammad Ali—Fra- zier profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki döntőt. szövetségének edzői tanácsa kidolgozta a válogatottak felkészülésének tervét, amely két részre oézlik. Az első rész december 5-én fejeződik be. A második rész befejezéseképpen a nymburki testnevelési központban március 5-től 20-ig edzésekkel készülnek legjobb asztaliteniszezőink az EB-re. Filipsson vezet A 3. útszakasszal folytatódott a Bohemia nemzetközi kerékpáros-verseny. A 149 km hosszú útszakaszt Pavlíőek nyerte 3:49:58 órás teljesítménnyel. Az egyéni versenyben továbbra is a svéd Filipsson vezet Vlastimil Moravec, JiFí Prchal és Rudolf Labus előtt. ATLÉTIKA Oslóban több neves atléta részvételével rendeztek meghívásos versenyt. Jó eredmények születtek a 800 méteres férfi síkfutásban, amelyet az amerikai Woblhuter nyert meg 1:46,6 perces teljesítménnyel. 2. Szu- sanj (jugoszláv) 1:46,7, 3. Bőit (kenyai) 1:46,7, 4. Svensson (svéd) 1:47,7. Néhány további eredmény: gerelyhajítás: Németh (magyar) 86,22, 2. Hovi- nen (finn) 80,38, 5000 m: Karst (nyugatnémet) 13:42,2. A csehszlovák Jánsky a 4. helyet szerezte meg 13:44,2 perces eredménnyel. 1500 m: Clement (angol) 3:38,1, magasugrás: Beers (kanadai) 210 cm. Nők — 800 méter: Saunders (kanadai) 2:00,1 — kanadai csúcs, magasugrás: Brill (kanadai) 189 — kanadai csúcs. MEDDIG MEG...? VII. / ÚJ SZÓ © 25. x t l 1. BANÍK OSTRAVA—CSELIK ZESVMCA : ( : ) 2. SP. TRNAVA—FC AMSTERDAM V : ( : ) , J : I A BEKÜLDŐ NEVEi PONTOS CÍME: ^ A teniszvilág nagy napjai Wimbledonban, a fehér sport Mekkájában zajlanak, s míg a szakértők latolgatják a legeslegjobbak esélyeit, ugyancsak Londonban nagy érdeklődéssel várt tanácskozásra került sor. Ennek eredménye érdekelte elsősorban a haladó szellemű sport- szakembereket, s a velük szimpatizálókat. A Davis Kupa bizottsága ülésezett, arról volt hivatva dönteni, vajon továbbra is lesz-e helye a fajüldöző Dél-Afrika együttesének e legrangosabb és legnagyobb hagyományokra visszatekintő tenisz válogatott viadalsorozat mezőnyében, vagy sem. Tavaly is ugyanilyen okból ülésezett ez a bizottság s akkor egyetlen szavazattal kapott többet a fajüldözőket támogatók tábora. így történhetett meg, hogy Dél-Afrika csapatának a döntőben nem akadt ellenfele, mert India együttese természetesen nem volt hajlandó kiállni olyan ország együttese ellen, amelyben továbbra is a faji megkülönböztetés a divat, pedig az ENSZ közgyűlése már régen elítélte a délafrikai önkényuralom fajüldöző politikáját... Most a háromnegyedszázad óta nagy népszerűségnek örvendő Davis Kupa sorozat 66. kiírásánál tartunk, s az azóta eltelt idő alatt először és egyetlenegyszer fordult elő, hogy az említett okok miatt játék nélkül, az arra mindenképpen érdemtelen együttest minősítették e kupa védőjének. Az ez évi londoni döntés előtt várható volt, hogy foganatja lesz az egyre nagyobb méretű tiltakozásnak. A Davis Kupa küzdelmekben részt vevő államok képviselői sorra jelentették ki, hogy válogatottjuk, ha összekerül Dél-Afrika csapatával, nem áll ki a találkozóra, így tiltakozik az ottani folytatódó fajüldözés ellen. A szavazás végbement, a fajüldözők részvétele mellett 24, ellene 22 szavazat akadt, a Davis Kupa rendező bizottsága tehát továbbra sem akar tudomást venni a haladó szellemű sport- világközvélemény határozott álláspontjáró?. Ez bizony a jobb sorsra érdemes teniszsorozat szántszándékos lejáratása, a haladó szellemű sportközvélemény kijátszása, a férfi csapatvilágbajnokságnak megfelelő lebonyolítás teljes leértékelése. Dél-Afrika csapatának idén már Mexikó és Kolumbia válogatottjával kellett volna találkoznia a Davis Kupa keretében. Mindkettő azonos álláspontra helyezkedett: nem hajlandó olyan ország együttesével sportvetélkedést folytatni, amely lábbal tiporja a legalapvetőbb emberi jogokat. így tesznek majd a sorsolás szerinti következő ellenfelek is, s egészen természetesen a Szovjetunió, vagy Románia válogatottja sem áll ki a zónaközi döntőben a fajüldözők sportkép- vi.seIni ellen. A Davis Kupák másik lejáratásáról a „mindenható nagy pénz“ jegyében sorra kerülő különböző tenisztornák gondoskodnak, mert például az amerikai és az ausztrál éljátékosok számára ,;rossz üzlet“ a Davis Kupa találkozó csapatában szerepelni, nem az amerikai, illetve az ausztrál színek jó képviselete a fontos számukra, hanem a busás jövedelem, amelyet c jellegzetes „tv show“ találkozók is biztosítanak nekik. Elsősorban a Davis Kupa bizottságának ke;- lene mindent megtennie annak az érdekében, hogy ez a sorozat továbbra is világverseny legyen, s nagy hagyományához híven teljesíthesse küldetését. Az egyes nemzeti szövetségek korrektebb helytállással, s legjobbjaik szerepeltetésével hozzásegíthetnék a Davis Kupa sorozatát ahhoz, hogy megérje még 100. születésnapját is . .. Hogy a fehér sport színesedik, arról bizonyságot tett Wimbledon is. A férfi egyes döntőiében a védő Connors ellenfele az ugyancsak amerikai színes A. Ashe, a női egyesben pedig a szintén amerikai King vetélytársa az ausztrál bennszülött származású Goolagong lesz. A tenisz tehát már ilyen szinten sem a fehér emberek kiváltsága ... (zala)