Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-16 / 165. szám, szerda

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 11)75. július 16. SZERDA BRATISLAVA O XXVIII. ÉVFOLYAM 165. szám © Ára 50 fillér A júliusi pártplénum tanulságait levonva több jelentős ténye­ző vetődik fel. A plénum mindenekelőtt megállapította, hogy mind társadalompolitikai, mind népgazdasági vonatkozásban si­kerrel teljesítjük a múlt évi novemberi pártplénum határozata­it. Ez annyit jelent, hogy az ötéves terv általános mutatóinak teljesítésén túlmenően felfigyeltető eredményeket értünk el az 1975-re szóló népgazdasági terv teljesítésében is. Ez a tény egyértelműen jelzi, hogy egyre kedvezőbb feltételeket alakí­tunk ki a hatodik ötéves népgazdasági terv beindításához. Nyilvánvaló tény, hogy a 6. ötéves népgazdasági terv rend­kívül igényes feladatokat támaszt valamennyiünkkel szemben, így mindenekelőtt az irányítás tudományos módszereit szüksé ges tökéletesítenünk, ami viszont szorosan összefügg az ellen­őrzés általános színvonalának elmélyítésével, az elfogadott ha­tározatok következetes megtartásával. A novemberi pártplénum dokumentumai arra ösztönzik dolgozóinkat, hogy ki-ki a maga posztján felelősségteljes, kezdeményező munkát végezzen. Az ösztönzés eredményeképpen kiterebélyesedik újítómozgalmunk, nem szólva a szocialista munkaversenyben elért kiváló eredmé­nyekről. Tagadhatatlan, hogy az utóbbiak fokozott lendületé­hez rendkívüli mértékben járult hozzá az a magas fokú politikai és társadalmi aktivitás, amely szocialista hazánk felszabadulá­sának 30. évfordulójával függ össze. Napjaink az elmúlt tervidőszak mutatóinak teljesítésében és a közeljövő céljainak meghatározásában telnek. Az előbb hang­súlyoztuk: valamennyiünk számára igényes feladatokat jelent majd a 6. ötéves terv. Nem szabad megfeledkeznünk arról a momentumról, hogy a kapitalista országok válsága részben be­folyásolja a világpiaci árak alakulását, amelyekhez bizonyos szinten alkalmazkadnunk kell. Ez annyit jelent, hogy valameny- nyi munkahelyen valóban ésszerűen és takarékosan kell bán­nunk a nyersanyagokkal, ugyanakkor egyre nagyobb mértékben kerülnek előtérbe a szocialista gazdasági integráció lehetőségei, pontosabban azok még hatékonyabb kihasználása. Senki szá­mára sem lehet közömbös, hogy munkahelyén milyen fokot ér el a munka termelékenysége, hatékonysága, hogyan alakul az önköltségek csökkentésének lehetősége. Az elkövetkező időszakban tovább fokozzuk annak a folya­matnak ütemét is, amely a falu- és városszépítési akcióval kap­csolatos. Köztudomású, hogy ennek az akciónak a során milli­árdos értékeket teremtettünk, ki-ki kétkezi munkájával járult hozzá bölcsődék, óvodák, bevásárlási központok, egészségügyi létesítmények, közutak, vízvezetékek, művelődési otthonok stb. építéséhez. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a momentu­mot sem, hogy az említett építkezésekben oroszlánrésze van a nemzeti bizottságok különböző.fokozatai aktív tevékenységének. A képviselők és képviselőtestületek szervező munkája tehát szá­mos községben, városban milliókat „termelt“. És ezekre a mil­liókra, amelyek országos szinten mllllárdokra rúgnak, nagy szükségünk lesz a 6. ötéves népgazdasági terv időszakában is. Pártunk központi bizottságának júliusi plenáris ülése hang­súlyozta; a novemberi határozatok teljesítéséhez elsősorban dol­gozóink kezdeményezése járult hozzá. Viszont kiemelte azt a vitathatatlan tényt is, hogy az elkötelezett alapállás, a kez­deményezés egy-egy dolgozó esetében politikai hozzáállást is jelent. Tehát nem csupán és kizárólag a gazdasági mutatókról és elért eredményekről van szó, hanem egy olyan össztársa­dalmi politikai folyamatról, amely hatékonyan támogatja pár­tunk XIV. kongresszusának határozatait és döntéseit. A szo­cialista munkabrigádok és a szocialista munkaverseny, de vala­mennyi dolgozó, az irányítás különböző szintjén álló szakember feladatává válik a 6. ötéves terv alapos előkészítése, megfon­tolt, körültekintő megalapozása. Csupán ennek útján válik le­hetségessé azoknak a célkitűzéseknek a valóraváltása, amelyek a CSKP XV. kongresszusának előkészítésével is összefüggenek. Ezek pedig dolgozóink életszínvonalának további emelését tű­zik ki célul, következésképp azt a vonalat erősítik meg, amely alapfeltétele, hogy szocialista hazánk a szocialista közösség or­szágainak szilárd láncszemévé váljék és teljes mértékben kive- hesse részét a szocialista gazdasági integráció folyamatából, illetve annak a politikai irányelvnek a megvalósításából, amely az SZKP XXIV. kongresszusán kitűzött békeprogrammal függ össze. Izgalmas pillanatok a bajkonuri űrrepülőtéren ® A televíziós kamerák előtt terv szerint megkezdődött a Szojuz—Apollo kísérlet első része: a Szojuz—19 startja Q Az űrhajósok jelentik: „Minden normális" 9 Izgalmas pillanatok Cape Canaveralen Világszerte nagy várakozás kíséri a csütörtöki ürrandevút Leonov és Kubaszov (jobbra) beszállásra készen a Szojuz»—19 előtt. |{CSTK — TASZSZ felvétele) Miközben az amerikai asztro­nauták keddre virradó éjjel még start előtt utolsó álmukat aludták, Bajkonuron, a kazah­sztáni szovjet űrrepülőtéren be­köszöntött a reggel, s Alekszej Leonov, valamint Valerij Ku­baszov, a Szojuz-19 jelzéssel in­duló szovjet űrhajó legénysége hozzákezdett az Indulás előtti legutolsó előkészületekhez. INDULÁS ELŐTT Leonov és Kubaszov reggel 7 órakor kelt, reggeli tornát vég­zett, majd elfogyasztotta reggeli- lót. 9 óra 30 perckor (közép­európai idő szerint 7 óra 30 perc) a két kozmonauta be­szállt az „Ukrajna" típusú lég- kondincionált speciális buszba, mely az indítóállás közelében lévő szerelőcsarnokba szállított ta őket. Itt estek át a start előtti legutolsó orvosi vizsgála­További értékes felajánlások Dolgozóinkra ösztönzőleg hat a XV. pártkongresszus összehívása Košice — A CSKP KB dönté­se, hogy 1976 áprilisában ösz- szehívja a párt XV. kongresszu­sát, arra ösztönözte a Kelet­szlovákiai Vasmű dolgozóit, hogy leellenőrizzék a felszaba­dulás 30. évfordulójának tisz­teletére vállalt szocialista fel-> ajánlásaikat. így például a kar­bantartó üzem műszaki alakula­tának dolgozói úgy döntöttek, ingyen készítik el a külföldi pótalkatrészeket helyettesítő hazai alkatrészek dokumentá­cióját. így a tervező munkák során 30 ezer koronát takaríta­nak meg és megteremtik a mű­szaki feltételeket ahhoz, hogy a karbantartó üzemben 1,2 millió korona értékű pótalkatrészt gyártsanak Ugyanez a kollek­tíva vállalta, hogy a hengerelt áruk állandó ellenőrzésével 100 ezer korona értékű anyagot ta-; karítanak meg. Richard Kosteőka és Milán Somai mérnökök, Adolf Matere nal és Milán Sariffal kibővítet­ték szocialista felajánlásukat, hogy az év végéig kidolgozzák az importált ventilátorok forgó kerekeinek tervrajzait és meg­oldják termelésük technológiá­ját úgy, hogy megkezdhessék hazai gyártásukat. Ezeket a ter­mékeket eddig a kapitalista or-> szágokból importáltuk. Az acélművek dolgozói is egyértelműen támogatják a CSKP KB júliusi ülésének hatá­rozatát és ennek jeléül felaján­lást teltek, amely elsősorban a nyersanyag-takarékosságra vo­natkozik. Ostrava — A Vítkovicei Vas­művek és az ostravai Klement Gottwald Gépgyár ifjúsági szer­vezetének tagjai a párt XV. kongresszusa tiszteletére fel­ajánlást tettek, hogy további ezer újítási javaslatot nyújtanak be. öt új tematikus feladatot ol­danak meg és ezáltal mintegy 15 millió koronát takarítanak meg. Az eredeti felajánlásukon felül 6000 brigádórát dolgoznak le és 5000 tonna hulladékvasat gyűjtenek. A karvinai Dukla Bánya szak- tanintézetének fiataljai új kez­deményezéssel köszöntötték a XV. pártkongresszus összehívá­sát. Százezer brigádórát dolgoz.- nak le és 40 tonna hulladékva­sat gyűjtenek. Az olomouci Ólma ifjúsági szervezetének tagjai vállalták, hogy hozzájárulnak az évi terv {Folytatás a 2. oldalon) tón, majd mégegyszer ellenőriz­ték a felszállásnál használt űr­ruhák hermetizálását. Ezt kö­vetően az űrhajósok megebédel­tek, majd a búcsúzás percei kö­vetkeztek. Moszkvai idő szerint 12 óra 50 perckor a Szojuz-19 legénysége elfoglalta helyét az űrkabinban. Eközben az indítóállásokban végrehajtották a start előtti utolsó műszaki előkészítő mű-* veleteket. A hordozórakéta üzemanyag feltöltése 10.20 óra­kor kezdődött és 10.40-kor feje­ződött be. Megtörtént a