Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 29. szám, Vasarnapi Új Szó
Busmanok a szabadságért Namíbia. Területét eredetileg a koinok és részben a damarák lakták. A 17. században a nama törzsek a sztyeppekre szorították az őslakosságot, a 18. században megjelentek a he- rerők. jóllehet a vidéket már a portugál Diego Cao felfedezte — erre a területre hódító európai erők csak a 19. században jöttek. 1840-ben a német Rajnai Missziós Társaság építette ki első telepét, s néhány évvel később behatoltak az angolok. A német hódítások az 1880-as évektől kezdve már a német kormány hallgatólagos beleegvezésével folytak, és a hódító harcok irányítója, az elfoglalt területek kizsákmányolásának megszervezője a Délnyugat-afrikai Gyarmatosító Társaság volt. 1915-ben a Délafrikai Unió csapatai a németeket legyőzve elfoglalták az országot. Namíbia az Unió kormányának igazgatása alá került, de közvetve az angol tőke befolyási területévé is vált. 1923-ban a Dél-afrikai Unió Németországgal kötött szerződése újra lehetőséget adott a né~n-;tek letelepedésére. A dél-afrikai burzsoázia a németeket akarta felhasználni Anglia gyarmatosító törekvései ellen, ugyanakkor az angolok is a dél-af- rikai németek szövetségét keresték, hogy keresztezzék az Unió számításait. Windhoek volt valamikor a német gyarmati közigazgatás központja. A városban megállt az idő, az Altén Kameraden nevű német egyesületnek ma is törzsasztala van a Zum Grossherzog hotel vendéglőjében, ahol tagjai — a náci szíveket hevesebb dobogásra késztető „Wacht am Rhein“-t harsogják. Minden évben „német napot“ tartanak, amikor egyenruhában és természetesen háborús kitüntetéseikkel büszkén vonulnak el a veteránok a „Für Kaiser und Reich“ (a császárért és a birodalomért] feliratú emlékmű előtt. A bronzszobor egy nagybajuszt'! német tisztet ábrázol, aki 1894-ben példa nélkül álló „hősiességet“ tanúsított: ezrével, és a legkegyetlenebb szadizmussal mészárolta le a bennszülötteket. Egy évvel ezelőtt az ENSZ inebízottat küldött Windhoekba, ennek jelentéséből idézünk: „Még ma is ünnepük Hitler születésnapját és az egyik főútvonal neve Göring- allee. A németek a legvadabb fajüldözők, akik fenntartás nélkül támogatják Vorster kormányát.“ Amikor a második világháború után az egykori mandátumok ENSZ gyámsági területekké váltak, a Dél-afrikai Unió volt az egyetlen állam, amely nem ismerte el a világszervezet határftzatát. 1949-ben a Dél-afrikai Unió az ENSZ alapokmányának betűiével és szellemével ellentétben tartományként területéhez csatolta Namíbiát és ott is bevezette az apartheid politikát. Azóta a világszervezet — minden erőfeszítése ellenére — sem tudott semmiféle eredményt elérni. Elsősorban azért nem, mert Namíbia gazdag ország, a réz, a mangán és újabban az urán növeli a multinacionális konszernek étvágyát. A legnagyobbak között szerepel az amerikai Newmont Mining Corporation, a brit Shell-konszern, a dél-afrikai De-Beers vállalat, de jelen vannak a japán, kanadai és nyugatnémet tőkecsoportok is. (Itt hozzák felszínre a tőkés világ gyémánttermelésének 20 százalékát. 1 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1975. májusában határozatot hozott, amelynek értelmében a délafrikai hatóságok által Namíbiában bevezetett faji elkülönítő rendet fel kell számolni, ki kell onnan vonni a dél-afrikai csapatokat és a terület igazgatását az ENSZ közvetítésével át kell adi Namíbia népének. A függetlenség megadása holyott Pretória az országot fel akarja osztani. Namíbia földjének 60 százalékát OT ezer fehér lakos kapná városokkal, iparosított vidékekkel és nyersanyag- lelőhelyekkel, míg a lakosság 88 százalékát a legrosszabb éghajlattal és természeti körülményekkel rendelkező vidékeken létesített ban- tusztánokba zsúfolnák össze. Az 1960-ban alakult Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) fegyveres harcot folytat az ország függetlenségének kivívásáért, Namíbia népének önrendelkezési jogáért. Az ország szociális viszonyai megdöbbentőek. A születéskor várható élettartam (az afrikaiaknál) 38,5 év, a csecsemőhalandóság 111,1 ezrelék. A fajüldöző rendszer közigazgatása a legkisebb politikai megmozdulásra borzalmas kegyetlenséggel válaszol. A nyilvános botozás ma is mindennapi. A múlt évi áldozatok között szerepel egyebek között három ápolónő, egy telefonkezelőnő és egy diáklány. De 21 korbács- ütéssel büntették Johannes Nangutuulát, a wind- hoeki Demokratikus Kooperatív Párt vezetőjét is. (Az imperializmus nem változik: az őslakos nama és herero törzsek felkelését nem egészen 100 évvel ezelőtt a német gyarmatosítók hadserege verte le ritka kegyetlenséggel: 80 ezer ielkelő holtteste borította a csatateret). Viszont a történelem mindig előre halad, haladásának ütemét ugyan lehet lassítani, de megállítani soha. Ha nagy áldozatok árán is, de Namíbia népe egyszer kivívja a szabadságot és annyi szenvedés után a nép elfoglalhatja jogos birtokát. Halak az országúton A francia sajtó szerint a látvány határozottan visszataszító volt. Az „illat” is. A rendőrautó személyzete nem is akart hinni a saját szemének, amikor a Porté Dauphine, Párizs földalatti autópályahálózatának egyik fontos szakasza előtt, a ki váló műúton találkozott — a halakkal. Ötven méter hosszúságban, vastagon borították a halak az úttestet. Nem történt természeti csoda, csupán a breton halászok választották ezt a különös módot arra, hogy tiltakozzanak egyre rosszabb gazdasági helyzetük ellen. Kétségtelen, hogy helyzetük az utóbbi években rohamosan romlik. A 35 ezer francia halász jövedelme 10—40 százalékkal csökkent és jóval a létminimum alatt van. A növekvő üzemanyagárak, a közvetítő kereskedelem kielégíthetetlen nyereség- vágya és a külföldi konkur- rencia tartoznak a pauperi- zálódás legfőbb okai közé. Jean Bardol, aki a francia parlamentben a tengeri halászok szószólója, arra is rámutatott, hogy a Dun- kergue és Saint-Jean-de-Luz közötti szakaszon a kormány egyáltalán nem gondoskodik sem a halászokról, sem a halgazdaságról. A feldolgozóipart nem fejlesztik, és így — például — Bou- logne-ban naponta 100 tonna legkiválóbb minőségű halat adnak el — nevetségesen alacsony áron — a halliszt-gyártó üzemnek. A francia halászok egy központi szerv alakítását követelik, amely megfelelő áron venné át a zsákmányt és a halászoknak megfelelő jövedelmet biztosítana. Az idén márciusban sztrájkoltak is a halászok, utána hallal rakták ki az utat, de alig hihető, hogy az ilyen véletlen és nem súlyos megmozdulások javíthatnak a helyzetükön. BARNA SZENNY AZ ÁRVERÉSEN A Német Szövetségi Köztársaságban a Büntető Törvény- könyv 86. § a szerint, aki a betiltott náci szervezetek olyan jelvényeit, mint a liorogkereszt, vagy az SS-jelzés terjeszti — bűncselekményt követ el. Ez az elmélet, ele milyen a gyakorlat? Á múlt év októberében rendeztek először árverést, amelyen a „Göring-hagyaték“ 350 darabja került kalapács alá. (Vajon hol lopkodta össze „hagyatékát“ a világtörténelemnek ez a legelijasabb fosztogatója?!) Ez az egész undorító üzleti tranzakció nagyon kevés vigaszt jelent, hogy a becsületes régiségkereskedők sem akkor, sem azóta nem kapcsolódtak be az