Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-12 / 86. szám, szombat
AZ ELSŐ ŰRREPÜLÉS ÉVFORDULÓJÁRA r 1981. április 12-ö nemcsak a tudósok, hanem az egész em-i beriség történetében piros betűs ünnepnap. Ezen a napon szállt fel a világűrbe a Vosz- tok-1 űrhajó az első emberrel a fedélzetén. Természetesen Jurij Gagarinról van szó, aki űr-i hajón először repülte körül földünket, s biztonságosan földet ért. Ezt a napot nemcsak a mi korosztályunk nem felejti el soha. hanem az utánunk következő generációk is tisztelettel fognak megemlékezni erről az eseményről. A tudományos felfedezések és a műszaki találmányok az emberiség számára nemcsak új* donságot jelentenek, hanem könnyebbé teszik az ember életét, s a társadalmi fejlődés jelentős tényezői is. A találmányok és felfedezések le-« hetővé tették, hogy az emberi társadalom egyre magasabb fejlettségi szintet ért el. Mindehhez a fejlődéshez a szakemberek által űrhajózásnak nevezett tudományos-műszaki ága. zat is jelentős mértékben hozzájárult. Az űrhajózási időszak tulajdonképpeni kezdete 1957. október 4-e. Ekkor lőtték fel a Szovjetunióból Föld körüli pályára az első műbolygót, a Szputnyik 1-et. Az esemény a szovjet tudomány és technika hatalmas sikere volt. Ezt követően egész sor mesterséges bolygót bocsátottak fel. Némelyik súlya az 5 tonnát is eléri. A kutatások célja elsősorban az volt, hogy újabb ismereteket szerezzenek a Föld légburkának magasabb rétegeiről és megvizsgálják az ember űrrepülésének a lehetőségeit. Az emberiségnek ez a régi álma 1961. április 12-én vált valóra. Ettől a naptól kezdve a viliágűr az ember számára nem elérhetetlen. Az ember első űrrepülése 14. évfordulójának az alkalmából azt hiszem érdekes lesz, ha megvizsgáljuk, mit jelentenek az emberiség számára az űrrepülések, az űrhajók és a mesterséges bolygók. Az űrkutatásnak, valamint a Föld körül keringő mesterségesbolygóknak elsősorban az a hasznuk, hogy segítettek a Föld levegőrétegének pontosabb megismerésében, toválbbá jelentős mértékben gazdagították a Holdról, sőt más bolygókról összegyűjtőit ismereteinket is. A kutatások az embert megtanították arra, hogy olyan körülmények között éljen és dolgozzon, amelyeket azelőtt el sem tudott képzelni. Az űrhajósoknak nemcsak az űrhajók belsejében kelllett bizonyos mennyiségű időt eltöliteniük, és bizonyos műveleteket elvégezniük, hanem űrruhába/n a nyílt kozmikus térségben is. A Föld körüli pályán keringve nemcsak a távoli égitesteket figyelhetjük meg nagyszerűen, hanem magát a „jó öreg" Földet is. Ezenkívül megfigyelhetők mindazok a jelenségek, amelyek a Föld levegőrétegében játszódnak le. Az űrhajózástan eredményeit ezért számos tudományágban fel lehet használni, mindenekelőtt azonban a meteorológiában, a född- tainban, a földrajzban, a mező- gazdaságban, az erdőgazdálkodásban, a közlekedésben, a halászatban és a távközlésben. Az űrrepülések számos kőzet, föld- fajta, vízfelület érdekes snjátosságainak megfigyelését teszik lehetővé. Segítségükkel könnyen lehet gazdag ásvány- lelőhelyeket felfedezni; nemcsak szárazföldieket, hanem a tengerek és az óceánok aljáin máskülönben rejtve maradó ásványkincseket is. Az űrhajózástan felhasználásával mezőgazdasági, erdő- és halgazdálkodási megfigyeléseket is tehetünk, s feltérképezhetjük a Föld eddig még ember nem járta „fehér foltjait“. Hosszú távon könnyebben megállapíthatjuk az autósztrádák, vasutak legcélszerűbb fő Irányát. Ezen kívül még sok olyan dolgot sorolhatnánk fel, amelyet az űrhajózás tesz lehetővé és az emberiség számára igen hasznos. A legénységgel ellátott űrhajókkal könnyen megvizsgálható a levegőréteg szennyezettsége és maga a kozmikus tér, különösen annak a Földié és az emberek életére gyakorolt hatása. A Nap felszínén gyakran történnek napkitörések, amelyek rádió- és televíziós hullámok terjedésére vauinak hatással, sőt az atmoszféra fő tényezőin keresztül a tulajdonképpeni időjárásra is. Az ún. műholdaknak Is nagy a jelentőségük. Ezek tették lehetővé, hogy az emberek a történelemben először helyszíni közvetítésben láthatták a Tokióban megtartott 18. nyári oliimipal játékokat. Persze manapság már nem számít rendkívüli eseménynek, ha valamilyen sport-, vagy bármilyen más fontos eseményt vagy rendezvényt a világ minden sarkába közvetítenek. A műholdaknak nemcsak a televízióadások nagy távolságokra történő közvetítésében, hanem a távolsági telefonálásban is nagy a jelentőségük. A meteorológia a kozmonautika eredményeit a gyakorlatban legnagyobb mértékben felhasználó tudományágak egyike. Időjárás-előrejelzési célból az atmosféra magasabb rétegeiben különlegesen felszerelt mesterséges bolygókat bocsátanak fel. Ezeknek a bolygóknak feladata főképp a felhőzet állandó megfigyelése. A műbolygókban elhelyezett televíziós kamerák több száz méteres magasságból szünet nélkül felvételeket készítenek a Föld felszínéről, a légrétegről és a felhőzetről, és a kapott adatokat jelzés formájában a Földre küldik. A Földön a jelzéseket felfogják és feldolgozzák. A kapott és feldolgozott fényképfelvételeken jól kivehetők a felhős övezetek, amelyek a légrétegben keletkeznek, vándorolnak, .sapadékot okoznak, majd fokozatosan szétesnek. A meteorológiai műbőlygóknak a trópusi ciklonok keletkezésének, mozgásának és megszűnésének a megfigyelése terén is nagy a szerepük. Segítségükkel a lakosságot előre lehet figyelmeztetni a fenyegető veszély re és ezzel sok ember életét meg lehet menteni. Nagyi vonalakban talán így vázolhatnánk az űrrepülés hasznát. A jövőben talán űrhajók segítségével a Nap által kibocsátott fényt és hőt villanyárammá Is át tudjuk majd alakítani, és átvinni a földi állomásokra. Ez az űrhajózás további óriási sikere lenne. PETER FORGAC Április 17-én Prágában megnyitják a rendőrség és a Belügyminisztérium fegyveres alakulatai új múzeumát. Felvételünkön a letartóztatott kémek kézifegyverei. (Telefoto — CSTK) APRÓHIRDETÉS Ä L L Ä S■ A komárnói (Komáromi) Szak- szervezetek Háza szakképzett vezetőt keres az eszmei nevelési és művelődést osztály élére. Szükséges a szlovák nyelv tökéletes tudása. Fizetés: T 13+25 százalék, képzettség szerint. Vállalati garzonlakást kiutalhatunk. ÜF-62 FELHÍVÁS ■ A Dunaszerdahelyt Gimnázium Igazgatósága kéri az 1951-től 1974-lg Iskolánkban érettségizett diákokat, hogy közöljék címüket az Igazgatósággal. ŰF-59 ■ A Komárnói (Komáromi) Magyar Tannyelvű Gimnázium Igazgatósága értesíti az érdeklődőket, hogy az 1975/7ö-os iskolaévben is megnyitja a dolgozók gimnáziumának első osztályát. Jelentkezhetnek a kilencéves Iskolát, vagy az azzal egyenértékű iskolát végzett dolgozók. Jelentkezés szóban vagy írásban az iskola titkárságán. ÜF 50 ■ A Szenei Mügyar Tannyelvű Gimnázium Igazgatósága ezennel értesíti az érdeklődőket, hogy megfelelő szánul jelentkezés esetén az 1975/76. Iskolai évben is megnyitja a dolgozók gimnáziumának első évfolyamát. Jelentkezhetnek mindazok a fiatalok, akik kilencéves vagy vele egyenértékű iskolai végzettséget szereztek és legalább 3 évi mun kavlszonyról szóló Igazolást tudnak felmutatni. Jelentkezni a délelőtti órákban lehet szóban vagy írásban az Iskola titkárnőjénél. OF-63 adásvétel ■ Eladó 3-szobás családi ház szép kerttel. Galanta, Sládkovičova ul. 2. szám. 0-389 A prievidzai járás hárem munka műszakot hirdetett meg az idén. A műszakokkal a választási programok megvalósítását kívánják elérni. Bojnice takossága is bekapcsolódott a társadalmi munkába. Felvételünkön a „Z“-akció keretében épülő sportlétesítmény. ján Vázán, Kamii ju- rík és Tomáš Chlpek beton- tömbökkel rakják ki q játéktér körüli csatornákat. (L. Grešner — ČSTK felv.) ■ Eladó Jó állapotban levő komplett diófa hálöszobybútor, „Mane- ta“ jégszekrény és más bfitorok. Telefon — Bratislava: 339-25 — este. 0-393 ■ Eladó háromszobás lakás 2 garázzsal, melléképülettel, nagy kerttel. Nagy József, üolná 66, Kolárovo. 0-394 ■ Eladó Skoda 1202 STW. Jelige: Megújított. 0 398 ■ Vennék 1—1 pár páva- és te- xángalambot. Stefan Mies, Vinica 132, okres Veľký KrtlS. 0-401 ■ Eladó Simca 1301. Ár megegyezés szerint. Bence Jozef, Gorkého 16 B, Nové Zámky. 0-4O5 ■ Eladó 1202 STW jó állapotban. Motor generáljavítás után. Ár megegyezés szerint. Vojtech Szabó, Staré mesto, bl. 9, Dunajská Streda, tel.: 42-27. 0 409 ÍSMERKEDÉS ■ 60 éves jól szituált özvegyember hozzá Illő, Igazi, jólelkű, házias nővel szeretne megismerkedni házasság céljából. Jelige: Piros rózsa. 0 392 KÖSZÖNTŐ ■ Varga Vilniusnénak és Varga Vilmosnak, Zlató Klasy, házasságuk 25. évfordulója alkalmából jó egészséget és nagyon sok boldogságot kívánnak gyermekeik: Z^uzsika, Kati, Panni, Tibor, Erzsi, Mari és Besti. 0 380 ■ Sípos Gyulának, Tardoskedd 10211. szám, 73. születés- és névnapjára sok jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván szerető fel»st»ge. 0-407 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, üzemi munkatársaknak, akik 1975. március 27-én elkísérték utolsó útjára a tragikusan elhunyt Takács József mérnököt a patincei temetőbe, és virágalk- kail, részvétükkel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, gyermekei és szülei. 0-391 ■ Fájó szívvel fejezzük ki köszö- netttnket mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, dr. Viola Pálnak, a komáromi kórház Igazgató-főorvosának, és egész kollektívájának, a Komáromi Járási Nemzeti Bizottságnak, az Ekecsi Kilencéves Alapiskola Igazgatóságának, tantestületének, valamint minden kedves résztvevőnek, akik 1975. április 2-án elkísérték utolsó <*t- jára a drága jó feleséget, édesanyát, testvért, nagymamát, Markovin* Béláné Tó th Máriát a komáromi temetőbe, és koszorúikkal, virágadományaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. A gyászoló .család 0 39d ■ Megtört szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára drága halottunkat, F u 1 a j t á r Mihályt' a macházl temetőbe, és virágadn- mányaikkal, végtiszteletükkal Igyekeztek enyhíteni mély fájdul* munkát. A gyászoló özvegy és családja 0-397 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, akik a hirtelen elhunyt drága jó édesanyát és nagymamát, Síéniti Matildot elkísérték 1975. áprilds 2 án A tonkházl (tonkovceij temetőbe, és vlrágadományalkkal, részvétükkel enyhítették mély fájdalmunkat. Gyászoló fial, menyei és unokái. 0-40« PÁLYÁZAT ■ A Dunajská Streda-i MMKl (SPTŠ) igazgatósága pályázatot ir ki mezőgazdasági ökonómiai tanári állás betöltésére az 19754—70 os tunévtől kezdődően, 1975. szept. t-1 belépéssel. Feltételek: — mezőgazdasági ökonómiai mérnöki végzettség, — legalább 3 éves termelési szak* gyakorlat, — a szaktermtnológlü tökéletes Ismerete szlovák és magyar nyelven. Az iskola igazgatósága nőtlen, 111. hajadon tanerőnek étkezést és elszállásolást biztosít. Az érdeklődők kérvényüket a következő címre küldjék: Riaditeľstvo SPTS Dunajská Streda. Bővebb felvilágosítást az iskola igazgatósága ad. ÜF-2Ő HIRDESSEN ÖN IS AZ ÚJ SZÓBAN FELHÍVÁS ! A PRAVDA KIADÓVÁLLALAT HIRDETŐIRODÁJA, Vajanského nábrežie 13/a, II. em., Dratislava értesíti az érdeklődőket, hogy április elsejétől hétfői nyitvatartási idejét 17.00 óráig meghosszabbítja. A hirdetőiroda hatáskörébe a PRAVDA, az ÚJ SZÓ és a ROĽNÍCKE NOVINY c. napilapok, valamint a ŽIVOT, a TELEVÍZIA, a ROZHLAS, a RODINA és a STOP—AUTO—MOTO REVUE című folyóiratok tartoznak.