Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-22 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. XII. 22. g i s 8 Nikola Dadov és Nevena Kokanova (az idős parasztember és me­nye) a Gyökértelen fa egyik jelenetében. Marin Janev és Nevena Kokanova (az idős ember fia és menye). □ Január 24-e és február 6-a Között rendezik meg a Dolgo­zók Filmfesztiváljának téli sza­kaszát. A filmszemle ország­szerte a felszabadulás 30. év­fordulójának jegyében zajlik le. Célja, hogy a nézők elé tár­ja a szocialista országok leg­újabb alkotásait, valamint a ka­pitalista államok haladó mon- danivalójú filmjeit. □ Berkesi András és Kardos György Kopjások című regényé­ből Palásthy György filmet ké­szít. Főszereplők: Bálint András, Kálmán György, Oszter Sándor, Koncz Gábor, Moór Mariann, Andai Györgyi és Bánsági Ildi­kó. □ Michel Legrandot kérték fel az első szovjet—francia mu­sical-film, az Annuska zenéjé­nek megkomponálására. A film írója és rendezője Jacques De­my. Színhelyek: Moszkva, Le- ningrád és Párizs. □ Napraforgó címmel ma­gyar—olasz tv-film készül Krúdy Gyula novellája alapján, Horváth Z. Gergely rendezésé­ben Paola Pitagora és Carla Romanelli főszereplésével. □ Több évi szünet után visz- szatórt a kamerák elé Juliette Gréco, a Belphegor című tévé­sorozat hősnője. Juliette Gréco természetesen nem ennek a filmsorozatnak köszönheti hír­nevét, hanem sajátos előadói művészetének, szuggesztivitásá- nak: ő Párizs egyik legnépsze­rűbb sanzonénekesnője. □ Négy évtizede pereg a mozik vásznán a Csapajev című szovjet film, a Vasziljev-fivérek alkotása. Tíz és tízmilliók lát­ták és nézik meg ma is, hiszen a Csapajev negyven év alatt sohasem került le műsorról: bevonult a filmtörténet klasszi­kusai közé. Az évforduló alkal­mából a Szovjetszkaja Kultura több emlékező és köszöntő cik­ket közöl; íróik között szerepel Borisz Babocskin, Csapajev ala­kítója; Mihail Solohov, Szergej Geraszimov, Szergej Bondarcsuk Vjacseszlav Tyihonov, Alek- szandr Pokriskin marsall, Nyi­kolaj Tyihonov költő és Andri- jan Nyikolajev űrhajós. E3 Bárhol van Ingrid Berg­man, fotósok gyűrűje veszi kö­rül. A kétszeres Oscar-díjas svéd színésznőnek a közelmúlt­ban játszott szerepek: Az öreg hölgy látogatása, A kaktusz vi­rága hozták meg az újabb si­kereket. Ingrid Bergman az utóbbi években színpadon is sokat szerepel. Legújabb hírek szerint Amerikába utazik és a Constance című darabban lép fel. H] A gengszter szeretője cí­mű olasz film felvételeinek nagy részét Róma külvárosá­ban, éjszaka, a nyílt utcán for­gatták. A főszereplő Sofia Lo­ren sokat ázott-fázott olcsó kis prostituáltként: társnőivel együtt órákig állt a szélben, esőben a kis rőzsetűz mellett, amelynél olasz szokás szerint elgémberedett kezüket, lábukat melengették. Partnerét, a kitar­tott „szépfiút“, Marcello Mast- roiannl alakítja. my utóbbi években látott bolgár fil- fKĹ mek — témaválasztásukat és művészi ábrázolásukat tekintve — kel­lemes meglepetést szereztek. Elegendő, ha csak az 1972. évi Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál díjnyertes al­kotását, a Kecskerszarvat, vagy az 1973. évi moszkvai fesztivál aranydíjjal kitün­tetett filmjét, a Szeretetet említjük, de folytathatnánk a sort Blinka Zseljazkova Utolsó szavaival, mely az idei cannes-i fesztiválon keltett figyelmet, vagy a nyári Karlovy Vary-i fesztiválon fődíjat nyert Gyökértelen fával, Hriszto Hrisz­tov alkotásával. Az említett filmek és a nemzetközi fórumokon szerzett elis­merések kétségkívül a bolgár filmművé­szet sikerét jelentik" a csúcsok már ki­rajzolódtak s megteremtődött a távlat. Az utóbbi évek nekifutásokban és ered­ményekben meglehetősen változatosak: a törekvések közös nevezője az emlékezés, a tiszteletadás a múltnak (Üllő vagy kalapács, loan Kondarev, Hajnal a Drá­ván, Kecskeszaro) valamint a kortársi tanúságtétel f Szeretet, Utolsó szavakf. Ebbe a problémakörbe sorolható a Gyö­kértelen fa is, mely a falu és a város életforma-különbségeivel, a régi utáni nosztalgia és az újjal szembeni idegen­kedés emberi problémáival foglalkozik. A Dolgozók Filmfesztiválja során, ja­nuárban bemutatásra kerülő Gyökértelen jelölést használtam, de ezen' nem an­gyalokat értek, hanem nagyon is élő, hús-vér embereket, erényeikkel és hi- biákkal együtt, olyan egyéneket, akik megőrizték igaz emberi arculatukat. Filmemben azt akartam bemutatni, hogy az ember önmegvalósítása szempontjából nem létezik ún. öregség. Szerintem, ha az ember az élet értelmét keresi, első­sorban valamilyen célt kell kitűznie, s ennek megvalósításáért kell fáradoznia. A célkitűzés aztán alakítja-formálja az ember természetét, feliemét és magatar­tását. Így értelmezve, pozitív hősnek tartom a film öreg parasztemberét, még akkor is, ha a nézők előtt nem jeles­kedik rendkívüli tettekkel, inkább élet- tapasztalataival ragadja magával a szem­lélőt. Különféle helyzetekben láthatjuk öt, követhetjük lépéseit s lehetőségünk van arra, hogy megítéljük magatartását. Nyugodtan, békésen élhetne, mindene meglehetne, de érzi, hogy az ilyen kör­nyezetben holt lélek lenne ... — Nem a fiatalok és az öregedő em­berek között feszülő ellentéteket, a nemzedéki problémát akartam ábrázolni — folytatta a rendező. — Arról akar­tam vallani, hogy az embert a gondta­lanság, a jólét, a kényelem nem mindig teszi boldoggá — inkább az, ha a tár­sadalom hasznos tagjának érzi magát. A film hőse akkor éli át a legválságo­sabb perceket, amikor egy idős festő­művésszel találkozik, szemtől szembe látja a 75 éves mester alkotásait; volta­képpen akkor tudatosítja, hogy az értel­mes cselekvésnek, az alkotó munkának nem lehet határt szabni, az életkor nem lehet akadály, s az ember számára le­hetővé kellene tenni, hogy az utolsó leheletéig cselekedhessen. Időszerű és őszinte gondolatok, me­lyek a filmet igazi vallomássá, mélyen humanista hitvallássá avatják ... Hriszto Hrisztov rendezőnek nem ez az első filmje, amit nálunk láthatunk. Csaknem egy évvel ezelőtt mutatták be az Üllő vagy kalapács című alkotását, mely Georgi Dimitrov születésének 90. évfordulójára készült. A film a forrada­lom rettenthetetlen harcosának állít em­léket. A rendező a műben elsősorban Dimitrov alakját, emberi nagyságát, for­radalmi és internacionalista magatartá­sát domborította ki — az emlékezetes 1933-as lipcsei pert felelevenítve. A ne­mes gondolat jegyében készült film a várnai fesztiválon nagy díjat nyert. Érdekesen alakult a rendező életútja, szinte rendhagyó módon került kapcso­latba a filmmel. Erről eképpen nyilat­kozik: — Sok-sok év múlt el azóta, hogy a művészetek világába csöppentem. Igen, orvost, egyetemet végeztem s egy évig orvosként működtem. Bár ezt a hivatást nagyon érdekesnek tartom, mégis vala­hogy másra vágytam, valamit mást ke­restem. Elsősorban véleményt akartam nyilvánítani az élet kérdéseiről, néze­teimet konkrét formába szerettem volna önteni. Ezért elhatároztam, hogy ismét tanulni fogok; a színművészeti intézet növendéke lettem. Tíz évig a színházban működtem rendezőként és díszlettervező­ként. Ám állandóan a film gondolatával kacérkodtam. Elsősorban azért volt szá­momra vonzó, mert alkotói elképzelé­seim teljes kibontakoztatásának a lehe­tőségét láttam benne. S a kínálkozó al­kalommal egy percig sem haboztam ... Lehet, hogy ezt a hosszan tartó útke­resést egyesek „komolytalannak“ tart­ják, én azonban elégedett vagyok ezzel a „komolytalansággal“, mert teljes belső kielégülést nyertem általa. Még akkor is, ha az újrakezdés nem volt éppen könnyű és sok nehézséggel járt... Most például már arra is ügyelnem kell, hogy a filmművészetben le ne maradjak a „vonatról". Ezért igyekszem oly nagyon s évente egy-egy új filmmel jelentke­zem. Nerr^ hiszem, hogy tökéletes műve két alkotok, de állandóan keresem-ku- tatom azokat az eszközöket, melyekkel a körülöttünk levő problémákat kifejez­hetném. Az idő sürget és nem várhatok hibátlan forgatókönyvekre. Egyébként is számomra a legfontosabb a közönséggel való kapcsolat. T. M. fa Nikola Hajtov novelláinak motívumai­ra épül; a film egy idős kommunista parasztember városba kerüléséről szól, aki azonban a tétlen jómódban nem találja helyét a fia és annak családja mellett, s végül visszatér falujába, amit felesége halála után elhagyott. Ennyi tömören a film története, mon­danivalója azonban sokkal mélyebb, mint amire az egyszerű cselekményből következtethetnénk. Hriszto Hrisztov rendező élő problémát vet fel: az idő­södő emberek tétlenségre kárhoztatását, életük tartalmatlanságának kérdését. A film főhőse egy korosodó parasztember, aki egész életét vidéken élte le, sorsa szorosan a földhöz, az éltető erőhöz kötődött s egyszer csak szembe találja magát a nagyváros minden előnyével és hátrányával. A korszerű lakás, a kénye­lem, a jómód nem pótolhatja a vidék meghittségét, a föld „szagát“. Az idős ember vergődik, képtelen gyökeret ereszteni, az új körülményekhez alkal­mazkodni s megszokni a semmittevést. Hasznos akar lenni, éreznie kell, hogy szükség van rá, csak így nyerheti visz- sza lelki egyensúlyát s találhatja meg ismét önmagát. A bolgár film mély gondolatokat tar­talmaz az élet értelméről, az ember ön­megvalósításának, céljainak fontosságá­ról. Reális veszélyre figyelmeztet: a gyökértelenség káros voltára, arra a je­lenségre, amikor a fiatalok idős szülei­ket új környezetbe helyezve kirekesztik az öregeket a dolgos társadalomból, tehát megfosztják a cselekvés lehető­ségétől. Az alkotó átültetett öreg fákhoz hasonlítja ezeket az embereket, akik új talajban már képtelenek gyökeret eresz­teni ... S hogy milyennek látja a rendező, Hriszto Hrisztov a film főhősét, erről így nyilatkozik: — Véleményem szerint nagyon fontos, hogy korunkban bemutassuk a pozitív hősöket, akik erkölcsi magatartásukkal, de különösen az élet szeretetével példát mutathatnak. Igen, a pozitív hős meg-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom