Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-15 / 12. szám, szerda
öékeversenv az évforduló ’egyében A kerékpáros Békeverseny ez idén sorra kerülő 28. évfolyamának küzdelmei a fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójának jegyében kerülnek sorra. A nagy verseny rendezői az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia, ezzel veszik ki részUket az ünnepségekből. Már a verseny elnevezése maga is emlékeztet azokra a májusi napokra és hangsúlyozza a béke, a barátság, a nemzetek együttműködésének gondolatát, a sportolók nemzetközi szolidaritását. A kerékpáros Békeverseny a világ legnagyobb amatőr viadala lett. Az ismét májusban sorra kerülő Békeversenyen 13 ország legjobbjai indulnak: NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, Kuba, Belgium, Nagy-Bri- tannia, NSZK, Hollandia, Franciaország és Olaszország. Lehetséges, hogy a nagy érdeklődést tanúsító osztrák, dán és spanyol kerékpárosok is ott lesznek a rajtnál. Egyelőre Románia és Jugoszlávia még nem jelentette be részvételi szándékát, a finnek, a svédek és az algériaiak pedig ezúttal nem szerepelnek. A 28. évfolyam útvonala már Ismeretes. Május 8. és 22. között a kerékpáros Békeverseny résztvevői 12 útszakaszon küzdenek és egy alkalommal lesz időfutam. A Berlin—Prága— Varsó útvonal távja 1930 kilométert tesz ki. A rajt május 8-án Berlinben lesz, 7 kilométeres távú nemzetek váltójával. Csehszlovákia területén négy útszakasz versenyei 607 kilométeres távon kerülnek megrendezésre. Az útszakasz 18 járást érint. Észak-, Közép- és Kelet-Csehországban, Dél-Mor- vaországban, Közép-Szlovákiá- ban és természetesen a fővárosban, Prágában. Az első csehszlovák útszakasz május 13-án lesz, amikor az NDK-beli Freibergből indulva részhajrá lesz Lovosicén, Kralupyban. Hegyi részhajrá lesz Hoficében, a híres motorkerékpáros körverseny színhelyén. A hatodik útszakasz május 15-én Hradec Králové- ból indul, amely ez idén ünnepli fennállásának 750. évforA női labdarúgás sztárja A csinos ír Carol Carr a női labdarúgás első szupersztárja. A dublini leány eddig agy „butikban“ dolgozott heti 20 fonttért, azután 150 fontot kap egy hétre a belga Standard Liegé- től. Európa legjobb női labdarúgó- csapata, a Standard Liege ugyanis szerződtette Carrt. Az elmúlt évben az együttes vezetői látták játszani a „női Cruyffot“ az ír—francia mérkőzésen, s azóta fáradoztak, hogy leszerződtessék. Carr az elmúlt idényben 60 gólt szerzett csapatának. Carr kisasszony a napokban Liege-ba utazik, s az ottani egyetemen azonnal intenzív francia hyelvtanfolyamra megy, hogy csapattársaival mielőbb megérthesse magát. dulóját. Olomouc felé haladva részhajrá Vanberkben és Mo- helnicében lesz, hegyi részhajrá pedig a Suchy vrchon. Egy nappal később, a hetedik útszakaszt Lipník nad Befi- vouban kezdik és a versenyzőket a pihenő színhelyére, Trinecbe vezeti. Út közben RoSftov pod RadhoStem és Fr^- dek-Místek lesz a részliajrá célpontja, hegyi hajrára pedig Soláúban kerül sor. A pihenőnap után a Békeverseny résztvevői a 13. kilométer után elhagyják a csehszlovák területet és Lengyelországban folytatják a küzdelmet. Az NDK területén 527, Lengyelországban 796 kilométer lesz a Békeverseny ez idei távja. A kerékpáros Békeverseny csehszlovák szervezői nagyon gondosan készülnek a versenyzők fogadására. Minden útsza- kaszvárosban a bizottságok már teljes lendülettel dolgoznak. Bebiztosítják az elszállásolást, az étkezést, a szolgáltatásokat, mind a versenyzők, mind kísérőik számára. Máris kidolgozzák a stadionokba érkezés programját. Prágában május 14-én a cél a Letnán, a Békevédők útján lesz. Hradec Královén a befutó előtt a nézőket az ejtőernyősök, a repülő akrobaták szórakoztatják. A Universiade Teheránban? Tovább tart a bonyodalom az 1975. évi Universiade lebonyolítása körül. A főiskolások hagyományos világversenyének ugyanis Belgrád lemondása után még mindig nincs színhelye. Hírügynökségi jelentések szerint némi biztatót jelent Ali Hojjat Kashaninak, az iráni sportminiszternek egyik legújabban Teheránban adott nyilatkozata, amely szerint esetleg vállalnák az esemény lebonyolítását. Hangsúlyozta azonban, hogy csak személyes véleményét mondotta el, és a házigazdaságról csak akkor lehet valóban szó, ha Irán hivatalosan is bejelenti kérését a rendezésre. Nebiolo, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség elnöke szerint az idő rövidségére való tekintettel ma már csak Teherán lehetne az egyetlen megoldás a játékok megtartásához, és az „átvállalást“ az is alátámaszthatná, hogy Teherán 1983-ra kérte is az Universia- dét. A NOB VEZÉRKARA BÍZIK MONTREALBAN A múlt hét végén Amszterdamban ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetősége, élén Lord Killanin elnökkel és a két alelnökkel, Willi Daliméval és H. Von Karnebeckkel. A hivatalos vélemény szerint fi XXI. nyári olimpiai játékokat az eredeti időpontban, 1976. július 16. és augusztus 1. között íneg lehet rendezni Montrealban. A NOB vezetőségének három említett tagja azon a véleményen van, hogy Montreal rászolgál a teljes bizalomra, a kanadai kormánykörök és a XXI. olimpiai játékok szervező bizottsága is élvezik a NOB bizalmát. Elutasítottak minden olyan állítást, amely különböző városokkal, mint esetleges helyettesekkel felvett kapcsolatokról tud (Teherán, Los Angeles és a Ruhr-vidék). Montrealban tegnap a legmagasabb szinten kezdődött tárgyalás a kanadai központi kormány és a helyi kormány, valamint Montreal város vezetőségének részvételével. A NOB Illetékesei kijelentették, hogy ebbe a tárgyalásba nem avatkoznak bele, kanadai belügv- nek tekintik. A Quebeckben ülésező helyi kormány elnöke, Teán Coumoyer kijelentette, hogy a Montrealt elmarasztaló hírek koraiak és nem felelnek meg a helyzetnek. A vasbetonüzem sztrájkoló munkásaival kedden vették fel a tárgyalásokat. A tárgyalások megrekedése más megoldásra késztetheti a kormányt. A kormány és a rendező bizottság tagjai derűlátók. Nyugati hír- szolgálati irodák szerint közeleg a döntés napja a XXI. olimpiai játékok sorsáról. Ottó Jelinek, kanadai képviselő, a haladó konzervatív párt tagja, volt műkorcsolyázó-bajnok táviratot intézett Lord Kil- laninhoz, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökéhez, hogy az 1976-os nyári játékok több sportágának versenyeit Mont- realon kívül rendezhessék meg. Jelinek távirata megemlíti a sztrájkkal bekövetkezett építkezési nehézségeket, a különböző pénzügyi problémákat, és azt a javaslatot veti fel, hogy az atlétikai viadalt esetleg a torontói 50 ezres stadionban, az úszást, a műugrást pedig a Manitoba állambeli Winnipegben rendezhessék meg A képviselő egyébként bírálja az ottawai kormányt, mivel eddig még nem adott választ arra, hogy részt vállal-e az olimpia rendezésének várható deficitjéből, amit több mint 200 ezer dollárra becsülnek. rendezők nem feledkeznek meg különböző spartakiád-beinuta- tókról sem. Olomouc első alkalommal lesz útszakaszcélváros. A versenyzők fogadására már most készül az ottani spartakiád-sta- dion. Itt is bemutatkoznak az ejtőernyősök is. Három év elmúltával ismét fogadhatja a nagy verseny résztvevőit Trinec városa, amely két napon át tölti be a házigazda szerepét. Az útszakaszok — május 8- án: a nemzetek váltója Berlinben (7 kilométer), május 9.: I. útszakasz Berlin—Magde- burg (167 km), május 10.: II. útszakasz Magdeburg—Gera (160 km), május 11.: III. útszakasz Gera—Karl-Marx-Stadt (140 km), május 12.: pihenőnap Karl-Marx-Stadtban, május 13.: IV. útszakasz Freiberg—Prága (164 km), május 14.: V. útszakasz Prága—Hradec Králové (170 km), május 15.: VI. útszakasz Hradec Králové—Olo- inouc (161 km], május 16.: VII. útszakasz Lipník nad Befcvon —Tfinec (152 km), május 17.: pihenőnap Tfinec városában, május 18.: VIII. útszakasz Tfinec—Opole (168 km), május 18.: IX. útszakasz Wroclaw— Zielena góra (154 km), május 20. X. útszakasz Glugow—Ka- lisz (160 km), május 21.: XI. útszakasz Kalisz—Konin, egyéni időfutam (39 km), XII. útszakasz Konin—Lód/. (112 km), május 22.: XIII. útszakasz Lodz —Varsó (176 km). Bojnicén rendezték Csehszlovákia terepkerékpáros bajnokságát, melyet a Mladá Boleslav-i Vojtech Ccrvínek (felvételünkön) nyert meg. Az országot klubjairóL.. Az európai labdarúgó-válogatott csapatokat különböző szempontok figyelembe vételével ésnagyon sokan értékelték. Dolgukat megkönnyítette az a tény, hogy tavaly került sor a labdarúgó-világbajnokságra, tehát volt mihez igazodni. Földrészünk legjobb klubcsapatainak értékelésénél sem azt vették mérvadóul, melyik nyerte a Bajnokcsapatok, melyik a Kupagyőztesek Európa Kupáját, s melyiknek a nevét örökítették meg az UEFA Kupán. Ez a három csapat ugyanis a maga nemében minden kétséget kizáróan Európa legjobbja volt. Az értékelés ho*’atartozási szinten folyt, vagyis azt mutatta ki, melyik ország klubcsapatai voltak a legeredményesebbek Hort sikere Hastings-ben Az angliai Ilastings nagy nemzetközi sakktorna színhelye volt. A tornát december 28-án kezdték és annak ellenére, hogy még néhány játszma befejezésre vár, a győzelmet a csehszlovák színek képviselője, V. Hort szerezte meg. Hort utolsó találkozóját, amelyben a jugoszláv Planincs volt az ellenfél, előbbrehozták. Hort az izlandi új nemzetközi nagymester, Gud- mundur Sigurjohnsson társaságában további nagy nemzetközi tornán szerepel Hollandiában. Mindkét nemzetközi nagymester utolsó játszmáját az úgynevezett pihenőnapra tették, hogy előbb kelhessenek útra az új torna színhelyére. Hort Planincs elleni játszmájában mindkét sakkozó időzavarba került, s a 49. lépés után a reménytelen helyzetben levő jugoszláv sakkozó feladta a küzdelmet. így Hort 10,5-re növelte pontjai számát. Sigurjohnsson, a nemzetközi nagymesteri címet azzal biztosította végképp, hogy a 36. lépésben «legyőzte a kubai Gui- lermo Gardát. A 15. forduló további találkozóit kedden rendezik meg. Mint már arról említést tettünk, Hollandiában lesz a következő nagy nemzetközi torna, amelynek színhelye Wijksan-Zea. Megfuttatják a labdarúgókat A Magyar Ladbarúgó Szövetség a Magyar Atlétikai Szövetséggel közösen január 30-án rendezi meg az NB I-es labdarúgócsapatok 4000 méteres mezei futóversenyét. A 18 első osztályú klub 30—30 játékosa, tehát 480 labdarúgó áll rajthoz. Az egyéni verseny 15 legjobbja, valamint az első nyolc helyen végző csapat díjazásban részesül. A szovjet labdarúgó-váloga- tott befejezte kéthetes kijevi közös előkészületeit. A felkészüléseket Oleg Bazilevics, Vale- rij Lobanovszkij és Jurij Morozov irányításával január 28-ig Jugoszláviában folytatják. A Slávia Praha labdarúgó- csapata az ecuadori Quito városában 1:1 arányban mérkőzött a helyi Nációnál együttesével. A prágaiak gólját Mareš lőtte. A Vojvodina január 18. és február 20. között Mexikóban Nicaraguában, Paraguaybau. Venezuelában, Columbiában, Ecuadorban, Haitiban és az Egyesült Államokban játszik barátságos mérkőzéseket. A híres jugoszláv csapat január 26-án Los Angelesben bemutató mérkőzésen szerepel, ahol ellenfele az argentin Indepen- diente lesz. A „Sportecho“ című NDK-beli szaklap kimutatást készített 1974 válogatott labdarúgó-mérkőzéseiről. Világméretű elemzése szerint 52 válogatott ta® Mint ismeretes, az idei fedettpályás atlétikai Európa- bajnokságot március 8., 9.