ilyen aljas akciókba, jóllehet ezek nagy nyereséggel biztatnak. Tény. hogy az árverések miatt számos feljelentés érkezett az illetékes bíróságokhoz, de csak feljelentő akadt — bíró nem! így például nagyon sokan jelentették fel Lothar Hartung Harber bei Soltau-i régiségkereskedőt, aki fegyvereket, rendjeleket, zászlókat árusított, természetesen mindent „náci-dekorációval". Teljesen érthető, hogy a neonáci Deutsche National-Zeitung epekedő nosztalgiával emlegeti a horagk eresz les rablógyilkosok „dicső korát“, de sajnos a fasizmust glorifikáló zenekarban első hegedűn játszik a polgári sajtó és — az állami ellenőrzés alatt álló — rádió és televízió is. Megnyíltak a múlt csatornái, hömpölyög a barna szenny! A veszély oly nagy, hogy még a hamburgi „Slern" is kénytelen volt megállapítani: „Úgy látszott, hogy a horogkereszt sorsa az örök megvetés lesz. De már 30 év után ismét jóindulattal fogadják a neonáci tendenciákat. 30 évi béke után egyre többen igyekeznek megszépíteni a nácik rémuralmát!“ Hiábavaló erőlködés: a barna szennyre nincs történelmi folt- tisztító! MITŐL FÉL AZ USA V Például egy baráti üdvözletét tartalmazó levéltől, amit a Szovjetunióban adtak fel! A CIA nyilván azt gondolta, hogy egy ilyen „szovjet levélből“ „marxista-leninista kisugárzás“ érheti a tőkés társadalmat és ettől a Fehér Ház kupolájára automatikusan felszökik a vörös zászló. Ezért a levelet páncélszekrénybe zárta. Egyébként ezt a levelet egy szovjet tanító írta Róbert Mc- Elwain nevű amerikai barátjának és kollégájának. A szovjet tanító közölte, hogy a Fekete- tenger mellett nyaral, nagyon jól érzi magát és készül az üj tanévre. A levelet 1967-ben adták postára, 1967-ben megérkezett az Amerikai Egyesült Államokba, ahol — a szocialista országokból érkező levelek HELYREIGAZÍTÁS Lapunk múlt heti számának 23. oldalán, az „Inflációs mulatság" című rövid cikkbe a nyomda hibájából több szóelválasztási hiba került. A cikk ugyanis egy széles hasáb he- lyett két keskeny hasábosan jelent meg, s a hibák ebből következnek. százezreivel együtt — a CIA emberei nyitották fel először. A levelek többségét csak lefényképezik és utána engedik a kézbesítését, de a különösen veszélyeseket visszatartják. A szovjet tanító levele tehát különösen veszélyes volt. A címzett csak ebben az éviién tudta meg, hogy a CIA névsorán szerepel és amikor egy kongresz- szusi képviselő botránnyal fenyegetőzött, a CIA átadta a levél másolatát. A levél ügy ma már országos botránnyá terebélyesedett. Kétségtelen, hogy nem nélkülöz némi humoros árnyalatot sem. Ugyanis a címzett — amikor a levélmásolatot megkapta, nagyon érdekes kijelentést tett: „Azt hittem, hogy a barátom kormánya (értsd: a szovjet kormány) tartotta vissza a levelet és most * rá kell döbbennem, hogy a mi kormányunk tette rá a kezét!“ Ezen a kijelentésen nevetnek ma Amerikában. Teli szájjal azok, akik már ismerik az amerikai kormány különös módszereit, kissé fanyar mosollyal azok, akik eddig elhitték a ‘ő- kés kremlológusok hazug rágalmait és nem vették tudomásul az amerikai valóságot! A nyuga-ti lapoknak ismét van „első oldalas szenzációjuk“, hiszen az egyre mélyülő gazdasági válság, az infláció, a munkanélküliség már nem szenzáció, hanem mindennapi drámai valóság. Clifford Irving és Richard Suskind, amerikai életrajzhamisítók neve már négy évvel ezelőtt szerepelt a nyugati lapok hasábjain, amikor a New York-i McGraw-Hill és a Time-Life kiadóknak eladták — kb. 500 000 dollárért — Ilovvard Huges 70 éves multimilliomos életrajzát. Természetesen az életrajz hamis volt és a vállalkozó szellemű kettős, valamint Irving felesége, aki ugyancsak részt vett a tranzakcióban, visszavonult a nyilvánosságtól és a börtönben töprenghettek afelett, hogy érdemes-e életrajzokat hamisítani. AMERIKAI KOMÉI- ű Ez azonban eszükbe sem jutott, hanem a legapróbb részletekig kidolgozták, hogyan lehet a hamisítványt — szabadulásuk után — ismét valamelyik kiadó nyakába sózni. A terv kiviteléről kénytelenek voltak lemondani, de kitaláltak valamit, ami ismét „arannyal kecsegtet“: eladták módszerük történetét a hannoveri Fakkeltrüger Kiadóvállalatnak. A „mű“ címe A Howard Hughes Story. A 257 oldalas könyvben pontosan leírják, hogyan gyűj tötték össze az anyagot a könyvtárakban és a levéltárakban, a Howard Hughes személyéről szóló igazságot és hazugságot, valóságot és legendát egyaránt. Hughes már közel húsz év óta mindentől visszavonult, betegesen kerüli az embereket és éppen erre épült a hamisítók terve. Tudták, hogy a milliomos hajlandó volt egy esetben több mint 137 millió dollárt fizetni a konkurenciának csak azért, hogy ne kelljen megjelennie a bíróság előtt. A két hamisító tehát nyugodtan írt, „alkotott“, szabadon engedte csapongó fantáziáját, részletesen beszámolt róla, hogy Hughes melyik híres filmszínésznőt hódította meg, leírta a milliomos vallomását arról, hogy hogyan irányítja Las Vegas-i játékbarlangjait, nem feledkezve meg Hughes „eredeti“ kitételeiről sem — például: „rúgd ki azt a hülyét!“. Az életrajz előszavában hangsúlyozták, hogy ők Hughes szavait örökítették meg, semmit nem változtatták. Ez már sok volt az emberkerülő öregembernek. Ügyvédei a legerélyesebben megcáfolták az „életrajz“ minden adatát, bebizonyították, hazugság, hogy Irving 100 beszélgetést folytatott megbízójukkal, a milliomos pedig kejelentelte, hogy soha senkinek nem mondta el az élettörténetét. A botrány kirobbant, a szélhámosok lakat alá kerültek. Ma inár ismét szabadon élnek és a hannoveri kiadónál rövidesen megjelenik a „hírhedt sztori“ története. Szakmai és módszertani tanácsadó csalóknak és egyéb vagányoknak? ■ A Komárnói Mezftgazdasági Szakközépiskola AUROI.AHORATORILIMA, azonnali belépéssel felvesz: — laboránsokat — laboránsotokét Szakmai végzettség: vegyészeti íoiskula. vegyészeti szakközép- iskola. leleiilkezni Írásban és személyesen lehet a kovctkes.ű címen: Ria ditelslvo SPTS Komárno. ÜF 117 EX 45/162 — szeretnék megismerkedni egy intelligens, becsületes, özvegy vagy elvált férfival. lelige: szimpátia. 0 761 ■ 69 éves fjzvegyember vagyok — 58—65 éves asszony ismeretségét keresem. Későbbi házasság nincs kizárva. Komoly szándókú, becsületes asszony levelét várom. Jelige: új otthon. 0 769 mamm ■ Köszönjük mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára drága feleségemet, anyánkat, nagyanyánkat SZABÓ ANDRASNÉT 1975. július 12 én a trnávkai Itárnoki) temetőbe, valamint részvétükkel és virágadományalkkal enyhítették mély fájdalmunkat* Férje, gyerekei, unokái. 0 791 A košicei Szlovákiai Magnezitüzemek, nemzeti vállalat inbeniki üzeme, felvesz: # bányászokat # segédmunkásokat a magnezittégla préseléséhez # segédmunkásokat a magnezittégla ^átrakásához # segédmunkásokat a magnezittégla alapanyagának keveréséhez 18—50 éves férfiak jelentkezzenek. Kereset teljesítmény szerint. A családosok munkába lépéskor lakást kapnak, a nőtleneket munkás- szállóban helyezzük el. Kedvezményes üzemi étkeztetést és más szociális juttatásokat is biztosítunk. Bővebb felvilágosítást a lubeníki személyzeti osztályon kaphat. Telefon: 934-02—934-05, mellékállomás: 4361. Toborzási terület: okres Rožňava.
