Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-17 / 140. szám, kedd

Hegyen innen — hegyen túl Az ünneplők között kevesen tudták, hogy Borbála nénit milyen emlékek fűzik a Krivín hegyhez. Megérdemelt bizalom A PÄRT FIATAL TAGJA Hronsktf Befíadik és Kozá­rovce között egy község van a Garara partján, Psiare. Aki arra járt, mégsem a falura, ha­nem a Garamon túli romanti­kus Krivín hegyre emlékezik, azokra a sziklás magaslatokra, amelyek minden arra járó fan­táziáját „megmozgatják“. Va­jon ki nem szeretne átmenni a vizen, a sekély, gyors sodrá­sú folyón, leheverni a folyó menti virágos rét pázsitjára, körültekinteni a sasoklakla szikláról? Nyaranta a magas szikla tövében verik le sátrai kát a vizi turisták, a lévai já rás fiataljai is ott találkoznaK évente immár hagyományosan és nem véletlenül. A romanti kus Krivín harminc évvel ez­előtt a lévai járás egyik lég jelentősebb csatatere volt. A Nitrai Partizándandár, amely­nek G. D. Avgyejev ezredes volt a parancsnoka, 1945. feb­ruár 16-án és 17-én a begy sziklái között vívta utolsó, élet- hülál harcát az ellenséggel, és a szovjet hadseregtől támogat­va, komoly veszteségek árán dia­dalmaskodott a Grossdeutsch- land SS-hadtest legvéreng­zőbb alakulatai felett. Ezeknek a harcoknak és hazánk szov­jet hadsereg általi felszabadu­lása 30. évfordulójának alkal­mából a hős dandár tagjainak, a lévai járás politikai és álla­mi szerveinek, az NF és az if­júság képviselőinek, valamiül a baráti csornai és Mladá Boles- lav-i járás küldöttségeinek je­lenlétében került sor a Krivín hegy lábánál a partizándandár harcaira és győzelmeire emlé­keztető emlékmű alapkövének letételére. A gyönyörű, de nehezen meg­közelíthető Krivín völgybe te­repjáró, GAZ típusú motorok­kal szállították az ünnepélyre érkezőket. A hepehupás úton közel tízen szorongtunk a jár­műben. Egy erdészkülsejü em­ber sok kitüntetéssel a mellén az első ülésen kapott helyet. Béna bal lábát nehezen helyez­te fel a magas gépkocsi hág­csójára. — Maga itt harcolt? — kér­dezte valaki az utasok közül. — Nem — mondja az erdész- külsejű. — Amott a hegyen túl sebesültem meg az utolsó két­Keíien emlékeznek: Barbüla né­ni — és Mária Kotová. (A szerző felvételei) napos ütközet első napján. A öajkovi erdőben bénította meg a lábam a szilánk. Ide a Ga- ram partjára már nem jutottam el. — Az ismeretlen a terepet szemlélte, amelynek birtoklá­sáért akkor sokan megszenved­tek. Tekintetével a hegy vonu­latát követte. Emlékezetében a túloldalról látott hegygerincet próbálta felidézni, felismerni. — Ez a harc volt dandárunk legsúlyosabb, legkegyetlenebb harca. A harcunkat segítő ka- tyusák az erdő alatt vonítot­tak, és a hegy oldaláról okád­ták tüzüket. Nappallá vált az éjszaka. Világos volt, akárcsak most. Újságot is lehetett volna olvasni — bizonygatja önmagá­nak, mert nem tudja, hallgat­ja-e valaki. — De a végén meg­nyertük. A Vörös Hadsereg nélkül nem sikerült volna tar­tani és viszaverni az ellensé­get. Amikor megérkeztünk az ün­nepség színhelyére, a mellet­tem ülő ősz asszony is kiszállt a gépkocsiból. Akkor karolt bele az erdészbe, amikor az már fejére tette a „bigadírkát“. Illettek hozzá a kitüntetések. Megkérdezem mi a neve. — Ladfslav Gmár. Közkato­na voltam. Az is maradt. Szalutált, »mi­kor elbúcsúztunk. Babinec Borbála néni is ott volí az ünneplők közölt. Sen­ki sem mozgott olyan otthono­san a völgyben, senki sem hiányolta úgy a régi, most már bozóttal, fűvel benőtt ösvénye­ket, a sziklás völgy aljában megbúvó tiszta vizű kis for­rást, mint Borbála néni. Mert ő itt, ezen a tájon élte le leg­nehezebb, legborzalmasabb éve­it. A Krivín hegy tetején állt a családi ház. Ott nőttek fel a gyermekek, a Karcsi, az An­na és az apja nevét viselő Fi- lip is. Karcsit 1944 őszén kí­sérte le édesanyja a hegy tö­vében folydogáló Garam part­jára. Ott szállt csónakba a fiú, s evezett át a túlsó partra, miután mint az SZNF-ben részt­vevő harcosnak letelt a szabad­sága. A Garamon túlról intett anyjának, visszatekintett a szik­lás hegyre, kereste az őszi lángszínű lombok között a fe­hér falú, tisztán villogó házat. Nehezen vett búcsút otthoná­tól, az erdei csapásoktól, ös­vényektől, a gyermekkora óta kedvelt kalandos vadászatok­tól, amelyek hozzászoktatták a puskaforgatáshoz. Kitűnő lö­vész volt, mégis ottveszett. El­fogták a fasiszták, megkínoz ták, megölték. A Krupina mel­letti Horné Mladunice i teme­tőben nyugszik három hasonló sorsú bajtársával együtt. Babinec Borbála néninek szi­vében a solia el nem múló bá­nat és mellén az ünnepélyes alkalmakkor viselt piros szala­gos kitüntetés — amelyet az SZNF 25. évfordulója alkalmá­ból kapott — maradt fia után. Margita Kotorová is sokat tud a völgyben történtekről. — Mi Rybníkben, a begyen túl laktunk, de úgy gondoltuk az urammal, hogy ha garázdál­kodnak a németek a faluban, felköltöztünk a hegytetőre, Bor­báláikhoz. Minden másként történt. A szovjet hadsereg decem­ber vége felé szabadította fel községünket. A felderítők Ryb- níkről jártak portyázni a Kri- vínen túlra, sőt a vízen túlra, Psiareba is. Nagy tél volt. A Garamot jégpáncél borította, így a túloldalról is átjártak a németek. A Krivín hegy teteje a „senki földje“ lett. — De én akkor is ide, a völgyben csobogó . forráshoz jártam vízért — mondja Bor­bála néni. Én láttam el a négytagú családot, a két ser­tést, az egy tehenet és a több mint félszáz baronjfit vízzel. A férfiemberre azonnal rálőt­tek a fasiszták. Erre, a mere­deknek vitt az ösvény — mu­tatja. — A forrás amott volt. Én vájtam ki a gödröt, abból mertem a vizet, aztán hajde, neki a két csuporral a partnak, fel a hegyre. Rengeteget dol­goztam. Nem asszony vagy te — mondogatta a férjem —, liá­néin rabszolga. így mondta — emlékezik vissza tárgyilagos egyszerűséggel. Nem siránko­zik, nem jajgat. — Szóval nem volt Könnyű. Az SZNF alatt több környékbeli partizán is megszállt nálunk. A szovjet fel- derítők nyolc — tíztagú cső portja is itt pihengetett néha. A faluból frontra menet itt álltak meg este, és reggel négy óra tájban ide tértek vissza. Akkorra már várta őket a reg­geli, és ha kellett, a tisztára mosott ruha is. Egy borzalmas éjszaka után csak egy tért vissza közülük. Az hozta hí­rül, hogy a többiek itt vesztek ezen a réten. A fasiszták ide szorították őket, ide, ahol ak­namező volt. Hát így tör­tént ... Arra gondolok, hogy a réten sétálók közül kevesen tudják, mennyi drága vér hullott itt. Most csoportokba verődve be­szélgetnek az emberek, cigaret­táznak, söröznek, a fiatalok meg arra ügyelnek, hogy szép ruhájukra rá ne csöppenjen a fagylalt. A mi beszélgetésünk­nek is sok a hallgatója. — Azokban a nehéz napok­ban érkeztek meg hozzánk a faluba Borbáláék — mondja Mária Kotorová. — Míg élek, nem felejtem el azt a napot — mondja Borbála néni. A fasiszták feljöttek a hegyre, az ólakat és az istálló­kat megöntözték petróleummal, és rágyújtották az állatokra. Mindenünk ott veszett. A ma­gunkra kapott ruhákban mene kültünk. Amikor az erdőbő’ visszapillantottunk, már a há zunk is lángba borult. Az üsz kös romok máig is ott vannak a hegytetőn. Egy szál ruhában érkeztünk meg Máriáékhoz. Biz’isten nem tudom, hogyan vészeltük át, hogyan bírtam ki mindezt. Máig sem tudom, hogyan tudtam átélni. Aztán csak ismételgette —■ nem tu­dom, nem tudom ... — Mert akarta, mert nagyon ki akarta bírni — próbálom megadni a választ. — Valóban igaza lehet. Erre én soha nem gondoltam. Pedig nem volt könnyű élni. Elhiheti. A faluban, a hegyen túl építet tem egy házat. Be is rendez tem. Már csak vakolni kell. An na leányom Pardubicében van férjnél. Szorgalmas, gyors, akár a tűz. Amikor hazajön, ég a munka a keze alatt. A fiam a Tlmačei Gépgyárban dolgozik. Unokáim is vannak. Amikor hozzám látogatnak, elvisznek Karcsi fiam sírjához. Autóval egy-kettőre ott vagyunk. Ami kor Karcsiról beszél, kissé megremeg a hangja. Szemíive ge is fényesebben ragyog, csak éppen ő lát rajta homályosab bán. És a torkát is szorongat­ja az emlékek felidézése. — Hány éves Borbála néni? — Hetvenegy. No de azért azt mondom, hogy hamarább fenn leszek a Krivínen mint maga. * Nem fogadtam el a kihívást, s tiéfával póbáltam „magyaráz­kodni“: könnyű Borbála néni­nek, ismeri az ösvényeket. — Az én ösvényeimet már régen benőtte a fű ... Az igaz. De Borbála néni az új utakon is fürgén jár. POVAŽSKÝ NORBERT A tagsági gyűlésen az el­nök olvasta fel Karéi jelinek jellemzését. Amikor a végéire ért, megkérdezte, van-e hoz­zászólás. Három kéz emelke­dett .i magasba. A jelentkezők egymás után szóltak fe), ki­emelték felinek közlegény ér­demeit és hangsúlyozták, hogy mint tagjelölt becsülettel helyt­állt, ezért javasolják a párt­ba való felvételét. A szava­záskor a jelenlevők kezei egy­öntetűen a magasba emelked­tek, a közelében ülő katonák és tisztek gratuláltak e jelen­tős eseményhez. Karéi Jelinek már az ipari szakiskolában aktívan dolgo­zott, kezd eoi én yező - készség é- ről és akaraterejéről már itt tanúbizonyságot tett. Minde­nütt úgy ismerték, mint szor­galmas, megbízható embert. A párt vezetőségében is felfi­gyeltük rá. Amikor megkér­dezték tőle, hogy nem akar-e párttagjelölt lenni, készséggel igent mondott. — Az első pártfeladatot a népi milícia egységében kap­tam — mondja. — Később az­zal bíztak meg, hogy néhány társammal a munkahelyemen szocialista munkabrigádot ala­kítsak. Természetesen tovább ra is aktívan dolgoztam a SZISZ-ben. S most, hogy visz- szagondolok azokra az idők­re, nagyra értékelem az idő sebb elv társak segítségét, amelyet miliden lépésemnél- éreztem; igyekeztek gazdag élettapasztalataikat átadni. A közelmúltban arról értesítet tek, hogy munkaközösségünk megkapta a bronz fokozatot. Nincs könnyű dolga a nép hadseregben sem. Az egyik században a SZISZ elnöki funkcióját tölti be. A katoná­kat elvezénylik, harci feladat­tal bízzák meg, s SZISZ-mun- kát csak szabad időben végez­hetnek. Ennek ellenére szer­t CSTK) — A vítkovicel Kle- ntent Gottwald Vasmű dolgozói már sok éve együttműködnek a többi szocialista ország ha­sonló vállalataival. Az együtt működés a KGST megalakulását követően jelentős mértékben bővült. A vállalatnak a Szovjet unióval a leggyümölcsözőbbek vezetük figyelemre méltó eredményt ért el. Többek kö­zött csempével kirakták a szociális berendezések falát, és minden katona két fát ül­tetett ki. — Századunk jelenleg gya­korlatra készül — mondja. — A SZISZ-nek e téren is meg­van a maga speciális küldeté­se. Mint katonáknak elsőren­dű feladatunk, hogy a harcá­szati és a politikai nevelés te­rén a lehető legjobb eredmé­nyeket érjük el, ahogy mon­dani szokás, minden katona legyen mestere fegyverének. A felszabadulás 30. évfordu. lója tiszteletére vállalt köte­lezettséget már tel jesítették, s most újabbat készítenek elő. Hogy mi minden lesz benne? Többen azt igéi ik, hogy meg­szerzik a „Példás kalona“ jel­vényt és magasabb fokú mi­nősítési osztályt érnek el. A század egy része véradásra készül. Előadásokat tartanak, s találkoznak majd a veterán párttagokkal és az egykori frontharcosokkal is. — A feladatokat, a vállalá­sokat természetesen össze kell hangolni a mindennapi munkánkkal, a kiképzéssel, s csak ezután kaphatnak majd végleges formát — mondja. — A század parancsnokával rendszeresen találkozom és közösen megbeszéljük a teen­dőket. Tudja, hogy neki, mint a SZISZ elnökének és most már mint párttagnak is példaké­pül kell szolgálnia. Ezért rö videsen meg akarja szerezni az elsőfokú minősítési osz­tályt. S amint mondotta, tu­dását latba vetve, mindent el­követ, hogy a tagsági gyűlé­sen kapott pártfeladatot — két katonatársa előkészítését a párttagjelöltl felvételre — a lehető legjobban teljesítse. —nj— a gazdasági kapcsolatai. A Szovjetunió a vállalatnak a tu­dományos-műszaki eg y ii 11 műk ö- dés keretében jelentős mértékű segítséget nyújt. Az eltelt 10 óv folyamán ezen segítségből eredő gazdasági haszon kb. 20 millió korona volt. A 2107-R típusú autórádiót aí újiióprogiam keretében gyártják a bratislavai Tesla nemzeti vállalat dolgozói. Az idén 46 000 ilyen típusú autórádiót dobnak a piacra. (Felvételünkön: Terézia Pií- huvá a kakefdrótnk kapcsolási rendszerét szereli. (Felvétel: J. Teslík — CSTK) Eredményes együttműködés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom