Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1975-03-15 / 63. szám, szombat

Megkezdődött a sírepülő VB KODEJSKA AZ ÉLMEZŐNYBEN Kulmban tegnap déli 12.00 órakor megkezdődtek a III. sfrepölő világbajnokság küzdelmei. Az első nap a legjobb teljesítményt az osztrák Schnabl érte el. Kitü nőén tartotta magát a csehszlo­vák Kodejska, aki a nemhivata los jelentések szerint az első nap után a 4. helyen van. A világbajnokság lránt rendkí­vüli érdeklődés nyilvánul meg, Linzből különvonjatok szállítják az érdeklődőket a verseny színhe­lyére, s a rendezők számolnak azzal, hogy a három nap alatt több mint százezren tekintik majd meg a kétségtelenül látványos vi­lágbajnoki versenyt. A csütörtöki edzések arról ta­núskodtak, hogy KodejSkia ragyo­gó formában van, 14fi méterrel ő été el a legnagyobb ugrást, an­nak ellenére, hogy az osztrák versenyzők lényegesen gyorsabb sílécekkel rendelkeztek. A sírepülés természetesen na­gyon Is különbözik a síugrástól, s nem minden jó síugró rendel­kezik megfelelő sírepülő adottsá­gokkal Is. Erről tanúskodtak az első napi versenyek, annak elle­nére, hogy a legjobb eredményt az osztrák Schnabl érte el. Az osztrák síugrók az idei rendez­vényeken sorozatban értek el győzelmeket és értékes helyezé­seket, s így sokan azt hitték, hogy a sírepülő világbajnokságon Is tarolni fognak. Az első nap eseményei nem ezt igazolják, bár 9Z osztrákok síugró kiválóságai közül Schnabl, Wallner és Fede- rer a legjobb tíz között végzett. Az első sorozatban a legna­gyobb ugrást, 143 métert az NDK- beli Danneberg érte el, az ugrá­sok értékelését figyelembe véve azonban a norvég Prydx 141 mé­teres ugrással volt az élen. Ko­dejska ugyancak 141 métert tel­jesített, és ott volt a legjobbak jeözött. Az élen levő Danneberg- pek második ugrása 148 méterre sikerült, ez azonban csak a har­madik legjobb teljesítmény volt, mivel a 17-nek Induló Schnabl remek légvétel után 151 méter­nél ért földet, ami nemcsak a nap legjobb teljesítménye, hanem új sánccsúcs is volt. Érdekes, hogy Schnabl nem tudott az edzéseken hozzászokni a sánchoz, Preiml edző mégis nevezte s úgy tűnik, tettét nem kell megbánnia. Kodejska második ugrása 149 méterre sikerült, de a kivitele­zésbe úgy látszik egy kis hiba csúszott. Az első napi versenye­ken a rajtolók többsége a máso­dik sorozatban 20, sőt 30 mé­terrel jobb teljesítményt ért el, mint az első fordulóban. A leg­hosszabb ugrást az NDK-beli Schmidt érte el 157 méterrel, de talajérés után leült és így ugrá­sa vesztett értékéből. A nemhivatalos jelentés szerint a tegnapi sorrend a következő: 1. Schnabl 116 — 151, 2. Schmidt 142 — 157, 3. Danncbeg 143— 148, 4. Kodejska 141—149, 5. Wo sipiwo 130—145, 6. Grosche (NSZK beli) 125—145. Meg kell Jegyeznünk, hogy a versenyzők naponta két ugrást teljesítenek a világbajnoki ver­senybe azonban csak egy, érthe­tően a jobbik ugrás számít, (k) A sírepülő világbajnokság első napi eredménye: 1. Prydz (nor­vég) 173,5 (141 m), 2. Schmidt (NDK-beli) 172,0 (142), 3. Ko dejSka (csehszlovák) 170,5 (141), 4. Schnabl (osztrák) 168,0 (151) sánccsúcs, 5. Danneberg (NDK beli) 168,0 (143), 6. Karapuzov (szov­jet) 160,5 (131). Iflagbajnoki rajt Sapporöhan Az NDK, NSZK, Hollandia, Ju- goszlávia, Svájc, Románia, Olaszország és a rendező Japán jégkorong-válogatottjának rész­vételével megkezdődtek a vi­lágbajnoki B-csoport küzdel­mei. Eredmények: NDK—Románia 7:3 (1:0, 2:3, 4:0) gólütők: Noack (2), Braun, Tasche, Bie- las, Olbricht és Thomas, ill. Costea, Varga és Hután. NSZK—Hollandia 9:2 (3:1, 2:0, 4:1) gólütők: Phillip, Schioder, és Kopf (2—2), Funk, Kühnhackl és Kiesling, ill. De Heer és Decloe. A jégkorong-világbajnokság B-csoportjának további mérkő­zésén Jugoszlávia fölényes 5:0 (0:0, 4:0, 1:0) arányú győzelmet aratott Svájc ellen. Gólütők: Petacs (2), Puterle, Gojanovics és Szavics voltak. # # * Bremerhavenben a többszö­rös olimpiai- és világbajnok szovjet jégkorong-válogatott 3500 néző előtt 14:0 (5:0, 3:0, 6:0) arányban győzött a nyu­gatnémet olimpiai csapat el­len. A gólütők: Jakusev (3), Malcev, Lutcsenko és Klimov (2—2), továbbá Anyiszin, Mi- hajlov, Vikulov, Kapusztyin és Sadrin voltak. EREDMENYEK -ESEMÉNYEK Minszkben nagyszabású mű- ugróverseny kezdődött. Az el­ső napon a férfiak versenyét rendezték meg. Eredmények: 1. Phil Boggs (amerikai) 568,81, 2. Guiron (mexikói) 545,25, 3. Russel (amerikai) 528,69, 4. Bu- latov (szovjet) 510,33. A malaysiai Kuala Lumpur­ban a gyeplabda Világ Kupa küzdelmei az elődöntőkig ju­tottak. Az egyik ágon India Ma­laysiát 3:2 arányban győzte le, a másikon Pakisztán 5:l-re győ­zött az NSZK csapata ellen. A győztes csapatok játsszák a döntőt. Havannában nemzetközi sakk­tornát rendeznek, amelynek éléin Andersson, valamint a szovjet Vaszjukov és Balasov áll, mindegyiknek 5,5 pontja van. Dél-Amerikában a Felszaba­dítók Kupájáért játszották a Deportivo Cali—Vasco de Ga­ma labda-rúgó mérkőzést. A győ­zelmet 2:1 rányban a vendég­látó kolumbiai csapat szerez­te meg. A düsseldorfi nemzetközi te­nisztornán a Pala—McDonald (csehszlovák—amerikai) kettős 6:3, 6:7, 6:4 arányban győzött a Pinto Bravó, Prajoux chilei pá­ros ellen. A folytatás már nem sikerült, mert a Krong, Spear (ausztrál, jugoszláv) páros Páláékat 3:6, 6:3, 5:7 arány­ban győzte le. A hamptoni nemzetközi te nisztornán KodeS az amerikai Waltke ellen 4:6, 6:4, 6:2 arány­ban győzött, Písecky viszont az amerikai Kreisstől szenvedett 6:3, 7:6 arányú vereséget. Né­hány további eredmény: Con- nors—Owens (amerikaiak) 6:4, 6:0, Fibek (lengyel)—Taylor (angol) 2:6, 6:4, 6:3. A Washingtonban megrende­zésre kerülő nemzetközi tenisz­torna férfi egyesének küzdel­mei során Hfebec az amerikai Dibbstől szenvedett 6:2, 6:3 ará­nyú vereséget. A további talál­kozók: Alexander (ausztrál) — Drysdale (dél-afrikai) 2:6, 6:1, 6:4, Cox (angol) — Gerken (amerikai) 6:3, 6:3, Lutz—Estep (amerikaiak) 6:2, 6:1, Dent (ausztrál) — Lara (mexikói) 6:1. 6:4. Várhatóan ismét jégkorongcsapatunk erősségei lesznek Jirí Holík (balról) és Jiŕí Holeček, mind a Szovjetunió elleni Izvesztyija-torna mérkőzéseken, mind a közelgő VB-n. A 19. FORDULÓ (NYITÁNYÁN: Tŕinec—Žilina 1:0 (0:0) Tŕinec, 4000 néző, játékvezető: Pouček. Góllövő: Roubiček. A felázott talajon, borús időben ízig-vérig kiesési rangadót vívott a két szomszédvár csapata, s ez a tény kidomborítot­ta a játék küzdő jellegét. Az első félidőben jobbára a két tizenhatos között hullámzott a nem túl magas színvonalú küzdelem. Ekkor a hazai csa­pat még nagyon érezte Gőgh, Skereii és Kucliár hiányát. Szünet utánra nagyon rákap­csolt a Tfinec együttese és szinte komolyabb akcióhoz sem engedte jutni a vendégeket. A 63. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Egy jobbról beívelt lab­da Roubiiíek elé került, aki mintegy 11 méterről azt a há­lóba lőtte. A győzelem ellenére sem nyújtott különösebben jó be­nyomást a hazai csapat, de küz­dőszellemből nagyon jól vizs­gázott. Visszavágó az olaszok ellen A csehszlovák női kézilabda- válogatott ma este világbajnoki selejtező mérkőzést játszik Trnaván az olasz együttes el­len. Mint ismeretes, az első találkozót csapatunk nyerte meg 22:8 arányban. A csehszlo­vák válogatott az utóbbi két hónapban jelentős nemzetközi sikert ért el, a chebi és a neu- brandenburgi nemzetközi tor­nán. Ezért a visszavágó mér­kőzésnek csak formális jellege van. Jaroslav Mráz edző a követ­kező 15 kézilabdázónővel ké­szül a ma esti találkozóra: Macharöková, Datinská, Taiull- mayerová (kapusok), Matisová, Vasáuvá, Horálová, Michalfiíko- vá, PoláCiková, Boledoviőová, JezkoviCová, Kutková, Opaöitá, Bartáková, Foltynová, Angyal Piroska. folytatódnak a meglepetések ? A labdarúgó EB csoportküzdelmeit idén eddig csak két mér­kőzéssel folytatták, s mindkettő meglepetéssel szolgált. A spa­nyol válogatott, amely előzőleg Glasgowban győzni tudott, hazai környezetben csak nehezen mentette meg az egyik pontot a Skó­cia elleni találkozón, míg Málta, „az örökös sereghajtó“ legyőz­te azt a görög válogatottat, amelyet sokan már az EB csoport- mérkőzések kiválóan helyt álló csapatai közé soroltak. Holnap újabb két EB csoport- mérkőzés lesz, mégpedig a Luxemburg — Ausztria és az Észak-Irország—Jugoszlávia ta­lálkozó. A II. csoportban pillanatnyi­lag ez a helyzet: 1. Wales 3 2 0 1 8:2 4 2. Ausztria 1 1 0 0 2:1 2 3. Magyarország 2 10 1 4:4 2 4. Luxemburg 2 0 0 2 2:9 0 Az osztrák szakvezetők, — élükön Leopold Šťastný szövet­ségi kapitánnyal, — természe­tesen győzelmet várnak, bár tudják, hogy Luxemburg igény­be veszi külföldön profiskodó legjobbjait is: Braun (FC Metz), Dussler (Völklingen), Pilot (Antwerpen), Philipp (Standard Liége), akik közül az első ket­tő szombati szereplésére, bajno­ki, Illetve kupakötelezettségére Igényt tart említett „kenyéradó­ja.“ Ez természetesen az oszt­rákok malmára hajtja a vizet. Mint Ismeretes, a magyar vá­logatott Luxemburgban október 13-án 4:2 arányban győzött, s e A vendégek csak Slezákra épülő csatárjátéka ezúttal is meddő maradt. Ez magyarázza meg az együttes dicstelen he­lyezését. Az I. liga táblázata: 1. Slovan 18 10 4 4 42:9 24 2. Brno 18 8 6 4 29:24 22 3. Teplice 18 7 7 4 19:18 21 4. Bohemians 18 7 6 5 28:19 20 5. Ostrava 18 7 6 5 21:16 20 6. VSS 18 8 3 7 41:31 19 7. Inter 18 9 1 8 35:27 19 8. Trnava 18 7 5 6 20:22 19 9 Tfinec 19 6 8 7 19:24 18 10. Dukla 18 5 6 7 18:20 16 11. Sparta 18 B 4 8 28:34 16 12. fablonec 18 7 2 9 17:26 16 13. Slávia 18 5 5 8 22:27 15 14. Plzeň 18 7 1 10 24:38 15 15. Nitra 18 7 1 10 19:28 15 1G. Žilina 19 5 5 9 20:34 15 A Csehszlovákia— Szovjetunió Kosion Nem egészen két hónap múl­va stadionavatásra kerül sor Koáicén, s ebből az alkalom­ból május 8-án barátságos nemzetek közötti labdarúgó­mérkőzésre kerül sor Csehszlo­vákia és a Szovjetunió között. A találkozó ünnepélyes kere­tek között zajlik le, mivel má­jus folyamán tetőznek felszaba­dulásunk 30. évfordulója al­kalmából rendezett ünnepsé­gek. A csehszlovák csapat má­jus 5-én érkezik a kelet-szlová­kiai metropolisba, a szovjet együttes egy nappal később. Az előmérkőzésen Kárpát-Ukrajnn ifjúsági válogatottja találkozik Kelet-Szlovákia legjobbjaival. Pillanatnyilag a befejező munkálatokat végzik a stadion építkezésén és legkésőbb ápri­lis végén elkészül a 40 ezres stadion, melyben 29 000 néző kényelmesen, ülve szemlélheti a labadrúgó-mérkőzéseket. Fegyelmezetten felkészültek Az országos spartakiád „Fel* adatainkat teljesítettük“ elneve­zésű gyakorlatait Kelet-Szlová- kiában a HESZ kerületi bízott» ságának védnöksége és Július Adamčík professzornak, a Ko­šicei Elektrotechnikai Ipari Kö­zépiskola tanárának vezetése alatt működő kerületi „vezér­kar“ szervezi és irányítja. Az eddigi felkészülésről Adamčík tanár így nyilatkozott: — A kerület tizenegy járásá­nak ugyanannyi középiskolájá­ból illetve gimnáziumából vá­lasztottuk ki azt a 17—18 év körüli nyolcszáz fiatalt, akik a szóban forgó gyakorlatokra ké­szülnek 21 oktató irányításá­val. Eddig a felkészülés értéke­lésének keretén belül két teljes próbagyakorlatozást végeztünk. Ezenkívül három csoportunk bemutatkozott a košicei Mű­vészetek Házában, illetve a sportcsarnokban. Űrömmel mondhatom, közös munkánk gyümölcse beért, fiataljaink fe­gyelmezetten helyt álltak. A* idő igazolt bennünket olyan ér­telemben, hogy helyesen dön­töttünk, amikor a gyakorlatok betanítását már az elmúlt is­kolai évben elkezdtük. Szeren­csénkre, a gyakorlat eredeti tartalmi összetételében semmi változás nem történt, tgy anrt eddig megtanultak fiataljaink, azt már csak csiszulgatni kell. Azt is kijelenthetem: a felké­szülés második szakasza után problémák nélkül várjuk az in­dulást. Adamčík elvtárs közölte, hogy a gondjaikra bízott fiatalok május második felében, illetve június elején bemutatkoznak a kerületben megrendezendő hat járási spartakiádon és 720-an vesznek részt az országos ren­dezvényen. A szükséges felsze­relést minden egyes gyakorlato­zó megkapta. Az eredményes felkészülés­ben nagy érdeme van a HESZ szerveinek, az illetékes nemze­ti bizottságok iskolaügyi osz­tályának, az iskolák vezetőinek, tanárainak, az oktatóknak és nem utolsó sorban a gyakorla­tokra fegyelmezetten készülő fiataloknak. A kerületi „vezér­kari főnök" a legfegyelmezet- tebb egységek közül elsőként tett említést a Moldava nad Bodvou-i (szepsi) Mezőgazdasá­gi Gépészeti Középiskola fiatal­jairól, akiket Nagy János tanár oktat... (kulik) csoport legközelebbi rangadója az április 2-án Bécsben sorra kerülő Ausztria—Magyarország mérkőzés lesz ... Az Eszak-Irország—Jugoszlá­via párviadal is segíthet meg­oldani a III. csoport sorrend­jének kialakulását. Az észak­írek eddig csak Skandináviában szerepeltek a csoportmérkőzé­sek során, s míg a norvégoktól meglepő vereséget szenvedtek, a svédeket sikerült legyőzniük. Ha ismét párosával gyűjtik a pontot versenyben maradhatnak a csoportelsőségért, amely föld­részünk legjobb nyolc csapata közé juttatná őket. Jelenleg Itt ez a helyzet: 1. Jugoszlávia 1 1 0 0 3:1 2 2. £.Írország 2 10 1 3:2 2 3. Norvégia 2 10 1 3:4 2 4. Svédország 10 0 1 0:2 0 Melyik két csapat szerez kel­lemes vagy okoz kellemetlen meglepetést. — avagy a meg­lepetés ezúttal elmarad —?i (za) AZ ELSŐ: SLÁGERTALÁLKOZÓ 11-es számú tippszelvényünk első mérkőzése a Slovan Bratis­lava—Spartak Trnava találkozó, amely mindig nagy érdeklődés­re tartott számot. Még az újoncokat felvonultató trnavai csapat is komoly ellenállást tanúsíthat. Győrött a helyi Rába ETO és a Budapesti Vasas mérkőzése kiegyensúlyozottnak ígérkezik. Beküldési határidő: március 21. j)M ÚJSZÓraÜa j @ 11« ifflX 1. SLOVAN—TRNAVA : ( : ) 2. RÁBA ETO—Bp VASAS ; ( : ) ! A BEKÜLDŐ NEVE: | PONTOS CÍME:

Next

/
Oldalképek
Tartalom