Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-03 / 52. szám, hétfő
1939. szeptember 3-án egy John nevű fiú rohant he ; a Moraga Avenue-i borbélyüzletbe, ahol a hajamat nyírattam. — Kitört a háború Európában! — kiáltotta. Mister Tagalavia kiejtette a fésűt egyik, az ollóit a másik kezéből. — Tűnj el ebből az üzletből! — förmedt rá. — Már megmondtam. — Hogy hívnak? — szóltam a fiúhoz. — John — válaszolta. — Hány éves vagy? — kérdeztem. — Tizenegy — felelte John. — Takarodjon az üzletből! — mondta Mister Ta- galiavia. Azt hittem, Mister Tagalavia Johnhoz szól, de kiderült, hogy nem. Nekem mondta. Nem magában beszélt. John már kiment az üzletből. A borbély levetette kötényét, és félredobta. — Kicsoda? — kérdeztem. — Maga — mondta Mister Tagalavia. — Miért? — Nekem jó hírű üzletem van. — Én is tisztességes vagyok. — Beszélt azzal a bolond fiúval — dühősködött a borbély. — Nem akarom hogy olyan emberek járjanak az üzletembe, mint maga. — Nem látszott bolondnak — mondtam. — Bolond, bolond, fiú — ismételgette a borbély —, nem akarom, hogy bolpnd emberek járjanak ide. — Azt hiszem, kissé ostoba volt tőlem, hogy megkérdeztem a fiú nevét — hagytam rá. — Sajnálom. Tudja, író vagyok, és mindig kérdezgetem az embere* két. Elnézést kérek. Kérem, fejezze be a hajvágást. — Nem — felelte a borbély. — Befejeztem. Felálltam a székből, és megnéztem a fejem. A hajvágás félig sem volt készen. A hajam nem olyan volt, amilyennek lenni kellett volna, de három vagy négy háztömbbel tovább mehetek, hogy egy normális borbéllyal befejeztessem a hajvágást. Fölvettem a nyakkendőmet ós a kabátomat. — Bocsánat — mondtam — mennyivel tartozom? — Semmivel — válaszolta a borbély. — Nem fogadok el pénzt olyan emberektől, mint maga. Ha éhezem, ha a családom éhezik, akkor sem. Nem kell a pénz bolond emberektőll — Sajnálom, de azt hiszem, tartozom önnek valamivel. Harmincöt centtel? — kérdeztem. — Egy centtel sem! — felelte a borbély. — Menjen el, kérem! Szívességből vágtam le a haját. Én adok az embereknek. Nem veszek el tőlük serhmiit. Én ember vagyok, nem bolond. Azt hiszem ennél a pontnál kijöhettem volna az üzletből, de biztosra vettem, hogy tulajdonképpen csak beszélni akar. Az átlagosinál jobban megértem, az emberekeit, s ez néha hátborzongató. Megérzek olyan dolgokat is, amelyekre mások soha nem jönnek rá. (Néha rossz, amit megérzek, és bajba kerülök, de rendszerint sikerül kimásznom belőle. Egy kedves szó. Barátságos hangvétel. Megfelelő hozzáállás. Mindnyájan testvérek vagyunk. Mindannyiunk számára a vég a halál. Szeressük egymást, és próbáfljunk meg nem Idegeskedni.) Most is megóreztem, hogy a borbély aggódik vagy mérgelődik, hogy beszélni kíván, és azt akarja, hogy meghalgassák. Több ezer mérföldet ulazva sem találhatott volna valakit, aki alkalmasabb lenne arra, hogy meghallgassa és a világnak továbbítsa a mondanivalóját.' — Cigaretta? — kérdeztem. — Semmit se kérek! — felelte a borbély. — Segíthetek a törülközőket...? — Menjen ki az üzletből! Nyilvánvaló, ha valaha, akkor itt és most találkoztam az egyenrangú emberrel. Néha bizonyos nők, akik figyelemmel kísérik a mai irodalmat, rejtélyesnek és kiszámíthatatlannak mondanak, de végül is író vagyok. Az írótól elvárják, hogy hatásos és rejtélyes legyen, a borbélytól viszont általában a hajvágást, bo- rotválást kérnek, vagy mind a kettőt, egy kis udvarias beszélgetés kíséretében. Semmi többet. A nők, akik ráérnek olvasni, azt hiszik, természetes, hogy az Írónak vannak bizonyos egyéni sajátosságai; és talán az egyetlen ember a világon, aki egy borbélynak hasonló kiváltságokat engedhet meg — az író. Az írókban kevés a büszkeség. Tudják, hogy emberek, hogy egy nap meghalnak, és elfelejtik őket. Jö>William Saroyan: vünk, elmegyünk, elfelejtenek bennünket. Ennek tudatában az író akkor is kedves és barátságos, amikor más ember már mogorva és rosszindulatú. Elhatározitam, hogy felajánlom a borbélynak a hajvágás teljes árát: hatvanöt centet a harmiincöt helyett. A hajadat mindig levághatod. Vannak fontosabb dolgok, mint megbizonyosodni arról, hogy nem csapnak-e be. — Bocsásson meg — kezdtem —, de nem tartom helyesnek, hogy ne fizessek. Igaz, nem fejezte be a hajvágást, talán majd máskor. A közelben lakom. Még találkozunk. — Menjen ki az üzletemből! — kiáltotta a borbély. — Nem akarom, hogy olyan emberek járjanak ide, mint maga. Ne jöjjön vissza! Nem érek rá. — Mire mondja, hogy olyan emberek, mint én? író vagyok. — Nem érdekel, micsoda — mondta Mister Tagalavia. — Beszélt azzal a bolond fiúval. — Csak néhány szót — feleltem. — Fogalmam sem volt, hogy ez nem tetszik önnek. Izgatottnak látszott a fiú és azt akarta, hogy valaki felfigyeljen rá. — Bolond, bolond fiú! — ismételte a borbély. — Miért mondja ezt? — kérdeztem. — Nagyon is komolynak látszott. — Hogy miért mondom? — csattant fel a borbély. — Mert bolond. Már hat napja, mindennap berohan az üzletbej és azt kiáltja: Háború, Háborúi Háború! — Nem értem — mondtam. — Nem érti? — méltatlankodott a borbély. — Háború. Nem tudom, maga kicsoda, de mondok magának valamit. Donald Kennebec a nevem — mondtam. — Lehet, hogy hallott már rólam. — Nick Tagalavia vagyok — válaszolta a borbély. Kontár Gyula felvétele Még sohasem hallottam magáról. Megállt és a szemembe nézett. — Háború? — kérdezne. — Igen — feleltem. — Maga is bolond — folytatta a borbély. — Hadd mondjak magának valamit! Nincs háború! Borbély vagyok. Nem szeretem a holond embereket. Az egész csak trükk. Csak azt akarják látni, hogy az emberek még bolondok-e. Bolondok. Bolondabbak, mint valaha. Ez a fiú berohan ide, és azt mondja: „Kitört a háború Európában“, maga meg szóba áll vele. Bátorítja. Hamarosan ő is mindent elhisz, mint maga. A borbély elhallgatott, és megint nagyon közelről nézett rám. Levettem a kalapomat, hogy láthassa, mennyit vágott le a hajamból, és mennyit hagyott meg. — Mit ír? — kérdezte. — Emlékiratokat — válaszoltam. — Ostoba! — mondta a borbély. — Miért hátorítja ezt a fiút? Miért kérdezte meg tőle, hogy hány éves? — Azt hittem, elég okos — feleltem. — Csak azt akartam, hogy tudja, észrevettem. — Nem akarom, hogy olyan emberek járjanak az üzletembe, mint magal — ismételgette a borbély. — Olyan emberek, mint én? — kérdeztem. — Gyűlölöm a háborút. — Fogja be a száját! — harsogta a borbély. — A világ tele van olyan bolondokkal, mint maga. Maga gyűlöli a háborút, de Európában háború van! A gondolat egy kicsit fantasztikus volt. — Bocsásson meg — szóltam —, de nem én kezdtem el a háborút. — Gyűlöli a háborút — mondta ismét a borbély. — Azt mondják magának, háború van Európában, és maga elhiszi. — Nincs okom azt hinni, hogy béke van Európában — válaszoltam. — Gyűlöli a háborút! — mondta. — Az újság HÁBORÚ főcímmel jelenik meg. A fiú berohan ide az üzletbe. Háború. Maga jön hajat nyíratni. Háború. Mindenki elhiszi. A világ tele van bolondokkal. Hogyan veszítette el a haját? — Skarlát — feleltem. — Skarlát! — mondta a borbély. — Azért hullott ki a haja, mert bolond! Elektromos nyírógép. Fésű. Olló. Nincs is haja, amit le kellene vágni. Az egész csak trükk. Nem akarom, hogy több ilyen bo ltmd jöjjön ide, és felidegesítsen. Nincs háború! Jól sejtettem, hogy a borbély mondani akart valamit, és szüksége volt valakire, akinek elmondhatja. Meg voltam elégedve. — ön rendkívüli ember — szóltam. — Ne mondja! — kiabált a borbély. — Én nem vagyok ostoba tizenegy éves fiú. ötvenkilenc éves vagyok. Rendkívüli ember? Újságok. Térképek. Nincs is haj a fejénl Mit akar, hogy levágjak? A fiú berohan. Maga nem tud nyugton ülni. „Háború van Európában“, mondja. Hogy hívnak? Hány éves vagy? Mi a baja? Maga őrült? — Nem akartam felizgatni — szóltam. —- Fizetni szeretnék. — Soha — mondta a borbély. — Semmit se foga-, dók el. Ez nem is volt hajvágás. Egy centet sem. Ha bejön egy ember az üzletbe, a fején haj van, leül, fogom a nyírógépet, és levágom a haját. A haj a padlóra hull. Nincs probléma. Nincs izgalom. Nincs bolondság. Feláll a székből. Jó formájú a feje, a fülénél is minden rendben van. Hatvanöt cent. Köszönöm. A viszontlátásra! A fiú berohan. Azt mondom, tűnj el az üzleitből! A fiú kiszalad. Nincs probléma. — Más borbély is levágja a hajam — mondtam. — Rendben van — felelte. — Menjen már borbélyhoz! Kérem, menjen más borbélyhoz! De egy dolgot jegyezzen meg! Nincs háborúi Ne terjessze a propagandán Elégedett voltam, hogy lehatoltam a borbély mérgelődésének indítóokához, friss és eredeti anyagot nyertem egy új memoárhoz, úgyhogy szó nélkül kisétáltam az üzletből az utcára. Úgy érzem, hatásosan használtam fel az anyagot, o>lyan művé formáltam, amely — ha más egyéb nem is — öregbíteni fogja már most jelentős hírnevemet. MARINOVICH SAROLTA fordítása *) Vilii am Saroyan, örmény származású, népszerű amerikai író. Kaliforniában született 1908-ban. Magyar nyelven is számos regénye, elbeszélése jelent meg. Nagy sikert aratott drámája az Így múlik el életünk. Fiatal szlová k költők versei KAMIL PETERAJ: anonym vér Történek. Ugyanazokból az Impulzusokból eredek, mint hajnalban a vizek, ugyanabból a szikrázó éjből, ezer koponyából, melyek bennem fekszenek szótlanul. Kényszerítem cselekedni földemet: nyíljon meg a fák előtt, hatoljon beléjük, helyeződjön át, hogy könnyebb legyen a növényzetnek, oz érintéseknek és a lepkéknek, kényszerítem úgy dolgozni a földemet, hogy tekintetem falevél jelentésű és langyos szellő szépségű legyen, hogy erős legyen és bévülről zöld, akár a tavasz gondolata -fölhangzik zeném, hadd szóljon valakinek, de magam olyan dallamokat hallgatok, melyek megszólítanak, körüljárnak engemet, belémhatolnak és oz árverésre: az őrverésre hangolva megmaradnak. DUŠAN KOVÄČ: Örökség A patak mellett csontos kezével félreveri a harangokat Délutáni álmát alussza most minden (Libák) ősi mocsarak vidékén Mintha szénát sodornának az ébredő erek Kirie eleison ... (Azt mondják: jobb feledni) Ha eljönnek a harag napjai Pásztortüzeikke! a férfiak kis csillagaik mögött Hőttük poros útjaik. Előttük véres gyermekkoruk Visszatérnek és látják: Az esőt A völgyek sötét lelkét a folyók elfolyó lelkét Apái sírjára kemény talpával tapos rá Látják és nem szólnak semmit sem Tóth László fordításai
