Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-20 / 29. szám, Vasarnapi Új Szó
iiP)i(071 MEGFONTOLÁS A skót két kiló kenyerei akar vásárolni a péküzletben. — De tudja, hogy mától kezdve drágább lett a kenyér? — figyelmezteti az elárusító. — Akkor adjon tegnapit! KÖZÖMBÖSSÉG — Asszonyom, a kedves lánya beleegyezett abba, hogy feleségül jöjjön hozzám... — Magára vessen, fiatalom- l»or. Minek járt hozzánk minden <36te? 1995 BEN — Micsoda feltűnés) viszketegségben szenvednek ezek a mai fiatalok! SMRKE RAJZA NEHÉZ IDŐK — Papa, adj kétszáz dollár!! — kérleli az amerikai diák az apját. — Hová gondolsz? Kétszáz dollárt! Van fogalmad róla. hogy mit jelent ma száz dől lár?l — Van. Éppen azéri kértem kétszázat! ISKOLATÁRS Papa, egy férfi keres. Azt mondja, hogy együtt jártatok iskolába. — Milyen a külseje, fiaes Káin? — Nagy bajusza van, és a haja hófehér. —r Ilye«i ember egyáltalán nem járt a mi iskolánkba! ANGOL TÉVÉNÉZŐK — Artúr, hiszel még te a valóságos életben? PUNCH Á lelkiismeret hangja is mutálhat./) í y.x f ' f ' STAIMISI.AW JERZY UEC KÁNIKULÁBAN jiiKel Varga rajit» RENDELÉS A férfi belép az eszpresszóba. Leül egy üres asztalhoz, és hívja a pincért: — Kérem, hozzon egy pohár vizel! — Sajnos, uram, egy pohár vízért nem foglalhat el egy egész asztalt. — Rendben van, kérem, ak kor hozzon két pohárral! ELJÁR AZ IDŐ —- Mi ütött bóléd? — kérdi egy artista a másiktól. — Húsz évón át egerekkel léptél fel, most pedig azt hallom, bogy elefántokkal dolgozol... A másik szomorúan: — Megöregedtem ... Rosszabbul látok... REJTÉLV A tanító uz otthon szeretettre oktatja a gyerekeket. Megkérdezi az egyik tanulót: — Mondd csuk, amikor édesapád végez a hivatali munka fával, hová siet? — Azt édesanyám is szeretné tudni! TÁRSASÁGBAN — Örvendek, hogy megismerhettem! Már sokat hallottam önről! — Kérem, ne higgyen min den szóbeszédnek! Modern idők modern zene SAJD1K FERENC NAJZA DISZKRÉT Tudsz titkot tartani?-- Természetesen, hiszen Is mersz. — Akkor rendben van, megbízom benned. Pénzre volna szükségen*... — Légy teljesein nyugodt I Mintha mit sem hallottam volna! Az autó súlyos, ragyogó tárgy, amelyet egész héten át nem használunk, és vasárnap tisztítunk. cWester anthony . SZEMPONT — Miért jársz le kávéházba minden áldott nap? — Újságokat, Foiyoiratohat olvasgatni. — Azokat a városi könyvtárban is megkaphatnád! — Igen ám, de ott nem szolgainak fel melléje konyakot! NYUGALOM — Ügy hallom, asszonyom, hogy a tanya Párizsban él. Nem félti a kislányát abban a nagy városban? — Nem. Teljesen nyugodt vagyok. Ilppen most irta a kis drágám, hogy rendári felügyelet alatt áll... Az objektív nehézségek gyakran a szubjektív döntések következményei. EDWARD KUZNIK MEGKÖNNYEBBÜLÉS A beteg aggódva kérdi az orvostól: — Gyorsabban gyógyulnék, ha abbahagynám a sörivást? —■ Már késő! — Hála az égnek! sóhajt fel a beteg. A FÉLTÉKENYSÉG ÖRDÖGE A féltékeny feleség naponta megvizsgálja férje zakóját, és minden idegen hajszálért óriást patáliát csap. Egy napon egyetlen haiszálat sem talált. Kifakad: — Hál már odáig jutót tát, hogy a kopasz nőket sem v«<led meg?! GYAKORLATI ÉSZJÁRÁS — Pistike, mi szerelnél lenni, ha megnősz? — Automata. — Automata? fis miért épp az? — Mert az annyit lophat, amennyit akar. és mégsem csukják be értei TAKARÉKOSSÁG — Tudod, hogy mit esi túlinak a skótok a használt zsilet* tel? — Mit? — Borotválkoznak vele... 1975. VII. 20. 19 KATARTl ELOADONO Nem szoktam idegen férfiakkal szóbaállni! VÁRNAI GYÖRGY RAJZA Borbíró Zsolt újságírógyakornok két. nap alatt a legaprólé- kosab.ban feltérképezte a Csap szeg- és Anyacsavarfényezőben szervezett újvtómozg álmát. A brigádvezetökkel folytatott beszélgetések során szakszem agymosást végzett, amelynek eredményeképpen egy utazólás- kányi riportanyagot mondhatott zsákmányának. A kétnapos tortúra után az újítók is fellélegeztek, mert ettől kezdve már ki-ki nyugodtan hazaiérhetett munka után családja körébe, s nem kellett a szakszervezeti klubhelyiségben a meg táltosodon riporter kíváncsi kérdéseire válaszol gat niok. Minden ment volna a maga rendjén, ha az újítómozgalom üzemi felelőse ki nem kottyan- totta volna a búcsúzás perceiben: — Sajnálom, hogy nem mutathattam még be a Szuxinger - kollektívát is. Igaz, hogy különc egy társaság, de az összetartásuk figyelemre méltó jelenség! ... Az if jú riporter szenzációt szimatolt, s ahelyett, hogy a szerkesztőségi gépkocsin hazarobogott volna, az említett kollektíva felkeresésére indult. Egy homályos mühelysarok- ban találta meg őket, amint éppen megbeszélést tartottak az álmosan pihenő lendkerekek és transzmissziós szíjak alatl. Az egyik munkapadon számoszlopokkal telerótt nyomtatványok fehérlettek előttük. Tehát éppen egy brigádértekezlet kellős közepébe csöppent, vei te Bor- bíró Zsolt, aki mellesleg nagyon jóhiszemű újságíró volt. Éppen a brigádvezető vitte a szót. indulattól 'céklaszínű fej* jel, mialatt a többiek pilseni tizenkettes védőitalt nyakaitok — csak úgy üvegekből: A szamok bűvölete — Szaktarsak, ha mondom: kettő... tizenegy , .. tizenkilenc ... huszonhét... harminckilenc ... negyvenhárom. Ettől jobb kombinációt nem ismerek! Persze, ti szeretnétek valami prémiumot is letépni! Jó. Legyen kilenc! Volt némi vita is. Csak úgy röpködtek a számok, s zizegtek a papírlapok. Borbíró Zsolt ügyet sem velelt rá — sosem volt érzéke a számmisztikához. Az embereket figyelte, a meztelen indulatokat. „íme — gondolta —, micsoda megkapó szenvedéllyel küzdenek ezek az egyszerű emberek a számok tengerében, a tudományos-műszaki forradalom hajnalán! S az újítási felelős még le merte szólni őket! Na, de majd beadok én neki!...“ Az ifjú újságirójelöll úgy érezte, épp eleget látott, hallott. Söl! Vérbeli riportereket megszégyenítő leleménnyel sikerült nyakon csípnie a valós élet egyik hatásos mozzanatát. Amikor egy félórai búmész- kodás után nyilatkozásra kért? fel Szaxinger Vendelt, az öreg szaki atyáskodón vállon veregette, s így szólt: — írja meg csak nyugodtan, hogy ez a kollektíva egy szív, egy lélek! Minden gondolatunk a számok körül forog. Hja, a jóléthez ma már nem elegendő csak dolgozni! Fej is kell hozzá! tíorbiró Zsolt elérzékenyiil- ten búcsúzott a Szaxinger-kol- lektívától, s úgy érezte: meg fogta a tollforgatók istenének a lábát! Hazaérve, még a hangulat lázában megírta az ölébe hullott témát egy kis színes formájában, amely „Az egyszerű embe rek magasabb matematikája“ hangzatos címet viselte. Három nap múlva a főszerkesztő magához rendelte a lánglelkű riportert, és hamuszürke arccal tudtára adta, hogy Jel is út, le is út. Mert aki, úgymond, egy naplopó klikket amely főfoglalkozásának a nyereményjátékokat meg a sportfogadásokat tekinti — ősz- szetéveszt eqy újítócsoporttal, az még szerkesztőségi küldöncnek sem felel meg! MIKUS SÁNDOt
