Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-14 / 38. szám, péntek

Biztató sikerek A Holtsai I Ipolyiját sai) Május 1. egységes földmű- vesszövetkezetet már jó ide­je a luöeneci (losonci j já­rás legjobb mezőgazdasági üzemei között tartják szá­mon. Nem véletlenül van ez így. Amióta társultak az ipolygalsai, a Nitra nad lp- Fom-i I ipolynyitrai) és a Fifakovské Kováőe-i (fiilek- kovácsi) szövetkezeti föld­művesek, mindhárom falu határában sokat változott a gazdálkodás menete. Az ösz- szefogás nyomán kialakul­tak a mezőgazdasági terme­lés intenzitásának nagyará­nyú növeléséhez, a szakosí­táshoz és a koncentráláshoz szükséges feltételek. Ered­ményesebbé és a legtöbb munkaszakaszon könnyebbé vált a dolgozók munkája. Ezt az is bizonyítja, hogy az' évek múlásával egyre jobb eredmények kerültek a zár- számadási beszámolóba. Nincs ez másként ezekben a napokban, a mérlegkészítés idején sem. A hamarosan sorrakeriiló évzáró taggyűlé­sen ismét szép sikerekről adhatnak majd számot dz efsz vezetői. — Az elmúlt gazdasági év ki­mutatásai még nem készültek el teljesen, annyi azonban már bizonyos, hogy szövetkezetünk számára a társulás óta a tava­lyi esztendő mondható az eddi­gi legsikeresebbnek — kezdte minapi beszélgetésünket Fe­renci István üzemgazdász. — A növénytermesztésben és az állattenyésztésben a gyakori nehézségek ellenére egyaránt jó eredményeket értünk el. Járási viszonylatban nálunk volt leg­gazdagabb az aratás. Búzából 54,5 mázsa, árpából pedig 70,6 mázsa termett hektáronként. Hasonlóan elégedettek lehetünk a cukorrépa tavalyi- hozamával. A vetésterület hektárjáról 520 mázsát sikerült betakarítani, ami ugyancsak járási rekord- termést jelent. Természeti adottságainkat figyelembe véve jónak mondható a burgonya több mint 154 mázsás hektár- hozama is. A tavalyelőtti év terméseredményeihez viszo­nyítva azonban másutt is je­lentős növekedés történt. Első sorban ez a magyarázata an­nak, hogy szövetkezetünk „Az építésben szerzett érdemekért“ kitüntetésben részesült. Az állattenyésztésben dol­gozók munkájáról ugyancsak dicsérőleg kell szólni. JK tava­lyi évre meghatározott igényes tervfeladatok egyetlen mutató­ja sem maradt teljesítetlenül. A tervezett 910 000 liter helyett 928 383 liter tejet adtak a köz- ellátásnak. A tehenenként^ £e- jési átlag már elérte a három­ezer litert, ami meg koránt­sem számít a végső célkitűzés nek. Az Agrostav losonci üze­mének szakemberei már építik a szövetkezet 400 férőhelyes új tehénistállóját, amely a fé­rőhelygondok enyhítőbe mel­lett elősegíti majd a hasznos­ság fokozását is. — Ami a hústermelés ered­ményeit illeti, úgy hiszem, nincs okunk a szégyenkezésre. Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy teljesítjük az el adás tervét. Marhahúsból az előirányzott -2103 mázsa he­lyett 2132 mázsát értékesítet­tünk. A sertéshizlfllásban 55 dekára növekedett a napi súly- gyarapodás, így a terv túltel­jesítése sem okozott különö­sebb gondot. Az év elején terve­zett 2006 mázsa helyett 2055 mázsa sertéshúst termeltünk. — Minek tudhatok be a ta­valyi jó eredmények'* — Elsősorban a jó szerve­zésnek és dolgozóink szorgal­mának köszönhetők. Szövetke­zetünknek jelenleg 312 dolgo zó ja van. A tavalyi nehéz kö­rülmények ellenére sikerült jó munkát végeznünk. Persze ez nem jelenti azt, hogy már ol­fanuárban kezdték meg a zöldségpalánlák átültetését a nitrai Zöldség- és Virágtermesztő Vállalat dolgozói. Naponta mintegy 17 500 palántát pikíroznak. A palántákat n kiültetésig üvegházak bán helyezik el. Felvételünkön: Balisová Mária, Rezníöková Te­rézia és Nikolová fúlia átültetés közben. (Felvétel: Pavol Matis) MINDIG CÉLTUDATOSAM A CSKP KB novemberi plé- numának következtetéseit ér­vényesítve tartotta meg a Hu- sinái (Guszonai) Egyetértés Efsz pártszervezete értékelő taggyűlését. Balázs Vilmos el­nök beszámolójában azt fejte­gette, hogy a párt vezető sze repe abban nyilvánul meg, hogy mindig céltudatosan irá nyitja a politikai és gazdasági élet fejlődését. így értelmezte a megállapított lényeket, a jö­vővel kapcsolatos követelmé­nyeket is. Fokozni kell az ideológiai har­cot a csökevények legyőzéséért. A pártszervezetbe több fiatalt és nőt kell beszervezni, mert a tagok általános életkora elég magas, 43 év. Jelenleg 6 párt­tag jár középfokú pártiskolába, eredményesen folyik a SZISZ helyi szervezet tagjainak politi­kai oktatása, a pártonkívüliek politikai oktatásában 18 dolgozó vesz részt, de azért feltétlenül szükséges a pártoktatás továb bi bővítése. A beszámoló második részé­ben a gazdasági eredményeket elemezve megállapította, hogy a növénytermesztés terén maga san túlszárnyalták a kitűzött feladatokat jelző irányszámo­kat. Búzából 37 mázsa helyett 47,03 mázsa, árpából 32 mázsa helyeit 38,59 mázsa* kukoricá­ból 36 mázsa helyett 45 mázsa, cukorrépából 360 mázsa helyett 430 n.ázsa termett. Az állatte­nyésztés terén is szépek az eredmények, bár a húsbeadás tervét csak 87 százalékra telje­sítették. Főleg a marhahús be­adása terén maradt le az efsz, mert a felvásárló üzem nem szállította el a szarvasmarhákat. A tejeladás tervét 102 százalék­ra teljesítették. A gazdasági évet 710 000 ko­rona tiszta jövedelemmel zárta az efsz. Dicséretre méltó, hogy a tervezett béralap helyett 74 663 koronát fizettek ki bérek formájában. Az eredmények elemzése után természetesen az űj feladatok meghatározása következett. Úgy, ahogy az elnök jelezte: cél­tudatosan. Reméljük, nem ma­radnak el az eredmények sem. LUKACS LÁSZLÓ fogytak volna a problémák Egyre nagyobb gondot okoz az a körülmény, hogy kevés a munkaerő. Az elmúlt évben szinte lépten-nyomon éreztük ezt. Az őszi terménybetakarí­tás idején különösen sok több­letmunkára volt szükség. Az esőáztatta földeken nem dol­gozhattak a gépek. A burgo­nya, a cukorrépa és főleg a kukorica betakarításához a Liptovsk^ Mikulás-i járásból és Feketebalog környékéről tobo­roztunk brigádosokat. A ma­gunk erejéből nem győztük volna a munkát. Az esőzések mellett az Ipoly áradása is megnehezítette és késleltette az őszi betakarítás menetét. A kukorica törését a legnagyobb erőfeszítések ellenére is csak január utolsó napjaiban sike rült befejezni. A termés mint egy 25 százaléka azonban a víz alá került parcellákon ma­radt. Az áradás okozta kár tel­jes összege eléri az' egy millió 200 ezer koronát. A cukorrépa betakarítása sem volt gondmentes, Sok eset­ben három traktorral kellelt kivontatni a terméssel megra­kott, tengelyig sárba süllyedt pótkocsikat. A 65 hektáros ve­tésterületen csak kézi erővel végezhették a munkát. * Első­sorban ez a magyarázata an nak, hogy a tervezettnél többet kellett a bérköltségekre fordí­tani. Közben egyéb károsodás is érte a szöveLkezeiet. Amikor a cukorrépa szedésére összpon­tosították a munkaerőt, félbe kellett hagyni a zöldségek be­takarítását. A kedvezőtlen idő­járás miatt tekintélyes meny- nyiségü paprika, uborka és ká­poszta maradt a földeken. — Nehéz volt számunkra a tavalyi cv. Keményen meg kel lett dolgozni a sikerekért. Pe­dig sokat tettünk annak érde­kében, hogy könnyebbé váljon a munka. Az elmúlt év folya­mán összesen kétmillió 338 ezer koronáért vásároltunk új gépeket. A társulás előtt hasz­nált gépek legtöbbjét kiselej­teztük, korszerűbbeket állítot­tunk a helyükbe. A gépesítés színvonala most már valóban kielégítő. Ez a körülmény és szövetkezeti dolgozóink mun­kaszeretete jó kiindulási ala­pot jelent az idei év megnöve­kedett lervfeladatainak mara­déktalan teljesítéséhez. LAI,0 KAROLY Értékes vállalások A CSKP KB novemberi ülésé nek határozatait és a Slovnaft felhívását a nemrégiben meg tartott összüzemi szakszerve­zeti konferencián a leopoldovi Slovlik üzem dolgozói is meg tárgyalták. Amint Rudolf Burán mérnök, a technológiai osztály vezetője tájékoztatott, vállalá saik főleg a gyártási folyama­tok tökéletesítésére, valamint a tüzelőanyagokkal való taka­rékosságra irányulnak. Az idén 182 tonna mazutot és 150 tonna más fűtőanyagot takarítanak meg, továbbá 100 ezer koronával csökken a vil­lanyáram vásárlására fordított összeg, mivel azt saját eszkö­zeikkel fogják előállítani. A környezetvédelem érdekében egész évben üzemeltetik majd a munkacsarnokokban a kü­lönböző légtisztító és elszívó berendezéseket, és tervbe vet­ték egy 110 méter magas ké­mény felépítését, amivel meg akadályozzák a légkör szeny nyeződését. A Slovlikban főleg szeszes italokat, tiszta, finomított és denaturált szeszt, ecetet, cit­romsavat stb. állítanak elő. Legfontosabb gyártási alapanya­guk a melasz, tehát szorosan függenek a cukorgyárak terme­lésétől, és közvetítésükkel a mezőgazdaságtól. A tavalyi év rendkívül eredményesnek bizo nyúlt. 14 millió koronával túl­teljesítették termelési tervüket. Kötelezettséget vállaltak, hogy a tiszta jövedelmet 300 ezer ko­ronával növelik, a valóságban azonban 4 millió 581 ezer kor°" nával teljesítették túl. Amint vállalásaik is mutatják, az idén sem akarnak lemaradni. Az ötö dik ötéves terv feladatait 70 nappal korábban teljesítik, s 43 millió 348 ezer koronával túl­szárnyalják. Az idei évre szóló tervüket pedig 3 millió 475 ezer koronával teljesítik túl. (—nák) Kosicén a helyi gazdálkodás műszaki fejlesztési szervezete sike­resen eleget lesz mind igényesebb feladatainak. Ezek a feladatok a tudományos műszaki fejlesztés követelményeiből következnek. Megvalósításuk a helyi gazdálkodás szakaszán is alapvető fanios- ságú. Felvételünk a mechanikai műhelybe enged bepillantást. <T--idislav Dénes felvétele) Ŕ BRIGÁDVEZETŐ A TANULÁS HASZNA • A KÖNYV HÍVEI A tanulás fontosságának és örömének felismerése az, ami­ről találkozásunkkor Bugár Ár pád, a Horný Bár-i Éfsz 32 éves gépesítője s egyben bri­gádvezetője a legtöbbet és a legszívesebben beszél'. Előbb :i éves iparitanuló iskolát végzett, majd távúion 5 éves mezőgaz­dasági szakközépiskolát. Az utóbbit tavaly fejezte be. Ért­hető, hogy egy kis pihenés jól esik neki. Annál is inkább, mi­vel rövidesen folytatni szeret­né tanulmányait. Mégpedig a marxizmus—leninizmus Dunajs­ká Streda-i (Dunaszerdahelyi) Esti Egyetemén. Persze azért a tanulásról addig sem feledkezik meg, hiszen egyik legkedvel­tebb időtöltése a szakkönyvek tanulmányozása. Ezenkívül me­zőgazdasági apróállatok te­nyésztése és a szőlőtermesztés a hobbyja, l’ersze csak kicsi­ben. Új családi háza udvarán, illetve kertjében erre megvan nak a kedvező feltételek. Új háza a brigád több tagja nak van. A házak építésénél a kollektíva tagjai szívesen se­gítenek egymásnak A brigád tagok olykor közös kirándulá­son vesznek részt. Jártak már szlovákiai körúton. Magyaror­szágon. A komplex racionalizá­ciós brigád 30 traktorosból és tíz a műhelyben dolgozó gép­javítóból áll, s járási viszony­latban is kimagasló eredménye­ket ér el. A traktorosok 80 szá­zaléka harminc éven aluli, de a gépjavítók is általában fiata­lok. A brigádtagok átlagban megkeresik a 2500—3000 koro­nát. tisztán. Persze ezért dere­kasan helyt kell állniuk. — Mi a brigádvezető fő fel­adata? - érdeklődünk Bugár Árpádtól. — Hogy összetartsa a kollek­tívát — mondja a szép csalló­közi hangsúllyal beszélő, zö­mök brigádvezető. — Minden embert ismernem kell. Tudnom kell, ki mire képes, hogy min­denkit a képességei szerint oszthassak be a munkára. A kollektíva az egyénre igen nagy hatást gyakorol. Ennek kö­szönhető, hogy tagjai bizonyos negatív tulajdonságaiktól meg­szabadulnak. Akit a kollektíva nem képes megnevelni, az ma­gától kiválik belőle. A közösség nem nézi el az egyén hibáit. Például, ha valaki hanyagul kezeli a traktorát, a többiek szóvá teszik neki. Többek közt azt, ha nincs rendben a traktor pótkereke, s ezért defekt ese­tén le kell állnia. A kollektíva tagjainak erköl­csi színvonaláról igen sokat mond, hogy hat brigádtag rend- szesen ad térítésmentesen vért. A brigád vezető tömören, de igen kifejezően így jellemzi a kollektívát: — Nemcsak a munkában, em­berileg is jól megértjük egy­mást. Szorosan összeforrt kol­lektíva vagyunk — Hány párttag van a komp­lex racionalizációs brigádban? — kérdezzük Bugár Árpádtól. — Hat — válaszolja. — A mnkában a párttagok és a pár­tonkívüliek egyaránt példásan helytállnak. A párttagok a po­litikai és ideológiai kérdések megvilágításában segítenek a kollektívának. A kommunisták a feladatokról gyorsan értesül­nek. s ezért rendszerint koráb­ban megértik a fontosságukat s továbbítják a pártonkívülink- nek — mondja Bugár elvtárs, aki 1961-től tagja a do1 «07ók élcsapatán.1’1'­Bugár Árpád ((Tóthpál Gyula felvétele) | e I e nlég i ala psztírvezelében javasollak tagfelvételre. Az alapszervezet konkrét párt fal­adat teljesítésével is megbízta: a bőd a ki ifjúsági szervezni munkájának tá m ogal ásáva 1, Egyebek közt autóbuszt rendel a fiataloknak, ha futballozni mennek valamelyik közeli köz­ségbe. A teaestek rendezése al­kalmából a zenészek elszállítá­sáról is Bugár Árpád gondos­kodik. Megbízatása és mindennapi munkája egyaránt érdekes, szí­nes. Feladataival tisztában van, hiszen fiatal kora ellenére gaz­dag tapasztalatokkal rendelke­zik. Gépjavítóként 1971-től dol­gozik a helyi szövetkezetben. Közben alkatrészraktáros is volt, és tényleges katonai szol­gálatot is teljesített. A komp­lex racionalizációs brigád veze­tésével 1967-ben bízták meg. Munkahelyén igen sokat tartóz­kodik, kivált a mezőgazdasági csúcsmunkák Idején. Természe­tesen szombatonként is dolgo­zik, hiszen a szövetkezetek tag­jainak nincs szabad szombatjuk. Azért így is igyekszik időt szentelni a családjának is — egy 9 és egy 8 éves fia van. Gyerekeit is a rendszeres tanu­lásra neveli. — Nálunk esténként a család minden tagjának könyv van a kezében — jegyzi meg. Igen, a tanulás a fejlődéssel való lépéstartás igényét kell megérteni ahhoz, hogy igazán helytállhassunk. Bugár Árpád példája is ezt bizonyítja. FÜLÖP IMRE.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom