Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 30. szám, Vasarnapi Új Szó
mégis hagyta, hogy ideh... hogy a csikó semmiről lépéseket hallott a sö- lütötte a fejét. Abban a dobtak rá, és olyan erőmé előtt elsötétedett a szeme telefutott köny- t, lába remegett, majd zte, hogy pofájába tet- ígtól nedvesen, szelíden Amikor levették róla a zó hörgés tört fel. Ép- :, máris kemény és szú- ácsaptak a lábára. Szél- iredt. Abban a percben átán n lovast, azt gon- el,ől menekül. A közeli á magához tért. Hegyez- állt, és erőteljesen arra ihonnan a hang jött. A örtelenüi visszarántotta, fáját. Szélvész kiegyene- 1horkant ... De sehogy r idegen, undok, kegyet- i vérszomjas hiúzként hátsó lábával, jó, hogy i a lovas keményen taron szúróssal csapdosott ~ Hol kegyetlenül szit- hogy menten megöli, nóbálta meggyőzni, hol cával rugdosta az olda- igott ogy helyben. Nem lovas nem vette észre, ezüstözönnel árasztotta n arany zöld foltok tele- A lovas dühében már- A ló nyakára hajolt, és itt sörénye mellett a \ lovas éles metszőfoga delmeskedett a vaszabla ónban üldözik a lovast, isz! — hallja újra és tyom jól Ismert hangját, mngzik a holdfényben élvész! ilvágtatott a lopott lovainál- már utolérik a kol* yzetoe került. Le akar íz erdőben, de homlokát a (ó sörényét markolva ezte, hogy szabad. Mint- ne a hátán, hanem egy vágtat a közeli hangok i-Jó mellett tevéhez hangos füvön. istálló villanylámpákkal I állt meg. Hátáról le- (s leöntötték vízzel. Ami- , régi ismerőst fedeztek izelőtt tartóztatták le a újtásáért. Megszökött a rdőben bujkált, lét, lilás szeme villámo- az öreg Artyom sem me- OLKXU ANNA fordítása KÉT HUMOftfSZK Karc! Kubiftek felvétele ondolkodva, mintegy viszonyla- keresve az egyes figurák kö- >őt, a barlang útjait, járatait, a { mélyedéseit és domborulata epedéseket és kiugró sziklapár- kat is figyelembe véve. ledvebőrös kétszer összecsapja igró fogsorát, ínyére húzza felét — a metszőfogai közötti rés ületett diasthemáról árulkodik ijd kétszer jobbra-balra ingatja Tokk honná kurru mahabora. gén, jól gondoltuk, az adott Gzet, tehát a sziklafal egy da- ihletöjo és meghatározója is az egyes figuráknak. A jelenművész magyarázatát, ha el is tűk, felvetődik a kérdés, miért ihleti vajon az alkotót mond- iénák, csúszómászók ábrázolá- a saiklák természetes domború ak és fényhatásainak rajzolata? <araku puru para, mannandra horanplu kurru elefes. A válasz érthető, csak az ellen- agy a közvetlen környezet figurái, ugy is mondhatnék, ami táplálékul szolgál, és ebből következően a szellemi frissességet is biztosítja, csak az inspirálja tehát az alkotót. A hiénák vagy csúszómászók nem tartoznak ide. Vagy talán feltételezzük, liogy regi mondák, történetek rejlenek az egymáshoz kapcsolódó alakokbanV A mammut közelében ugyanis szarvasokat, két egymással szemben álló bölényt, odébb feltartott fejű gyapjas orrszarvút, előtte, csak szaggatott vonallal jelezve, hanyatt fekvő embert látunk. Vagy talán a teremtmények egymáshoz valóAviszo- nyáhak, bizonyos fokig, kiszolgálta tottságának ábrázolása volt a cél? A mikrofonos szünetet tart, .választ var a medvebőröstől, de az is hallgat. Egymásra bámulnak. A medvebőrös zavartan cuppog, alsó ajkát a felsőre görbíti. Hallgatnak. Egymást bámulják. — Akármi is volt az előttünk álló művész célja — csattan fel hirtelen ;i mikrofonos — érzésünk szerint csak a műveltség bizonyos fokán állók appercipiálják a látványt, és ezzel az alkotó elszakad azoktól,, akik számára készül a mű. Akiért az egyenes vonalú haladást is veszélyeztető, felforgató elemek típusát — például a mammut esetében — csakis ily módon kívánta megformálni. Nem rejt ez önmagában valamilyen fajta ellentmondást? Nem válik kétségessé, hogy ha a fejlődés szempontjából felelőtlen felforgató elemek más formában jelentkeznek, éppen az alkotó vezeti félre az ellenség ilyen egyértelmű tipizálásával a környezetét és a könnyön befolyásolható «embercsoportokat? A medvebőrös, mielőtt válaszolna, szorosabban markolja az öklében szorongatott, pattintott kődarabot, ránéz a mikrofonosra, megrázza bal, majd jobb irányba a fejét, ugyanezt teszi két, határozott függőleges mozdulattal is, és tömören csak egy hokumm-ot mond. Felemeli a tenyerében szorongatott kődarabot. A magnetofonom pár mólért hátra lép, arcán félelem és teljes értetlenség. Egy árnyék villan feléjük a barlang nyílása felől. Csak egy másodpercig tart az árnyék villanása, de a medvebőrös leengedi a kődarabot. Rámered a sziklafalba karcolt mammutra, megvakarja a hónalját és azt mondja: — Hokumm mamalriha guru, konkuru tokk, odra furu hamm ... Tik odra vük, hamm terefere. — Széles orra alatt ismét felső ajkára görbíti az alsót és gondterhelten cuppogva kimegy a barlangból. — A magnetofonos, bár ogy pillanatra nagyon megijedt, sőt már látta nagybetűs nekrológját, melyben több tízezer medve os barlangi oroszlánbőrös, mammulbundás ós bölény ze- kés tudomására hozzák, hogy hivatása* áldozata lelt, rövid, szorgalmas, és megbízható munkásélet zárult le halálával, pontosan abban a pillanatban, amikor épp egy nekivadult dilettáns-, sál folytatott interjút, amikor még az utolsó pillanatokban is... Ahogy a medvebőrös hintázó, befeléforduló lábfejeit egymás elé rakva kidöcög a barlangból, megnyugszik. A medvebőrös utolsó mondatait ismétli magában: — Nincs itt semmiféle ellentmondás. Egyébként a szomszéd ment el a barlang előtt, akinek a fala tele van szíhes bölénysorozatokkal, nem is eszik mást, csak bölényhúst, mert azt rágni könnyű és... Na, hagyjuk, megértem, szerencsétlen. A mammuttól fél, még falba vésni sem meri. Jöjjön vissza később, most nekem is vacsorát kell szereznem. Majd vacsora után beszélgetünk. A mikrofonos, nehogy elfelejtse a medvebőrös szavainak pontos fordítását, azonnal tolmácsol. A magnetofontekercsek halkan, surrogva rögzí tik a szószerinti fordítást. Vlagyimir 2ajac: A megelőzés Azt már a tudomány is megállapította, hoyy az emberek szamára a legfontosabb a jókedv. A jókedv az egészségről, munkasikerekröl, jó családi légkörről és még sok minden másról tanúskodik. fizek szerint az én jókedvem nem csak nekem fontos, hanem a? egész társadalomnak. Ülök és gondolkodom: mennyi ember él körülöttem, akik rontják a jókedvemet. Es ezek nemcsak az én munkámat zavarják, de ezzel megkárosítják az egész társadalmat. Ili/en emberek ellen harcolni kell. De nem tikkor, amikor már megkeserítették az életünket Meg kell előzni őket. Hiszen nem a saját érdekemben harcolok ellenük, hanem a társadalom érdekében. Mert nem önző, egyéni érdekek vezérelnek, hanem a hazafias kötelesség. Tehát — mint mindennek - ennek az alapja is megelőzés. Hogy ez miben rejlik? Találd meg <izt az egyént, akt el akarja rontani a kedvedet, és elfizd meg őt. Vagyis: tedd őt ártalmatlanná. Betértem egy üzletbe. A kedvem? óh, ál szeretném olei.d az egész világot! Körülnéztem. Hol van az az egyén, akinek nem tetszik az én jókedvem? Tekint elem összetalálkozott az elárusitónővel. Ha mosl >>iia- megyek, bizonyára rám förmed. De nem — gondoltam magam- bán —, most emberére talált! — Mit parancsol? — kérdezi. De a szeme úgy tüzelt, mint egy leopárdé. Támadásba lendültem: — Ne bámulj, ne nézz ram, mint az ördögre! fin a le s..ti módra vevő vagyok. A te számodra én egy dolgozó polt/ártán vagyok. Envelem ne gorombáslcodj! — De, hiszen, én meg agy szót se szóltam! — Nem szóltál, de akarsz! Ismerlek én titeket1 Csak úatf tépitek az emberek idegeit! Az elárusitónö szeme könnyes lett. Nyilvánvaló: n dühtől,' mert nem ö szúrt elsőnek. — Ide a panaszkönyvei! — követeltem. A vásárlók elcsendesedtek. Mint vihar előtt. fiz gyanús volt. Valaki bizonyára támadásra készül. Nem is lehet másképp. Szigorú szemekkel végignéztem a tömegen. Aliá, ez az idős, sovány, kis ember. Mindjárt nekem esik. Meg kell előzni! — Te mit akarsz? — mondom neki. — Meresztgeted ram a szemed, mint egy elefánt a majomra. Te vásárolni jöttél, nagy az emberek kedvét elvenni? Te nyomorék! fis itt követtem el a hibát, firre a hitvány emberre pazaroltam el az energiámat meg a figyelmemet, és a legnagyobb ellenfelemet elnéztem. Ugyanis egy jól megtermett tenyészbika galléron ragadott, és kilódított az utcára. fiz már aztán teljesen elrontotta a kedvemet. Nem tudok belenyugodni. Hogy is kerülhette el a figyelmemet?! Hogy nem tudtam öt megelőzni?! Vlagyimir Kasajev: Otelló és a többiek — Ljiiszenkju, aludni! — fö, de előbb ■mesélj valamit, nagymama! A nagymama leült az ágy szélére és elgondolk nőtt. Miről meséljek? Az aranyhalacskáról? — Nem, azt már mesélted. Inkább mesélj Otellóról, orról, ami tegnap este volt a tevében. Otellóról? Hát az nagyoknak való mese. Te még »?1 nem érted.- De igen, értem> Mesélj Otellóról, mert akkor nem fonok aludni. —* Na, jól van — sóhajtott a nagymama. — Figyelj. Otelló egy jó bácsi volt, de hamar meg tudott haragudni, idegeit volt. Nagyon szerelte Desdemóna nénit, fis volt is miért sze- letni őt. Desdemóna néni jó és szófogadő volt, nem beszélt csúnyán az idősebbekkel és mindig megette a grízkét. Csak néha ó is olyan szórakozott és figyelmetlen volt, mint te, elhagyta a kesztyűjét, zsebkendőit. Egyszer a rossz fágó bácsi megtalálta Desdemóna néni egyik zsebkendőjét, és beárulta őt Otelló bácsinak. Otelló bácsi nagyon megharagudott, aztán ment Desdemóna nénihez, és megkérdezte: „Hol van a zsebkendőd?!“ „Elvesztettem,“ felelte bánatosan és riadtan Desdemóna néni. „ Oh, te rendetlen!“ - szidta őt meg keményen Otelló bácsi, és szigorúan megbüntette. Itt a vége, Ljuszenka. Most már szépen aludjál. l.jusza szótfogadott, elfordult, és behunyta a szemét. Ám reggel, amikor édesapja sietett a munkába, és csak futtában, forrón nyelt egyet kettőt a teájából, megkérdezte: — Auu, és hogyan büntette meg Otelló bácsi Desdemóna nénit? — Otelló? — kérdezte az apa. — Megint a tévét nézte ez a gyerek!... Otelló. Otelló... Hogy is mondjam el, hogy megértsd? Otelló, aki alapjában véve a hűbéri társadalom tipikus reprezentánsa, nem tudta magát túltenni az akkor fennálló előítéleteken, és a nőt úgy tartotta, mint saját tulajdonát. Minden ok és bizonyíték nélkül hitt rosszakaró fágó szolgájának, akit tulajdonképpen köteles lett volna felelősségre vonni rágalmazó pletykáiért, de ehelyett Otelló inkább gyanúba fogta a becsületes Kasszió hadnagyot, hogy felborította harmonikus családi életét, és felelősségre vonta Desdemónát. Nem törődött a társadalom véleményével, igno- rálta a fágó züllött és erkölcstelen életéről előterjesztett bizonyítékokat, és ösztöneitől vezérelve öngyilkos lett. — Apu, mi az, hogy öngyilkos lett? — Hm... hm. Nem érek rá, sietek! — és kiment, becsapva maga mögött az ajtót. figy óra múlva Ljuszenka összeszedte az udvaron barátnőit, és óriási lelkesedéssel mesélt nekik a hűbéri társadalom rettenetesen ideges reprezentánsáról — Otellóról meg a jó, szófogadó, de feledékeny és szórakozott Desdemóna ró!, aki mindig elveszítette a zsebkendőjét. BELLUS IMRE FORDÍTÁSAI
