Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-03 / 128. szám, kedd

Esélyek és lehetőségek JÚLIUS ELEJÉN FŐISKOLAI FELVÉTELI VIZSGÁK /i továbbtanulni szándékozó érettségizők ezekben a he­tekben felvételi esélyeiket latolgatják, drukkolnak, hogy bekerülnek-e oda, ahová jelentkeztek. A végzős diákok már /anuárban megismerkedhettek a továbbtanulási lehetősé­gekkel, azaz egy-egy felsőoktatási intézmény felvételi lervszámával, a vizsgák előtt azonban célszerűnek talál juk, ha a pályázókat tájékoztathatjuk a felvétel esélyei­ről és követelményeiről is. Az egyéni és a társadalmi érdék diszharmóniája Szlovákiában ez évben 20 479- en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, felvételt azonban csak 10 600 érettségizett nyer­het. Nem mondunk újat azzal (s ki tudja már hányadszor írjuk le), hogy a jelentkezők és a felvehetők számának aránytalansága az egyéni érde­kek és a társadalmi szükségle­tek diszharmóniájának a jele. Igaz, a múlt tanévhez képest e tekintetben az idén valame­lyest javult a helyzet, hiszen viszonylag többen jelentkeztek műszaki főiskolákra. Ez azon­ban távolról sem jelenti azt, hogy egyes karokon vagy sza­kokon nincs többszörös túlje­lentkezés. Addig, míg a mérleg nem kerül egyensúlyba, vagy­is míg kevesebben pályáznak természettudományi karra és műszaki főiskolára, mint hu­mán irányzatokra — nem lehe­tünk elégedettek. Hiszen az aránytalanság nem csupán az egyéni és a társadalmi érdek közti ellentmondásra utal, ha­nem a pályázók szűklátókörű- ségére is, arra, hogy egyesek nem értékelik kellőképpen a műszaki emberek munkáját, s nem tudatosítják a technika fontosságát. Sőt vannak, akik még abban a tévhitben élnek, hogy a humán irányzatok a műszakiaknál könnyebbek ezért felvételi esélyeik is na­gyobbak. Hogy mennyire téved­nek, azt majd a felvételi vizs­gán látják meg ... Mi újság az egyetemeken? A bratislavai Komensky Egyetemre 5665 diák kérte fel­vételét, de csak 2095 vehető fel. Az orvosi karra 999-en je­lentkeztek, ebből 290 pályázó nyerhet felvételt. Nem kecseg­tetőbb a helyzet az egyetem martini kihelyezett karán sem, amelyre 414-en pályáznak, míg a tervszám 12Ó. Nagy az aránytalanság a jogi karon, ahol a pályázók száma mesz- sze meghaladja a felvételi le­hetőségeket: 966-an kérték fel­vételüket, viszont csak 210 ta­nuló kerülhet be. Nagy a túlje­lentkezés a bölcsészkaron is, ahol az 1134 pályázó közül csupán 245 folytathatja tanul­mányait. A gyógyszerészeti karra 365-en szeretnének bejut­ni, a felvétel azonban csak 190 számára válik lehetővé; a sport és testnevelési karra 393 érettségiző pályázik, de csak 120 vehető fel; a trnavai peda­gógiai fakultásra 611 diák pá­lyázik, ám csak 360 juthat be. Nem kilátástalan a helyzet a természettudományi karon, ahová 783-an jelentkeztek, a tervszám pedig 560. Igaz, egyes szakaszokat itt is megrohamoz­tak (biológia, kémia, földrajz), de akad olyan szak is, amelyen a pályázók száma nem fedi a keretszámot (matematika, fizi­kaj. A koSicei Safárik Egyetem orvosi karára is sokan kérték felvételüket: 653-an és ebből 230 diák nyerhet felvételt; a jogi karra 276-an pályáznak, 150-en juthatnak be; a termé­szettudományi karon a jelent­kezők száma 479, a tervszám pedig 245. Az egyetem preáovi bölcsészkarán még reményte­lenebb a helyzet: a 469 jelent­kező közül 145 vehető fel. A Nitrai Pedagógiai Fakultásra 639-en pályáznak, s a tervszám 350. Csaknem kétszeres a túl­jelentkezés a magyar tagoza­ton, ahová 109-en pályáznak