fedélze­ti rendszerek újabb ellenőrzése, s rakéta navigációs műszerei-* nek újbóli beállítása, ami a fel­szállás és a pályáratérés pon­tos irányának betartásához szükséges. A Moszkva melletti kalinyln- grádi földi irányítóközpontban déli 12 órakor a Szergej Cibin vezette technikai irányítómű­szak átadta helyét a repülés el­ső szakaszának közvetlen irá­nyítását végző váltásnak, mely­nek vezetője Viktor fílagov. A központ nagytermében négy sorban foglalták el helyüket a repülés vezető szakemberei a televíziós monitorok előtt. Az első sorban ülnek a mentő- és keresőszolgálat emberei, a bal­lisztikai szakemberek és az or­vosszakértők. A második sor az űrhajó berendezéseit ellenőrző technikai szakértőké, a harma­dik sorban ezútta'l a Kalinyin- grád és Houston közötti kap­csolatot biztosító szakértők és tolmácsok foglaltak helyet. A negyedik sor a repülést irányító váltás szolgálatvezető főszakér- tőinek helye. Itt figyeli és irá­nyítja az eseményeket az űrha­jó pályáratérésétől kezdve Alek- sze.j Jeliszejev, a földi irányító csoport vezetője. MINDEN RENDBEN Vszevolod Szofinszkij, a szov­jet külügyminisztérium sajtó- osztályának vezetője a moszk* vai Inturiszt sajtóközpontban A START Alekszej Leonov, a Szojuz-19 parancsnoka közép európa« idő szerint 13 óra 10 perckor je­lentette, hogy a legénység el­helyezkedett a pilótakalblmban. Az utolsó néhány percben a Szojuz-19-cel a közvetlen rádió« kapcsolatot Anatolij Filipcsenka tartotta, aki tavaly december­ben a Szojuz-16 jelzésű szovjet űrhajó parancsnokaként egy aizonos modifikációid kozmikus* berendezéssel .járt a világűrben, és ezzel gyakorlatilag a szov­jet—amerikai közös űrkísér let szovjet főpróbáját végezte el. A start előtt 5 perccel Leo nov és Kubaszov leeresztette az űrsisak ja műanyagíburáját és még egyszer ellenőrizte űröíltö- zéke hermetizálását. Egy perc­cel az indulás előtt a 49 méter magas rákét a űrhajó komple­xum mellől elvált az üzem­anyagtöltő torony is. Az indító- parancs elhangzása után har­minc másodperccel, pontosan 13 óra 20 perc 11 másodperckor a hordozórakéta fehér párasu- garát lövelve felemelkedett Baj- konurról. A start legizgalma­sabb pillanatai következtek. A bajkonuri földi irányítóközpont húsz másodpercenként közölt jelentést a rakétafokozatok mű­ködéséről, és állandóan hallani lehetett Leonov hangját is, aki az emelkedés minden újabb fá­zisa után jelezte: minden rend­ben. A start után 20 másodperccel a földi irányítás enyhe reme­gést jelzett, a 40 másodpercben (Folytatás a 3. oldalortj TANULSÁGOK Föld körüli pályán a Szojuz-19 Világ proletárjai, egyesüljetek! kedden délben megtartott utol­só start előtti sajtótájékoztató­ján közölte, hogy a bajkonuri és Moszkva-környóki befejező ellenőrző műveletek eredmé­nyeként a Szojuz—Apollo program szovjet részének veze- tői megállapították, hogy az űr­hajósok, a berendezések és a műszerek, az űrrakéták, a fő- és tartalékűrhajó állapota min­den tekintetben megfelel a várakozásoknak, semmiféle ren­dellenességet eddig nem tapasz­taltak. A moszkvai televízió kedden délben megkezdte közvetítését a földi irányító központból. Moszkvában a világ 33 televí­ziós társaságának szakemberei és riporterei követik figyelem­mel az eseményeket. Pontosan két órával és 45 perccel az indulási parancs ki­adása előtt Alekszej Leonov és Valerij Kubaszov beszállt az űr­hajóba és megkezdte a start előtti legutolsó ellenőrzéseket. Az űrhajósok — most már űrkosztümben, egyik karjukon amerikai, másikon szovjet fel­ségjellel — szigorú időrend szerint még egyszer bekapcsol­ták az összes műszereket, el­lenőrizték a szimplex, duplex és ultrarövidhullámú adó-vevő berendezéseket, a parancsnoki kabin (a földre visszatérő „le­száll óberendezés“), az orbitális kabin (a legénység állandó tar­tózkodási és munkahelye a pá- lyáraállás után) és a műszeres modul összes műszereit, a haj­tóműveket és a kézi irányító rendszereket. Leonov a beszállást követően tízperceniként közölte a bajko­nuri földi irányító központtal (a pályára állásig innen irá­nyítják a szovjet űrhajó mi<v> den műveletét) a soros vizsgád lat eredményét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom