Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-14 / 38. szám, péntek
Gondok, tervek és elképzelések Beszélgetés dr. Jirí Kotalíík egyetemi tanárral, a prágai Nemzeti Galéria igazgatójával NEGYED ÉVSZÁZAD MUNKÁJA JEGYZETEK A CSEMÁDOK JUBILEUM! ÉVKÖNYVÉRŐL Vannak emberek, akiket évekig nem látok, s mégis, ha találkozom velük, az az érzésem, mintha sohasem váltunk volna meg egymástól, csupán nagy elfoglaltságunk miatt nem volt módunkban egymáshoz szólni, ám halk mosollyal, röpke pillantással nyugtattuk egymást: számolhatsz velem! Dr. Kotalík ezek közé tartozik. Már jó ideje akartam vele találkozni, s mint a Nemzeti Galéria igazgatójának, néhány őszinte, s lehet, kellemetlen kérdést feltenni. A prágai Nemzeti Galéria ugyanis 1973 alkonyon bezárta kapuit — s azóta a Sternberg palota (ez a Nemzeti Galéria székháza) kincsei, a régi európai művészet óriásai (Dürer, Rubens, El Greco, Rembrandt, Frans Hals, id. Breughel Péter és mások), csakúgy mint a képtár világhírű francia gyűjteményének halhatatlanjai (Delacroix, Courbet, Corot, Daumier, Monet, Pissarro, Renoir, Sisley, Signac és Seurat, Gauguin, van Gogh, Toulouse-Lautrec, Cézanne, Matisse, Picasso, Braque, Derain, Chagall, Rodin, Bourdel— A Sternberg palota rekonstrukciója a tizenkettedik órában történik. Negyven év óta az épületet nem renoválták, mondja a Nemzeti Képtár igazgatója. És rövid időn belül sem a képek, sem a látogatók néni lettek volna biztonságban. Sajnos, az építővállalatok korlátolt kapacitásának következtében a képtár csak ez év végén nyitja meg kapuit. Igaz, nemcsak új köntösben, de kibővülve és új elrendezésben. Kapunyitás után a Sternberg palotában három állandó tárlat várja a közönséget. Az elsőn a régi európai művészet kincseivel találkozhat a látogató, a második a XIX. és a XX. század francia művészetéből ad ízelítőt, míg a harmadik tárlat újdonság. Ez ugyanis az új európai művészet (XIX—XX. század) remekműveit vonultatja fel. Sajnos, a Sternberg palota rekonstrukciója sem oldja meg a Nemzeti Galéria idült helyiségproblémáját. Ezért a középkori Szent György kolostor román stílusú épületeiben lel új otthonra a régi cseh művészet (gótika, reneszánsz és barokk), ide költözik a Nemzeti Galéria igazgatósága is, míg az új cseh szobrászat mestereit a Prága környéki Zbraslav bűbájos barokk kastélyában szállásolták el. Dr. Kotalfk úgy véli, hogy az átmenetileg zárt kapukért a prágaiak és a Prágát felkereső turisták értékes kárpótlást kaptak. Emlékezzünk csak vissza Vittore Pisanelló-nak, az olasz quattrocento veronai mesterének kiállítására, amely éppen olyan felfedező és elragadó volt mint Albert Marquetnek, a „Bil- lancourti fák“, nálunk alig ismert, fauveista festőjének szenzációtkeltő tárlata. És több mint közönségsikernek kell elkönyvelni a modern cseh festészet nagyjainak és utódjaiknak (a ,,Nyolcakénak és a „Konokokénak) megrendezett díszszemléjét is! Ez csak néhány kiragadott tény a Nemzeti Galéria működéséből. Kevesen tudják, hogy az itthoni bezárt kapuk lehetővé tették a képtár gyűjteményeinek külföldi propagálóját és hírnevének öregbítését. így tavaly a belgiumi Brugge-ben nagy sikert aratott ISMERETLEN MÜVEK A HANGVERSENYTEREMBEN Ondrej Lenard és Peter Michalica hangversenye Február első bérleti estjén fiatal szlovák dirigens állt a karmesteri emelvényen. Ondrej Lenard a Magyar Televízió 1974-ben megtartott nemzetközi karmesterversenyén a harma- ŰUz díjat nyerte el. Ez pedig az erős mezőnyben nagyon szép, és amint a jelek mutatják megérdemeli eredmény. Lenard friss, közvetlen egyéniség, lényegében a fiatalos derű a kellő adag komolysággal és felelősségérzettel párosul. Karmesteri gesztusa természetes, szemre is tetszetős, mert a fiatal művész élénk temperamentuma ellenére sem ragadtatja magát szertelenségre. Ez nagyon rokonszenves vonás és magában rejti a továbbfejlődés ígéretes lehetőségeit. Hangversenyén egyszerre három művel ismerhette meg hallgatóságát. Bevezetőül egy mai bolgár zeneszerzőt mutatott be. Dimi- tar rí: istov „Nyitány fanfárok- T'tíl“ című műve erőteljes, harsány r.-ivoltában felfigyeltető zene, de hogy az ilyen rikítóan színezett életkedv hasonló érzéseket vált-e ki a hallgatóban, az beállítottság kérdése. Hasonlíthatatlanul egyöntetűbb és mélyebb benyomást gyakorolt Eugen Suchon, nemzeti művész hegedűre és zenekarra írt Fantáziája. A hegedűszólót Peter Michalica tolmácsolta. Amit nyújtott, nem jól fésült, illedelmes hegedülés volt, s a fiatal szlovák művész a kezdeti feszültség feloldódása után átélten muzsikált, természetes zeneiséggel, és ez szép ígéret. Játékában éppen egészséges muzikalitásból kifolyólag már eleve megvan az a bizonyos rapszodikus elem, amit ez a suchoíii alkotás feltétlenül megkíván. Előadásmódja ezáltal mintegy a mű sajátosságaiból kiindulva és azzal összeforrva valóban sikerre vitte Suchoft mester lírai és drámai elemekkel átszőtt, élénk belső mozgékonysággal fejlesztett kompo zícióját, amely a szlovák zeneirodalomban mondhatni hézag pótló szerepet tölt be. A fiatal karmester Csajkov szkij op. 58-as jelzésű Manfréd szimfóniájával zárta be műso rát. Ez a szimfónia a feledésbe merült művek közé tartozik. Nálunk először került előadásra és így akár ősbemutatónak is beillik. A zeneköltő a kész művet először „legjobb kompozíciójának“ nevezte, de később keserűen jegyezte meg, hogy „néhány szakértőn kívül senki sem fogja ismerni“. Jóslata nagyjából beigazolódott, a Manfréd-szimfónia nem honosodott meg a hangversenyélet ben. Ondrej Lenard a mű betanításával és előadásával igényes művészi feladatot oldott meg sikeresen és tanúbizonyságát adta szenvedélyes „ügyszeretetének“. A zenekarral igen jó kon taktust teremtett, a művészeket áthevült muzsikálásra és ami nagyon lényeges: igazi Csajkovszkij hangzásra ösztönözte. Ismerkedésünk az orosz zeneköltővel eddig mellőzött művével meleg hangulatban zajlott le. HAVAS MARTA le és Maillul) a nagyközönség számára hoziá- férhetetlenek. Legalábbis átmenetileg! Ez az állapot meglehetősen idegesíti a képtár állandó látogatóit és kissé lehangoltak a külföldi turisták csoportjai is, akik főleg az Európa-szerte ismert kubista kollekcióra kíváncsiak. A képtár igazgatója azonban hol Brazíliában, hol Dániában vagy Hollandiában és Belgiumban, esetleg Moszkvában és Párizsban értekezett meg tárgyalt, majd az elmúlt év őszén hosszasan betegeskedett. Az új esztendő első heteiben — két utazás között — mégis sikerült nyélbe ütnöm a találkozást. Természetesen az első helyen a zárt kapukat említettem. Az idén azonban hazánk felszabadulásának harmincadik esztendejét ünnepeljük s így aztán szükségszerűen, megkérdeztem dr. Ko- talíkot a Nemzeti Galéria ez idei terveiről és jövő évi elgondolásairól. A szokványos kérdés- felelet szerű interjú helyett végül is egy igen ér- beszélgetés jött lére. a Nemzeti Galéria flammand és németalföldi mesterektől származó kép-kollekciója. Lenin- grádban a Nemzeti Galéria tulajdonában lévő barokk festmények kápráztatták el a nézőket. Moszkvában és Bordeaux-ban pedig a százéves impresszionizmus ünneplésének alkalmából megrendezett tárlatokon a Nemzeti Galéria francia gyűjteménye aratott osztatlan sikertl Ami pedig hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját, illetve ennek megünneplését illeti, a prágai Nemzeti Galéria igazgatósága, karöltve a Szlovák Nemzeti Képtálr vezetőségével, nagyszabású országos méretű és súlyú kiállítás megrendezését tervezi a fővárosban. Festőink és szobrászaink harmincéves munkásságának eredményeit mutatja be ez a tárlat, míg „Harcoló művészet“ elnevezéssel, a két világháború közti (1930—40) avantgarde és antifasiszta érzelmű képzőművészek legjobb alkotásai kerülnek bemutatásra. A nyár folyamán pedig — megemlékezésül az impresszionizmus keletkezésének századik évfordulójára — a leningrádi Ermitáge, a moszkvai Puskin Múzeum, valamint a Drezdai Zwinger és a prágai Nemzeti Galéria gyűjteményében lévő impresszionista festők vásznaiból egy igazán látványos bemutató valósul meg! Ezek után már csak egy kérdésre vártam feleletet. Milyen magyar vonatkozású tervei vannak a közel jövőben (1975—76), a prágai Nemzeti Galéria igazgatóságának? — Tudom, válaszolja dr. Kotalík, — hogy bizonyos fokig adósai vagyunk a magyar képzőművészetnek, Derkovits Gyula prágai tárlatának megvalósítása után, Csontváry Tivadar került volna a műsorra. Sajnos, a Csontváry képek túlnyomó többsége magántulajdonban van és a megrongált, rossz állapotban lévő vásznak szállításra alkalmatlanok. — Éppen ezért szeretnék egy igen szép és színvonalas prágai magyar kiállítást létrehozni, — folytatja dr. Kotalík — amely az európai modern képzőművészet emlőin felnőtt prágai publikumot is kielégítené. Hiszem, hogy a budapesti „Nyolcak“ festészetének esetleges prágai premierje új oldaláról mutatná be a csehszlovák fővárosnak a magyar képzőművészetet. Több mint valószínű, hogy ezt a tárlatot párhuzamosan rendeznénk meg, sőt, mi több, közösen, a prágai „Nyolcak“ művészetével. Meggyőződésem, hogy ez a konfrontáció nemcsak, hogy érdekes és sikeres lenne, hanem egyben újszerű is. Ez lenne a kezdet És ha budapesti partnereim is segítenének, a kezdeményezést folytathatnánk. Mi ui. nemcsak közös kiállításokat szeretnénk szervezni, hanem a prágai Nemzeti Galéria számára kiváló magyar mesterek műveiből (Ripl-Ŕónai, Bernáth Aurél, Szőnyi, Barcsay, Kondor és mások) is vásárolnánk. Prágában néha még ma is eléggé egyoldalú nézet uralkodik a magyar képzőművészetet illetőleg. Ezt az egyoldalúságot elsősorban kiváló, európai színvonalú magyar mesterek alkotásainak bemutatásával lehet megváltoztatni. BARSI IMRE Ezekben a napokban kapják kézhez a CSEMÁDOK tagjai és a további érdeklődők azt az évkönyvet, amelyet a kulturális szövetség megalakulásának negyed évszázados évfordulója alkalmából jelentetett meg a Madách Könyvkiadó. Nehéz erről a kiadványról úgynevezett hűvös tárgyilagossággal írni, hiszen az évkönyv szinte valamennyi lapján érződik ezrek és ezrek lelkes munkája, a szövetség negyed évszázados kulturális tevékenységének sikere, látványos és kevésbé látványos eredménye. — Huszonöt évvel ezelőtt — írja Lőrincz Gyula A huszonötödik évforduló margójára című cikkében, — amikor Csehszlovákia Kommunista Pártja kezdeményezésére hozzáláttunk egy kulturális szervezet megalakításához, nem semmiből semmit akartunk elindítani, de végiggondolva a múltat, előre tekintve a jövőbe, szilárd alapokra "fektettük le felépítendő szervezetünk első tégláit. Ezután a csehszlovákiai magyarság haladó hagyományairól, a két világháború között végzett jelentős politikai és kulturális munkáról olvashatunk, majd így folytatódik a cikk: — Az alakuló közgyűlésen polgári jogainkat visszanyerve arra tettünk fogadalmat .hogy szervezetünk, a CSEMÁDOK, a csehszlovákiai magyarok között pártunk vezetésével olyan kulturális, népművelő munkát szándékszik kifejteni, amely elősegíti nemzeteink és nemzetiségeink súrlódásmentes együttélését. Hogy e békés együttélés feltételeinek megteremtése érdekében őszintén feltárjuk, megismerjük közös történelmi múltunkat, minden hibájával és erényével együtt ... A húszon, öt évvel ezelőtt tett fogadalmat igyekeztünk és igyekszünk becsülettel teljesíteni. A következő cikk — amely a CSEMÁDOK megalakulásáról írt, tudósít — sorai között ma is érződik az őszinte tenniakarás, az objektív és szubjektív nehézségeket legyőző lelkesedés. Ezek voltak azok az értékek, amelyre a megalakult kulturális szövetség működését alapozhatta. — Kezdetben sok gáncs, sok meg nem értés is kísérte a CSEMÁDOK munkáját — olvashatjuk Balázs Béla A 25 éves CSEMÁDOK című cikkében. — Vezetőinek befelé és kifelé is küzdeni kellett. Befelé azok ellen, akik úgy érezték, hogy a CSEMÁDOK „nem elég magyar“, és nacionalista húrokat pengettek. Kifelé pedig azok ellen, akik a CSEMÁDOK-ot „túlságosan magyarnak“ tekintették ... Egyesek előbb, mások később . i. megértették, a CSEMÁDOK helyes úton jár. Negyed évszázad távlatából — s az évkönyvben megjelent írások is ezt hangsúlyozzák — túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a CSEMÁDOK jelentős kulturális és ugyancsak fontos ideológiai munkát végzett. A kulturális szövetség tevékenységével nagymértékben hozzájárult magyar nemzetiségű dolgozóink szocialista szellemű neveléséhez, népművészeti értékeink feltárásához és ápolásához, a szocialista kultúra és életstílus terjesztéséhez. A CSEMÁDOK alapszervezeteinek keretében működő több száz színjátszó- és tánccsoport, továbbá énekkar, irodalmi színpad és zenekar, valamint a szövetség számos élenjáró együttese (SZŐTTES, CSMTKÉ és mások) bizonyítja, hogy a kulturális munka során a mennyiségi és minőségi szempontokat egyaránt figyelembe veszik. Az évkönyvben megjelent cikkek rámutatnak arra is, hogy a meglévő problémák ellenére eredményesen fejlődik az énekkari és népi- tánc-mozgalmunk, terebélyesedik a néprajzi gyűjtőmunka. Pozitívan értékelhetjük a színjátszók és az irodalmi színpadok munkáját is. Nem a kellő mértékben, de azért fokozatosan meghonosodnak a népművelő munka új formái is. Növekszik a CSEMÁDOK keretében működő szakkörök, ' klubok száma. Egyre többen igénylik a különböző tudományos-népszerűsítő és továbbképző tanfolyamokat. Ugyancsak a CSE- MADOK eredményes munkáját bizonyítják az országos kulturális rendezvények Zselízen, Gombaszögön, Komáromban, Galántán és máshol. A kulturális tevékenységen kívül a kulturális szövetség tagjai jelentős társadalmi munkát is végeztek. Ott dolgoztak az iskolák, művelődési otthonok és egyéb létesítmények építésénél, derekasan helytálltak az árvíz és más természeti csapás okozta károk felszámolásánál. Ez a munka szintén az eltelt negyed század egyik nem jelentéktelen pozitívuma. Az évkönyvnek a számos erény mellett fogyatékossága is akad. Az egyik legnagyobb hiba véleményünk szerint az, hogy néhány pozitív példától efitekiintve túlságosan is beszámoló ízűek az egyes írások. A szerzők többsége túlságosan hivatalos hangnemet üt meg és szinte kizárólag csak adatokkal, számok halmazával érvel, így történhetett meg, hogy néhány számadat több cikkben is megismétlődik és ezért bármennyire fontos, fokozatosan elszürkül. Az olvasó ma már joggal igényes az értékelő írásokkal szemben, s nem elégszik meg azzal, ha néhány általános, már-már közhellyé váló mondattal és adatok sokaságával „intézik“ el a negyedszázados kulturális munka egy- egy jelentős szakaszát. Az említett pozitív példák közé sorolható — a már idézett cikkeken kívül — Egri Viktor Visz- szapillantó tükörben című írása, amelyben a szerző közvetlen hangnemben, úgynevezett egyszerű és mégis tanulságos történeteket elevenít föl. Ugyancsak tartalmas a népraj. zi gyűjtőmunkát, valamint a népitánc-mozgalmat értékelő írás is. Bár évkönyvről van szó, mégis hiányoljuk, hogy keveset olvashatunk a szövetség munkájának jelenlegi problémáiról, s a közeljövő feladatairól. Lőrincz Gyula és Varga Béla írásain kívül nagyon kevesen foglalkoznak társadalmunk fejlődéséből adódó feladatokkal, a változó és egyre korszerűsödő kulturális-népművelői munka új formáival, fal- vaink és kisvárosaink változó igényével, a szabad idő megfelelő kihasználásának kérdéseivel és számos más rendkívül fontos kérdéssel, amelyek alapvetően határozzák meg a CSE- MADOK további munkáját, tevékenységének hatékonyságát. E fogyatékosságok ellenére a dokumentum értékű fényképekkel gazdagon illusztrált évkönyv megjelenése kulturális életünk jelentős eseménye. Az évkönyv és tanúsítja, hogy néhány megtorpanás ellenére a CSEMÁDOK negyedszázados munkájának mérlege rendkívül pozitív. Ezt a jelentős kulturális munkát pártunk és annak vezetői is magasra értékelik. Ezt bizonyítja Ludvik Svoboda köztársasági elnökünknek a CSEMADOK-hoz küldött levele, Gustáv Husák elvtársnak, az SZLKP 1971. évi kongresszusán elmondott beszéde, továbbá Vasil BiTak és Július Hanus e>!v- társaknak a szövetség közgyűlésein elhangzott felszólalása, amelyeket ugyancsak az évkönyvben közölnek. A kulturális szövetség munkájának elismerése a Munkaérdemrend is, amelyet köztársasági elnökünk adományozott a CSE- MADOK-nak. Bevezetőnkben ezrek és ezrek lelkes munkájáról írtunk. Elsősorban az ő eredményük az a sokrétű kulturális munka, amelyről az évkönyv is beszámol. S egyúttal az ő áldozatos munkájuk a biztosíték arra is, hogy a CSEMÁDOK pártunk kultúrpolitikájának szenemében a jövőben a korszerű követelményeknek megfelelő munkát végez majd. Végezetül reményünket fejezzük ki, hogy ez az alapiában véve értékes évkönyv nem lesz fehér holló kulturális életünkben és a következő években hasonló jellegű és még színvonalasabb kiadványok jelennek majd meg. SZILVÁSSY J07CFF 1975. II. 14.