Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 29. szám, Vasarnapi Új Szó

Busmanok a szabadságért Namíbia. Területét eredetileg a koinok és részben a damarák lakták. A 17. században a nama törzsek a sztyeppekre szorították az ős­lakosságot, a 18. században megjelentek a he- rerők. jóllehet a vidéket már a portugál Diego Cao felfedezte — erre a területre hódító euró­pai erők csak a 19. században jöttek. 1840-ben a német Rajnai Missziós Társaság építette ki első telepét, s néhány évvel később behatoltak az angolok. A német hódítások az 1880-as évek­től kezdve már a német kormány hallgatólagos beleegvezésével folytak, és a hódító harcok irányítója, az elfoglalt területek kizsákmányo­lásának megszervezője a Délnyugat-afrikai Gyarmatosító Társaság volt. 1915-ben a Dél­afrikai Unió csapatai a németeket legyőzve el­foglalták az országot. Namíbia az Unió kormá­nyának igazgatása alá került, de közvetve az angol tőke befolyási területévé is vált. 1923-ban a Dél-afrikai Unió Németországgal kötött szer­ződése újra lehetőséget adott a né~n-;tek letele­pedésére. A dél-afrikai burzsoázia a németeket akarta felhasználni Anglia gyarmatosító törek­vései ellen, ugyanakkor az angolok is a dél-af- rikai németek szövetségét keresték, hogy ke­resztezzék az Unió számításait. Windhoek volt valamikor a német gyarmati közigazgatás központja. A városban megállt az idő, az Altén Kameraden nevű német egyesület­nek ma is törzsasztala van a Zum Grossherzog hotel vendéglőjében, ahol tagjai — a náci szí­veket hevesebb dobogásra késztető „Wacht am Rhein“-t harsogják. Minden évben „német na­pot“ tartanak, amikor egyenruhában és termé­szetesen háborús kitüntetéseikkel büszkén vo­nulnak el a veteránok a „Für Kaiser und Reich“ (a császárért és a birodalomért] felira­tú emlékmű előtt. A bronzszobor egy nagyba­juszt'! német tisztet ábrázol, aki 1894-ben példa nélkül álló „hősiességet“ tanúsított: ezrével, és a legkegyetlenebb szadizmussal mészárolta le a bennszülötteket. Egy évvel ezelőtt az ENSZ inebízottat küldött Windhoekba, ennek jelenté­séből idézünk: „Még ma is ünnepük Hitler szü­letésnapját és az egyik főútvonal neve Göring- allee. A németek a legvadabb fajüldözők, akik fenntartás nélkül támogatják Vorster kormá­nyát.“ Amikor a második világháború után az egy­kori mandátumok ENSZ gyámsági területekké váltak, a Dél-afrikai Unió volt az egyetlen ál­lam, amely nem ismerte el a világszervezet határftzatát. 1949-ben a Dél-afrikai Unió az ENSZ alapokmányának betűiével és szellemével ellentétben tartományként területéhez csatolta Namíbiát és ott is bevezette az apartheid poli­tikát. Azóta a világszervezet — minden erőfe­szítése ellenére — sem tudott semmiféle ered­ményt elérni. Elsősorban azért nem, mert Namí­bia gazdag ország, a réz, a mangán és újabban az urán növeli a multinacionális konszernek étvágyát. A legnagyobbak között szerepel az amerikai Newmont Mining Corporation, a brit Shell-konszern, a dél-afrikai De-Beers vállalat, de jelen vannak a japán, kanadai és nyugatné­met tőkecsoportok is. (Itt hozzák felszínre a tőkés világ gyémánttermelésének 20 százalé­kát. 1 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1975. májusában határozatot hozott, amelynek értelmében a dél­afrikai hatóságok által Namíbiában bevezetett faji elkülönítő rendet fel kell számolni, ki kell onnan vonni a dél-afrikai csapatokat és a terü­let igazgatását az ENSZ közvetítésével át kell adi Namíbia népének. A függetlenség megadása holyott Pretória az országot fel akarja osztani. Namíbia földjének 60 százalékát OT ezer fehér lakos kapná váro­sokkal, iparosított vidékekkel és nyersanyag- lelőhelyekkel, míg a lakosság 88 százalékát a legrosszabb éghajlattal és természeti körülmé­nyekkel rendelkező vidékeken létesített ban- tusztánokba zsúfolnák össze. Az 1960-ban alakult Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) fegyveres harcot folytat az ország függetlenségének kivívásáért, Namíbia népének önrendelkezési jogáért. Az ország szociális viszonyai megdöbbentőek. A születéskor várható élettartam (az afrikaiak­nál) 38,5 év, a csecsemőhalandóság 111,1 ez­relék. A fajüldöző rendszer közigazgatása a legkisebb politikai megmozdulásra borzalmas kegyetlenséggel válaszol. A nyilvános botozás ma is mindennapi. A múlt évi áldozatok között szerepel egyebek között három ápolónő, egy telefonkezelőnő és egy diáklány. De 21 korbács- ütéssel büntették Johannes Nangutuulát, a wind- hoeki Demokratikus Kooperatív Párt vezetőjét is. (Az imperializmus nem változik: az őslakos nama és herero törzsek felkelését nem egészen 100 évvel ezelőtt a német gyarmatosítók had­serege verte le ritka kegyetlenséggel: 80 ezer ielkelő holtteste borította a csatateret). Viszont a történelem mindig előre halad, ha­ladásának ütemét ugyan lehet lassítani, de megállítani soha. Ha nagy áldozatok árán is, de Namíbia népe egyszer kivívja a szabadságot és annyi szenvedés után a nép elfoglalhatja jogos birtokát. Halak az országúton A francia sajtó szerint a látvány határozottan vissza­taszító volt. Az „illat” is. A rendőrautó személyzete nem is akart hinni a saját szemének, amikor a Porté Dauphine, Párizs földalatti autópályahálózatának egyik fontos szakasza előtt, a ki váló műúton találkozott — a halakkal. Ötven méter hosszúságban, vastagon bo­rították a halak az úttestet. Nem történt természeti csoda, csupán a breton ha­lászok választották ezt a kü­lönös módot arra, hogy til­takozzanak egyre rosszabb gazdasági helyzetük ellen. Kétségtelen, hogy helyzetük az utóbbi években rohamo­san romlik. A 35 ezer fran­cia halász jövedelme 10—40 százalékkal csökkent és jó­val a létminimum alatt van. A növekvő üzemanyagárak, a közvetítő kereskedelem kielégíthetetlen nyereség- vágya és a külföldi konkur- rencia tartoznak a pauperi- zálódás legfőbb okai közé. Jean Bardol, aki a francia parlamentben a tengeri ha­lászok szószólója, arra is rámutatott, hogy a Dun- kergue és Saint-Jean-de-Luz közötti szakaszon a kor­mány egyáltalán nem gon­doskodik sem a halászokról, sem a halgazdaságról. A fel­dolgozóipart nem fejlesztik, és így — például — Bou- logne-ban naponta 100 ton­na legkiválóbb minőségű ha­lat adnak el — nevetsége­sen alacsony áron — a hal­liszt-gyártó üzemnek. A francia halászok egy központi szerv alakítását kö­vetelik, amely megfelelő áron venné át a zsákmányt és a halászoknak megfelelő jövedelmet biztosítana. Az idén márciusban sztrájkoltak is a halászok, utána hallal rakták ki az utat, de alig hihető, hogy az ilyen véletlen és nem sú­lyos megmozdulások javít­hatnak a helyzetükön. BARNA SZENNY AZ ÁRVERÉSEN A Német Szövetségi Köztár­saságban a Büntető Törvény- könyv 86. § a szerint, aki a be­tiltott náci szervezetek olyan jelvényeit, mint a liorogkereszt, vagy az SS-jelzés terjeszti — bűncselekményt követ el. Ez az elmélet, ele milyen a gyakorlat? Á múlt év októberében ren­deztek először árverést, ame­lyen a „Göring-hagyaték“ 350 darabja került kalapács alá. (Vajon hol lopkodta össze „ha­gyatékát“ a világtörténelemnek ez a legelijasabb fosztogatója?!) Ez az egész undorító üzleti tranzakció nagyon kevés vi­gaszt jelent, hogy a becsületes régiségkereskedők sem akkor, sem azóta nem kapcsolódtak be az ilyen aljas akciókba, jól­lehet ezek nagy nyereséggel biztatnak. Tény. hogy az ár­verések miatt számos feljelen­tés érkezett az illetékes bíró­ságokhoz, de csak feljelentő akadt — bíró nem! így pél­dául nagyon sokan jelentették fel Lothar Hartung Harber bei Soltau-i régiségkereskedőt, aki fegyvereket, rendjeleket, zász­lókat árusított, természetesen mindent „náci-dekorációval". Teljesen érthető, hogy a neo­náci Deutsche National-Zeitung epekedő nosztalgiával emlegeti a horagk eresz les rablógyilko­sok „dicső korát“, de sajnos a fasizmust glorifikáló zenekar­ban első hegedűn játszik a pol­gári sajtó és — az állami el­lenőrzés alatt álló — rádió és televízió is. Megnyíltak a múlt csatornái, hömpölyög a barna szenny! A veszély oly nagy, hogy még a hamburgi „Slern" is kénytelen volt megállapítani: „Úgy lát­szott, hogy a horogkereszt sor­sa az örök megvetés lesz. De már 30 év után ismét jóindu­lattal fogadják a neonáci ten­denciákat. 30 évi béke után egyre többen igyekeznek meg­szépíteni a nácik rémuralmát!“ Hiábavaló erőlködés: a barna szennyre nincs történelmi folt- tisztító! MITŐL FÉL AZ USA V Például egy baráti üdvözletét tartalmazó levéltől, amit a Szovjetunióban adtak fel! A CIA nyilván azt gondolta, hogy egy ilyen „szovjet levélből“ „marxista-leninista kisugár­zás“ érheti a tőkés társadal­mat és ettől a Fehér Ház ku­polájára automatikusan felszö­kik a vörös zászló. Ezért a le­velet páncélszekrénybe zárta. Egyébként ezt a levelet egy szovjet tanító írta Róbert Mc- Elwain nevű amerikai barátjá­nak és kollégájának. A szovjet tanító közölte, hogy a Fekete- tenger mellett nyaral, nagyon jól érzi magát és készül az üj tanévre. A levelet 1967-ben ad­ták postára, 1967-ben megér­kezett az Amerikai Egyesült Ál­lamokba, ahol — a szocialista országokból érkező levelek HELYREIGAZÍTÁS Lapunk múlt heti számának 23. oldalán, az „Inflációs mu­latság" című rövid cikkbe a nyomda hibájából több szóel­választási hiba került. A cikk ugyanis egy széles hasáb he- lyett két keskeny hasábosan je­lent meg, s a hibák ebből kö­vetkeznek. százezreivel együtt — a CIA emberei nyitották fel először. A levelek többségét csak le­fényképezik és utána engedik a kézbesítését, de a különösen veszélyeseket visszatartják. A szovjet tanító levele tehát kü­lönösen veszélyes volt. A cím­zett csak ebben az éviién tudta meg, hogy a CIA névsorán sze­repel és amikor egy kongresz- szusi képviselő botránnyal fe­nyegetőzött, a CIA átadta a le­vél másolatát. A levél ügy ma már országos botránnyá terebélyesedett. Két­ségtelen, hogy nem nélkülöz némi humoros árnyalatot sem. Ugyanis a címzett — amikor a levélmásolatot megkapta, na­gyon érdekes kijelentést tett: „Azt hittem, hogy a barátom kormánya (értsd: a szovjet kor­mány) tartotta vissza a levelet és most * rá kell döbbennem, hogy a mi kormányunk tette rá a kezét!“ Ezen a kijelentésen nevetnek ma Amerikában. Teli szájjal azok, akik már ismerik az ame­rikai kormány különös módsze­reit, kissé fanyar mosollyal azok, akik eddig elhitték a ‘ő- kés kremlológusok hazug rágal­mait és nem vették tudomásul az amerikai valóságot! A nyuga-ti lapoknak ismét van „első oldalas szenzáció­juk“, hiszen az egyre mélyülő gazdasági válság, az inflá­ció, a munkanélküliség már nem szenzáció, hanem minden­napi drámai valóság. Clifford Irving és Richard Suskind, amerikai életrajz­hamisítók neve már négy évvel ezelőtt szerepelt a nyugati lapok hasábjain, amikor a New York-i McGraw-Hill és a Time-Life kiadóknak eladták — kb. 500 000 dollárért — Ilovvard Huges 70 éves multimilliomos életrajzát. Termé­szetesen az életrajz hamis volt és a vállalkozó szellemű kettős, valamint Irving felesége, aki ugyancsak részt vett a tranzakcióban, visszavonult a nyilvánosságtól és a bör­tönben töprenghettek afelett, hogy érdemes-e életrajzokat hamisítani. AMERIKAI KOMÉI- ű Ez azonban eszükbe sem jutott, hanem a legapróbb rész­letekig kidolgozták, hogyan lehet a hamisítványt — sza­badulásuk után — ismét valamelyik kiadó nyakába sózni. A terv kiviteléről kénytelenek voltak lemondani, de kita­láltak valamit, ami ismét „arannyal kecsegtet“: eladták módszerük történetét a hannoveri Fakkeltrüger Kiadóvál­lalatnak. A „mű“ címe A Howard Hughes Story. A 257 oldalas könyvben pontosan leírják, hogyan gyűj tötték össze az anyagot a könyvtárakban és a levéltárak­ban, a Howard Hughes személyéről szóló igazságot és hazugságot, valóságot és legendát egyaránt. Hughes már közel húsz év óta mindentől visszavonult, betegesen ke­rüli az embereket és éppen erre épült a hamisítók terve. Tudták, hogy a milliomos hajlandó volt egy esetben több mint 137 millió dollárt fizetni a konkurenciának csak azért, hogy ne kelljen megjelennie a bíróság előtt. A két hamisító tehát nyugodtan írt, „alkotott“, szabadon engedte csapongó fantáziáját, részletesen beszámolt róla, hogy Hughes melyik híres filmszínésznőt hódította meg, leírta a milliomos vallomását arról, hogy hogyan irányítja Las Vegas-i játékbarlangjait, nem feledkezve meg Hughes „eredeti“ kitételeiről sem — például: „rúgd ki azt a hü­lyét!“. Az életrajz előszavában hangsúlyozták, hogy ők Hughes szavait örökítették meg, semmit nem változtatták. Ez már sok volt az emberkerülő öregembernek. Ügyvédei a legerélyesebben megcáfolták az „életrajz“ minden adatát, bebizonyították, hazugság, hogy Irving 100 beszélgetést folytatott megbízójukkal, a milliomos pedig kejelentelte, hogy soha senkinek nem mondta el az élettörténetét. A botrány kirobbant, a szélhámosok lakat alá kerültek. Ma inár ismét szabadon élnek és a hannoveri kiadónál rövidesen megjelenik a „hírhedt sztori“ története. Szakmai és módszertani tanácsadó csalóknak és egyéb vagányok­nak? ■ A Komárnói Mezftgazdasági Szakközépiskola AUROI.AHORATORILIMA, azonnali belépéssel felvesz: — laboránsokat — laboránsotokét Szakmai végzettség: vegyészeti íoiskula. vegyészeti szakközép- iskola. leleiilkezni Írásban és személye­sen lehet a kovctkes.ű címen: Ria ditelslvo SPTS Komárno. ÜF 117 EX 45/162 — szeretnék megis­merkedni egy intelligens, becsü­letes, özvegy vagy elvált férfi­val. lelige: szimpátia. 0 761 ■ 69 éves fjzvegyember vagyok — 58—65 éves asszony ismeretsé­gét keresem. Későbbi házasság nincs kizárva. Komoly szándókú, becsületes asszony levelét várom. Jelige: új otthon. 0 769 mamm ■ Köszönjük mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára drága fe­leségemet, anyánkat, nagyanyán­kat SZABÓ ANDRASNÉT 1975. július 12 én a trnávkai Itárnoki) temetőbe, valamint rész­vétükkel és virágadományalkkal enyhítették mély fájdalmunkat* Férje, gyerekei, unokái. 0 791 A košicei Szlovákiai Magnezitüzemek, nemzeti vállalat inbeniki üzeme, felvesz: # bányászokat # segédmunkásokat a magnezittégla préseléséhez # segédmunkásokat a magnezittégla ^átrakásához # segédmunkásokat a magnezittégla alapanyagának keveréséhez 18—50 éves férfiak jelentkezzenek. Kereset teljesítmény szerint. A családosok mun­kába lépéskor lakást kapnak, a nőtleneket munkás- szállóban helyezzük el. Kedvezményes üzemi étkeztetést és más szociális juttatásokat is biztosítunk. Bővebb felvilágosítást a lubeníki személyzeti osz­tályon kaphat. Telefon: 934-02—934-05, mellékál­lomás: 4361. Toborzási terület: okres Rožňava.

Next

/
Oldalképek
Tartalom