Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-03 / 78. szám, csütörtök

Minőségi változások irodalmi kapcsolatainkban PRÁGAI BESZÉLGETÉS SZIKLAY LÁSZLÓVAL Az Irodalmi Múzeum, a Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia Irodalomtudományi Társasága és a prágai Magyar Kultúra meghívására dr. Szik­lay László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos ta­nácsadója Prágában tartott előadást, melynek során a cseh—magyar és a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok neves ismerője elsősorban arra mutatott rá, hogy milyen minőségi változás állott be irodalmaink kölcsönös megismerése te­rén a felszabadulás óta eltelt 30 év alatt. Sziklay László tudományos munkásságának középpontjában a szlavisztika és az összehason­lító irodalomtörténetírás áll. A többi közt tanul­# A fasizmus fölött aratott győzelem és országainknak a szovjet hadsereg általi felsza­badítása új fejezetet nyitott né­peink szellemi kapcsolataiban is. Erre utalt, amikor megálla­pította: .ma már egy cseh i így szlovák átlagolvasónak a manyar irodalom éppen úgy nem Jerra incogníta“, mint ahogy nem vagyunk híjával a cseh vagy szlovák irodalom magyar fordításainak, ismerte­téseinek sem.“ De az előző idő­szak irodalmi kapcsolataink feltárása terén is születtek eredmények. Mit tart az 1945-öt megelőző, pontosabban a két világháború közti időszak iro­dalmi kapcsolataiban a legfon­tosabbnak, a legelőremutatóbb- nák? — Véleményem szerint első­sorban két mozgalmat, irány­zatot kell megemlítenünk. Az egyik mozgalom azokból a fia­talokból tevődött össze, akik Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia területéről származ­tak, s a 30-as évek elején Bu­dapesten megállapították az Apollo című folyóiratot, ök azt tűzték ki célul, hogy Magyar- országot és a szomszéd népe­ket közelebb hozzák egymás­hoz. Hogy ez a mozgalom ak­kor nem találkozott a hivatalos politika, az uralkodó osztályok rokonszenvével, azt mondanom sem kell. Az Apollo körül cso­portosuló fiatalok az irodalom-, a művészet-, s általában a tár­sadalomtudományok terén akar­tak rámutatni a Kelet-Közép- Európa népeit — a nemzeti torzsalkodás ellenére is — ösz- szekölő szellemi légkörre,' amely ma már a marxista kom- parasztika eredményeinek tük­rében tagadhatatlan. Csehszlovákia területén ugyan­ekkor a kisebbségi magyarság haladó magyar ifjúsági mozgal­mának, a Sarló nak a tagjai az internacionalizmus szellemében sürgették a csehek, a szlovákok és magyarok közeledését, egy­más kölcsönös megismerését, politikai és kulturális együtt­működését. Politikailag a Sar­ló fiataljai előbbre jutottak, mint az Apollo köre. Az Apol­lo tagjai minden jószándékuk és helyes felismerésük mellett is többé-kevésbé hungarocentri- kusak maradtak, a Sarlót vi­szont internacionalizmusáért Július Fučík, továbbá más hala­dó szellemű cseh ós szlovák személyiség is üdvözölte. Véle­ményem szerint ez a két moz­galom volt a két világháború közti időszak egyik legelőremu- tatóbb eredménye. Itt említem meg Anton Straka nevét is, aki mint az akkori Csehszlovák Köztársaság budapesti kultúrat- taséja, sok haladó szellemű magyar íróval tartotta a kap­csolatot és ismertette meg ve­lük a cseh és a szlovák irodal­mat. # Túlzott az a tévhit tehát, hogy a felszabadulás előtt iro­dalmi kapcsolatainkban nem történt semmi. Mit jelentett ezek után az előzmények után a felszabadulás, jobban mondva 1948: a fordulat éve? — Mindenekelőtt azt, hogy „megtört a jég“, s a múlt elő­ítéleteinek felszámolását nem­csak egyes úttörő haladó egyé­niségek és társulatok kezdemé­nyezték. Egymás értékeinek a jobb megismerése, kapcsola­taink elmélyítése a szocialista kultúrpolitika egyik fontos és permanens célja lett. Az iro­dalmi kapcsolatok ápolásában mennyiségi és minőségi válto­zás állott be. Ma már nemigen fordul elő, hogy a cseh vagy a szlovák olvasó nem ismerné Petőfi, Arany, Jókai, Madách, Mikszáth, Ady, Móricz vagy ép­pen József Attila, Illyés Gyula nevét és műveit. Ugyanakkor a magyar olvasó Némcová, Neru~ da, Vrchlicky, Jirásek, Vanöura, Wolker, Nezval, vagy éppen Sládkoviő, Hviezdoslav, Jesen- sky, Jilemnicky, Novomesky műveit is számon tartja. Ha- Sekről és Capekről nem is szól­va. Az, hogy világirodalmi ran­gú cseh és szlovák művek ke­rültek a magyar olvasó asztalá­ra, egyaránt köszönhető éppúgy a budapesti Európa Kiadó erő­feszítéseinek, mint a csehszlo­vákiai magyar könyvkiadásnak, nevezetesen a Madách Kiadó­nak. Költői művek fordításával kapcsolatban meg kell állapíta­nunk, hogy, sajnos, Magyaror­szágon nagyon kevés olyan költő van, aki tudna csehül vagy szlovákul, a műfordítások az esetek túlnyomó többségé­ben „nyers“-ből {prózai fordí­tásból] készülnek. S amit ma­gyar vonatkozásban általában mondhatunk el panaszképpen, az hovatovább a legfiatalabb cseh és szlovák nemzedékre is vonatkozik. Véleményem sze­rint a szlovákiai magyar köl­tők gyümölcsöző munkát végez­nek, s a jövőben még többet tehetnek, hiszen tudnak szlová­kul, s így megvan a lehetősé­gük, hogy cseh és szlovák iro­dalmat tényleg megfelelő szín­vonalon fordítsanak. Az elmúlt harminc év ered­ményeit vizsgálva őszintén meg kell mondanunk azt is, hogy egyes kiadók — tisztelet a ki­vételnek — nagyon sokszor a mennyiséget tartották szem előtt, s így nem ritkán gyen­gébb alkotásokat is lefordítot­tak. A legfontosabbnak azon­ban azt tartom, hogy túl va­gyunk alapvető irodalmi kin­cseink kölcsönös megismerésén. S ez örvendetes tény. Ezen az úton kell tovább haladnunk. Is­mételten nagyon hangsúlyo­zom a tennivalót: tudományos szinten k^ll nevelnünk fiatal műfordítókat. • Az ön tanulmányaiból kitű­nik az a meggyőződése, misze­rint irodalmainkban — társa­dalmi-politikai hátterük ro­konsága következtében — még a legélesebb nemzetiségi ellen­tétek korában is számos hason­ló vonás fordult elő s ezért irodalomtörténészeink egyik legfontosabb internacionalista feladata a rokonvonások ki­emelése, hangsúlyozása és ke­resése. — A MTA Irodalomtudományi Intézetében már két évtizede foglalkozunk azzal a problémá­val, hogy sokáig élt egymás mellett két koncepció: a szláv koncepció és a hungarocent- rizmus. Az első a szláv irodal­makat egy irodalomnak vette, a másik, a hungarocentrikus koncepció nem tudta máskép­pen elképzelni a szomszéd né­pek és a magyar irodalom vi­szonyát, minthogy a magyar irodalom hatott, kisugárzott a szomszéd területekre. Szerin­tem mindkét koncepció hibás. Ezt talán nyilvánvaló példával jellemezhetném: a szláv cseh irodalom fejlődése a szláv bol­gár irodalom fejlődésétől nyil­ván sokkal távolabb áll, mint mánykötete jelent meg a szlovák irodalom klasszikusáról, HviezdoslavróL, s az 1962-ben kiadott szlovák irodalomtörténetében a magyar olvasónak marxista szintézist nyújtott a szlovák irodalomról. Legutóbbi, Szomszédainkról című kötetében alapvető kapcsolattörténeti tanulmá­nyai jelentek meg. Joggal álllapította meg róla Karéi Krejöí professzor, az európai irodalmak kölcsönhatásainak elismert személyisége, hogy „Sziklay Lászlót a magyar—csehszlovák irodal­mi kapcsolatok kutatásában neves szaktekintély­ként tartjuk számon“. Prágai tartózkodása során beszélgettem én is a neves irodalomtörténésszel. a nem szláv magyar irodalom fejlődésétől. Sok kutatás, vita, megbeszélés alapján jöttünk rá arra, amit ma már a külföldi összehasonlító irodalomtörténeti kutatás is elfogad, hogy itt jel­legzetes irodalmi típusokról van szó. Típus alatt azt értem, hogy a tárgyalt irodalmak fej­lődési korszakaiban is hason­lóak. Tehát pá’.dául abban kü­lönböznek az angol, a francia vagy az olasz irodalom fejlő­désétől, hogy mai modern iro­dalmi nyelvünk nem a 15.—16. században alakult ki a közis­mert történelmi tények követ­keztében, hanem egy bizonyos nyelvújítási vagy irodalmi nyelvteremtő mozgalomban a 18.—19. század idején. Ez va­lamennyi kelet-közép-európai irodalomra jellemző, de itt is vannak különböző típusok. A cseh és a magyar irodalomban például az irodalmi nyelvet nem kellett megteremteni, mert már megvolt, csak korszerűsí­teni kellett. Voltak azonban olyan irodalmak is,, amelyekben különböző idegen (egyházi) nyelveken volt már hivatalos kifejezésmód — ott a népi nyelvből kellett új Irodalmi nyelvet alkotni. A rokon jelenségek feltárásá­ban kétségtelen az előrehala­dás. Ez nemcsak a kutatók sze­mélyes kapcsolataiban, de ab­ban is megnyilvánul, hogy a két ország irodalomtörténészei ma már államközi megállapo­dások keretében végezhetik a közös munkát. Az intézményes együttműködésnek köszönhető, hogy nemcsak magyar tudós volt opponens csehszlovákiai kollégájának docensi vagy dok­tori vitáján, de szlovák pro­fesszor is opponált magyar iro­dalomtörténész doktorátusán. Ez azelőtt elképzelhetetlen volt. Rudolf Chmel szlovák irodalom- történésznek magyar konzul­tánsa volt. De ugyanilyen fon­tos példa Mózsi Ferencé, aki a két irodalom oktatásának prob­lematikáját nagyon érdekesen dolgozta ki kandidátusi disszer­tációjában az én aspiránsveze­tésem mellett. Ezeket a lehető­ségeket jobban ki kellene használni. 0 Melyik az a legalkalma­sabb módszer, amellyel irodal­maink kapcsolatai a legered­ményesebben megközelíthetők? Miben látja a magyar—cseh, il­letve, magyar—szlovák irodal­mi kapcsolatok elmélyítésének további útját a következő év­tizedben? — Már utaltam arra, hogy Közép-Európában több egymás­hoz hasonló fejlődésű irodalom van. Ebből következne a fel­adat, hogy egy-egy kutató több irodalmat tanulmányozna, s ezek fejlődési törvényszerűsé­geit (például a nyelvújítás, vagy a romantika beköszönté­se] közösen kutassa. Ez azon­ban óriási feladat, mert a ku­tatónak egyszerre 5—6 nyelvet kellene ismernie. Tehát első­rendű igény a kellő nyelvisme­retekkel rendelkező káderek nevelése. Az eddigi eredménye­ket három nagy korszakban kellene szintézisbe hozni. Az egyik a romantika korszaka, mivel a szlovák, a cseh és a magyar irodalom is a romanti­ka korában lett európai szín­vonalú. A másik nagy korszak a századvége és a századfordu­ló, a realizmus időszaka. A har­madik nagy korszak a szocia­lista irodalom korszaka. Itt meg kellene vizsgálnunk, mennyi­ben egészítik ki egymást nem­zeteink szocialista irodalmai. Végezetül szeretném hangsú­lyozni, hogy a kelet-közép-eu­rópai népek kutatóinak össze­fogására van szükség, hogy mai tudásunkhoz képest közös problémáinkat sokkal tisztábban láthassuk. S. M. JEAN EFFEL BRATISLAVÁBAN A hamisítatlan gall humor képviselője, Daumier és Gavar- ni utóda, Jean Effel kiáillításán vagyunk, amelyet a Szlovák Szocialista Köztársaság Művelő-* désügyi Minisztériuma, a Nem­zetközi Kapcsolatok Társasága és a Bratislavai Művelődési In­tézet rendezett. A Dosztojev- szkij-sori pavilonban kétszáznál több rajz vesz körül. Az első pillanatban úgy érzem, a Mo­soly Országába jutottam. Ám ez­zel keveset mondok, mert Effel szellemes meglátása, eredeti öt­lete, egyszerű és bravúros raj­za, szövegeinek szikrázó humo­ra és csípős szatírája nemcsak mosolyt kelt, hanem jóízű ne­vetést vált ki és elgondolkoz­tat. J. Effelt tulajdonképp Fran­çois Lejeimnek hívják. Neve kezdőbetűi, az F és L képezik művésznevét. Párizsban, 1908- ban született. Hírlap- és köz­íróként a France Soir munka­társaként kezdődött pályája, író, költő és tehetséges rajzoló. Karikatúráit a baloldali lapok közölték. 1934-óta közkedvelt humoristaként ismerik. Ezenkí­vül a Francia—Csehszlovák Társaság elnöke, s mint ilyen, kapcsolataink elmé!yítője. Or­szágunk őszinte jóbarátja, aki a súlyos napokban, a münche­ni tragikus döntés idején is melletlünk állt ki. Most pedig velünk ünnepli felszabadulá­sunk 30. évfordulóját. Erre az alkalomra küldte el hozzánk ezt a ragyogó, gazdag anyagot, melyben eddig Prágában 25 ez­ren gyönyörködtek, s vándorki­állításként most Bratislava je­lentős kulturális eseménye. Út­ját az ország nagyobb városai­ba is folytatni fogja. A mün­cheni napok hatására készült vitriolos politikai karikatúrák közül hatot a Klement Gott-- wald múzeumnak ajándékozott. Kivételes tehetsége a politikai rajzokban erőteljesen nyilvánul meg. Effel meg nem alkuvó mű-> vészember. Merész, ha szembe­kerül az ellenséggel. Helyesen céloz és mindig telibe talál. Kezdettől fogva mindmáig hű­séges egy eszményhez: a nemes és tiszta emberséghez. Ceruzá­val harcol az emberi jogokért, boldogságunkért, szabadságunk­ért, a világ békéjéért. A költé­szet adománya a kritikus in­telligenciájával egyesül művé­szetében. Rajzai tartalmi és for­mai összhangja tökéletes. Min-" dig ráérez a dolgok lényegére. Ezek a kiváló tulajdonságok jellemzik politikai falragaszait is, melyek derűsek, de komoly társadalmi problémákért emel­nek szót. Választási plakátjai rámutatnak a helyes irányra, az egyedüli járható útra, a szo­cializmus útjára. Majd belela­poz a történelembe. Leleplezi a V. Köztársaság üzemeit, osto­rozza politikáját, elítéli a gyarmati háborúkat. Szellemin lég társul Moliére-rel: a Tar- tuffe, a Fösvény; a Képzelt be­teg s még néhány örök komé­dia egy-egy kis részletét ra­gyogó színű képekkel és szel­lemes idézetekkel vetíti elénk. A Mesék az állatokról, s a Politikát állatkert remek ötle­tes rajzai és szavai nem nagy­képű erkölcsi prédikációk. Da a kedélyesen jellemzett állatok nevelőtevékenységének, szoká­sainak bírálata végül is meg-i szívlelendő társadalmi kritika, mellyel nevettet, támad és lel­kesít. Legismertebb műve a Világ teremtése. Film és balett is ké­szült belőle. Az Ádám és Éva naiv életében Effel materialista felfogással kezeli a bájos le­gendát, vagy ha jobban tetszik: a bibliai komédiát az édenkert- ről, a hatalmas parkról, ame­lyet egy mai kertészemérnök sem tervezhetne meg szebben. Itt él a első emberpár, és a sokfé­le állat. A mintegy száz éden- kerti rajz Effel emberszereteté- ről, minden élőlényhez fűződő gyöngédségéről szél. Meleg ér­zéssel, olykor pikáns humorral jellemzi a gyerekes és már mégsem gyermek „első embere­ket“. S a jellegzetes és szó­rakoztató állatrajzok mellett áU landó kísérő motívumok: a tá- tott csőrű röpködő madárkák, a libbenő pillék, a fűben virí­tó százszorszépek. S ez a ked­vesség, báj és szeretet árad szövegeiből is. öt színes kőraj­za megragadó költői alkotás. A Futó