és csak 60-at vesznek fel. Milyenek a kilátások a műszaki főiskolákon? Jobbak, mint az egyeteme­ken. A bratislavai Szlovák Mű­szaki Főiskolára a 3442 jelent­kező közül 2615 kerülhet be. Igaz, egyes karokat itt is meg­rohamoztak, de akad olyan szak is, amelyen a pályázók száma nem fedi a tervszámol:. Míg építészetre 1255-en kérték felvételüket {a tervszám 710), vegyészetre 763-an pályáznak (595 kerülhet be) elektrotech­nikára % 832-en jelentkeztek (640 vehető fel), addig a gé pészetre pályázók száma nem éri el csak az 592 t, pedig 670 en juthatnának be. Nem kedvezőbb a helyzet a kosieei Műszaki Főiskolán sem: 1132-en jelentkeztek, a terv­szám meg 1010. A pályázók il­letve a tervszámok megoszlá­sa a következő: bányaipar 146 — 100; kohóipar: 172 — 150; elektrotechnika: 366 — 260; gé­pészet: 446 — 500. A Ztlinal Közlekedési Főiskolára jelent­kezők száma eléri az 1360-at, s a főiskola két karára csak 965 tanuló kerülhet be. S a többi felsőoktatási intézményben? Többszörös a túljelentkezés á bratislavai Közgazdasági Főis­kolán; az intézmény hat karán (kereskedelem, népgazdaság, irányítás, szakágazati ökonó mia, az iskola Banská Bystri­ca-i és koáicei kihelyezett ka­ra) 2396 fiatal szeretne tanul­ni, a tervszám azonban csak 960. Több mint négyszeres túl­jelentkezés a kereskedelmi ka­ron, de nem sokkal jobb a helyzet a többi korán se. Akárcsak a nitrai Mezőgaz­dasági Főiskolán, melynek há­rom karára összesen 1525 diák pályázik, pedig csak 650 ve­hető fel. A koSicei állatorvosi­ra 262-en szeretnének bejutni, de ezek közül csak száznak lesz szerencséje. A zvoleni Er­dészeti és Fafeldolgozó Főisko­la két karára 471 fiatal ,kérte felvételét, közülük 250 az új tanévtől az iskola növendéke lesz. Igen vonzó a fiatalok számá­ra a bratislavai Zene- és Szín- művészeti Főiskola; ez a/. in tézmény valóságos megrohamo­zásában nyilvánul meg: 202-en jelentkeztek, a tervszám csak 60; színművészetre 104 en pá­lyáznak, a felvehetők száma 15, zeneművészetre pedig 98 an szeretnének bejutni és csupán 45 nyerhet felvételt. A bratis­lavai Képzőművészeti Főisko­lán csaknem tízszeres a túlje­lentkezés: a jelentkezők száma 295, a felvehetőké 30. Ennyit tehát az egyetemi-íö Iskolai felvétel esélyeiről. Űt- ravalóul szerelnénk felhívni a jelöltek figyelmét arra, hogy a felvételi vizsga anyaga a gim­názium tananyagát öleli fel, a felvételin tehát nem követel-, hétnek mást, mint amire a gim­názium felkészít. A vizsga si­kere főleg a diák felkészültsé­gétől, tudásától és rátermettsé­gétől függ. Az értékelésnél azonban figyelembe veszik az érettségi bizonyítvány érdemje­gyeit, a pályázó iskolán kívüli aktivitását, magatartását, a SZISZ szervezetben végzett te­vékenységét és a tanulóról ké­szített komplex értékelést is. A pályázók kiválasztásánál tekin­tettel lesznek a hátrányos hely­zetű, munkás-parasztszármazású fiatalokra is. A bizonytalankodók, a két­kedők megnyugtatása érdeké­ben szeretnénk hangsúlyozni, hogy a felvételi vizsga a pályá­zók tudásán múlik. Ebből egy­értelműen következik, hogy a magyar tannyelvű iskolák nö­vendékei a felvételin — eset­leg nyelvi nehézségeik miatt — nem kerülnek hátrányos helyzetbe. Persze, a tárgyi tu­dás hiánya nem magyarázható nyelvi nehézségekkel. A koráb­bi évek gyakorlata azt mutat­ja, hogy a magyar iskola nem jelent hátrányt, tehát felesle­ges minden ilyen aggodalom, ám a tudást nem árt még egy­szer mérlegre tenni! TÖLGYESSY MA RÍ A A KORSZERŰBB PEDAGÓGIÁÉRT Oktatásügyünk néhány időszerű problémája Ú jságaink hasábjain gyakran olvashatunk pedagógiai kérdésekkel foglalkozó cikke­ket, riportokat. Érthető, hiszen új pedagógiai elvek, tantervek, tankönyvek vannak születő­ben. Mostanában sokat foglalkoznak a fiatal pe­dagógusok beilleszkedésének körülményeivel valamint a pedagógusképzés új lehetőségeivel, problémáival is, sokszor a felsőoktatási intéz mények „nem kielégítő“ munkáját véve célba. Csak néhány észrevétel: Egy pedagógiai fakul­tást végzett tanító egy riportban arról vall, hogy egy évi tanítóskodása során kevésre volt szüksége a pedagógiai főiskolán tanultakból. Sokszor tanácstalan' a módszertani kérdések­ben, hiányolja a metodikai felkészítés kellő mértékét. Szlovákia másik részéről egy isko laigazgató az új, a fiatal tanerők munkájával kapcsolatban nyilatkozta, hogy a fiatal tani toktól elsősorbn új módszerek bevezetését, be­mutatását várják, ,,de a helyzet az, hogy ők szorulnak idősebb kollégáik segítségére“. Sze rinte a pedagógusképzés nem (art lépést a kor­szerű iskola követelményeivel, a továbbképző tanfolyamok nem hozták meg — legalábbis ed dig — a várt eredményt. Az alapiskolák taní­tói közül vidékek szerint többen-kevesebben elvégezték a továbbképző tanfolyamot, de az volt az általános vélemény, hogy nem „tanul­tak semmi újat“. Nem is szólva arról, hogy ki estek a tanításból, mert csak az utazás több napot vett igénybe. S így sorolhatnánk a bíráló és a panaszos példákat, ám úgy véljük, ennyi is elég ahhoz, hogy elgondolkozzunk a tényleges helyzeten. Az oktató-nevelő munka során előfordulhat­nak konfliktusok, amelyek legtöbbször a pe dagógus és a tanulók közötti viszonyban, más részt a nevelők és a szülök közti vitás helyze tekben mutatkoznak meg. Elég gyakori azon­ban a tanári karon belül előforduló szemlé leti vagy módszerbeli kérdések különbözősége is. Sokszor a cselekvési szándékra és maga­tartásmódra negatívan ható benyomások érik a pálya kezdetén álló fiatal pedagógusokat. Az önbizalom, az önálló cselekvés hiánya és a pedagógiai módszerek elégtelensége jelzi lég többször ezt a problémát. A nehézségek fel­számolásának vagy megelőzésének fontos feltétele, hogy minden iskolaigazgató és la pasztáit pedagógus ismerje meg és segítse a fiatal tanítókat — tégy« lehetővé a beillesz­kedésüket. Tény, hogy a pedagógus pozitív, illetve ne gatív tulajdonságainak kialakulását erősen be­folyásolják a szubjektív adottságok, akarati tu lajdonságok is, valamint a tanítási módszerek gyakorlati kialakítása, elsajátítása. Vannak olyan általános pedagógiai készségek és adott­ságok, a korszerű világnézet, a biztos tárgyi tudás, a pedagógiai érzék... stb. —, melyek nélkül igazi pedagógust nehéz elképzelni — akármelyik tantárgy oktatója is legyen. Az ok­tató-nevelő munka maximális hatásfokának elé­réséhez szükséges, hogy a fiatal pedagógus már az „elődök“ sok éves tapasztalataiból leszűrje, összegezze és rendszerezze a maga- számára a tanítás elfogadható« módszereit. A didaktikai, metodikai fogások elsajátításával jó pedagógus válhat a nem .született tehet­ségéből is, mert a pedagógus munkája az ér zéken kívül főként mesterségbeli fogásokon alapul, melyekre csakis a gyakorlat során le hét szert tenni. A CSKP XIV. kongresszusának határozata, va lamint a közelmúltban elfogadott pártdokumen­tumok az oktatásügy kérdéseivel kapcsolatban megállapítják, hogy sokoldalúan kell gondos­kodni a szocializmus új nemzedékének tormá lásáról, a tanítóképzés minőségének javításáról és biztosítani kell az egységes iskolapolitikát, örvendetes, hogy a kitűzött célnak megfelelően a pedagógusok többsége ma már arra törek­szik, hogy ne adatokat „tápláljon“ a tanulók­ba, hanem megtanítsa őket gondolkodni, a fel­merülő problémákat, nehézségeket önállóan és sikerrel megoldani, az ismereteket alkotó mó­don felhasználni. A szocialista építés során a csehszlovákiai oktatásügy fejlődésében elért eredmények vi tathatatlanok. Ennek meggyőző bizonyítékai a/ elmúlt évtizedek mennyiségi mutatói. Hazánk­ban gyakorlatilag nincs olyan iskolatípus, amely az elmúlt évek alatt ne ment volna át rohamos fejlődésen, hiszen az 1973-as év fel­mérései szerint hazánk munkaképes jégárai­nak 55,9 százaléka alapiskolai végzettséget szerzett és évről évre emelkedik azoknak a száma, akik az alapiskola befejezése után négy évnél tovább tanulnak. Megalapozódott isko­láink demokratikus jellege is, s az oktatási rendszer minőségében történt változások töb­bek között a nép műveltségében és kulturális színvonalában beállt változásokon is lemérhe- tők. A főiskolákon a legnagyobb fogyatékossá­gok a hallgatók eszmei-politikai felkészítésé­ben voltak. Ennek oka bizonyára a tudomá­nyos-pedagógiai testületek politikai ős peda­gógiai felkészültségében, valamint a marxista nevelés feladatainak lebecsülésében keresen­dő. E fogyatékosságoknak a megszüntetése, to­vábbá a hallgatókkal szemben támasztott kö­vetelményeknek a növelése fontos lépés a pedagógusképzésben. A fokozott igényesség érvé­nyesítése a pedagógusjelöltek kiválasztásánál, a felvételi vizsgáknál is határozottan érvényre jut, ami a viszonylag magas osztályismétlési arányt is csökkenti majd. A magyar tannyelvű gimnáziumok és középis­kolák végzős növendékei között bevett szokás­nak, „divatnak“ számít a humán irányzatok és a pedagógia iránt tanúsított túlzott érdeklődés. Tu­datosítaniuk kellene a pályázóknak — s ez fő­ként a középiskolai oktatók hatóerején múlik —, hogy míg az irodalom, a nyelvek, a humán tár­gyak esetében a tanulók alapos felkészültségé­nek választékos gondolatformálással és jó szlo­vák nyelvtudással kell párosulnia, addig a ter­mészettudományi és műszaki ágazatoknál — aho­vá aránylag könnyebb bejutni — a logikus gon­dolkodáson, a helyes ítéletalkotáson van a hang­súly. A továbbtanulóknak a lehetőségek és az egyéni képességek, adottságok reális megítélésé­vel'kell meggondolniuk, hová érdemes és hasz­nos pályázni. A sok probléma közül szót érdemel a pedagó­gus továbbképzés is. Szükségessé vált, hogy a pe­dagógusképzés ne csak a főiskolai tanulmányi évekre, tehát bizonyos időre korlátozódjék. A gyakorló pedagógusok posztgraduális képzésen vesznek részt, hogy bővítsék ideológiai, szak­mai és módszertani ismereteiket. Ez érthetően hasznos vállalkozás, hiszen a tanterv által elő­írt korszerű pedagógiai feladatoknak az elszür­küli, szakmailag is „megcsontosodott“ pedagó­gusok nem tehetnek eleget. Éppen ezért kell, hogy a továbbképzés szükségletté váljon minden pedagógus számára. A posztgraduális képzésnél bizonyos minőségi javulás tapasztalható az utóbbi időben. Ezt tanúsítják az ebben az isko­lai évben a Nitrai Pedagógiai Fakultás magyar tanszékén megvalósult konzultációk, amelyeken kiderült, hogy a hallgatók ismerik szaktudomá­nyuk legújabb vívmányait és a módszertani is­mereteiket is bővítették. Nem lehetünk elége­dettek azonban az elméleti ismeretanyag elsajá­tításával. Sokan nem ismerik az ide vonatkozó szakirodalmat (nem tudják megszerezni vagy nem jut el hozzájuk), s így a szakkifejezéseket sem sajátítják el, ami a szakbeli kifejezőkészség és gondolkodás fejlődését gátolja. A modern technikai eszközök fokozott alkal­mazása, az iskolai oktatómunka megváltozása a problémák egész sorát tárja fel, amelyeket a gyakran emlegetett szakmódszertani oktatásnak kell megoldania. Ezért a szakmódszertani okta­tás jelentősége lényegesen megnövekedett, hi­szen az iskolai elméleti ismeretanyag kellő át­adása csakis megfelelő pedagógiai kulturáltság­gal és a legmodernebb módszerek ismeretével, aIkaImazásával lehetséges. I^éhány szempont és probléma csupán, ami ^ az oktatónevelő munkában és a pedagó- gusképzés.ben jelentkezik. A fokozott igé­nyesség a korszerű pedagógiában, a tanulók ki­választásánál és felkészítésénél, a pedagógus- képzés javítása, azt a célt szolgálja, hogy a pe­dagógusok még sikeresebben teljesíthessék igé­nyes feladataikat, korszerűbben eleget tehesse­nek hivatásuknak és társadalmi küldetésüknek ALABÁN FERENC A HALHATATLAN „BUKOTT" SZERZŐ GEORGES BIZET ÉLETMŰVÉRŐL Kevés olyan tragikus sorsú zeneköltő volt, mint Georges Bizet, a múlt század egyik legnagyobb operaszerzője. Ki lencéves korában már a pá­rizsi Conzervatoire növendéke volt és még nem volt 20 esz tendős, amikor Clovis et Clo- tilde című kantátájával el­nyerte a Római díjat. A pá­lya kezdetén biztató fények ragyogtak, de ezek csalóka fények voltak, mert az első sikereket csalódások és buká­sok követték. Gyöngyhalászok című 3 felvonásos operáját 1863-ban mutatták be, de 18 előadás után levették a mű­sorról. Az 1872-ben bemuta­tott Djamileh című szerzemé nye mindössze 10 előadást ért meg, és nem hozta meg a várt — és megérdemelt — sikert az Arlesi lány című dráma kí­sérőzenéje sem. Élete főműve a Carmen volt és azt remélte, hogy ezzel át­töri a közöny falát. 1873-ban kezdett dolgozni az 1200 olda las partitúrán. A Carment 1875. március 3-án mutatták be. Bizet halálos betegen ment el a bemutatóra és az igazga tó irodájában várta a közön ség ítéletét. És ez az ítélet — a közönség, majd a kritika el­utasító hűvössége — a zene költő halálos ítélete volt, a kudarc felmorzsolta amúgy is csak gyengén pislákoló élet­erejét és Georges Bizet 1875. június 3-án meghalt. Vajon mi volt a kudarcok, a sikertelenség oka? Vélet­len? Szerencsétlen tényezők? Nem! Bizet jelentkezésének korában a párizsi Opera szín­padán a nagyopera stílusa hó­dított, a nagypolgárság látvá nyos balettet, pompát, zengő tirádát követelt. Az énekesek­től sem igazi, mély művésze­tet, hanem csillárokat rengető magas „c“-ket, káprázatos ko­loralur trillákat. Bizet pedig a valóságot akarta ábrázolni. A század második felében, Wagner és Muszorgszkij hódí­tásáig Bizet volt az egyetlen francia muzsikus, akinek volt rá bátorsága, hogy elszakad­jon Meyerbeer hatásvadásza tától és ugyanakkor Gounod szentimentaüzmusától is. Em­bereket állított a színpadra akik örömükről és bánatukról, szenvedélyükről és csalódá­sukról énekeltek, a nagypol­gári ízlésnek megfelelő monu­mentális díszletek között név­telen katonák, csempészek, cigánylányok jelentek meg és a szalonok álszemérmes, mes­terkélt finomkodása helyett a valódi életet mutatták be. Száz év telt el Bizet halála óta. A Carmen a világ minden operaszínpadának állandó re­pertoárdarabja, szerzőjéről pe­dig tisztelettel emlékezik meg az operakedvelők hatalmas tá bora. PÉTERFI GYULA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom