Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-09 / 83. szám, szerda
KEDVEZŐ FELTÉTELEK TAPASZTALT MÉSZÉGETŐK Tribeö és Zobor hegységek között, Nitra közelében fekszik a magyarlakta Zirany (Zsére) község, melynek felszabadítása nagy átalakulást hozott a lakosságnak. Lelkesen fogadták a község lakosai — 1948 februárjában — a munkásosztály győzelmét, is. Abban az évben alakították meg a községben az SZLKP szervezetét. Az addig mezőgazdasági munkások, akik főleg az idénymunkáknál találtak kereseti lehetőséget, most már fontos építkezéseken dolgoznak, ipari szakemberekké váltak. 1951-ben megjelentek a községben a íilinai Szlovák Geológiai Üzem dolgozói és a közeli 2ibrica hegyen földtani kutatásokat végeztek. Ekkor még senki sem sejtette, hogy kilenc év alatt mennyire megváltozik az egész község, s hogy a kis falu a jő minőségű mész és mészkő ismert nagyüzemi termelője lesz. 1957-ben kezdődött a nagy átalakulás, amikor hozzáfogtak a mészégető üzem és 32 család otthonának építéséhez. Az építkezésben a község lakossága is részt vett, ők az üzemnek 1959 augusztusában történt ünnepélyes befejezése után ott maradtak dolgozni, különböző szakmákat sajátítottak el. Közülük néhány mészégető a Magyar Népköztársaságban, Bélapátfalván szerzett szakképzettséget. A kezdet nehéz volt, az első mészégető bejuttatása számos problémával járt, főleg a mész minőségével volt gond. 1974-ben az üzem már egyhar- maddal magasabb munkatermelékenységet és az egy dolgozóra eső átlagbér egyharmados emelkedését érte el az 1960. évhez viszonyítva. A mész minőségével szemben évről évre nagyobb igényeket támasztottak, s ennek alapján hozzá kellett fogni egy új javaslat megvalósításához — a mésznek földgázzal való égéséhez, ami a mész minőségének általános javulását ígérte. 1972 végén kezdték meg az üzem átépítését. Ez sok problémát okozott a vállalat és az üzem dolgozóinak, főleg az, hogy a szállítószervezetek nem voltak felkészülve ilyen igényes feladatok teljesítésére. A döntő szó itt az üzemi dolgozóké volt, akik kezdeményező, becsületes munkával járultak hozzá ahhoz, hogy az tizem 1973 végén már készen állt az álla mi végrehajtási terv igényes feladatainak teljesítésére. A terv végrehajtását 1974 elején megakadályozta a földgáz hiánya. A termelésben 8000 tonna mészhiány keletkezett. Ezt a lemaradást az üzem valamennyi dolgozója a fejlett szocialista verseny segítségével behozta, illetve egy év alatt a lemaradást 3000 tonnára csökkentette. A minőség kérdése tulajdonképpen az emberekben s a munka iránti magatartásukban rejlik. Nagyobb felelősséggel kell hozzáfogniuk a problémák megoldásához, a feladatok teljesítéséhez szükséges jó feltételek kialakításához. Az üzem vezetősége és az összes társadalmi szervezet teremti meg a feltételeket ahhoz, hogy munkánk örömteljesebb, gyümölcsözőbb legyen. Az özem dolgozói hazánk felszabadításának 30. évfordulóját új szocialista vállalások teljesítésével üdvözlik, ezen kívül el akarják indítani a termelést az új részlegen. A pártszervezet és az üzem dolgozóinak az a célja, hogy javítsák a mész minőségét, és teljesítsék a CSKP KB novemberi plenáris ülésének a rájuk vonatkozó határozatait. LIÜÁK FRANTIŠEK A HATÁS MEGMUTATKOZIK Gondosan szervezett pártoktotás A szüntelen tanulás jelentőségét napjainkban aligha vonhatja kétségbe valaki, hiszen csakis az. tehet eleget maradéktalanul a munka minden területén a növekvő igényeknek, az állhat hely a rohamos fejlődésben, aki állandóan gyarapítja ismereteit, aki szakmailag és politikailag egyaránt fejlődik. A politikai és ideológiai fejlődés legbeváltabb formájának a kommunisták a pártoktatást tartják. Érthető tehát, hogy a pártoktatás előkészítésére, lefolyására és értékelésére minden járásban igen nagy gondot fordítanak. A Nővé Zámky-i [érsekújvári) járásban az 1974—1975-i pártoktatási év járási ideológiai konferenciával kezdődött. Az alapszervezetek a pártoklatás egyes köreinek résztvevőit differenciáltan választották ki. Különösen gondos munkát végzett ezen a téren az érsekújvári Elektrosvit, a párkányi papírgyár, a Surányi (surányi) Strojsmalt, és az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság párt- szervezete. Akadtak azonban olyan szervezetek is, melyek nem tulajdonítottak kellő figyelmet a kiválasztásnak, s megtörtént, hogy az alapfokú pártoktatásra főiskolát végzett dolgozókat is beosztottak. Ilyen fonák helyzet fordult elő például a párkányi, az érsekújvári és surányi poliklinikán, A pártoktatásnak — kivéve a felső fojcot — pártonkívüli résztvevői is vannak. A járás területén az alapfokú pártoktatásnak 2632 a résztvevője. Középfokon a résztvevők száma 1329, ebből 515 pártonkívüli. Felső fokú pártoktatásban (a marxizmus—leninizmus esti egyeteme) 318 -an részesülnek. A pártszervezetek a pártokta- tást — kevés k i vétőitől eltekintve — időben megkezdték. Az esti egyetem minden osztályában a tervezett időben megkezdték az oktatást. Nagy segítséget nyújt az alapszervezeteknek a jjártok- tatásban a politikai nevelés háza, kivált a tagjelöltek iskolázása terén. A tagjelöltek kétéves előadássorozaton vesznek részt. A első évfolyamba 270, a másodikban 502 fiatalt soroltak be. A politikai nevelés háza, szorosan együttműködve az alapszervezetekkel, a pártoktatás három fő témájához járási szemináriumot is .rendez. Ennek a célja a párloktaiás színvonalának emelése. A pártszervek és szervezetek gondos munkája a pártok tatás terén máris meglátszik a párttagok és a pártonkíviiliek munkakezdeményezésének fokozásában, illetve a mindennapi feladatokhoz való általános hozzáállásában. F. I. 1975. A nitrai járásban a Nőszövetség alapszervezetei is készülnek a felszabadulási ünnepségekre. A többi között 120 ilyen szalagot készítettek az egyes baráti járásuk számára. A legtöbb ilyen díszes szalag a szaratovi terület járásaiba jut el. (Matis felvétel) □ A Slovensky spisovatel gondozásában A sző élete címmel válogatás jelent meg Nyikolaj Aszejev (1889—1963) esz- széiből és kritikai írásaiból. Aszejev kortársa és barátja volt többek között Majakovszkijnak, Hlebnyikovnak és Sklovszkij- nak. » * • □ Szerelmes napló a címe T. Konwicky, ismert lengyel író új könyvének, melynek cselekménye a második világháború kitörésének előestéjén játszódik. » # • □ Mihail Solohov májusban ünnepli hetvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból Moszkvában 375 000 példányban új sorozatban jelentetik meg a Nobel-díjas író valamennyi munkáját, beleértve esszéit és cikkeit is. A múlt hét elején kezdték el Szlovákia legnagyobb vízgazdálkodási és energetikai üzentének, a Liptovská Mara-i vízi erőm« víztárolójának vízzel való feltöltését. A 2160 hektár kiterjedésű víztárolót egyelőre a terepszint feletti 5 méter magasságig töltik fel. Hogy az óriási mesterséges tó elkészülhessen, 13 községet és települési kellett kiüríteni. A mesterséges tó azonban több mint 100 000 hektár termőtalaj öntözését fogja biztosítani la trnavai járásban a Vág alsó folyása inen- téin. A vízi erőmű négy turbinájának a teljesítménye 200 megawatt lesz és (gy az erőmű teljesít- inénye a besenovival együtt a Vág 15 vízi erőműve teljesítményének egyharmada lesz. Felvételünkön: A Liptovská Mara-i vízi eromit csarnokában megkezdték a turbinák szereléséi. Előtérben a generátor a Kapfíin-tiirbinávat. .háttérben egy reverzrfoilis turbina, amely szivattyúként is működhet. (Felvétel: K. Cích — CSTK) Vállalják a nagyobb feladatokat A Polana nemzeti vállalat a lureneei járás egyik legnagyobb üzeme. Dolgozói szorgalmas munkávgl mindig igyekeztek eleget tenni a szocialista építésből rájuk háruló feladatoknak. Feladataik az utóbbi időben annál igényesebbek, mivel a több mint egy évszázadot megért textilgyárban nagyszabású beruházásokat valósítanak meg. Idei terv feladataikat már ügy állapították meg, hogy számítottak az új termelési berendezések teljes üzemeié sere. Ez azonban még nincs így. A késedelmes iizembehelyezés következtében a fokozott tervfeladutok teljesítése a Potana dolgozóitól és az átlagosnál jóval nagyobb áldozatkészséget és igyekezetei, a gazdasági vezetéstől és a pártszervezettől pedig nagy rugalmasságot és aktivitást követel. PFEFFER RUDOLF elvtárs, az összüzemi pártbizottság elnöke arról tájékoztatott, hogyan tesz eleget a pártszervezet ennek az igénynek és mire irányul a vállalat dolgozóinak munkakezdeményezése. Hatékonyon, kezdeményezöen Hal alapszervezet tevékenységét irányítja és hangolja egybe az összüzemi pártbizottság. A kommunisták januári, februári és márciusi taggyűlé seiken értékelték a múlt évben végzett munkájukat és müVn dési körzetükre bontották le a CSKP Központi Bizottsága januári üléséből eredő feladatokat. A taggyűléseken az idei gazdasági feladatok megvalósításával kapcsolatban különös nyomatékkai foglalkoztak a termelés hatékonyságának növelésével és a dolgozók kezdeményezése fejlesztésével ősz szefüggő kérdésekkel. A párt gyűléseken kifejezésre jutott az a követelmény, hogy-minden munkaszakaszon érvénye süljön a nagyfokú elkötelezett ség. A Polana dolgozói a Slov naft versenyfelhívása után nem késlekedtek a válasszal. Érté kés kötelezettségvállalással feleltek a felhívásra, s egyszer smind a járás üzemeihez fordultak, hogy kapcsolódjanak be ők is a versenymozgalomba. A vállalatban az a fő cél, hogy a rendelkezésre álló minden erőforrást mozgósítsák az 1975. évi bruttó termelési tervfeladatok maradéktalan teljesítésére. A cél igényességét bizonyítja, hogy az idei tervfeladatok a tavaly elért eredményekhez ké pest tizennyolc százalékkal, pénzben kifejezve 33 600 000 koronával növekedtek. A Szlovák Szakszervezöti Tanács és az SZSZK kormányának felhívására válaszolva, a lebontott tervfeladatokon kívül további 1,4 százalékkal, vagyis újabb hárommillió korona értékkel emelték a tervfeladatokat. A munkatermelékenységet az 1974-es helyzethez viszonyítva az idén tizenhárom százalékkal kell növelniük a terv előirányzata értelmében. Minden egyes munkahelyen nagy gondot fordítanak a nyersanyag és az energia gazdaságos felhasználására, a meg takarítás elérésére, melyet konkrétan meghatároztak a Slovnaft felhívására adott kötelezettségükben. A helyzet és a lehetőségek felmérése alapján vállalták, hogy az ogy korona teljesítményre eső költse get 1,7 százalékkal csökken tik, ami két és fél millió korona megtakarítást jelent, majd ezl a felajánlásukat a dolgozók kezdeményezésére támaszkodva további 0,1 százalékos megtakarítás elérésének kitűzésével toldották meg. Számos más konkrét cél szerepel még a Po- íana dolgozóinak kötelezettségvállalásában, melyek teljesítésével a felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére összesen hatmillió nyolcszázezer - korona értékkel akarják gazdagítani szocialista társadalmunkat. Az eddigi eredmények alapján indokoltan vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a vállalat dolgozói becsülettel valóra váltják adott szavukat. Rendszeres ellenőrzés A februárban tartott vállalati aktívaértekezleten — melyen párt- és gazdasági tisztségviselők vettek részt — kritikus szemmel mérték fel a részlegek, osztályok és műhelyek helyzetét és vizsgálták meg a tervfeladatok teljesítésének feltételeit. Számos indítvány, javaslat és megjegyzés hangzott el, melyek megvalósítása hozzájárul a kitűzött célok eléréséhez. Az értekezlet határozata értelmében az összüzemi párt- bizottság és a pártalapszervezetek a gazdasági vezetők részvételével rendszeresen értékelni fogják, hogyan valósítják meg a munkahelyeken az állami tervben kitűzött célokat. Ez is egyik formája a párt vezető szerepe elmélyítésének és a gazdasági vezetés felett a párt- szervezet ellenőrzési joga érvényesítésének. Áprilisban műszaki-gazdasági konferenciát rendeznek, amelyen értékelik az első negyedévi terv teljesítését, és kitűzik a további feladatokat az évi terv maradéktalan teljesítésének biztosítására. Az összüzemi pártbizottság elnöke elmondta azt is, hogy nagy problémákkal küszködnek a beruházásokkal kapcsof- latban. Még nem üzemel az új komplett technikai berendezés, és ennek következtében nem tudnak teljes ütemben dolgozni. A beruházást megvalósító vállalat, a Banská Bystrica-i Stavoindustria nem biztosított» az új objektumok idejekorán! átadását. Az állami terv ugyanakkor a vállalatnak már felemelt feladatokat irányzott elő. A Polana dolgozói vállalják a többletmunkát, fokozott kezdeményezéssel és nagyobb igyekezettel oldják meg ezt a problémát. Törekvésük eredményességét igazolja az első negyedévi tervfeladatok sikeres megvalósítása. Emelik a színvonalat Az összüzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek nagy gondot fordítanak arra, hogy a feladatok növekedésével összhangban gyarapítsák a párt tagsági alapját és növeljék színvonalát. Tavaly huszonnégy párttagjelöltet vettek fel, az idei első negyedévben pedig négy új tagjelölttel gyarapították soraikat. Az összüzemi pártbizottság illetékes komissziója — melyben mindegyik alapszervezet képviselve van — jelentős munkát fejt ki a párttagjelöltek kiválasztása, előkészítése, felvétele, nevelése és átigazolása terén. A járási pártbizottság által szervezett iskolázáson kívül az összüzemi pártbizottság is minden negyedévben tanfolyamot rendez a tagjelöltek részére, melyben megismerkednek a párt gazdasági politikájával, a vállalat termelési feladataival, külpolitikánk és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseivel. A pártalapszervezetek minden egyes tagja konkrét pártfeladatot teljesít a pártmunkában, a szakszervezetben, a Szocialista Ifjúsági Szövetségben vagy más társadalmi szervezetben. E pártmegbízatások teljesítését a bizottsági üléseken, illetve a tagsági gyűléseken vagy a pártcsoportok tanácskozásain rendszeresen ellenőrzik, s befejezésük esetében új feladatokkal bízzák meg az elvtársakat. Ily módon biztosítják, hogy a pártszervezet valameny- ny tagja részt vegyen a politikai munkában és bebizonyítsa elkötelezettségét. GÁL LÁSZLÖ