Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-25 / 71. szám, kedd
Az író alapállása a fontos BESZÉLGETÉS DONÁT SAJNER ÉRDEMES MŰVÉSSZEL, A CSEH ÍRÖK SZÖVETSÉGE VEZETŐ TITKÁRÁVAL • Bevezetésül kérjük, hogy összegezze a Cseh Írók Szövetségének azt a tevékenységét, amit a szövetség alakuló kongresszusa óta fejtett ki. — Az egykori szövetség feloszlása után megalakult az előkészítő bizottság, amely egy év alatt megteremtette az írók jövendő szervezetének az alapjait és elkészítette a válságos évek elemzését. Így kerülhetett sor 1972-ben az Cseh Írók Szövetségének I. kongresszusára, amin áz új szövetség 124 tagja vett részt. A tagságra ezeket a művek minősége és eszmei-politikai álláspontja jogosította. A kongresszuson elhangzott beszámoló összhangban állt a párt kultúrpolitikájával. Egyhangúlag választották meg a 21 tagú bizottságot, ez pedig megválasztotta az elnökséget. • Tudjuk, hogy többen igyekeztek elszigetelni az új szövetséget. — Ellenfeleink úgy vélték, hogy bekövetkezik egy ilyen elszigetelődés, hogy nem tudjuk fenntartani a kontinuitást válságot megelőző évek irodalmával. De ennek éppen az ellenkezője történt. Mindenekelőtt nem sikerült elszigetelni a szövetséget a külföldi együttm ük ö- d é s t ő 1. Ma együttműködési szerződéseink vannak az író- szövetségekkel, a kubai szövetségtől egészen a vietnamiig. Hasonló szerződést kötünk Finnországgal, de érdeklődnek az ilyen kapcsolatteremtés iránt Norvégiában, Svédországban, Szíriában, Libanonban és Indiában is. Ahol nem léteznek szövetségek, mint például az NSZK-ban, Franciaországban és Olaszországban, ott a haladó írók csoportjai érdeklődnek az együttműködés iránt. De az olvasóktól nem sikerült elszigetelni a szövetséget. Természetesen ez számokkal is alá. támasztható lenne. Nem tudunk eleget tenni az író-olvasó találkozók iránt érkezett kéréseknek, az iskolák, üzemek meghívásainak. Elegendő rámutat, ni, hogy milyen sikeres volt a múlt évben a cseh írók kelet- szlovákiai, a szlovák elvtársak dél-csehországi körútja, vagy az ezekhez hasonló ostravai és brnói akciók. • De ez mennyiségi szempont. — Úgy látom, hogy az író és az olvasó kapcsolatában megjelenik az új minőség. Pontosabban megmagyarázom: a hazunkba érkező nyugati újságíró első kérdése rendszerint így hangzik: miről nem szabad írni? A mi válaszunk: mindenről lehet és kell írni. Örömmel fogadjuk a történelmi regényt, a családregényt, a szerelmi, vagy a lélektani regényt, ami a válságos évekkel foglalkozna. Az Író álapállása a fontos. Ha rólunk ír, látnia kell a környezetet, amelyben él. A szerelmesek is hajszolnak lakást, járnak bevásárolni, gyűlésre, vagy brigádmunkára. Ha az irodalmat egy körnek tekintjük, akkor csak két kijárata van — az egyik lefelé nyílik, a nihilizmushoz, sőt a fasizmushoz, a másik felfelé — az élethez. Ilyen az író küldetése már az antik korok óta. Tanítania kell az embert arra, hogy harcolni tudjon önmagáért, tanítania kell az embert, arra, hogy észleljen és örüljön. Minden irodalom, tehát a költészet is, gyakorlati használati utasítás az élethez. Az olvasónak a műben választ kell kapnia a kérdéseire. A mű egyidejűleg tanács és megoldás is. Ha az író olyan problémát érint, amit az embernek, az olvasónak kell megoldania és azonosítani tudja magát a korral, akkor tanácsadóvá lesz. • Titkár elvtárs, ezzel elérkeztünk a következő kérdéshez: mire serkenti önöket a CSKP novemberi plenáris ülése? Itt elsősorban az emberekkel végzett munka minőségére, az igények növelésére és az új emberekkel, a fiatal szerzőkkel végzett munkára gondolok. — A szövetségnek ma 146 tagja van. A tagokat megválogatjuk. Ez az egykori szövetség gyakorlatától eltérő alapvető különbség. Minden tagnak bárom már megjelent, és a szövetség három tagjának lektori véleményével ellátott, könyve a tagság előfeltétele. Természetesen értékeljük állampolgári magatartását is. Nem lenne különös művészet akár 500 tagot szerezni csak az ajtót, kellene kitárni. Már az alapszabályok előszava rögzíti az elvet, miszerint a szövetség eszmei, nem pedig szakmai tömörülés. Ezért látszólag kevesebben vagyunk. Az előző szövetségnek kétszer ennyi tagja volt [a felét azonban a fordítók képezték, akiknek a jövőben saját szervezetük lesz]. A múltban például valaki megírta a kerület krónikáját és már a szövetség tagja lett. Ma viszont megjelenhet valakinek tíz könyve, mégsem lesz tagja. Még akkor sem, ha nagyon közkedvelt író. Mi nem akarjuk a tagságot úgy osztogatni, mint az emlékérmet. Másrészt sikerült a szövetséget megfiatalítani. Számunkra a jövő aranyfedezetét jelentik a fiatal tehetségek. Mintegy 150 ilyen szerző munkáját kísérjük figyelemmel (a brnói, az ostravai és a plzeni tagozatokkal együtt). Viszont ez nem azt jelenti, hogy ezekből 150 író, vagy 150 szövetségi tag lesz. Szinte feltérképezzük a fiatal Írók tevékenységét, annyira, hogy nem csak az első könyvet regisztráljuk, hanem még azokat is, akik eddig csak öthat verssel jelentkeztek. Elsősorban természetesen azt figyeljük, hogy melyik fiatal tehetség pályája ível felfelé. • Viszont a kritika helyzete egészen más. — Megértjük, hogy három kritikai mű kiadása túlzott követelmény, ezért csökkentettük az igényt egyetlen könyvre. Nem elégszünk meg a fiatal kritikusok jelentkezésével, hanem keressük őket, például a filozófiai tanszékek segítségével. Ezeknek a „kritikus-jelölteknek“ munkát is adunk, például úgy, hogy négynek ugyanazt a témát adjuk feldolgozásra, vagyis lehetővé tesz- szük a versenyt. • Mondana valamit arról, hogyan működnek együtt a többi társadalmi szervezetekkel és művészeti szövetségekkel? — Már említettem, hogy a társadalmi szervezetekkel és a nyilvánossággal Jó az együttműködésünk és nem is tudjuk kielégíteni az érdeklődést. Különösen jó az együttműködés a Színművészek Szövetségével —, e«zt szerződésben is rögzítettük —, ami természetes. Szerzői esteket rendezünk a Nemzeti Irodalmi Panteonban és a kerületekben is, és ehhez jó színészekre, jó előadókra van szükségünk. • Hogyan működnek együtt a tömegtájékoztatási eszközökkel? — Az utóbbi évben ez az együttműködés nagyon jó volt. A rádiót és a ^televíziót minden rendezvényünkre meghívjuk és mindenkor eleget tesznek a meghívásdia k. Javítani akarjuk az írók kapcsolatát a filmmel és a televízióval, hogy élénkítsük, gazdagítsuk a témakört, hogy új nevek kerüljenek a vászonra és a képernyőre. Tárgyalunk az együttműködés minőségileg új formáiról is. Ha tudomást szerzünk egy jó témáról és egy jó szerzőről, felhívjuk rá a film, vagy a televízió figyelmét. Az újságoknak és a folyóiratoknak többet kellene foglalkozni a kortárs művek konstruktív bírálatával. A lapok ma a jó alkotásokat is éppen csak hogy megemlítik, holott a múltban a sajtó még a kétes értékű műveknek is tudott reklámot csinálni. Miért nem lehetséges ez ma, amikor jó művek is születnek? • Ön, mint költő és mint a Cseh Írók Szövetségének titkára, mit kíván önmagának, és a szövetségnek hazánk felszabadulása 30. évfordulója alkalmából? — A szövetségnek azt kívánom, hogy minden évben számos értékes alkotással dicsekedhessen, olyanokkal, amelyek választ adnak nemcsak az időszerű, hanem a holnap kérdéseire is. Hogy ezek a művek örök értékek és folytatásai legyenek annak a hagyománynak, amit Iván Olbracht, Marié Majerová, Marié Pujmanová és mások neve és életműve fémjelez. Ezek a szerzők most érnek, mint a kalász, és csak idő kérdése, hogy mikor jelentkeznek nagy horderejű mondanivalókkal. Itt éppen azokra a fiatalokra gondolok, akik különféle munkahelyekről — az egységes földművesszövetkezetek- ből, állami gazdaságokból és a gyárakból is — jelentkeznek. Továbbá azt kívánom, hogy a szövetség • tevékeny legyen, hogy minden tagja felelősséget erezzen a szövetség munkájáért. Úgy vélem, hogy a szövetség vezetőségének, tehát az elnökségnek és a bizottságnak is az a legnagyobb öröme, ha új műveket értékelhet. Mi lenne a személyes kívánságom? Az, hogy a szövetség mindenkor olyan helyet foglaljon el a társadalmunkban, ami az írókat, az új ember tudatvilágának formálóit megilleti, és hogy mindenkor a haladás élén meneteljen. Az írónak — csakúgy mint a legnemesebb értelemben vett tanítónak — mindig saját kora előtt egy lépéssel kell haladnia. Egyénileg csak nagyon szerény kívánságom van: megírni azt, amit szeretnék. Ez azonban nem mindenkor tőlem függ, mert néha az idő, néha meg az erő hiányzik. — Köszönjük u beszélgetést és kívánunk önnek és a szövetségnek államunk jubileumi évében ihletet és erőt, hogy teljesíthessék azokat a feladatokat, amiket szocialista társadalmunk fogalmazott meg minden alkotó számára. JIÍU MEDEK és KAREL SYS TÉVE HÍREK • Bratislava felszabadulása 30. évfordulójának napján érdekes dokumentumműsort tekinthetünk meg. A műsorban az egykorú szovjet katonai híradók, s a résztvevők visszaemlékezései alapján elevenítik fel a szlovák főváros felszabadításáért vívott harcot. # * # • Egy év Banská Bystricán címmel tévéjáték készül a bratislavai stúdióban, amelyben Klement Gottwald szlovákiai tartózkodását idézik fel. A tévéjáték rendezője Jozef Palka. A főbb szerepekben Juraj Sle- záíekot, Ida Rapaiöovát és Jozef AdamoviCot láthatjuk majd. # * # • Két érdekes sorozat kezdődött el ezekben a napokban a szovjet televízióban. Neves személyiségek élete című sorozatban ismert művészek és forradalmárok életútját mutatják be a nézőknek. Az első két műsorban Liszt Ferenc és P. I. Csajkovszkij életművét elevenítették fel. Ezekben a napokban sugározzák a szovjet film története című összeállítást, melynek során az elmúlt 30 év legsikerültebb szovjet filmjeit vetítik újra. * # # © A Bolgár Népköztársaságban jelenleg több mint másfél millió tévétulajdonost tartanak nyilván. A bolgár televízió naponta átlag 10 órán át sugároz műsort. Tavaly november óta már közvetít a második program is. A legnépszerűbb tévéműsorok közé tartozik az állampolgárok fóruma című publicisztikai adás, melynek során időszerű politikai, társadalmi és más kérdésekről rendeznek kerekasztal-beszélge- téseket. • • « • Klára Zetkin életéről dokumentumjátékot készít az NDK televíziója. A forgató- könyv írója A. Dessau, a rendező Wolf Dieter. Oj hl mek HOGYAN FULLASSZUK VÍZBE DR. MRÄČEKOT (cseh) Jelenni a cseh komédiából; jobbra Jaromír Hanzlík dr. Mráček szerepében. Abszurd vígjáték ez a hosszú oímű cseh film, melynek hősei a „vízimanók“, pontosabban csehországi dinasztiájuknak utolsó képviselői. A sztori elmesélhetetlen; a történet erősen leegyszerűsítve arról szól, hogy a kihalófélben levő vízimanók milyen nehézségekkel küszködnek, hogy fenntartsák létüket és hivatásukat. A „szárazföldi“ emberekkel találkozva nem találnak megértésre; önös érdekeik, szűk- keblűségük, kispolgári magatartásuk összeegyeztethetetlen a szárazföldön élő emberek érdekeivel, tulajdonságaival. Václav Vorlíüek filmje nagyon eredeti témát dolgoz fel. A rendező sajátos ábrázolás- módra törekedve, trükk-felvé- teleket is alkalmaz. Nem elégszik meg csak a helyzetkomikumokkal, hanem szatirikus hangot is meg-megpendít. A vígjátékot ismert cseh komikusok bolondozzák végig: Jaromír Hanzlík, Libuše Šafránková, Miloš Kopecký, Vladimír Menšík, František FilipOvský, Stella Zázvorková és mások. Hálás témának bizonyul az anyóskérdés, hiszen megannyi élcelődésnek és viccnek is a célpontja. Ehhez a témához nyúlt Szergej Szplosnov rendező is; vígjátékéban azonban nem a bevált módszerekhez folyamodik, nem ostorozza az emberi gyarlóságokat, csupán szembeállítja a fiatalok és a középnemzedék szemléletét, gondolkozásmód ját. A film cselekménye napjainkban egy bérházban játszódik. Itt él a vígjáték központi alakja, az „anyós“ is. Fiatal, szemrevaló asszony, akinek egyetlen célja, hogy leánya elvégezze a főiskolát, aztán férjhez menjen. Csakhogy a dolgok másképpen alakulnak, nem éppen úgy, ahogy azt a kispolgári mentalitású anyuka megálmodta. Akarata ellenére válik egy napról a másikra anyóssá, bármennyire is tiltakozik ellene. Mert hát a szülő tervez, gyermeke pedig végez. Tulajdonképpen ebből adódik a film konfliktusa. Sajátos hangvételű ez a szovjet vígjáték, mely hétköznapjaink látszólag egyszerű, ám annál élőbb problémáit veszi bonckés alá. Komédiáról lévén szó, helyenként szándékosan túlkarikírozza az előítéleteket, a kisszerűséget, a felszínességet. Hatásos és sokatmondó a film befejezése: az újdonsült anyós az utolsó jelenetben félrehúzza a legördülő függönyt, mely a történet végét jelentené, és gondterhelten a tudtunkra adja, hogy a kezdet csak ezután következik. Ez így igaz, mert a gondok csak a házasság után kezdődnek, mind a fiatalok, mind a szülők, tehát az anyós számára is. Fred Zinnemann, amerikai rendező Frederick Forsythe regénye alapján készítette a Sakált, melyben a De Gaulle tábornok elleni 1963-as merénylet megszervezését és végrehajtását mutatja be — szenvtelen szemlélőként, a kívülálló tárgyilagosságával. Tekintet nélkül arra, hogy az egész történet mennyiben fedi a valóságot, a rendező dokumentumsében való nagy jártasságát igazolja. (Számos nagy sikerfi filmje közül említsük meg legalább a Pontosan délben című westernet, mely könnyű műfaja ellenére az egyén és a társadalom viszonyát pszichológiai problémaként vizsgálja.) A Sakál érdekes, jól megcsinált film, igazi profi munka; kár, hogy hiányzik belőle a rendező állásfoglalása. Zinnemann A Sakál egyik kuckája (balra Edward Fnx, a címszsrení-filmszerűen, realista eszközökkel, krónikaszerű részletességgel rekonstruálta az eseménye két. A film izgalmát a hidegvé- rűen, gátlástalanul célratörő bérgyilkos (az OAS által pénzelt bűnöző) és a nyomozók egymás elleni „játszmája“ nyújtja. A rendező lépésről lépésre módszeresen, megfontoltan építi fel az akciót, úgy, hogy a film ne váljon unalmassá. Ez a tény ismételten Zinnemann mesteri komponáló- készségét, az akcióvezetésben és a feszültség megteremtékorábbl filmjeitől eltérően ezúttal csupán a merénylet előkészítését és végrehajtását mutatja be, anélkül, hogy bírálatot mondana arról a társadalomról, amelyben a politikai gyilkosságok, a merényletek a hatalmi harcok eszközévé váltak. Edward Fox — a Sakál fedőnéven működő bérgyilkos megformálója — hitelesen, hidegen ható szenvtelenséggel alakítja a címszerepet. Ellenlábasát, Lebel nyomozót Michel Lonsdale kelti életre. —ym— 1975. Ul. 25. AZ ANYÓS (szovjet)
