Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-22 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó
ELŐSZÖR HÁRMAN A november végi alkonyait hóesése karácsonyivá varázsolja a város hangulatát. Rimavská Sobota (Rimaszombat) új negyede felé tartunk. Ez év augusztusában 77 család vett itt birtokba egy négyemeletes háztömböt. E háztömb egyik földszinti, háromszobás lakásába a Brosman család költözött. A városi nemzeti bizottságon csupán annyit tudtunk meg róluk, hogy fiatalok, s az új lakásba már hárman költöztek be. Csengetésünkre csinos, fekete fiatalasszony nyitott ajtót. Udvariasan betessékkel bennünket, amikor elmondjuk jövetelünk célját. Róluk, az új otthonukról, s főleg az itt eltöltendő első karácsonyukról szeretnénk hallani. Amíg a férj a hobby bői űzött kul- turisztikai edzésről megérkezik, Vlasta, a nagyon kislányos fiatalasz- ‘szony megmutatja a lakást. Minden ragyog a tisztaságtól, az idő vasi'oga itt még nem kezdte ki a bútorokat, sem a falakat. Csupán az őszi árvíz, melynek pusztulást hozó hullámai az űj ház falát is nyaldosták, ijesztett rá az otthonukat féltő fiatalokra. Vlasta és János a szerencsés fiatal házasok közé tartoznak. A járási út- levélosztályon dolgozó kislány és a járási építőipari vállalat szemrevaló szobafestőié 1973-ben házasodott ösz- sze. Rövid ideig a kislány szüleinél, majd egy évig egy Rimaszombat melletti községben, szolgálati lakásban laktak. Az új lakás épp>en a legjobbkor jött. Közben ugyanis a család gyarapodott, a kis Roland már tíz- hónapos lett, s elhatározták, hogy Vlasta Ismét dolgozni megy. A községben nem volt rá mód, Rimaszombatban azonban bölcsődébe adhatták a kis vasgyúrót. Hétköznapjaikat a munka tölti ki. Vlastára otthon vár a második műszak, s János is sokszor „ráhúz“ a munkaidejére. Szakmája erre jó lehetőséget ad, a pénz pedig mindig jól jön. Számukra is nagy segítséget jelentett a fiatal házasoknak nyújtott kedvezményes kölcsön. Ebből szerelték fel modern gépekkel a háztartást, ebből rendezik be a harmadik szfr bát. Már jó előre eltervezték, hogyan töltik majd a karácsonyt, a szeretet ünnepét, melyei idén a kis Roland kacagása is csillogóbbá tesz majd. Eldöntötték, idén csak hármasban,.szűk családi körben ünnepelnek. Mire ez az írás „napvilágot lát“, már a karácsonyfa is ott díszeleg kijelölt helyén. Ezüstpapiros cukorkáit, színes díszeit bizonyára a minden újat megcsodáló kis emberpalánta élvezi a legjobban. János, és Vlasta pedig az új lakásban töltött első napokénál is csodálatosabbnak érzi. a saját otthon -melegét. Boldog kará csonyt, Brosm&nék! FLÖRIANNfi M. MARTA A Brosman család Milan Petrovský felvételei Zolczer János felvételei a tagjai. Ez éven is két háromfelvonásos színdarabot mutattunk be, A tűzoltók karácsonyra készítenek esztrádműsort. Népi táncegyüttest is alakítottunk ... Csak tágasabb, szebb kultúrház nincs! Tovább megyünk. Takaros családi házak maradnak el mellettünk. A fa* lu végén egy szép parkban áll a ha- Halmas, régi kastély. Megroskadt tetőzete, a falakon maradt korhadt kúszónövények arról árulkodnak, hogy elhanyagolt, nem törődik vele senki. Pedig néhány ezer koronás ráfordítással a hnb akár kultúrházzá is átalakíttathatná. Csak a tetőt harapta szét az idő foga, a falak még erősen állnak. A fiatalok pedig a festőien szép kertben akár szabadtéri színpadot is építhetnének. A „grófi kastély“ bal szárnyán nyitva van az egyik ajtó. LGT-zene hallatszik ki a szobából. — Ott van a klubunk — mondja Salamon Márta — á húgom, Marika takarít most ott. Meglepődöm. Őszintén mondom* néni hittem, hogy a sivár külső után ilyen hangulatos belső tárul a szemem elé. Míg Márta „kihangszóróz- za“, hogy a fiatalok azonnal jelenjenek meg a klubban rendkívüli SZISZ-gyűlésen, addig én a bélyi fiatalok „háromszobás paradicsomával ismerkedem. A szépen ■ kifestett há* rom helyiség az ízléses berendezés* sei, társasjátékokkal kellemes benyomást tesz az idegenre. Nagyon ötletesnek találom a faliújságukat* mely tájékoztat falujuk történetéről, forradalmi múltjáról, s a fiatalok SZISZ tevékenységéről. A szemközti falon egy másik érdekesség: egy doboz, fölötte felírás „Ötletbörze“. — Sok ötlet gyűlt össze már a dói- bozban? — kérdezem Marikától. — Sajnos nem. Tudod nálunk úgy van, hogy az utcán, a vendéglőben mindenkinek van mondanivalója, panasza, de ha arról van szó, hogy a keserveket gyűléseinken hozzuk fel, s megoldást keressünk, akkor legszívesebben mindenki hallgat. Nem tudom, hogy lehetne ezen segíteni... Kíváncsian várom, milyen eredménye lesz a hirdetésnek. Hány fiatal jön el a rendkívüli SZISZ-gyűlésre. Vajon jönnek-e a fiatal generáció képviselői közül is, úgy ahogy azt megígérték? Kérdéseimre nemsokáig késik a válasz. Félórán belül már húszán vagyunk. Most már nyílt kérdéseket teszek fel nekik: Elégedettek vagytok-e mindennapi életetekkel? Képesek lennétek-e eddigi munkátoknál többet tenni? Milyen falutokban az idősebbek és a fiatalok közti kapcsolat? A hnb segíti-e a SZISZ-t? Elszomorodom, mert válasz helyett hallgatást kapok. Csupán Salamon Márta válaszol néha, nj^rt szégyelli a kérdések utáni csendet. Marika korábbi megjegyzései jutnak hirtelen az eszembe. Szemükbe olvasom, hogy gyávaság, gyengeség, ha nem mernek megszólalni a gyűléseken. Ennek már van némi hatása. Néhányan felszólalnak. Elmondják, hogy nincsen minden rendben a szervezeti életükben. Hiányosságok vannak a fiatalok egységében is, s aktívabb tevékenységet is kifejthetnének. Remélik, hogy az új SZISZ-vezeiőséggel az élen, a hagyományokból kiindulva tovább fejlesztik tevékenységüket, s a jövőben tetteikkel legyőzik a tehetetlenséget. SZÁSZAK GYÖRGY Nemrégiben egy nem mindennapi dologról értesültem. Hely község parkjában állítólag már öt éve áll egy félig kész templom, melynek további sorsáról úgy döntöttek, hogy az építését befejezik, de nem vallási gyülekezet színhelye, hanem ifjúsági klub lesz. A VONATBAN két lány ül velem szemben. Királyhelmecet elhagyva tőlük kérdezem meg, hányadik meghogy minden olyan rózsaszínű a bélyi fiatalok életében, mint ahogy azt sokan a környékükön is gondolják. A másik lány is kiönti a szívét: „A SZISZ tevékenységét a fiatalok úgynevezett idősebb generációjának tagjai irányítják. Rólunk viszont megfeledkeznek, pedig mi fiatalabbak is szeretnénk tenni valamit. Nekem is van nézetem, életfelfogásom, ítélőképességem. Nagyon rosszul hatott rám, amikor egy alkalommal elmentem a klubba s az egyik nálam idősebb fiatal azzal fogadott, hogy pu- lyáknak még semmi keresni valójuk nincs ott! Középiskolás vagyok. Lehet, gyengeségemre vall, de azóta nem járok a klubba.“ — Ma este azért gyertek el. Hívjátok el a hasonló korú fiatalokat is. Majd ott tisztázzuk ezeket a dolgokat — mondom nekik Bélybe érkezve. ígéretet tesznek: Eljövünk! A RÉGI SZISZ ELNÖKÖT, Salamon Mártát keresem fel először a faluban. Szerencsém van. Otthon találom. A szombati takarítást abba hagyva hosszú, őszinte beszélgetésbe kezd velem. Megtudom, hogy szlovák—történelem szakos pedagógus, s 1970- től itt tanít szülőfalujában. — Négy évig, tehát a SZISZ megalakulásától napjainkig voltam helyi szervezetünk elnöke. Két héttel ezelőtt az évzáró taggyűlésen azonban funkciómat egy fiatalabb SZISZ-tag- nak adtam át, mert az utóbbi időben annyi elfoglaltságom van, hogy nem tudok elegendő időt fordítani a SZISZ- munkára — mondja Salamon Márta, az ifjúsági szövetségre terelve a szót. — Szabad időmet nagyon leköti az iskolán kívüli tevékenység, a pionírokkal való foglalkozás. Ezenkívül a hnb képviselője, s a tanítók járási énekkarának is tagja vagyok. — Mint képviselő, bizonyára tudod, A klubban mi újság a felig kész templom körül. Valóban ifjúsági klub lesz belőle? — Volt róla szó, hogy ifjúsági klub is lehetne belőle, de már nem aktuá lis ez az ötlet, mert azóta a községünkben levő hajdani grófi kastélyban rendeztünk be néhány szobát if júsági klubnak. A templom sorsáról úgy döntöttünk, hogy sportcsarnokká alakítjuk át. Terveinket tavasszal minden bizonnyal megvalósítjuk. Beszélgetésünk után sétára indulunk a faluba. Az első érdekesség, amit Salamon Márta bemutat, a széles környéken is ismertté vált Tisza Étterem, ahol nemcsak jó ételeket főznek, nagy adagokat adnak, hanem a vendéget arra is feljogosítják, hogy ha a megrendelés után 2(1 percen belül nem szolgálják ki, akkor az ebédet nem kell megfizetnie. Innen a tető nélküli félkész templomhoz indulunk. Közelebbről is megvizsgáljuk a kváder falakat, s azzal a megállapítással megyünk tovább, hogy tényleg jó lesz sportcsarnoknak. Ez itt a mi kultúrházunk — mutat egy kopott, szürke, T—ti-os istállóra emlékeztető épületre Salamon Márta, majd keserű szájízzel hozzáteszi: — Nemrég nagy szélvihar volt nálunk, a kultúrház hátsó részét is bedöntötte... A járásunkban talán egy faluban sincs olyan gazdag kulturális élet, mint nálunk. Két színjátszó csoportunk van. Az egyiknek a fiatalok, a másiknak az idősebbek i álló lesz a bélyi állomás, mert ismeretlen nekem ez a táj. — Mi is oda megyünk. Majd szólunk — mondják segítően, majd egy kérdést szegeznek nekem a fiatalokra jellemző közvetlenséggel: 'Kihez jössz?“ Elmondom nekik értesülésemet, s még annyit, hogy a fiatalok mindennapos életével, gondjaikkal, bajaikkal szeretnék megismerkedni. — Akkor éppen jókor jössz, mert Ilyenkor szombaton csaknem valamennyien itthon vagyunk — mondja az egyikük, majd kis gondolkodás után megjegyzi, azért ne higgyem, 1974. XII. 22. Salamon Márta, aki a legtöbbet dolgozik.
