Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-26 / 72. szám, szerda

FELSZABADULÁSI ÜNNEPSÉG A FELKELÉS VÁROSÁBAN FEJSZALT MEGGYILKOLTÁK Khaled — Szaúd-Arábia új királya (CSTK) — Miloslav Hrusko- vlőnak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB tit­kárának részvételével ünnepi ülést tartottak tegnap Banská Bystricában a kerület felszaba­dulásának 30. évfordulója al­kalmából a közép-szlovákiai kerület politikai és állami szer­vei valamint társadalmi szerve­zetei. Az ülésen jelen voltak Nyikolaj Andrejevics Goncsa­rov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja, Vladimír Piro$ík,a kerületi pártbizottság vezető titkára, továbbá a testvérváro­sok küldöttségei. Ugyancsak (Folytatás az 1. oldalról) országokból, a vaj tekintetében pedig önellátók lettünk. Emel­lett 1974 végéig körülbelül 45 ezer tonnával több húst és 40 ezer tonnával több baromfit jut­tattunk a piacra. A növénytermesztés tervének teljesítésében mutatkozó nehéz­ségek ellenére jó eredmények észlelhetők az 1974. évi kitűnő gabonatermés jóvoltából. Az át­lagos hektárhozam meghaladta a 38,3 mázsát, s ezért az ötéves tervet 1975 végéig máris más­fél millió tonna gáborjávál tel­jesítettük túl. Az élelmiszeripar a bruttóter­melés tervét az első négy év­ben 4 százalékkal, az áruter­melés tervét pedig 0,5 száza­lékkal teljesítette túl. A cukor kivételével az exportfeladatuk teljesítése is kielégítő. A szocialista díjazás elvének érvényesítéséről kapcsolatban az anyagi és erkölcsi ösztön­zés jelentőségéről Jaroslav Srb, a Népi Kamara képviselője, a Szövetségi Gyűlés alelnöke be­szélt. Hangsúlyozta, hogy a szo­cialista öntudatosság foka ha­tározza meg döntő mértékben az egyénnek a közösség, a szo­cialista haza, a munka iránti viszonyát. Rámutatott a szocia­lista munkaverseny gazdasági hozamára, amely az elmúlt esz­tendő első felében 3 milliárd 797 millió koronát lett ki. 1974 június végéig 15 ezer közösség nyerte el a szocialista munka­brigád címet és mintegy 3 ezer komplex racionalizációs brigád létesült. Marié Gajdošová, a Népi Ka­mara képviselője, az oktatás­ügy eredményeit és a XV. párt- kongresszusig kitűzött felada­tait ismertette. A szocialista if­júság nevelésében és az életre való sikeres előkészítésével kapcsolatos feladatok teljesíté­séért elsősorban az irányító te­vékenységgel megbízott nemze­ti bizottságok, valamint a ve­lük szorosan együttműködő nemzeti oktatásügyi miniszté­riumok felelősek — mondotta. Az oktatás előtti nevelésre is kitért, melybe a CSSZSZK-ban a gyermekek 62 százaléka, az SZSZK bán pedig 55,4 százalé­ka kapcsolódott be. A már két éve tartó népesedési robbanás azonban az óvodák, bölcsődék hálózatának a kiterjesztését te­szi szükségessé. jelen voltak a szovjet hadse­reg képviselői és Iván Ivano- vics Szkripka, Banská Bystii- ca tiszteletbeli polgára. Vladimír Pirosík, a kerületi pártbizottság vezető titkára be­szédében értékelte a kerület felszabadulás utáni 30 éves fej­lődését. Beszéde végeztével Miloslav HruSkoviőnak, a CSKP KB El nöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának átadta a kerület dolgozói felajánlását, amelynek értéke mintegy másfél millió korona. R. Bubeník, a Népi Kamura képviselője a CSKP KB novem­bert plénumának határozatával kapcsolatban a mezőgazdaságot és a közellátást érintő felada­tok biztosítása lehetőségeivel foglalkozott. J. P'ribyl képviselő a kohá szati és a gépipari termelés ter­vének teljesítésével, F. Exner képviselő pedig az európai biz­tonság kérdéseivel foglalko­zott. S. Hudeőek képviselő a behozott nyersanyagok gazda- ságsosabb kihasználását bizto sító tudományos-műszaki fej­lesztés érvényesítésének a le­hetőségeiről, M. Ridziková szo­cialista politikánk eredményei­ről, T. Trávnicek képviselő pe­dig a CSSZSZK Nemzeti Front­ja programjának a teljesítésé ről és A. Huml a hazai piac ellátottságáról beszélt. A délutánt vitában M. Tvrz- niková a gazdasági bűnözésről és a szocialista vagyon védel­mére irányuló intézkedésekről, J. Brabec a szolgáltatások fej lesztésének kilátásairól, vala­mint a közelgő spartaíciáddal kapcsolatos feladatokról szá molt be. L. Strougal miniszterelnök zárszavát követően F. Exner képviselő előterjesztette a Sző vetségi Gyűlés határozati ja vaslatát, amelynek értelmében további eredményeink és élet színvonalunk továbjji emelkedé sének a feltétele a komplex szocialista racionalizálás még hathatósabb érvényesítése és a nemzetközi szocialista integrá cióba váló még intenzívebb be kapcsolódásunk. Ez csak az állami tervfeladatok pontos tel jesítésével, még nagyobb laka rékoskodással, még erélye sebb s körültekintőbb irányító tevékenységgel biztosítható. Ezért a Szövetségi Gyűlés fel szólítja a dolgozókat, igényes feladataikat még lelkiismerete sebben teljesítsék, mert foko­zott munkaigyekezetük szocia­lista hazánk további felvirá goztatásának, népünk békés éle tének a záloga. Miután a javaslatot a kép­viselők egyhangúlag jóváhagy ták, A. Indra, a Szövetségi Gyű­lés elnöke berekeszt ette a ked di gyűlést. A Szövetségi Gyűlés kamarái ma folytatják tanácskozásukat. —km— fACQUES CHIRAC francia mi­niszterelnök szovjetunióbeli lá­togatásának befejeztével vissza­érkezett Párizsba. Hazatérte után kijelentette, hogy hivata­los útja során előkészítették Giscar d'Estaing francia állam­fő őszre tervezett moszkvai útját. KISSINGER amerikai külügy­miniszter hivatalos amerikai források szerint április 6-án, vagy 7-én kezdi meg eredeti­leg februárra tervezett latin­amerikai tárgyalókörútját, ame­lyet a közel-keleti diplomáciai rendezési kísérletek miatt ha­lasztottak későbbre. ALEKSZEI KOSZIGIN, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nöke a Kremlben fogadta Jan Havelkát, hazánk moszkvai nagykövetét. A baráti megbe­szélésen megvitatták a cseh­szlovák—szovjet együttműködés időszerű kérdéseit. ISABEL PERÓN, argentin el­nök Buenos Airesben fogadta Petr Mladenov bolgár külügy­minisztert, aki hivatalos láto­gatáson Argentínában tartózko­dik. A MAINIC1 SIMBUN to­kiói lap értesülése szerint va­sárnap merényletet követtek el Thieu ellen, de a saigoni elnök sértetlen maradt. A KREMLBEN megkezdődtek a szovjet—kongói tárgyalások. A megbeszéléseken Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Kirill Mazurov, a mi­nisztertanács elnökének első helyettese és Andrej Gromiko külügyminiszter, valamiint Ma­rién Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság Államtanácsának elnöke vesz részt. EDWARD GIEREK, a LEMP KB első titkára fogadta a Len­gyel Tudományos Akadémia El­nökségét. Gierek a találkozón mondott beszédében elismerés­sel szólt a tudósok munkájáról. LIMÁBAN plenáris ülést tar­tott a Perui Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülé­sen megvitatták az ország bel­politikai helyzetét és felhívták a perui kommunistákat, hogy egyesítsék erőiket radikális de­mokratikus átalakulások kiví­vására. BOGOTÁBAN megtartották a Kolumbiai—Csehszlovák Baráti Társaság első országos talál­kozóját. RHODESIA fajgyűlölő rezsim- je titkos eljárást indított Nda- baningi Sithole, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) elnöke ellen. Sitholet március 4-én tartóztatták le politikai el­lenfelei ellen tervezett gyilkos­ság vádjával. Okinawa emlékezete Tokió — Japánban kedden emlékeztek meg az amerikai csapatok okinawai partraszál­lásának 30. évfordulójáról. Eb­ből az alkalomból 516 oldalas könyvet jelentetett meg Nahá- nak, a sziget fővárosának ta­nácsa. A könyv azoknak a szi­getlakoknak visszaemlékezéseit tartalmazza, akik átélték az „okinawai csatát“ s nem utol­só sorban a Naha ellen inté­zett amerikai légitámadásokat és bombázásokat. Az Okinawán tartott megem­lékezések során újult erővel hangzott el az a követelés, hogy harminc évvel a háború befejezése után távolítsák el az amerikai támaszpontokat és csapatokat a szigetről. Plenáris ülés Becsben Bécs — Kedden 63. plenáris ülését tartotta Bécsben a had­erőcsökkentési értekezlet. A közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csök­kentéséről tárgyaló 19 delegá­ció a Hofburg különtermében ülésezett. Az ülésen Jan And- riaenssen nagykövet, a belga küldöttség vezetője szólalt fel. Az értekezlet részvevői elha­tározták, hogy legközelebbi ta­nácskozásukat április 3-án ren­dezik. Kairó —Ríjad — A MÉN A kö­zel-keleti hírügynökség közlése szerint a rijadi rádió tegnap délben adását megszakítva be­jelentette, hogy Fejszal király ellen merényletet követtek el. Az uralkodó a kórházban bele­halt sérüléseibe Az első jelentések szerint a merénylő a 69 éves uralkodó egyik unokaöccse, a ziavart el- méjű Fejszal ben Abdel Aziz herceg, aki tegnap délelőtt a királyi palotában, mintha az uralkodó üdvözlésére sietne, megközelítette Fejszált és több Kairó, Tel Aviv, Washington — Hétfőn este Kairóban meg­nyílt az Arab Liga tanácsának 63. ülésszaka. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter be­szédében Izraelt tette felelős­sé a Kissinger amerikai kül­ügyminiszter közvetítésével folyt rendezési kísérlet kudar­cáért. Az egyiptomi diplomácia vezetője szoros együttműködés­re szólította fel az arab álla­mokat annak érdekében, hogy a rendezést meghiúsító, maka­csul irreális magatartást tanú­sító Izraelt politikailag és gaz­daságilag elszigeteljék. Tel Avivban öt év — a kor­mánykoalícióból történt kiválá­sa — óta első alkalommal for­dult elő, hogy az ellenzéki Likud pártcsoportosulás egyér­telműen a kormányt támogat­ta fontos politikai kérdések­ben. A jobboldali párt teljes­séggel helyesli a Rabin-kor­mánynak az amerikai közvetí­téssel folyt és zsákutcába ju­Washington — Egy hónappal meghosszabbítják a Phnom Penhet élelmiszer- és üzem­anyag utánpótlással ellátó ame­rikai légihíd működését — kö­zöltté a Pentagon. A hadügyminisztérium szóvi­vője azonban megjegyezne, hogv e légihídon nem szállítanak lő­szer-utánpótlást a kambodzsai fővárosnak. Bangkok — Kukrit Pramodzs thaiföldi miniszterelnök hétfőn este újságírók előtt kijelentet­te: A thaiföldi kormány nem fogja megengedni az Egyesült Államoknak, hogy Thaiföldről fegyvereket szállítson Kam­bodzsának, az élelmiszer-után­pótlást biztosító légijáratokat azonban fenntarthatja. New York — Az ENSZ hét­főn — a Kínai Népköztársaság kérésére — tagállamainak kö­rében terjesztette azt a felhí­vást, amelyet Norodom Sziha- nuk, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke intézett az amerikai néphez. Szihanuk eb­ben azt sürgette, hogy az Egye­Saigon — A Thieu-rezshn alakulatai gyors ütemben vonul­nak ki a felszabadító erők ál­tal körülzárt Hűé egykori csá­szárvárosból. Saigonban akkre­ditált nyugati diplomaták sze­rint a rezsim Huéban állomá­sozó mintegy húszezer katonája távozik a mintegy tíz kilomé­terrel keletre fekvő Tan My tengeri kikötő Irányában. Nyugati hírügynökségi jelen­tésekből kitűnik, hogy miután a felszabadító erők hétfőn át­törték a Hűé körült külső vé­delmi gyűrűt, a várossal meg­szakadt a rádió- és telefon ösz- szeköttetés. Kedden saigoni katonai for­rásból közölték, hogy „Hűé el­este már csak idő kérdése“ mi­után a népi erők hétfőn elfog­lalták Quang Ngal és Tam Ky tartományi székhelyet. Az AP jelentése szerint a fel­szabadító erők Dél-Vietnam 44 tartománya közül immár tizen­egyet tartanak ellenőrzésük alatt. Hanoi — A VNA hírügynök­ség kedden — a Felszabadulás hírügynökségre hivatkozva — közölte, hogy a dél-vietnami Központi-fennsík lakossága és fegyveres erői március 5 tői 23-ig súlyos veszteségeket okoz­lövést adott le rá. A sebesült királyt azonnal kórházba szál­lították, ahol belehalt sérülé­seibe. A rijadi rádió ugyancsak je­lentette, hogy Khaled ibn Ab­dul Azizt, a tegnap délelőtt meggyilkolt Fejszál király 62 éves öccsét kiáltották ki Szaúd- Arábia királyának. Az új király bátyja közeli munkatársa voilt, nemzetközi értekezleteken kép­viselte országát és 1962 októbe­re óta a kormányfő első he­lyettese lett. 1965 áprilisában trónörökössé nevezték ki. tott tárgyalásokon tanúsított magatartását. Izrael részéről egyelőre nem voltak hajlandók kommentárt fűzni ahhoz a hivatalos ameri­kai bejelentéshez, amelynek ér­telmében Washington — „min­den vonatkozásban“ felülvizs­gálja közel-keleti politikáját. Kissinger amerikai külügy­miniszter, miután tájékoztatta Ford elnököt és a kongresszusi vezetőket missziója sikertelen­ségének okairól, újságírók előtt elutasította azt a gondolatot, hogy a Közel-Kelettel kapcsola­tos politika felülvizsgálása az Izraelnek szánt amerikai se­gély csökkentésével lenne egy­értelmű. „A segély nagyságát általános politikánk szellemé­ben határozzuk meg“ — jelen­tette ki. A további kilátásokat illetően hangsúlyozta, hogy a tárgyalások formája „a felek kívánságától függ, de az a be­nyomásom, hogy más fórumok után kell néznünk“. sült Államok népe akadályozza meg a Ford-Kissinger-kor- mányzat kambodzsai beavatko­zását. A dokumentum szövegét március 18-án távirati úton jut­tatták el Kurt Waldheimhez, a világszervezet főtitkárához. Washington — Ron Nessen, a Fehér Ház szóvivője azt mon­dotta: Ford elnök azért sürget több katonai segélyt a Phnom Penh-i kormányzat számára, mert „az Egyesült Államok még sohasem fordított hátat olyan országnak, amely függetlensé­géért akart harcolni“. Nessen Dél-Vietoamról szólva azt bizonygatta, hogy ha a sai­goni kormány még további há­rom évig kapna amerikai kato­nai segélyt, akkor képes len­ne önmagát megvédeni. Végül jelezte, hogy Ford el­nök egyelőre nem szándékozik nyilatkozni az indokínai hely­zetről, ám — fűzte hozzá — „ha a dolgok megváltoznak, akkor az Egyesült Államok esetleg felülvizsgálja délkelet- ázsiai politikáját“. tak a Thieu-féle haderőnek, harcképtelenné tettek 120 ezer saigoni támadót, s felszabadí­tottak több tartományt. Amerikai segélyprogram Washington — Az amerikai törvényhozás végleg jóváhagy­ta a képviselőház és szenátus egyeztető bizottsága által megállapított összeget az Egye­sült Államok 1975-ös pénzügyi évre vonatkozó (idén június 30-ig érvényes) külföldi se­gélyprogramjához. A rendkívü­li, vagy pótsegélyeken kivül 3,67 milliárd dollárnyi összeg­ből több mint egy milliárdot a közel-keleti országok támogatá­sára fordítanak. Izrael 300 mil­lió dollár értékben katonai, 324,5 millió értékben pedig gaz­dasági segélyben részesül. Az arab országok közül Egyiptom 250 millió dollárt kap, a szenátus megajánlást bizottságának döntése értelmé­ben ennek felét gépek, műtrá­gya és más Iparcikkek behoza­talára használhatja fel. Jordá­nia számára 77 millió, Szaúd- Arábiának pedig 220 millió dol­lárt szavaztak meg a törvény­hozók. G. Husák és L. Strougal fogadta az NSZK külügyminiszterét (Folytatás az 1. oldalról.) Lubomír Strougal elvtárs a beszélgetésen hangsúlyozta a csehszlovák külpolitikának az európai feszültség enyhülésére és minden irányú együttműkö­dés feltételeinek megteremtésé­re irányuló törekvését .Kifejez­te meggyőződését, hogy a ta­nácskozásokon megoldható még a legbonyolultabb külpolitikai probléma is. A CSSZSZK kor­mányának elnöke egyben rámu­tatott Csehszlovákia és . az NSZK gazdasági együttműködé­sének további lehetőségeire. A Prágában , a Cernín-palo- tában tegnap délelőtt folytatta megbeszéléseit Bohuslav Chftou- pek, a CSSZSZK külügyminisz­tere és Hans Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere. Csehszlovák részről a megbe­szélésen jelen volt Miloslav Rűiek, a külügyminiszter he­lyettese és a minisztérium más képviselői, az NSZK részéről Günther van Well, az NSZK külügyminisztériuma politikai osztályának vezetője, valamint Genscher miniszter kíséretének tagjai. A tanácskozások keretében, amelyeken részt vettek Jifí Götz és Gerhard Ritzel, a két ország nagykövetei, a minisz­terek eszmecserét tartottak a CSSZSZK és az NSZK kapcso latainak jelenlegi helyzetéről, majd megvitatták a további le­hetőségeket a két ország gaz­dasági és tudományos-műszaki együttműködésében, amelynek fejlesztése a CSSZSZK és az NSZK közös érdeke. Hans Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere, Bo­huslav Chfíoupeknak, a CSSZSZK külügyminiszterének tiszteleté­re a prágai Intercontinental- szállóban tegnap díszebédet adott. MEGKEZDŐDÖTT A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS TAVASZI ÜLÉSSZAKA ÜLÉSEZIK AZ ARAB LIGA TANÁCSA Kissinger beismerte kudarcát Az amerikai segély sem menti meg Lón Nol rendszerét A hazafiak elvágták Hűét A dél vietnami fegyveres erők újabb sikerei

Next

/
Oldalképek
Tartalom