-én a lengyelországi Katowicében rendezik meg. A műsor március 7-én este 8.00 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik. A versenyeket szombaton és vasárnap bonyolítják le. ® A női Európa Kupa óriás- mülesikló versenyét a 15 esztendős osztrák Mathis nyerte honfitársnője, Elner és az olasz Gatta előtt. lálkozó végződött l:0-ás eredménnyel, további 40 pedig 2:1- gyel. 29 mérkőzésnek volt 0:0- ás eredménye. A lap nagy előrehaladásnak tartja, hogy a FIFA 140 tagországa közül egyre több játszik „Átválogatott szinten, s ez a sportág további népszerűsítését jelenti. Február 1-én Majna-Frank- furtban nagyszabású sportünnepség keretében Pelé, Uwe Seeler és Franz Beckenbauer tizenegyes rúgásokban versenyez. Mindhárman 6—6 büntetőt rúgnak. Johnson mérkőzni akar Bugnerral Londonban a 27 éves, jamaicai születésű Bunny Johnson a 9. menetben kiütötte az ír Danny McAlindent és megszerezte a brit nemzetközösségi bajnoki címet hivatásos nehézsúlyú ökölvívásban. Az eddigi bajnok McAlinden volt, aki 1972 júniusában Jack Bodell legyőzésével jutott a büszke címhez. Johnson az első fekete bőrű birodalmi bajnok nehézsúlyban. A 84,37 kilós testsúllyal versenyző Johnson eddig 45 hivatásos mérkőzést vívott. A legutóbbi 16 találkozón győzött. Johnson most a magyar származású Európa-bajnok, Joe Bugner ellen szeretne mérkőzni az Eu- rópa-bajnoki címért. — Mindenki tudja, hogy jobb ökölvívó vag'"-k Bugnernél — jelentette ki / nson. — Ha találkozunk, legyőzöm. A szakemberek egyelőre csodálkoznak Johnson magabiztos kijelentésén. Az értékelésnél egy régen alkalmazott kulcs segített a megoldást létrehozni. A BEK győzelemért 60 pontot, a döntőbell részvételért 40-et, az elődöntő* be jutásért 20-at, a nyolc közé kerülésért 10-et, a 16-ba jutásért 5-öt adtak. A KEK-ben a győztes 30, a másik döntős 20, az elődöntőbe jutott 10, a nyolcba került 5, a legjobb 18 közé jutott 2,5 kapott. Az UEFA Kupa rangjaiért ennyi pont járt: a győztesnek 28, a döntőbe jutott másiknak 16, az elő* döntőbe jutottnak 8, a nyolé közé kerültnek 4, a 16-ba jutottnak 2, s a 32-be kerültnek 1. Az 1973/74-es kiírás minden csatározása tavaly az első félév végére befejeződött, tehát volt elég idő az összegezésre. Az első helyet az NSZK szerezte meg 108,5 ponttal, 48,5 ponttal szerezve többet, mint az előző idényben. 2. Spanyol- ország 58,0 ponttal, 26,5 plusz pont 1972/73-hoz viszonyítva. 3. NDK 47,5 ponttal (28,5 plusz pont), 4. Hollandia 46,0 ponttal (—33,0 pont), 5. Anglia 34,5 ponttal (—50,0 pont), 6. Ma- gyarorzság 31,0 ponttal (plusz 9 pont), 7. Olaszország 27,0 ponttal (—49,0 pont), 8. Jugoszlávia 26,0 ponttal (plusz Ö pont), 9. Skócia 23,5 ponttal (plusz 4 pont), 10. Portugália 20,0 ponttal (plusz 2,0 pont), 11. Lengyelország 16,6, 12—IX Csehszlovákia, Szovjetuniói Svájc és Svédország mind 16 ponttal. Az előző idényben az angol labdarúgás volt ilyen szinten a legeredményesebb és 84,5 pontot kapott. Nagyon visszaesett, de ugyanez mondható el at olasz futballról. Az olaszok mentségére szolgál, hogy bajnokcsapatuk, a Lazio Roma nem indulhatott a BEK-ben (előző UEFA Kupa vétségéből származó fegyelmije miatt ),-s az UEFA nagyon helyesen nem egyezett bele abba, hogy az országos bajnokot a rangban második helyettesítse. Még a számszerű értékelésre visszapillantva feltétlenül érdekes, milyen nagyra tartják a BEK elsőséget (60 pont), s közel azonos rangúnak látszik a KEK és az UEFA Kupa győztese (30 és 26 ponttal...) (za) Nincs nyertes Új rendszerű tippszelvénye- ink első játékhetének kiértékelése során egyetlen telitalá- latosat sem találtunk. Mivel sok olvasónk helytelen formában kitöltve küldte el hozzánk szelvényét, az alábbiakban közöljük, hogyan kellett volna tippelni. SPARTA—DUKLA JIHLAVA 5:2 (1:1, 2:1, 2:0) LITVlNOV — SLOVAN BRATIS^ LAVA 5:3 (2:1, 1:0, 2:2) ® Spindlerűv Mlynben január 18.—21. között rendezik a junior kritériumot az alpesi számokban. Ezen 18 éven aluli versenyzők vesznek részt, mégpedig összesen 124-en, a szocialista országokból, Franciaországból, Olaszországból, Nyugat-Németországból, Ausztriából és Svájcból.