Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 29. szám, Vasarnapi Új Szó

iiP)i(071 MEGFONTOLÁS A skót két kiló kenyerei akar vásárolni a péküzletben. — De tudja, hogy mától kezdve drágább lett a kenyér? — figyelmezteti az elárusító. — Akkor adjon tegnapit! KÖZÖMBÖSSÉG — Asszonyom, a kedves lá­nya beleegyezett abba, hogy fe­leségül jöjjön hozzám... — Magára vessen, fiatalom- l»or. Minek járt hozzánk min­den <36te? 1995 BEN — Micsoda feltűnés) viszketegségben szenvednek ezek a mai fiatalok! SMRKE RAJZA NEHÉZ IDŐK — Papa, adj kétszáz dollár!! — kérleli az amerikai diák az apját. — Hová gondolsz? Kétszáz dollárt! Van fogalmad róla. hogy mit jelent ma száz dől lár?l — Van. Éppen azéri kértem kétszázat! ISKOLATÁRS Papa, egy férfi keres. Azt mondja, hogy együtt jártatok iskolába. — Milyen a külseje, fiaes Káin? — Nagy bajusza van, és a haja hófehér. —r Ilye«i ember egyáltalán nem járt a mi iskolánkba! ANGOL TÉVÉNÉZŐK — Artúr, hiszel még te a valóságos életben? PUNCH Á lelkiismeret hangja is mutálhat./) í y.x f ' f ' STAIMISI.AW JERZY UEC KÁNIKULÁBAN jiiKel Varga rajit» RENDELÉS A férfi belép az eszpresszó­ba. Leül egy üres asztalhoz, és hívja a pincért: — Kérem, hozzon egy pohár vizel! — Sajnos, uram, egy pohár vízért nem foglalhat el egy egész asztalt. — Rendben van, kérem, ak kor hozzon két pohárral! ELJÁR AZ IDŐ —- Mi ütött bóléd? — kérdi egy artista a másiktól. — Húsz évón át egerekkel léptél fel, most pedig azt hallom, bogy elefántokkal dolgozol... A másik szomorúan: — Megöregedtem ... Rosszab­bul látok... REJTÉLV A tanító uz otthon szeretett­re oktatja a gyerekeket. Meg­kérdezi az egyik tanulót: — Mondd csuk, amikor édes­apád végez a hivatali munka fával, hová siet? — Azt édesanyám is szeret­né tudni! TÁRSASÁGBAN — Örvendek, hogy megismer­hettem! Már sokat hallottam önről! — Kérem, ne higgyen min den szóbeszédnek! Modern idők modern zene SAJD1K FERENC NAJZA DISZKRÉT Tudsz titkot tartani?-- Természetesen, hiszen Is mersz. — Akkor rendben van, meg­bízom benned. Pénzre volna szükségen*... — Légy teljesein nyugodt I Mintha mit sem hallottam vol­na! Az autó súlyos, ragyo­gó tárgy, amelyet egész héten át nem haszná­lunk, és vasárnap tisz­títunk. cWester anthony . SZEMPONT — Miért jársz le kávéházba minden áldott nap? — Újságokat, Foiyoiratohat olvasgatni. — Azokat a városi könyvtár­ban is megkaphatnád! — Igen ám, de ott nem szol­gainak fel melléje konyakot! NYUGALOM — Ügy hallom, asszonyom, hogy a tanya Párizsban él. Nem félti a kislányát abban a nagy városban? — Nem. Teljesen nyugodt va­gyok. Ilppen most irta a kis drágám, hogy rendári felügyelet alatt áll... Az objektív nehézsé­gek gyakran a szubjek­tív döntések következ­ményei. EDWARD KUZNIK MEGKÖNNYEBBÜLÉS A beteg aggódva kérdi az or­vostól: — Gyorsabban gyógyulnék, ha abbahagynám a sörivást? —■ Már késő! — Hála az égnek! sóhajt fel a beteg. A FÉLTÉKENYSÉG ÖRDÖGE A féltékeny feleség naponta megvizsgálja férje zakóját, és minden idegen hajszálért óriást patáliát csap. Egy napon egyet­len haiszálat sem talált. Kifa­kad: — Hál már odáig jutót tát, hogy a kopasz nőket sem v«<led meg?! GYAKORLATI ÉSZJÁRÁS — Pistike, mi szerelnél len­ni, ha megnősz? — Automata. — Automata? fis miért épp az? — Mert az annyit lophat, amennyit akar. és mégsem csuk­ják be értei TAKARÉKOSSÁG — Tudod, hogy mit esi túli­nak a skótok a használt zsilet* tel? — Mit? — Borotválkoznak vele... 1975. VII. 20. 19 KATARTl ELOADONO Nem szoktam idegen férfiakkal szóbaállni! VÁRNAI GYÖRGY RAJZA Borbíró Zsolt újságírógyakor­nok két. nap alatt a legaprólé- kosab.ban feltérképezte a Csap szeg- és Anyacsavarfényezőben szervezett újvtómozg álmát. A brigádvezetökkel folytatott be­szélgetések során szakszem agymosást végzett, amelynek eredményeképpen egy utazólás- kányi riportanyagot mondhatott zsákmányának. A kétnapos tortúra után az újítók is fellélegeztek, mert et­től kezdve már ki-ki nyugodtan hazaiérhetett munka után csa­ládja körébe, s nem kellett a szakszervezeti klubhelyiségben a meg táltosodon riporter kíván­csi kérdéseire válaszol gat niok. Minden ment volna a maga rendjén, ha az újítómozgalom üzemi felelőse ki nem kottyan- totta volna a búcsúzás percei­ben: — Sajnálom, hogy nem mu­tathattam még be a Szuxinger - kollektívát is. Igaz, hogy kü­lönc egy társaság, de az össze­tartásuk figyelemre méltó jelen­ség! ... Az if jú riporter szenzációt szi­matolt, s ahelyett, hogy a szer­kesztőségi gépkocsin hazarobo­gott volna, az említett kollektí­va felkeresésére indult. Egy homályos mühelysarok- ban találta meg őket, amint éppen megbeszélést tartottak az álmosan pihenő lendkerekek és transzmissziós szíjak alatl. Az egyik munkapadon számoszlo­pokkal telerótt nyomtatványok fehérlettek előttük. Tehát ép­pen egy brigádértekezlet kellős közepébe csöppent, vei te Bor- bíró Zsolt, aki mellesleg na­gyon jóhiszemű újságíró volt. Éppen a brigádvezető vitte a szót. indulattól 'céklaszínű fej* jel, mialatt a többiek pilseni ti­zenkettes védőitalt nyakaitok — csak úgy üvegekből: A szamok bűvölete — Szaktarsak, ha mondom: kettő... tizenegy , .. tizenki­lenc ... huszonhét... harminc­kilenc ... negyvenhárom. Ettől jobb kombinációt nem ismerek! Persze, ti szeretnétek valami prémiumot is letépni! Jó. Le­gyen kilenc! Volt némi vita is. Csak úgy röpködtek a számok, s zizegtek a papírlapok. Borbíró Zsolt ügyet sem velelt rá — sosem volt érzéke a számmisztikához. Az embereket figyelte, a mez­telen indulatokat. „íme — gon­dolta —, micsoda megkapó szenvedéllyel küzdenek ezek az egyszerű emberek a számok tengerében, a tudományos-mű­szaki forradalom hajnalán! S az újítási felelős még le merte szólni őket! Na, de majd be­adok én neki!...“ Az ifjú újságirójelöll úgy érezte, épp eleget látott, hal­lott. Söl! Vérbeli riportereket megszégyenítő leleménnyel si­került nyakon csípnie a valós élet egyik hatásos mozzanatát. Amikor egy félórai búmész- kodás után nyilatkozásra kért? fel Szaxinger Vendelt, az öreg szaki atyáskodón vállon vere­gette, s így szólt: — írja meg csak nyugodtan, hogy ez a kollektíva egy szív, egy lélek! Minden gondolatunk a számok körül forog. Hja, a jóléthez ma már nem elegendő csak dolgozni! Fej is kell hoz­zá! tíorbiró Zsolt elérzékenyiil- ten búcsúzott a Szaxinger-kol- lektívától, s úgy érezte: meg fogta a tollforgatók istenének a lábát! Hazaérve, még a hangulat lá­zában megírta az ölébe hullott témát egy kis színes formájá­ban, amely „Az egyszerű embe rek magasabb matematikája“ hangzatos címet viselte. Három nap múlva a főszer­kesztő magához rendelte a láng­lelkű riportert, és hamuszürke arccal tudtára adta, hogy Jel is út, le is út. Mert aki, úgy­mond, egy naplopó klikket amely főfoglalkozásának a nyereményjátékokat meg a sportfogadásokat tekinti — ősz- szetéveszt eqy újítócsoporttal, az még szerkesztőségi küldönc­nek sem felel meg! MIKUS SÁNDOt

Next

/
Oldalképek
Tartalom