Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-27 / 122. szám, kedd
Édesanyám rózsafája SZUBJEKTÍV JEGYZETEK ÁG TI BOR NÉPDALGYÜJTEMÉNYÉRÖL ÚJ FIL MEK „Mi tehát a népdal mai sorsa? — kérdezi Tőzsér Árpád előszó helyett a „Vissza — önmagunkhoz“ című tanulmányában, az Ág Tibor gyűjtésében és összeállításában nemrég megjelent Madách-kiadvány, az „Édesanyám rózsafája“ bevezetőjében. Majd így válaszol a kérdésre: ,.A visszaút a leghivatottabb értőhöz“, a néphez. Népdalgyűjteményeinket — miután könyvespolcainkon már Homérosz, Dante és Goethe mellé kerültek — a fejekben is a klasszi- kusok mellé kell juttatni. Ezt a célt szolgálja ez a könyv is“. A Tőzsér és Ág Tibor áhította cél beteljesülését lássuk-e az utóbbi esztendők határozottan észlelhető folklór-divatjában, a „Repülij páva“, „Tavaszi szél vizet áraszt“ — mozgalmaktól a Sebő-Halmos együttes népszerűségén át a Kallós-kiadások hallatlan példányszámokban kifejezésre jutó sikeréig? Arról van-e szó, amiről 1905-ben volt, amikor Bartók Béla és Kodály Zoltán útnak indultak s épp a mi tájainkra, hogy felkutassák a már akkor is rohamosan pusztuló magyar népdailkln- cset? Erről van-e szó, vagy csupán az ötvenes évek gyakorlatához hasonló csasztuska-korszakról, vagy ami még ettől’ is rosszabb, divat-sznobizmusról? „E jó érzés közepébe azonban belerág fa magát a féreg. Ami többnyire csak tálalás közben derül ki. A rádió, de főként a tévé népdal- és nótamű* soraira gondolqk. Többnyire ott reszketnek fölöttük a hajdani yyöngyösbokréta viaszbóbitái. A hamis csillogású pitykék, a kirakati cafrangok, a vasárna-, pi népiesség nefelejcskék érzel- messég. Mindez cigányzenével körülöntve“ — írja egy Tőzsér- hez sokban hasonló gondolkodású költő, Csoóri Sándor „Utazás félálomban“ című legújabb kötetében, s így folytatja: „Mi más ez, ha nem a bartóki, a kodályi életmű szétrug- dosása? Ilyen alapon hordjuk nkár szét a Mátyás-templom köveit is, hogy kocsmákat, táncpalotákat, vidám borozópincéket építhessünk belőlük. Mert az emberiség szórakozni akar“. Ág Tibor gyűjteménye nem a gyöngyösboki'étás igényeket óhajtja kielégíteni, ezt mindjárt az elején le kell szögeznünk s a legelső pozitívumként állapítjuk meg. Húsz éve is lehet immár, hogy először találkoztam Ág Tibor egy cikkével az akkori „Fáklya“ egyik számában. A cikk címe ez volt: „Falvain- kon él a magyar népdal, csak }el kell kutatni“. — 1951 decemberében indultunk Takács Andrással az első gyűjtő útra, Nyitragerencsérre, Kolonba majd Martosra. Az első találkozás az élő népdallal egy egész életre szóló élményt jelentett... Azóta már több ezer népdalt jegyeztem fel, több száz faluban, de még ma H, ha egy-egy jó nótafára találunk — ugyanolyan izgalom fog el, mint húsz évvel ezelőtt — vallja Ág Tibor a kötet utószavában. S hogy az elmúlt két évtizedet valóban komoly munkával töltötte, ahogy egykori cikkének címében meghirdette, azt e mostani kiadvány bizonyítja. Kecsőben, 1960-ban énekelte Rezes fózsefné, Hegedűs Lajos- né, és Rezes László, a kötet címéül választott, különben közismert népdalunkat. Az ő variánsuk első strófája így hangzik: „Édesanyám rózsafája — Én voltam a legszebb ága, Én hajtottam legmesszebbre — Prága város közepibe". Van valami szimbolikus abban, hogy egy mai, Csehszlovákiában kiadott palóc népdalgyűjtemény címadó versének első strófájában egy ilyen sorral találkozunk: „Prága város közepibe“. Mi köze van Prágának egy többszáz éves magyar népdalhoz? Ögy gondolom, sok. Százoldalas monográfiáknál többet markol ez a népdalba bekerült városnév a csehszlovákiai magyarságról. S nemcsak úgy „áltailában“ a csehszlovákiai magyarságról, hanem, bármilyen sematikusan hangozzék is, a „népről". A Rezes József - nék, világáról, akik szerves anyagként dolgozták bele a többszázéves népdalba saját egyedi világukat, a maguk élményét, a maguk problémáit. Megintcsak túlfeszítenénk adott lehetőségeinket, ha bővebben értekeznénk erről a problémáról s lehet, hogy nincs is igazunk, lehet, hogy csak szubjektív beleérzés az egész. Mindenesetre a gyűjteményben nemcsak ez egy helyen értük utói a „couleur local“-t s a mát. Hallgassuk csak: „nem füstöl má a cukorgyár kéménye, Páros galamb szólott a t,etejére" olvassuk egy 1958-ban Jesztén feljegyzett dalban. S 1972-ben a „Tavaszi szél vizet áraszt“ járási döntőjén ezt énekelte a lajti asszonyok éneklő csoportja: „Híres tajti menyecske, szégyellheted magad, Franciába küldted ki az uradat, Franciába küldted ki az uradat, Határrőrrel biciklin hurcoltattad magadat". De lépten-nyomon találkozunk a gyűjteményben ilyen sorokkal: „Három bordám fő-s rött, a kórházban nyögök" — „faj de szépen csörög a gőz- kocsi kereke“ — „Fecskemadár szállott a vasútra“ vagy „Kassa felöl jön egy vonat sebesen, Benne van a feleségem, gyerekem“. Különösen felfigyeltető, amint a példákból is látható, a vasút, a vonat {a gőzkocsi, de leginkább a gőzös J gyakori szerepe e dalokban, ami szociográ-» fiáknál pontosabban jelzi, hogy a palóc (különösen a gömöri népek) „vándormadár“, ország-világjáró nép, másrészt, hogy Gömörben már régi ismerős a vasút. (A Gömör—Kishont vármegye“ kézikönyv adatai szerint a három legrégibb vasútat az 1871—75-ös esztendőkben építették.) Egyik legszebb példája az elmondottaknak az alábbi strófa: „Nosza pajtást Itt feküdjél, Míg a gőzös ide nem ér. Majd ha a gőzös ideér, Elballagunk Feled felé“. S nemcsak a gőzös volt a népdalokban megénekelt közlekedési eszköz, hanem egy ettől messzibb tájakra szállító jármű is. „Jött a bilét vár rám Amerika“ — halljuk az egyik dalban és „Visz a vonat, megérkeztünk Serpurba, Itt a hajó, indulunk a nagy útra, Isten veled örökre Európa“ énekelte 1971-ben Bartalskyné, Kovárom. Tehát a gőzös után a hajó is, s szinte természetesen simul az ősi szavak közé az „Amerika“, az „Európa“, sőt még a „Serpur“ is. A legtermészetesebben ezekben a sorokban: „Bárcsak fecskemadár volnék, Innen messze elrepülnék, Tengeren túl jobb világba...“ — Közvetlen népi érintkezés legsűrűbben a magyar és a szlovák közt volt. Üveges, meszes, drótos szlovákok állandóan járták a magyar vidéket, de főleg aratók jutottuk el tömegesen az Alföldre. A jólét éveiben ötholdas zoborvidéki gazda sem aratott legalább egykét szlovák arató nélkül. Megtanultak tőlük szlovák dalokat, szlovák szöveggel, amiből egy szót sem értenek. De azért éneklik. Még többet tanultak meg a szlovák aratók a magyar dalokból. Bármely szlovák nép- dalgűjteményt lapozunk, lépten nyomon rájuk bukkanunk, köztük az újabb népies műdalok nem egy példájára — írja Kodály Zoltán alapvető fontosságú müvén, a „Magyar népze- né“ben. Ág Tibor gyűjtemé= nyében számos ilyen kölcsönhatást észlelhetünk. A közeli szomszédságnak két érdekes szöveges példáját szeretnénk csak kiemelni. Az egyik „Ekevasam a kovácsnál — Girinde- lem a kolárnál.“ A másik: „Viszik Petro Misát Jancsival a vasra, Siratja az anyja útána, utána.. Megint csak azt mondhatjuk: tanulmányokkal felérő művészi sűrítés. „Ez a most kiadásra kerülő gyűjteményünk az első, és reméljük, nem az utoilsó, nyomtatásban megjelenő népdalkiad- vány — írja Ág Tibor utószavában. Mi is reméljük. Olvasóközönségünk „valódi“ népdalsze- retete mindenesetre nagyban hozzájárulhat ennek az óhajnak a megvalósulásához. Nekünk, csak szívünk, de nem szakképzettségünk szerint „népdalszakértő recenzenseknek nem marad más hátra, mint elismerésünket kifejezni a de- rekas munkáért, s újabb gyűjtések közreadására, újabb kincsek összegyűjtésére biztatni Ág Tibort, s a kiadót egyaránt. (Madách Könyvkiadó) CSELÉNYI LÁSZLÓ XII. Jókai-napok PILLANATKÉPEK Az idei Jókai-napokon tegnap este kezdődött el és ma folytatódik az irodalmi színpadok szemléje. A délutáni próbák közül mi az ipolyságiak készülődését tekintettük meg. Az ilyenkor szokásos sürgés-forgás középponjtában egy ember állt: V ÁSS OTTÖ rendező. A fényt próbálták, jeleneteket állítottak be, s én közben magamban visszapergettem az éveket. Ugyanis Vass Ottó rendezői tevékenysége szinte egyidős iro-i dalmi színpadi mozgalmunkkal. A Jókai-napokon sok együttes és még több szereplő, rendező cserélődött, de az ipolyságiak — rendezőjük céltudatos munkája révén — itt voltak, változatlan lelkesedéssel, s egyre nagyobb ambícióval. A kezdeti, néha bátortalan lépések után töretlenül fejlődtek, s ma már élvonalbeli együtteseink közé tartoznak. Jókai-napokon nyert díjak, s más elismerések ta* núskodnak erről. Sikerrel szerepeltek Balassagyarmaton, a magyarországi irodalmi színpadok szemléjén, ahol elsősorban tisztán csengő, kulturált beszédüket dicsérték meg. Ez is elsősorban Vass Ottó érdeme, aki rendezőként és szavalókéní is több elismerést szerzett. Az elteli évek során nemcsak a ta* nítási órákon, hanem a próbákon, s más alkalmakkor is a költészet, az irodalom szerete- tére nevelte tanítványait. Sokan vannak olyanok, akik felnőttként más helyeken tehetségükkel, lelkesedésükkel táplálják, s nem hagyják kialudni az irodalomszeretet tiizét... A teremben Majakovszkij szavai süvítenek. Magával raga- dóan: Költők, barkádra. Minden bizonnyal sok sok próba, néha talán álmatlan éjszaka előzte meg a mai napot. Amikor a gimnáziumban kicsengetnek az utolsó óráról, Vass Ottó számára még nem ér véget a tanítási nap. Sőt, valójában csak akkor kezdődik. Ugyanis a próbák során és más iskolán kívüli foglalkozás közepette válik valóban alkotóvá a tanár és a tanítvány kapcsolata, ilyenkor kel életre a költő gondolata, s embereket formái, életet határoz meg. Többször találkoztam Vass Ottóval. Mindig a tanítványairól és céljairól beszélt. Megfontoltságot és kimeríthetetlen ten- niakarást éreztem szavai mögött. Közben véget ért a próba. Üj 'csoport érkezeit. Kölcsönös bemutatkozások előzik meg a beszélgetést. — l/öss Ottó pedagógus — hallom a rendező hangját. Magamban kiegészítem: Igazi pedagógus.-y-f DRÁGA NÉNIK ÉS ÉN (cseh) Bűnügyi vígjáték, ám a kevésbé sikeresek közül való. Pedig Zdenék Podskalskyt tehetséges rendezőként ismerjük, több közönségsikert aratott komédia fűződik a nevéhez. Ezút- lal azonban túl sokat markolt, de keveset fogott: nem csupán Szórakoztatni,' nevettetni akarta a nézőket, de a bűnügyi motí-- vummal Izgalmat, feszültséget is kívánt teremteni, sőt a zenés-dalos betétekkel (helyenként musical jel'lege van a filmnek) kellemes perceket akart szerezni a kikapcsolódni vágyó embereknek. Csakhogy az eltérő műfaji elemeket nem sikerült kerek egésszé ötvöznie; alkotása nem elég gördülékeny, hiányzik a szórakoztató filmekre, vígjátékokra jellemző pergő ritmus, dinamizmus, a zenei betétek a sző szoros értei-* ménen „kilógnak“ a cselekményből s a bűnügyi motívum is túl „vérszegény“ ahhoz, hogy vallóban izgalmat keltsen. (A sztori egyébként egy takarék-, pénztár kirablása, illetve a tettesek kézrekerítése körül bonyolódik.) A film. illetve a forgató- könyv fogyatékosságait nem sikerült ellensúlyozniuk a tehet-* séges színészeknek sem, Iva Janlurovának, Jirí Hrzánnak, Éva Svobodovának, vagy a cseh film egykori csillagának, Natasa Gollovánuk. Látványos történelmi film, a műfaj jellegzetes kellékeivel. Vlad Iovice és Vitalij Kalas- nyikov filmje M&ldova hősének és tudósának állít emléket, annak a személyiségnek, aki első tette meg vajdának. Kantyemir azonban az oroszokhoz szegődött és 1711-ben szövetséget kö* tött velük, hogy közösen harcoljanak a török uralom ellen. I. Péter cár sikertelen törökJelenet a Dmitrij Kantyemir című szovjet történelmi filmből. ízben tett kísérletet arra, hogy felszabadítsa a török uralom alól Moldovát. Amikor a 18. század elején Nagy Péter hadat üzent az ot- tomán birodalomnak, a török kormány Dmitrij Kantyemirt EGY KÜLÖNÖS SZERELEM ellenes hadjárata után Dmitrij Kantyemir bojárjaival együtt a viszavonuló orosz seregekhez csatlakozott és Oroszországba menekült a törökök bosszúja elől. (olasz) Apa és fia két hosszú korszakot átfogó története ez a film; társadalmi rajz, részben az unatkozó, gyökerét vesztett olasz arisztokrácia köréből, részben pedig a falusi nép köréből. A társadalmi-politikai konfliktust az apa története hordozza: spanyol polgárháborús múlt; hogy az olasz fasisztákkal, börtön, megaláztatás, majd méltatlan elfeledés a háború után. A fiú része a történetben a családi és lelki konfliktus: gyermekkori megrázkódtatások az apa sorsa következtében s az ebből visszamaradó örökös nyugtalanság, mely bői végül egy arisztokrata Iá* lyával kötött házasságba menekül. Federico, a film hőse, ebben az anyagi jólétben, a kényelvel, tiszta hitével és bölcsességével a nehéz, de megalkuvások nélküli életet jelentette. Alberto Bevllacqua regényszerű filmje az öregedő Federico eszmélkedését kíséri végig, azt a belső harcot, amelyet önmagával vív. Meg kell találnia újra önmagát, vissza kell térnie apjához, élete valódi gyökereihez, hogy erőt meríthessen. S végig kell járnia a megtisztulás útját, hogy visszanyerje régi önmagát. Az olasz filmdráma sikerében nagy része van a kettős szerepet játszó Ugo Tognúzzinak, aki kitűnő jellemábrázolásával leköti a néző figyelmét. Meggyőzően alakítja különösen az apát; külsőségek nélkül, egyszerű eszközökkel jellemzi a fiát elveszített idős embert és Egy különös szerelem: apa és fia — a kettős szerepben Ugo Togriazzi. mes, de hazug világban, a fül-» ledt, arisztokrata légkörben döbben rá arra, hogy mennyi emberit, mennyi őszinte érzést áldozott főt e»1 őkelő felesége kedvéért. Feláldozta, letagadta apját, aki a müga egyszerűségéi azt a csendes belső vívódást, amelyet az ifjú Federico vív azért, hogy megtalálja önma-, gát. Jean Seberg, az arisztokrata feleség szerepét drámai erő vei formálja meg. —ym — 1975 V. 27. DMITRIJ KANTYEMIR _______________________________(szovjet)
