Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-31 / 126. szám, szombat
JÓ MINŐSÉGŰ MUNKÁVAL ÉS MŰSZAKI FEJLESZTÉSSEL látogatás a poprádi vagongyárban Hazánk hegyóriásának lábánál, a Magas-Tátra alatt egy igen jelentős ipari üzemünk működik, a poprádi Vagongyár. Jelenleg ebben a gyárban készül a Csehszlovákiában gyártott tehervagonok 40 százaléka, kétnaponként kerül ki innen egy-egy harminc vagonos szerelvény. Ez a nagyarányú termelés annak köszönhető, hogy a gyár már a jelenlegi ötéves tervidőszakban kihasználhatta a KGST keretében kibontakozó nemzetközi munkamegosztás előnyeit. A vagongyártás ilyen méretű összpontosítása lehetőségei ad a gyár dolgozóinak arra, hogy bizonyítsák műszaki, szervezési és politikai felkészültségüket. Az igényes termelési feladatok sikeres teljesítése érdekében nagy gondot fordítanak a műszaki fejlesztésre, a termékek tökéletesítésére, s olyan intézkedéseket valósítanak meg, amelyek gazdaságosabbá teszik a termelést. A gyárban sikerült olyan munkaközösséget összekovácsolni, melynek tagjai, a munkások, mesterek, technikusok és mérnökök közös erővel, egy emberként igyekeznek vállalni a haladás feltételeinek megteremtését. A munkaközösség több mint 94 százaléka szocialista munkaversenyben áll, öt évvel ezelőtt alig 50 százalékuk vett részt a versenyben. A jelenleg működő 120 szocialista munkabrigád tagságát a gyári kollektíva 70 százaléka képezi. Tavaly három komplex racionalizációs brigád működött a gyárban, munkájuk közel 1,5 millió koronás hasznot eredményezett a gyárnak. A százezresek mozgalmába huszonketten kapcsolódtak be, akik 3,5 millió koronával javították a gyár gazdasági mérlegét. Hasznos munkát végeznek az újítók is. Az idei év első három hónapjában a gyár 4,5 millió koronás megtakarítást ért el, ennek negyedrészét az újítóknak köszönheti, ötven újító 66 javaslatot terjesztett elő. A gyár dolgozói különösen nagy figyelmet szentelnek a termelés minőségi színvonalának. Rastislav Chupek, az egyik ellenőrző részleg vezetője egy évvel ezelőtt azt javasolta, hogy vezessék be az ún. önellenőr- aést. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók saját maguk ellenőrzik az általuk gyártott termékek minőségét. Erről a módszerről, amely a Szovjetunióban „szara- tovi mozgalom“ név alatt ismert, egy, a Pravdában közölt cikkből szerzett tudomást. Akadtak olyan tamáskodók, akik azt hangoztatták, hogy egy ilyen mozgalom a tehervagonok minőségén mit sem változtat, csupán arra jó, hogy megkönnyítse az ellenőrök munkáját. A javaslat azonban megértőkre, követőkre is talált. Csatlakozott a javaslathoz Andrej Danielis, a műszaki ellenőrző osztály vezetője, Ján Mašlon- ka, Róbert Oracký, František Olejár és Jozef Kornaj. Természetesen csak azok kaptak meghatalmazást az önellenőrzésre, akik ezt a bizalmat jó munkájukkal kiérdemelték. Sokan meg is kérdezték a mestereket, hogy milyen alapon részesült például Ján Riechel, Ondrej Pitoňák, Ján Kiffer és Martin Forberger ebben a megkülönböztetésben. A válasz az volt, hogy a megtisztelő bizalmat csak az érdemli meg, aki selejtmentesen termel. Ezt követően a műhelyben igen hasznos verseny kezdődött, csakhamar további 25 munkás kapcsolódott be a „szaratovi mozgalomba“. Azóta a gyár feltételeinek megfelelően új verseny kezdődött a „Kezeskedem a munkámért“ jelszó jegyében. A dolgozókról való gondoskodás a gyár legfontosabb feladatai között szerepel. A közeli Vyšné Ružbachy fürdőben a gyárnak saját üdülőközpontja van, ahová évente kétezren is ellátogatnak. Egy évben kétszáznegyvenen részesülnek külföldi szakszervezeti üdülésben. A dolgozók gyermekei közül százötvenet helyeznek el nyári pionírtáborokban. A gyár dolgo zói 40 új lakást kapnak évente. Saját napközi otthona is van a gyárnak, ahol százhuszonhat gyermekről gondoskodnak. Egészségügyi központ is mfikö- dik a gyárban. Évente átlagosan százliarmincöten részesülnek gvógyfürdős kezelésben. Jelenleg három büfé gondoskodik a dolgozók meleg étellel való ellátásáról, de már épül egy modern üzemi étkezde is. Az üzemi klub helyisiégeiben színvonalas kultúráiét folyik, ahol gyakran fellép a ,,Vagonár“ ének- és táncegyüttes. A termelési feladatokkal kapcsolatban Tužinský elvtárs, a gyár igazgatója azt is elmondta, hogy a párt irányelveinek megfelelően gondot fordítanak a műszaki fejlesztésre. Nem is olyan régen naponta még csak 3—8 vagont gyártottak. A műszaki fejlesztéssel 40 százalékkal csökkentették a termelés munkaigényességét, s ma már naponta 12—15 vasúti kocsi kerül ki a gyárból. A vasúti teher kocsik súlyát 26 tonnáról 24,9 tonnára sikerült csökkenteni, ami 3800 vagon gyártása esetében évi 4800 tonna fém megtakarítását jelenti. Azáltal, hogy könnyebbek lettek a vagonok, a mozdonyok hajtóanyagszükséglete is csökken, ami a számítások szerint csaknem 1,7 millió korona értékű további megtakarításhoz vezet. A gyár kapacitása jelenleg egy újabb beruházással bővül. Egy hatalmas műhelycsarnokot építenek, ahol már a berendezések szerelését végzik, s előreláthatólag 1975 második felében üzembe is helyezik az új csarnokot. Előkészületek folynak' továbbá egy könnyebb súlyú, Y—25- ös típusú alváz gyártására. Ezt az Európa-szerte egységes vagonalvázat szintén a KGST-tag- államok számára gyártják a jövőben. Ezzel a könnyebb alvázzal ellátott vagonok 100—120 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek. KULIK GELLÉRT OSTRAVA ‘75 Az e<mber árkörnyezetével foglalkozó hagyományos és közkedvelt ostravai kiállítást az idén „A szocialista életkörnye>- zetért“ és „A szocialista életmódért“ jelszavak jegyében június 14-től 29-ig tartják. A kiállítás fő célja elsősorban az, hogy a különböző témakörben bemutatásra kerülő expozíciókkal, írásos és fényképes anyagokkal érdekesen és vonzóan szemléltessék az érdeklődőknek azokat a sikereket, amelyeket az ember életkörnyezetének szépítése és javítása terén értünk el. Az idei rendezvényt pedig ünnepélyesebbé teszik azok az expozíciók, amelyek hazánk felszabadulásának és a szocializmus építésének néhány jellemző eseményét és eredményét szemléltetik. A kiállítás rendezői remélik, hogy a „Cerná louka“ kiállítási területen megrendezett akción ebben az évben is a legjobbat tudják nyújtani. A rendezésbe Először kapcsolódik be a CSSZK és a SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériuma, a két szövetségi köztársaság Fejlesztésügyi és Műszaki Minisztériuma, az SZSZK és a CSSZK Művelődésügyi Minisztériuma és további szervek egész sora. Az oj'szágos kiállítás rendezője — az ostravai Városi Nemzeti Bizottság — mindent megtesz annak érdekében, hogy a minden embert közvetlenül érintő kiállításra látogatók sok érdekes ós hasznos dolgot láthassanak. Olyanokat, amelyeket saját életkörnyezetük szépítésében is hasznosíthatnak. A rendezők például a családi házak, a bútorok s más lakberendezési tárgyak, kozmetikai szerek s a természetnek, mint a szépség és egészség forrásának bemutatásán kívül többek között olvan témakörű rendezvényeket is szerveznek, amelyek a szabad idő egészséges és hasznos kihasználását szemléltetik. —pg— A P RÓ HIRDETÉS A L L Á S ■ A Bratislavai Kerületi Népegészségügyi Intézet mosodája, Mlckiewloz utca 13 (postai irányítószám 884 21) azonnali belépéssel felvesz: — női munkaerőket a mángorlókhoz, TT-5 + prémium, — női munkaerőket a vasalógépekhez és vasalóprésekhez TT- 4 +prémium, — női munkaerőket a szennyes fehérnemű gyűjtőhelyére TT-4 + prémium, — női munkaerőket a tiszta fe hérnemű kiadóhelyére TT-4 + prémium, — vizsgázott fűtőt középnyomású földgáz-kazánhoz TT-5 +prémium. Valamennyien két műszakban fognak dolgozni. Az első műszak ö órától 14 óráig, a második műszak pedig 14 órától 22 óráig tart. Az egyes műszakokban dolgozók hetente váltakoznak. A munka gépesített, és a munkahely 2égkon dicionáló berendezéssel Is fel van szerelve. Ebédet biztosítunk. Néhány dolgozó számára még van szabad hely a munkásszállóban. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen. A személyes jelentkezés útiköltségeit me-m térítjük meg. ÜF-78 ■ A Prefa n. v. Bratislava — Zla té piesky üzeme felvesz: — betonozókat, — kél hegesztőt, — két faliszekrény-bekötőt — nőket, — egy portást nappali szolgálatra, — egy béreloszámolónőt, — egy anyagkönyvelőnőt, Belépéseknél a R kategóriában toborzási díjat fizetünk. Szállást nőtleneknek és hajadonok számára az üzem munkásszállójában biztosítunk. Toborzásl terület: Bratislava. ÚF 83 ■ A Stavotndustria n. v. bratislavai üzeme, Benedikti utca 5 felvesz: — öt baggerkezelőt, — nyolc kocsikísérőt teherautók ra, — ácsokat, — női munkaerőket épületek tisz tításához, — kitanult szakácsot. Az érdeklődők a fenti címen, az üzem személyzeti osztályán je lentkezhetnek. Toborzási terület: Bratislava. 0K-84 ■ A bratislavai Figaro n. v., Februári Győzelem u. 3b azonnali be lépéssel felvesz: — villanyszerelőket, — lakatosokat, — esztergályost, — hegesztőket, — segédmunkásnőket, — raktári munkásokat, — takarítónőket. 'A hajadonoknak szállást biztosítunk a vállalat munkásszállójában. Az érdeklődők a vállalat személyzeti osztályán jelentkezhetnek. Toborzási terület: Bratislava. ÜF-85 ■ Előnyös kereseti lehetőséget biztosítunk olyan családnak, melynek két tagja az állattenyésztésben helyezkedne el. Belépésnél háromszobás kertes ház azonnal rendelkezésre áll. Az érdeklődök jelentkezzenek személyesen vagy telefonon a Krá- fovlőové Kraöany-i Egységes Föld- jnűvesszövetkezetnél, Illetve telefonon (Dunajská Streda 74-21). ÜF-86 ■ A Prágai Távolsági Gázvezeték n. v. (ablünov nad Turnou-I II. kompresszorállomása . felvesz: — közlekedési és beszerzési osztályvezetőt; teljes középiskolai végzettséggel, hatéves gyakorlattal; T 9—10 + prémium. — művezetőt magasfeszültségű villanyvezetékhez; teljes középiskolai végzettség gél, hatéves gyakorlattal; T 9—10 + prémium, — beszerzőt; teljes középiskolai végzettséggel, gyakorlattal; T 9+prémium, — gépészeket (lakatosokat) a turbinákhoz (három műszakban dolgoznak); R 6—8 +prémium, — lakatosakat nappali és éjszakai műszakra; R 6—8 +prémium, — villanyszerelőt magas- és alacsonyfeszültségű vezetékhez; nappali és éjszakai műszakra; R 6—7+prémium. Az érdeklődök a jablonovl kompresszorállomáson Írásban vagy személyesen jelentkezhetnek. ÚF-88 ■ Azonnal eladó Dunaszerdahely mellett Dolný Báron ház, 4(J ár szőlő és gyümölcsös. Azonnal átvehető. Harsány! Ottília, Nová Dedinka 63, oikr. Bratislava-vidiek. Ű-594 ■ Eladó fehér Wartburg 353 — kitűnő állapotban. Gyártási év 1970. Furcsák Frantisek, Topofní- ky 44, okr. Dunajská Streda. Ü-590 ■ Eladó Ford Cortina 1300 — 1970 — 43 000 kilométerrel. Telefon — Bratislava: 477-53. 0-599 ■ Eladó háromszobás komfortos kertes ház. Sala (Vágsellye), ul. Sovietskej armády 494. 0-600 ■ Eladó ház Podunajské Blskupl- cén. Érdeklődni Požiarnická 1. szám alatt lehet. Telefon — Bratislava: 294-748. Ü 609 ■ Eladó jó állapotban levő tv- készülók nagy képernyővel (700), „Menuet“ tranzisztoros rádió (450), és japán magnetofon (800). Telefon — Bratislava: 663-21. Ú-610 ■ Eladó Csallóközben 10 ár kert, mint építőtelek. Telefon — Bratislava: 289-131. 0-612 ■ Eladó négykerekű kistraktor T4K—'10 rotavátorral, eke, kétkerekű káré. Jelige: Sürgős.- 0-613 ■ Eladok olcsón jó magyar könyveket. Kívánatra jegyzéket küldök. Farkas István, Jur pri Bratislave, Malokarpatská 11. Ú 61ö ■ Idősebb asszony ápolására becsületes nőt keresünk. Cím a hirdetőirodában. " Ú-608 H Farkas Györgynek és feleségének, Farkas Klárának, szívből szeretett, legdrágább szülőknek 30 éves házassági évfordulójuk alkalmából szívből minden elképzelhető jót kiván szerető fi'úk Béla és felesége Éva. 0-578 ■ Id. Fajfer Józsefnek, Sárrét, 63. születésnapja alkalmából sok erőt, egészséget és hosszan tartó családi boldogságot kívánnak fia, lányai, vejei, menye ós hat unokája. 0 588 ■ Kenyeres Valériának, Diúszeg, 95. születésnapja alkalmából szívből gratulálnak dédunokái Katica, Csaba és Róbi. 0 615 MEGEMLÉKEZÉS ■ Szívettépő fájdalommal einlé. kezünk egyetlen fiúnkra, Kovács Nándorra, aki egy évvel ezelőtt tragikusan elhunyt, Akik ismerték és szerették, emlékezzenek reá szeretettel és kegyelettel ezen a nagyon szomorú évfordulón. A gyászoló család. 0-593 KÖSZÖNETNYlLVÄNiJÄS ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a 43 éves korában elhunyt drága jó édesanyát, feleséget, Szabó Jánosné Tiszócky Erzsébetet 1975. május 18-án elkísérték utolsó útjára a blo2ovi temetőbe s virágadományaikkal, részvétükkel Igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló férj és családja 0-567 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét minden rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik 1975. április 29-én elkísérték utolsó útjára drága halottunkat a szerető férjet, édesapát és testvért, Gyönyör Lajost a déméndi (demandicei) temetőbe, és részvétükkel, koszorú- és virágadományaikkal enyhítették a nehéz órákban mérhetetlen fájdalmunkat. Gyászoló felesége és leánya 0 607 TÖRPEVÍZMÜVEK ÉS SZIVATTYÚK A műszakilag egyszerű és olcsó törpevízművek és szivattyúk jó szolgálatot tesznek mindazoknak, akik családi házat, víkendhá- zat építenek, vagy olyan helyen laknak, ahol még nincs közüzemi vízszolgáltatás. A törpevízművek és szivattyúk megköny* nyítik a munkát, kényelmet biztosítanak, növelik a személyi higiéniát és kulturáltabbá teszik az ember életkörnyezetét. Nagy előnyük, hocjy karbantartásuk egyszerű és könnyen kezelhetők. Jöjjön és válasszon magának törpevízművet vagy szivattyút a DO- MÁCE POTREBY Vasáruboltjaiban! OF 81 A Stavoindustria, n.»., Banská Bystrica-i üzeme, a Május elseje téren, azonnali belépéssel felvesz: A hajtási jogosítvánnyal rendelkező kezelőket Poclain típusú géphez autóbaggerhez Bjelorusz típusú géphez talajegyengetögéphez rakodógéphez A II- és III. osztályú hajtási jogosítvánnyal rendelkező gyakorlott teherautó-vezetőket Ezenkívül: A építkezési technikusokat A kőműveseket A ácsokat A betonozókat A építkezési karbantartókat A közlekedési diszpécsereket A gépesítőket Kedvező fizetési feltételek. Dolgozóink közül többen a Szovjetunióba mennek és a transzkontinentális gázvezeték kompresszorállomásának építésén fognak dolgozni. A belépést az is megkönnyíti, hogy vállalatunk az SZSZK kormányának 1974. nov. 20-án kelt 345. sz. határozata értelmében a munkaerő-gazdálkodás terén a kiemelt vállalatok közé tartozik. Munkaviszonyba jelentkezni az üzem személyzeti osztályán lehet. Bővebb tájékoztatás ugyanott kapható. Toborzási terület: a nyugat-szlovákiai és közép-szlovákiai kerület. OF 90 •\a ..v- v-( VEGYES adásvétel