Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-01 / 102. szám, csütörtök

MHAUSTA HAZÁNK FELVIRAGOZTATASAERT

iagy hozzáértését, útbaigazítást, a sok utazással hetet ts a fiókéit. Ilyenkor a igít férjének és a háztartásban, nban úgy nevel- apjuk is példát tagúk is elvégzik sokat segítenek anyjuknak.

dúsáról tanúsko- eresen bekapcso- j mozgalomba. A sok apró ötlet, ;azdaságl értéke ki, de az eddig 15 újítási javas- jrona megtakarí- yezte.

szinte, mindenkiébe mondja az rátnőként viszonyainkhoz, de a nem tűri meg, lősségre vonja a tagyra értékelem zö képességét és izdeményezésévél eg tud nyerni, tottjaival, de ön- )en így jelin főnökét Stefá- i csoportvezető, mindenki egyet- ehetősége nyílik ?yütt dolgozzon, k elbeszélgessen doSovával.

ISIZMÁR ESZTER

• ember azt hinné, hogy a karcsú, At mosolygós arcú férfi (ha nem len- ne ősz, aligha gondolnám, hogy már ötven éves) talán nem is tud haragudni. De ez nincs így. Nemrég tanúi voltunk, ahogyan a hatalmas csarnok egyik sarkában az egyik fiatal villanyszerelőt korholta:

— Fiam, hogy lehet az, hogy már néhány perce hiába kereslek! Az ajtódon cédula, hogy a keretfűrészt javítod, de ott sem voltál. Gyorsan nézd meg mi a baj, ne álljunk sokáig! — A rönkvágó szalagfűrész előniunkásának parancsát a fiatal szerelő azonnal teljesítette és né*

A SZOCIALISTA MUNKA HŐSE

hány pillanaton belül kijavította a gépet. Amikor az előmunkás már újból az irányító fülkében ült és az óriási tölgyfák törzseit a fűrész éles foga alá irányította, megkérdeztük Vil iám Nociárt, a részleg technikusát, vajon gyakoriak e az ilyen jelenetek a csarnokban?

„Nem. Duro nyugodt ember és többnyi, re jó kedvű. Csak akkor haragos, ha a munkában valami nem megy. Az igaz, hogy senkivel sem elnéző. Mindenkinek nyíltan megmondja véleményét. Nem tűri meg a hanyag munkát. Különben az a szerelő, akit az előbb korholt, saját fia..." A tapasztalt famunkás, aki 29 évvel ezelőtt Juraj Rell elvtárssal egyült kezdett dolgozni a zvoleni Buöinában elárulta: „Duro Rellben mindig megbízhatunk. Támogatja az új technikát, a racio nalizálást és mindig csak kifogástalan munkát végez. Különösen nagy segítséget nyújtott a talpfa gyártásának növelésében. Külföldön ma is arannyal fizetnek a talp- fáért. Csakhogy valamikor egy fatörzsnek csak 18 százalékából tudtunk talpfát készíteni. A fa többségéből deszka készült. Es ez már kevésbé értékes áru".

A tájékoztatás’mögött nem egy esemény s élesebb konfliktus áll a fűrésztelep többi előmunkásával (összesen 14-en vannak). Egyesek közülük ugyanis azt állították, hogy egy törzsből legfeljebb » 17—18 százalékot használhatnak fel. „Fiúk, én megmutatom, hogy többet is lehet...“ Csak ennyit mondott a kommunista Juraj Rell. És meg is mutatta. Ma már nemcsak az „ő fűrésze“ hanem a többi is 25 százalék talpfát készít egy törzsből. A szakemberek szerint ez már igazán figyelemre méltó eredmény.

Az emberek tisztelik őt. Annak ellenére is, hogy mindenkinek szemébe mondja az igazságot. De senkit sem sért meg. Megfontoltan beszél, gyakran tréfálkozva. Szívesen segít mindenkinek. Azok a fiatal elvtársak, akiknek ő volt az ajánlójuk (most is három fölött vállalt védnökséget) bizonyára hasznos tagjai lesznek a pártnak. Juraj Rell kommunista a munkában, a nevelésben, az autóbuszban, a társadalmi munkában, vagy akár egy pohár sör mellet vagy a labdarúgó mérkőzésen.

Oravec Stefan elvtárs, a pártszervezet elnöke ezt mondja róla: „Rell elvtárs tagja alapszervezetünk bizottságának. Talán ha éjfélkor üléseznénk, akkor is pontosan jelenne meg. Pedig Pliesovce, ahol lakik 20 kilométerre van Zvolentől. A taggyűléseken mint ajánló mindig együtt ül védenceivel. Becsüljük szerénységét, aktivitását és azt, hogy mindig mindenkinek jó példát mutat. Igényes másokkal, de elsősorban önmagával szemben".

Miért ilyen? — kérdeztük tőle. Csak egy pillanatig gondolkozott. „Elsősorban azért, hogy már sohasem térjenek visz- sza azok a viszonyok, amelyekben felnőttem. Apámnak sokszor nem volt munkája és jól emlékszem anyám gyakran mondta (hastan voltunk testvérek) amikor mindenkinek szelt egy vékony karéj kenyeret: Gyerekek, többet nem adhatok. El kell tennünk a maradékot, ki tudja lesz-e miért holnap frisset venni..."

Hitvallása? — Legyen mindig szerény, az emberekkel szemben előzékeny, a mun. kában és a magánéletben mutasson jó példát. Szavai és tettei soha nincsenek ellentétben.

BÁTORI JÁNOS

;útépítő Vál- ; e címért, s } el a bronz- anelemkészí- s az elmúlt kollektívája munkájával z nagy siker vállalat első igádja, s az iái viszonyebben az elA brigád életében ez valóban történelmi pillanat volt, s együtt ünnepelték meg a családtagokkal. A családtagoknak nem kellett kölcsönösen bemutatkozniuk, hiszen nem ez volt az első közös találkozásuk, többször vettek már részt hazai és külföldi kirándulásokon, kulturális rendezvényeken, a szabad idő hasznos eltöltésében. Megtehetik, mert itt minden családban, minden háztartásban rend van, a szocialista módon élni, szocialista módon dolgozni jelszó náluk maradéktalanul érvényesül.

EEl, MM MINI A PORCELÁN

nes szocialista munkabrigád életéből

i szocialista műnk a brigádok I. és U. fokozatának büszke tuígy van ez a munkában is. Ha valakit helyettesíteni kell, hárman is jelenlkez nek, s ha valamilyen segítségre van szüksége a Jánosnak, vagy a Ferinek, csaknem az egész brigád máris készen áll. Sokszor sorsolással kell eldönteni, hogy a sok jelentkező közül végül is ki menjen, mert esetleg csak egy kerítés befejezéséről, egy kis javításról van szó, ahová 2—3 ember is elégséges. És soha senki nem vár jutalmat ezért a segítségért. Szlovákok és magyarok, mindannyian tudnak szlovákul is, magyarul is, ha úgy tetszik, magyarul beszélnek egész munkaidő alatt, máskor pedig szlovákul, hogy egyik nyelvet sem felejtsék el. Gyermekeiket, családjukat Is így nevelik. Az ilyen közösség bizony nagy feladatokat is képes megoldani. LáSsuk hát, milyen nagy feladatok várnak a seneci betonelemkészítők ezüstjelvényes szocialista munkabrigádjára.

Az. egyik ilyen nagy feladat lesz a Bratislava térségében felépítendő új dunai vasúti híd tartószerkezetének elkészítése. További Jelentős akció annak a 11 hídnak a megépítése, amely a Zvolen —Haniska közötti vonal megkettőzésével kapcsolatos. Mint ismeretes, a munkák ezen a szakaszon már javában folynak, s a rossz terepviszonyok miatt nagyon sok betonelemre lesz szükség. Ezeket is a seneci ezüstbrigádosok készítik, s munkájuk igényességére jellemző, hogy az egyes elemek súlya a 130 tonnát is eléri. Ha elkészül ez a nagy mű, itt lesz Szlovákia déli fő vasútvonala.

Tíz év alatt kiváló termékek hagyták el a seneci betonelemgyárat. A felhasználók nem győzték dicsérni a brigád munkáját. „Mintha porcelánból lennének ezek az elemek“ — mondogatták. Vajon mi a titka ennek a kiváló minőségnek? Bizonyára a jó alapanyagok is hozzájárulnak, de mindez nem sokat érne a gyártók becsületes, pontos munkája nélkül. S amit tesznek, nem a kitüntetésekért, az elismerésekért teszik Itt nőttek ők Tel a seneci vidéken, ismerik annak munkásmozgalmi múltját, a kivándorlások, sztrájkok szomorú, korszakát, szüleik, rokonaik keserves életét. Ök ina azonosultak a szocializmussal, azzal az életformával, amelyért nemzedékek küzdöttek, amelyre oly nehezen vártak. Éppen ezért akarják becsületes munkával gyarapítani, arősíteni szocialista hazánkat. JOZEF )ANfK

SZÍVBŐL SZÍVHEZ

„Oj dalok, új ember, új alkotó, (Szívből szívhez száll az új riadó.) Ha munkát, ha békét és embert szeretsz, (Dalolva építsd az új életet."

Fél évszázada e-zzef a négysoros „jeligével“ kezdi minden fellépését a Komáromi Egyetértés Munkásda lárda. Hogy a hetvennyolc éves Broczky Pista bácsi, a dalárda egyik alapító- és választmányi tagja hányszor énekelte a sok-sok esztendő alatt, nem tudja megmondani.

Mielőtt leültünk volna beszélgetni, hogy a szavak csodálatos fülkéiben vissza utazzunk a múltba, hogy körüljárjunk egy ólelet, föllapoztam a dalárda háború előtti krónikáját. A vaskos füzetben tintával írott oldalak, dátumok, újságkivágásuk, fényképek és egy tabló, ugyancsak beragasztva. Rengeteg arc. Köztük a Pista bácsié, mosolyba induló vonásokkal, tiszta, fénylő tekintettel. Pedig amikor a fénykép készült, 1931-ben, már 34 éves volt Broczky István, egy életre elég szeles, vihiros történelemmel a háta mögött.

— Lakatosnak tanultam ki, és 1920. január 20-án léptem he a hajógyárba, ahol egy hónap híján negyven évig dolgoztam. Voltak persze kisebb-nagyobb szünetek: katonaság, sztrájkok, munkanélküliség, háború. Még előbb, 1919-ben vöröskatona voltam a Tanácsköztársaságban.

— Hogyan került kapcsolatba Pista bácsi a munkásdalárdával? Hogyan indultak?

— Ácsok, asztalosok, kőművesek, ilyen munkásféle emberek beszélgettünk arról, hogy jó lenne valamilyen együttest megalakítani. 1921-ben szülét eitt meg az alapszabályzat, és megkaptuk a bel ügy miniszter engedélyét is. Enélküi ugyanis nem működhetett egyetlen csoport sem. Elkezdtük mi az éneklést, de aztán többször szétmentünk. Néni volt ki Tizei ni a karnagyot. Nem volt pártfogónk. Később jelentkezett egy festőlegény, Krausz Mór. ö volt a karnagyunk egész 1943-ig. Akkor elvitték, koncentrációs táborba. Sokan meghaltak már közülünk, fiatalon is, ki így, ki úgy.

Fölcsillan a .hetvennyolc éves szem, és kedves dallamot ír az emlékező szöveg alá, amikor arról beszél Pista bácsi, mit is jelentett számára a dalárda.

— Nekem nem volt lehetőségem arra, hogy más kultúregyesii lelnek a tagja legyek. Mert munkás voltam. A dalárdában barátokra leltem. Mi úgy voltunk, mint a testvérek. Harminckettőben Losoncra készültünk, hangversenyre. A hatvankét tagú együttesnek a fele munkanélküli volt. Leadtunk egy-egy koronát, hogy legyen nekik is, ne érezzék magukat szegényebbnek.

Mindenki a dalárdáért. Ez volt a jelszavuk. És nemcsak munkanélküli társaikat segítették, koronával, kis csomagokkal, hanem gyakran a saját zsebükből fizették ki az új kottákat, partitúrákat Olykor, „daléra“ után betértek néhányan a híres Gólya-csárdába, hogy egy két sörrel, közös dalolással űzzék messzire a tengernyi gondot, fájdalmat.

— De tízünknek összesen csak öt koronája volt.

Viszont a vendéglős any- nylra szerette őket, hogy mindegyiknek volt külön korsója, rajta az illető gúnynevével.

— Engem Fogasnak hívtak. Hogy miért? Mert hiányos volt a fogsorom. A háborúban egy légnyomás elől földhöz vágtam magam, és kidőlt hét fogam.

Ezek Pista bácsi szép emlékei a régi időkből. Szinte valamennyi a dalárdához kötődik. Másra nem szíve sen emlékezik.

— Megöregedtem, a hangom is megkopott. Nem tollat fosztottunk mi a hajó gyárban. A szabad ég alatt dolgoztunk, nem kaptunk kabátot, kesztyűt, bakan csőt. Ha megáztunk, a kovácsokhoz mentünk, hogy a tűznél megszáríthassuk ki csit a hátunkat. De hamar ránkszólt a művezető!

„Szeget vertünk a falba, és azon lógott kopott kábítunk.“

És ma?

— A különbség egy a százhoz. Akkor ez volt a daru — mutat a vállára Pista bácsi. — meg a kél kezem. Ma még egy kisebb darab vasat se kell kalapáccsal püfölni.

Broczky István és néhány egykorú barátja, akivel részt vett a tornőci nagy tüntetésen, akivel túlélte a legendás harcokat, a második világháborút, ma sem tud megválni az Egyetértés Munkásda hirdetői

— Szerelem az éneket, a dalt, az öreg haverokat. És a fiatalokat is, okik hozzánk nőnek.

Betegségéről, nyugdíjas éveiről, kertecskéjéről beszél. Az „öreg haverokról“, akikkel be-betér egy kávé- ra. Felejthetetlen élmények, események kötötték össze és tették hasonlóvá munkássorsukat. Közösen utaznak a közös múltba, egy kávé mellett. És eszükbe jutnak, mint Pista bácsinak most is, azok a jótékonysági hangversenyek, amelyeket a népkonyha megsegítésére rendeztek. Szívesen adták az összegyűlt pár koronát, pedig nekik se volt pénzük. Eszükbe jutnak azok a május elsejék, amikor nem énekelhettek. Eszükbe jut a Gólya-csárda és A vén Duna partján című dal, amelyet még ma is a legjobban szeretnek.

Hetente egyszer van próba. Mostanában ritkábban szerepelnek, ritkábban lépnek fel más járásokban. Nem rajtuk múlik. Ök, az öregek, mennének ...

Pista bácsi is.

Hetvennyolc év. Ennyi idős a test, a szív, a tüdő, a hangszál is. De mennyi idős az ember, a gyermekkorától daloló ember? Az életet dalolva építő ember?

BODNÁR GYULA