Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-14 / 87. szám, hétfő
Szavickij. a 6. hadosztály parancsnoka felállt, amikor megpillantott, és én bámulva néztem hatalmas, szép alakját. Felállt, s bíborvörös lovaglónadrágjában, félrecsapott, bordó kozák sapkájával, mellét borító érdemrendekkel úgy szelte ketté a szobát, mint a lobogó a mennyboltot. Kölnivíz és szappan édeskés, hűs illata áradt felőle. Hosszú lába olyan volt mint a válllg ragyogó lovaglócsizmába bújtatott gyermeklány Rám mosolygott, lovaglóostorával az asztalra csapott, és magához húzta a hadparancsot, amelyet a törzsparancsnok az imént diktált le. A parancs utasította Csesznokovot .hogy ezredével azonnal induljon el Csugunov-Dobrivodka irányába, ütközzön meg az ellenséggel, és semmisítse meg ... „... Az ellenség megsemmisítéséért — írta tovább a hadosztályparancsnok — összekenve a papírlapot — a felelősséget Cses2nokovra hárítottam, halálbün tetés terhe mellett, amelyet helyben végre hajtok, amiben Csesznokov elvtárs semmiképpen sem kételkedhet, hisz nem az első hónapja működik velem együtt a harctéren .. Szavickij a parancs alá kanyaritotta kacskaringós aláírását, a kész parancsot odadobta a segédtisztnek, és rám emelte szürke szemét, amelyben pajzán jókedv táncolt. Átnyújtottam neki a hadosztálytörzshöz való kinevezésemről szóló írást. — Parancsba venni! — szólt a hadosztályparancs nők. — Parancsba venni, és vegyék fel teljes ellátmányba, lássák el mindennel, nőket kivéve. Iskolázott ember vagy? — Igen — feleltem, s irigyeltem acélos, virágzó Ifjúságát —, a pétervári egyetem jogszigorlója ... — Látom, a kinderbalzsamok fajtájából vagy — kiáltott nevetve —, s méghozzá pápaszemmel az orrodon. Nyamvadt fickó lehetsz! Ide küldenek anélkül, hogy tudnák, mi vár a magad fajtájára, a pápaszemeseket itt kardélre hányják. Megszoksz itt nálunk, vagy megszöksz? — Megszökök — feleltem, s megindultam a sszál- lásmesterrel, hogy éjjeli szállás után nézzek a faluban. Ládámat a szállásmester cipelte a vállán. A falusi utca sárgán, gömbölydeden terült el előttünk, mint a sütőtök, az elszunnyadó nap rózsaszín sugarakat fröccsentett az égre. Odaértünk egy festett virágfüzérekkel díszített házhoz, a szállásmester megállt, s bűntudatos mosollyal az arcán váratlanul így szólt: — Sok kalamajka akadt nálunk a pápaszem miatt, s ez ellen semmit sem lehet tenni. A tudalékosabb embereknek itt kiszekírozzák a lelkét is. De ha egy ilyen megerőszakol egy nőt, lehetőleg minél szemre- valóbbat, akkor aztán lesz becsülete a harcosok között. Ott topogott ládámmal a vállán, egész közel lépett hozzám, aztán elkeseredetten félreugrott, és befutott az első udvarba. Iszaak Babel: Kozákok üldögéltek szanaszét a szénán, és borotválták egymást. — Hát a fiúk -.kezdte a szállásmester, és ládámat letette a földre. Szavickij elvtárs parancsára ezt az embert be kell fogadnunk a szállásunkra, és minden ostobáskodás nélkül, mert ez az mber megszenvedett a tudománya miatt ... A szállásmester elvörösödött, sarkon fordult, és el ment. Sapkaellenzőmhöz emeltem a kezem, és tiszte legtem a kozákoknak. Egy lenszőke, hosszú fürtü, remek fiatal kozák odalépett a ládához, fogta és kihajította az utcára, aztán hátat fordított, s figyelem re méltó ügyességgel illetlen hangokat eregetett felém. — 0—0 számú iöveg — kiáltott rá egy idősebb ko zák nevetve —, tüzelj a menekülőkre ... A legény együgyű tudománya kimerült és odább- állt. Ekkor Ide-oda kúszva kezdtem összeszedni a ládából kihullott kéziratokat meg rongyos cókmóko- mat. összeszedtem, és odavittem az udvar legtávolabbi sarkába. A ház előtt téglatűzhelyen egy üst rotyogott, disznóhús főtt benne, a szabad tűzhely úgy füstölgütt, ahogy a távolban füstölög a szülői ház a faluban, s felkavarta bennem az éhséggel párosult szörnyű ma gányosságot. Az összetört ládát letakartam szénával, hogy legyen mit a fejem alá tenni, lefeküdtem a földre, s belefogtam Leninnek a Komintern II. kongresszusán elmondott beszéde olvasásába. A csipkézett dombvonulat mögül rám tűzött a nap, a kozákok ott ténferegtek ládámat taposva, s a legény fáradhatatlanul gúnyolódott rajtam, a betűsorok tüskével kirakott úton jöttek felém, és nem értek el hozzám. Félretettem hát az újságot, és odamentem a háziasz szonyhoz, aki a hámistrángot szárítgatta a tornácon. — Gazdasszony — szóltam —, enni kéne... Az öregasszony rám emelte vaksi szemének szétfolyó fehérjét, majd újra a földre nézett. — Elvtárs — szólalt meg rövid hallgatás után —, ezek a dolgok már annyira a begyemben vannak, hogy legszívesebben felkötném magam . .. — Hej. az anyja keserves istenit a lelkének —• morogtam bosszúsan, s mellbe löktem a vénasszonyt —, tán azt hiszi, hogy vesztegetem itt a szót.., Megfordultam, s nem messze megpillantottam egy gazdátlanul heverő kardot. Egy jól megtermett liba ténfergett békésen az udvaron tollát tisztogatva. Elkaptam, a földhöz nyomtam; a liba feje megreccsent a csizmám sarka alatt, megreccsent és szétloccsant. Fehér nyaka elnyúlt a trágyalében, és szárnya odaszorult holt teste alá. — Hej, az anyja keserves istenit a lelkének! — mondtam, s a kardot a libába szúrtam. — Süsd meg ezt nekem asszonyság! Az öregasszony vaksi szeme felém villogott a szemüveg mögül, felemelte a libát, kötényébe csavarta. és bevitte a konyhába. — Elvtárs — szólalt meg rövid hallgatás után —, legszívesébben felkötném magam — s magára zárta az ajtót. Kint az udvaron a kozákok letelepedtek az üst köré. Ott ültek mozdulatlanul, mint valami ősi szertartás papjai, s rá se hederítettek a libára — Ügy látszik, közébünk való ez a legény — mondta az egyikük rólam beszélve, s kanalazni kezdte a levest. A kozákok az egymást megbecsülő emberek, a parasztok méltóságos tartózkodásával hozzáláttak a vacsorához, én pedig megtöröltem homokkal a kardot, kimentem az utcára, majd sóváran újra befordultam az udvarra. A hold mint valami silánv vásári fülbevaló lógott felettünk. — Hé, öcskös — szólt hozzám váratlanul Szurokov, a legidősebb kozák —, ülj csak le. egyél velünk, amíg a libád elkészül. A csizmaszárból előhúzta tartalék kanalát, és a kezembe nyomta. Kanalaztuk a maguk főzte levest és disznóhúst ettünk hozzá. — Mit írnak az újságok? — kérdezte a lenhajú legény, és helyet szorított nekem. — Az újságban Lenin azt írja — mondtam, és előhúztam a Pravdá t, — Lenin azt írja, hogy mindenben szükséget szenvedünk ... Hangosan, mint egy győzedelmeskedő süket ember felolvastam Lenin beszédét a kozákoknak. Az éjjel bebugyolált alkonyati leplének éltető nedvébe, az est tüzes homlokomhoz nyomta anyás tenyerét. Olvastam és ujjongtam, s ujjongva követtem az egyenes lenini vonal titokzatos görbéjét. Az igazság mindig kibújik a zsákból — szólalt meg Szurovkov, mikor befejeztem —, ahogy kibújik onnan, azonnal le is csap, akár a tyúk a magra ... Szurovkov, a törzsszázad szakaszvezetője ezt Leninről mondta, aztán aludni tértünk a szénapadlásra. Hatan aludtunk ott, a rongyos, csillagokat láttató tető alatt, egymásba gubancolódó lábbal, egymást melengetve. Álmokat láttam, álmokban nőket, és csak a gyilkosságtól bíborvörös szívem, csak a szívem mállott szét csikorogva. WESSELY LÁSZLÓ fordítása a fiatalember egy hét ivás /J után kezdett figyelni az egérre. Az egérre, az egy és igazi egérre minden egerek közt, a város egerére, a pompás egérre, a zseniális egérre, a Nagy Északi Hotel Egerére. Az vagy Ő egy este jött, túl boldog vizsla módjára ugrándozva. Félelem nélkül közeledett a fiatalemberhez, és a pénzt a lábához ejtette. A pénz, amit az egér a szájában hozott, négy tízdolláros volt. Olyan ügyesen, csodálatosan, gondosan és finoman fogta az egér a pénzt, hogy fogainak nyoma egyáltalán nem csorbította a bankjegy szépségét. A fiatalember csak úgy felvette a pénzt, megnézte, aztán az egeret vette szemügyre, vizsgálgatta, az pedig mindennel tökéletesen megelégedve állt ott. Á fiatalember két lépést tett, s utána ö is mindennel tökéletesen megelégedve állt meg. — Hát ez csodálatos! — mondta. Elgondolkodva nézett az egérre. — Enyje, ejnye, loptad? — kérdezte. Az egér bólintott, ahogy a bohócok bólintanak, amikor valamilyen kisebb, de élvezetes bűn elkövetését ismerik be. — Rendben van — bólintott a fiatalember is. — Én hiszek az élni és másokat élni hagyni elvében. Te pénzt hozol nekem, amiből megélhetek, és én nem akarom majd megjavítani az erkölcseidet. Ha lopni akarsz, én nem bánom. Ügy látszott, ez a megállapodás az egérrel beválik. Az egér továbbra is járta a szállodai szobákat, azokat a helyeket, kutatta, ahová az utazók, nyugalmazott katonatisztek vagy a zuhanyozó emberek kirakják összegyűrt pénzüket. Az egér majdnem minden nap az amerikai pénz különböző címleteivel tért vissza a fiatalember szobájába; néha tízesekkel, néha ötösökkel, volt, hogy egy ötdollárossal és néhány egydollárossal, egy nap pedig négy egydollárossal, ami keserű csalódást okozott a fiatalembernek, aki jócskán Ivott. — Élni és másokat élni hagyni, persze — mondta az egérnek —, de ezt ennél jobban is tudod csinálni. Na, megmagyarázom. Ez a szám! Ez a tízesI Ez jó! Ezt a fajtát szerezd meg, ha tudod. Ez az ötöst Fele olyan jó! Ha nem tudsz tízest szerezni, hozd el az ötöst. Ez a kettesl Nem szerencsés. Ne hagyd ott azért ezt sem, de nem valami jó. Ez az egyes. Szörnyű! Keresd a tízeseket! Az egér elfogadta ezt az egyszerű magyarázatot, és szerencsé re olyan szobákba jutott be, ahol a zuhanyozó vendégek sok pénzt hagytak szanaszét, úgyhogy a fiaWillicim Saroyan: A fiatalember és az egér története talember sokáig fejedelmien élt. Ruhákat vásárolt. Csip csup apróságokat. Jól evett. Es rendkívül sokat ivott. Az egér azonban nagyon gyenge koszton élt; régi harisnyákat rágott. — Nos — mondta a fiatalember egy nap az egérnek —, ez az egész kiderülhet. Az emberek gyanakodni kezdhetnek. Nincs törvény a p.énzt lopó egér ellen, és a törvények szerint mindig ártatlan vagy. Az országban nincs olyan bíróság, amely elítélhetne. De valahol valamilyen fontoskodó alak megpróbálkozhat egérfogó felállításával. Az .egérfogó szörnyű dolog, bár kívülrői nagyon vonzó. Sajt is van a dologban. Egyetlen olyan papírdarabbal, amit hoztál, vehetek neked — gondolom —, majdnem húsz fontot az elképzelhető legfinomabb sajtból, ami egyébként, merem mondani, nem ts ízlene. Olcsó sajttál próbálnak majd becsapni. Tíz cent egy font. Valahogy így. Olyasmivel, amit én már hónapok óta nem eszem. Ne légy bolond! Ne hagyd magad becsapni! Ne menj be az egérfogóba, ne csá- bulj el a sajt csodálatos illatától. Arra számítok, hogy továbbra is jó egészségben maradsz. Az egér még sosem hallott ilyet. Sajt? Egérfogó? ö ilyet nem ismer. Az egész nagyon izgalmas volt. A pénzt azonban valamilyen okból ismerte. Nem volt jó szaga. Ízetlen volt, hivatalos és mégis. A fiatalember adhatott volna az egérnek egy kis sajtot, de attól lélt, ha megteszi, az egeret csak az étel érdekli majd. Jobb, ha az egér gondoskodik magáról. — De — megmondta világosan —, tartózkodj a kis darab sajtoktól, amelyeket ravaszul teljesen mozdulatlannak és veszélytelen nek látszó szerkezetekbe helyeznek el. Ha egyszer elcsábultál, elvesztél. Halál lehet a vége. Halál? Az egér erről sem hallott. Az ivás folytatódott. Az egér sokszor ment el, s pénzel tért meg, egy nap azonban nem jött vissza. A fiatalember hamarosan megint elszegényedett Egy kicsit aggódott is. Először amiatt, hogyan tudja pénz nélkül majd fenn tartani a látszatot, de lassanként az egér miatt is aggódni kezdett. Lelki vagy szeszes megérzéssel ki tudta nyomozni az egér két nappal előbbi útját addig, ahol az egérfogóba esett. A 517-es szobában történt, egy emelettel lejjebb, második ajtó balra. A szobában idős hölgy lakott, akit a gyerekei néha hét végére Larchmontba vittek. Egy kicsit nehéz volt az ablakon keresztül bejutni, de sikerült, és bizony a szoba sarkában megpillantotta az egeret. Az öreg hölgy Larchmontban volt. A fiatalember könnyezni kezdett. — Megmondtam — sírt. — Látod, mi történt? Most megnézheted magad! Na, hadd vegyelek ki abból az istenverte szerkezetből. Kiszabadította az egeret az egérfogóból. Óvatosan tartotta a bal tenyerében, beszállt a liftbe, és zokogott. A liftes fiú is könnyezni kezdett, és meleget, nyugalmat java solt. A meleget és a nyugalmat megkapta az egér, öt centért még sajtot is, amit azonban nem akart megenni. Éttől megijedt a fiatalémber, — Azok az istentelen emberek! — mondogatta. Az egér öt napon és öt éjszakán csendben figyelte a fiatalem bért, aztán meghalt. A fiatalember gondosan becsa varta a szállodai levélpapírba — az alkalomhoz illően fehérbe —, a Central Parkba vitte, ahol jobb cipője orrával sírt ásott neki, <*<? eltemette. Visszament a szállodába, kije lentkezett, s keserűen panaszko dott: milyen emberek Is vannak a viláqon! MARINOVICH SAROLTA fordítása Štefan Žúry: Vér és hab A habokból születik Vénusz. A szabadság az vérből születik. Habja tengernek van. Az embernek - vére. Láttam habot emberi ajkakon, a harag és gyűlölet habját. Vért is láttam emberi ajkakon, durván kitörött fehér fogakkal együtt - s úgy tűnt nekem, hogy vérből több van mint tenger habjából. A vér értékesebb mint a sáfrány, de vért nem lehet barázdákba vetni. Csak a fogat lehet elültetni, hogy kicsfrázzon kikeljen mint sárkány. Ahány fej - annyi puskacső, s erdőinkre ontott tüzet. Kioltotta életeiteket. Jankó gyenge volt nyelves tarisznyájával. Jönnie kellett Gavrilnak, jönnie Petrunak, Jacgues-nak. Vérből kifaragott Vénusz bilincsek láncával, régi fényedet vissza kellett adnunk, mint sárgaréz katlanét. A tömegsírok állványai a fény felé emelnek, hárítsd el a vésztjósló villámokat! Ami habból van - torzóvá változik! Ami vérből - az élő marad mindig. FÜGEDI ELEK fordítása U 1975. IV. 14. Molnár János: Bodrogközi csendélet