találkozások nagyszerű lapjairól sem szabad megfeled-» kezni. Pompás eszmetársításokl Nagy képzőművészek: Michelan­gelo, Tiziano, Maillol, Matisge, Calder, Picasso, egy-egy alko­tásához fűz klasszikus és mo­dern írók munkáiból kiszakított idézeteket. Könyvei üveg alatt sorjáznak, eredetiben és soknyelvű fordít tásban. Itt vannak La Fontaine illusztrált meséi, s a Jókedvű fiataloknak, meg a Vidám utó­doknak szánt, fönt jelzett bib­liai históriákon kívül a Világ újrateremtése és egyebek. A ritka műélvezetet nyújtó, felfrissítő, szellemes és tanulság gos kiállítás olyan csábító, hogy egész természetes amár az első napokban megnyilvánul lő tömeges érdeklődés, mely nyilván és méltán még foko­zódni fog. BÁRKÁNY JENŰNfi A ZENEHALLGATÁS ÖRÖME A Szlovák Kamarazenekart a bratislavai hangversenyközön­ség minden alkalommal a régi, kedves barátnak kijáró öröm­mel és szeretettel fogadja. De ezúttal különösen meleg volt a hangulat. A terem zsúfolásig megtelt, a falak mentén az ál­lóhelyeken fiatalok szorongtak. Érdeklődésük részben az est spanyol vendégének, Narciso Yepes gitárművésznek szólt, akit a rádióból már ismerünk. A szokatlanul nagy érdeklő­dés nem volt alaptalan. Narciso Yepes megjelenése meglepően hatott. Nincs benne semmi „spanyolos“, sőt külsőleg nem is művósztípus. Inkább közép­korú, jólelkű családapának lát­szik. Mintha a gitár nem is il­lene a lényéhez. Pedig egysze­rűsége mögött jelentős művész­egyéniség rejtőzik. Narciso Yepes hangszerének hivatott mestere. Bevezetésül Gáspár Sanz gi­társzólóra írt Spanyol szvitjét adta elő. Sanz, spanyol gitáros és orgonista az aragóniai Ca^ landában született 1640-ben és Madridban hunyt el ötvenéves korában. Yepes produkciója kezdetben azt a benyomást kel­tette, hogy a gitár szólóhang­szerként mégiscsak inkább van helyén egy intim hangulatú ki-< sebb teremben, mint a Filhar­mónia nagytermében. De ez a benyomás hamár háttérbe szo­rult és Vivaldi gitárversenyé­nek előadásánál teljesen elmo-> sódott. A színre és hangzásra beállított Vivaldi muzsika for­ró, szenvedélyes zengése Yepes keze alatt a gitár arány­lag szűk hangzásvilágában is érvényesült. A spanyol gitármű­vész pompás produkciója War-> chalék érzékeny kísérőművésze­tének keretében zavartalan örömet szerzett. A műsor utolsó száma ugyan­csak nagy siker volt. Kalmár Magda, a budapesti Állami Ope­ra művésznője Vivaldi „Lauda* te Pueri“ című szopránszőlóra és vonóskarra írt kantátáját ad­ta elő. Kalmár Magda vonzó és sokoldalú egyéniség. Valójában operaénekesnő, de kiválót nyújt a könnyű múzsa szolgála­tában is. A Magyar Televízió képernyőjén gyakran láthatjufcr és hallhatjuk a jó mozgású, szép hangú fiatal énekesnő ked­ves, gyakran humoros alakítá-i sait. Finom, közvetlen művé­szettel tolmácsolta a meleg fé­nyű, lenge szövésű Vivaldi dal­lamokat, és ami ennél is több: megéreztette' a velencei mester elbűvölő költészetét. A hallgatóság mindkét ven-« dégművészt vastapssal ünne­pelte. HAVAS MÁRTA • A spanyolországi Orszá­gos Könyvintézet közzétett adatai szerint 1974-ben Spa­nyolországban a legnagyobb sikerű és legolvasottabb könyv a harcos szellemű, nagy chilei költő, Pablo Neruda emlékirat­kötete volt. A kötet címe: Be­ismerem, hogy éltem. • Ismét megnyílt Taskent- ben az Üzbég Szépművészeti Múzeum. A földrengés sújtot­ta egykori épület helyén már­ványból, gránitból, fémből és olyan üvegből emeltek új épü­letet, mely a Nap melegét visz- szaverí, de a fényt átbocsátja. A múzeumban 50 terem van.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom