Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-20 / 300. szám, péntek
A SZLOVÁK nemzeti tanAcs ülése (Folytatás az 1. oldalról) le beruházási, a másik üzemeltetési célokat szolgál. Azokra a döntő jelentőségű építkezési beruházásokra gondolunk, melyek az iparban, az építőiparban és a mezőgazdaságban meggyorsítják a fejlődés ütemét, és elősegítik a tervezett szerkezeti változásokat a termelésben. Az állami költségvetésből, valamint u nemzeti bizottságok költségvetéséből a nem beruházási jellegű kulturális és szociális intézkedésekre 1975-ben 6,6 százalékkal többet fordí tünk, mint az idén, vagyis 30,16 milliárd koronát. Ezzel a növekedéssel meggyorsítjuk a nemzeti köztársaságok gazdasági és szociális színvonalának kiegyenlítődését. Szlovákiában minden állampolgár a költség- vetésből — közvetve — 63H3 korona értékű társadalmi jut tatásban részesül, s ez az ősz szeg 344 koronával több, mint az előző évi. A nemzeti bizottságok 17,35 milliárd korona költségvetése tág teret biztosít az állampolgárok kezdeménye zésének felkarolására, a vá lasztási programok teljesítésé re. Az előadó hangsúlyozta, hogy az SZSZK 1975. évi ál laml költségvetése pénzügyileg biztosítja gazdaságunk fejlődését. A pénzügyminiszter beszé de végén javasolta a költség vetési törvény-tervezet elfogn dását. A költségvetési vitában felszólalt Karol Martinka, az SZSZK koiTnányelnök-helyette- se, Albert Sviba, Ján Kurjatko, Anastázia Olivová, Vass József és fán Králik képviselő. František Mišeje pénzügyminiszter felszólalása után a képviselők jóváhagyták az SZNT törvényjavaslatát a Szlovák Szocialista Köztársaság 1975. évi állami költségvetésére, Üj törvényjavaslatok Ebédszünet után /öze/ Gujdo- šík, az SZNT alelnöke vezette a tanácskozást. Vajányi László képviselő terjesztette elő az SZNT törvényjavaslatát a mezőgazdasági adóhozam felhasználásáról és az érvényben lévő házadótörvény módosításáról. A törvény megszabja, hogy a földadó összege bevételként szerepel majd a nemzeti bizottságok költségvetésében, kivételt képez a szövetkezetek béralapja túllépéséből származó összeg, ezt az SZSZK költségvetésébe utalják. František Mišeje pénzügyminiszter indoklása után a képviselők a törvényjavaslatot jóváhagyták. Ladislav Leco képviselő terjesztette elő az SZNT törvény- javaslatát az állami- központi, kerületi és járás — vízügyi szervek jogkörének és feladatának megszabására. František Hagara, az SZSZK erdő- és vízgazdálkodási minisztere indoklásának meghallgatása, valamint Rudolf Trizma képviselő felszólalása után a képviselők jóváhagyták a törvényjavaslatot. A tudomány és technika fejlődése Ezt követően Juraj Buša, az SZSZK műszaki és fejlesztésügyi minisztere jelentésben tájékoztatta a képviselőket a népgazdaság tudományos-műszaki fejlesztésének kérdéseiről. A CSKP és az SZLKP KB májusi ülése után a legfelsőbb pártszervek és a kormány közös eljárást dolgoztak ki a plénum határozatának teljesítésére. Mivel az SZNT 1974-ben foglalkozott a -tudomány és technika fejlesztésének kérdéseivel, így most a miniszter rövid áttekintést nyújtott arról, hogyan teljesítették az említett plénum határozatát, majd elemezte a jelenlegi helyzetet és vázolta a feladatok teljesítésének útját. — Szlovákiában a kutatási- fejlesztési alap gyors ütemben épült — mondotta a miniszter —. 1964-től 13 ezerrel nőtt a kutatóintézetekben foglalkoztatottak száma. A múlt évben 164 kutatóintézetben és 160 egyéb fejlesztési szakaszon 33 ezer 400 egyén dolgozott. Az említett időszakban részesedésünk az országos kutatásifejlesztési kapacitásból 17 százalékról 26 százalékra növekedett. Az elmúlt évben a kutatási alap fejlesztésére 3,6- szer nagyobb összegű beruházást eszközöltünk mint 1965- ben. Ez lényegesen elősegítette, hogy erőteljesebben bekapcsolódtunk az állami kutatási feladatok megoldásába. A fejlődésnek pozitív vonása, hogy a kutatási alapot a szakosítási elvek szerint fejlesztettük, így ez szerves része az országos kutatási-fejlesztési alapnak. Ez a megoldás elősegítette, hogy több kutatóintézetünk olyan kiváló eredményeket ért el, amelyekre nemcsak idehaza, hanem külföldön is felfigyeltek. A tudományoskutatási kapacitásnak 56 százaléka az ipar, 10,4 százaléka a mezőgazdaság fejlesztését segíti. Erőteljesebben okarjuk fejleszteni az ipari jellegű kutatást, hogy ez jelentse az összkapacitás 65 százalékát. Meg kell oldani a kutatóintézetek és a termelőüzemek kapcsolatát, mivel az utóbbiakban nincs kiépítve megfelelő fejlesztési alap, a kutatóintézetek viszont esetenként még a prototípusokat sem tudják elkészíteni. Elsősorban a gépipari üzemekben építünk ki erős fejlesztési bázist. Szlovákiában a kutatásban dolgozóknak 29,4 százaléka főiskolát végzett, 5,3* százaléka tudományos rangot szerzett, ígyt azt mondhatjuk, rendelkeznek a munkájuk elvégzéséhez szükséges ismeretekkel. Viszont többségük az akadémia intózeKöszönet az áldozatkész munkáért (ČSTK) — Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta Pavol Molnárt, a bratisiavai Gépállomási és Mezőgépjavító Tröszt igazgatóját, aki közölte, hogy a tröszt 100,5 százalékra teljesítette ez évi tervfeladatait. A gép- és traktorállomások dolgozóinak ez a sikere annál értékesebb, mert az 1974-re tervezett teljesítmények értéke 64 millió koronával volt nagyobb, mint tavaly. % % » ötmillió korona értéket kitevő több mint 250 000 órát dolgoztak társadalmi munkában a Nitrai Mezőgazdasági Főiskola hallgatói, SZISZ-tagjai, segítve az őszi betakarítási munkákban. A felajánlás teljesítéséről tegnap jelentést küldtek az SZLKP Központi Bizottságának. Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára az SZLKP KB nevében levélben mondott köszönetét az őszi érésű növények gazdag termésének megmentésére kifejtett áldozatos munkáért. Ratifikációs okmányok kicserélése (ČSTK) — Kicserélték tegnap Prágában a Cernín-palotá- ban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Kubai Köztársaság között 1973. április 7-én Havannában aláírt konzuláris egyezmény ratifikációs okmányait Miloslav Rűíek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszter-helyettese és Jorge Bolanos Suarez, a Kubai Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A ratifikációs okmányok cseréjén jelen voltak csehszlovák részről a Külügyminisztérium, kubai részről a nagykövetség képviselői. teibem dolgozik, a tárcákhoz tartozó fejlesztési bázisokon és az üzemekben kevés a tudományos kutató. Szükséges, hogy a népgazdasági terv feladataiból kiindulva a kutatási alapban szerkezeti változások történjenek. Nem kedvező jelenség az sem, hogy a kutatók 45,3 százaléka Bratislavában összpontosul, a kelet-szlovákiai kerületben pedig a kutatóknak mindössze 9,3 százalékát találjuk. Hazánk erős kutatási-fejlesztési alappal rendelkezik. Nemzeti jövedelmünknek 3,9 százalékát fordítjuk a tudomány és technika fejlesztésére. Az ötödik ötéves tervben a tudomány és technika fejlesztésének állami terve 201 kutatási feladat megoldását tűzte ki célul. 1971— 73-ban megoldottak 36 feladatot, 1974-ben 19-et, s az előkészületekből ítélve a jövő évben 105 feladat megoldására van lehetőség. Így az ötödik ötéves tervben az állami tervből 160 at oldanánk meg, míg 41 feladat megoldása áttolódik a hatodik ötéves tervbe. Az előadó kifejtette, hogy a kutatási fejlesztési bázisunk erőteljesebben bekapcsolódik a komplex programból származó feladatok megoldásába. A miniszter jelentését követő vitában felszólalt: Anton Preöúch, Ján Pikula, Elena Já- nosíková, Ján Bróska mérnök, az SZSZK építőipari miniszte>- re, Jozef Pinčák és Ondrej Labanský képviselő. Az SZNT ülése ma vitával folytatja munkáját. —cs— Baráti eszmecsere (ČSTK) — A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tanulmányi küldöttségét, amelyet Milan Dra- govics, a Szerbiai Kommunisták Szövetsége Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagja 'vezet, tegnap csehszlovákiai tartózkodásuk befejezése alkalmából Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára fogadta. A szívélyes beszélgetés folyamán az elvtársak véleményt cseréltek a gazdasági területen megvalósuló nemzetközi együttműködésről. A fogadáson jelen volt Vladimír Miöka, a CSKP KB osztályvezetője és "Milan Venisnik, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A szakszervezet feladatai (ČSTK) — Az 1974. évi tevékenységi terv fő politikai feladatainak teljesítésével s a jövő évi terv eszmei irányvonalával, valamint a dolgozóknak a termelés irányításában és fejlesztésében való részvétele szervezésében elért eredményekkel és a szerzett tapasztalatokkal foglalkozott tegnap délután a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának Bratislavában megtartott X. plenáris ülése. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának s Ellenőrző Bizottságának tagjai és póttagjai a kétnapos ülés folyamán ugyancsak megtárgyalják a szakszervezetek szlovákiai szerveinek feladatait az 1975. évi népgazdasági terv teljesítésének biztosításával kapcsolatban, s kifejtik véleményüket a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának a CSKP KB novemberi ülésén és az SZKT X. plenáris ülésén hozott határozatok teljesítésére irányüló intézkedéseiről. Előadás a magyar drámairodalomról Tegnap Prágában dr. Székely György, az irodalomtudományok kandidátusa, a budapesti Szín- hűztudományi Intézet osztály- vezetője előadást tartott az utóbbi évek magyar drúmairo- dalmí alkotásairól. Az érdeklődéssel kísért előadáson, amelyet a prágai Színháztudományi Intézet és a Magyar Kultúra rendezett, jelen voltak a prágai színházak dramaturgjai, műfordítók, filmművészeti és televíziós szakemberek. (s) Antonm Zápotocký emlékmű leleplezése Ostrava-Kunacén (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke és Miroslav Mamula, a CSKP Észak- morvaországi Kerületi Bizottságának vezető titkára december 19-én részt vett az ostravai Klement Gottwáld Űj Kohó olvasztóüzeme politikai-nevelő kabinetjének ünnepélyes megnyitásé- és Antonín Zápotocký emlékművének leleplezésén. Ebből az alkalomból Alois Indra elvtárs beszédet mondott, majd leleplezte a szobrot. voltak az osztályellentétek, Kladno, Most térségében, vagy önöknél, az ostravai járásban. A munkások szerették őt, magukénak tartották, mivel egyszerűen és éppen ezért meggyőzően tudta kifejezni mindazt, amit ők éreztek. Közismert volt Antonín Zápotocký nyílt, őszinte beszéde. Nem hajszolta az olcsó dicsőséget. Nem tűrte a hamis hízelgést, a valóság leplezését vagy szépítését. Amikor a kohó érdeke úgy kívánta, szemtől szembe mondta meg a népnek véleményét, jóllehet az nem hangzott éppen kellemesen, s azt is tudta, hogy azonnal nem fogják megérteni. Ezek a tulajdonságai különösen a felszabadulás után mutatkoztak meg erő sen, amikor mint az SZKT elnöke megmutatta a dolgozóknak, hogyan kell értelmezni az új feltételek között a szakszervezeti tevékenységet. Védelmezte és szilárdította a szakszervezeti egységet, mint a népi demokratikus forradalom egyik legnagyobb vívmányát Vezetésével a szakszervezetek jelentős szerepet játszottuk a reakcióval való februári összecsapásban, amikor is az üzemi tanácsok emlékezetes kongresszusa meggyőzően kifejezte a dolgozók akaratát. Szocialista utunk kezdetéiől hangsúlyozta, a munkásosztály kormánya megköveteli, hogy a nép tudatosítsa saját történelmi felelősségét, hogy saját érdekében lelkiismeretesen és példamutatóan dolgozzon, s mindenki a saját munkahelye sáfára legyen. Dicséretes az a szándékuk — mondotta többek között hogy megörökítik e munkásforradalmár, szakszervezeti vezető, kormányelnök és köztársasági elnök emlékét. Zápotocký elvtárs mellszobra teljes joggal kapott helvet itt, a Klement Gottwáld Üj Kohóban, különösen a nagyolvasztóknál. Nemcsak azért, mert ő maga is szívvel-lélekkel munkás volt, hanem azért is, mert ezzel kifejezik a köszönetét azért a gondosságért, melyet a szocializmusnak erre az első nagy építkezésére fordított. Zápotocký elvtárs élete hűségesen tükrözte forradalmi munkásmozgalmunkat, valamint a nemzeti felszabadításért és a legigazságosabb társadalmi rendért vívott harcot és önfeláldozást. Zápotocký elvtárs azok közé a vezetők közé tartozott, akiket a munkásosztály nevelt és emelt az élre azokl>an a mozgalmas időkben, amikor a munkásosztály súlyos küzdelmeket folytatott politikai jogaiért és a szociális problémák igazságos megoldásáért. Soha nem feledte el, honnan indult, példásan hű maradt a munkássághoz, soha nem akart fölötte állni, az ő nyelvén beszélt, s törhetetlen energiával küzdött a dolgozó nép érdekeiért. Ettől a nemes küldetéstől semmi sem tudta eltántorítani, semmi sem téríthette le a megkezdett útról. A bebörtönzés és az üldözés különféle formái ellenére is mindenkor újra meg újra ott jelent meg, ahol a legbonyolultabbnk Miért nem adják ki Barbie-t? Moszkva — JuriJ Gvozgyev, a Novosztyj (APN) szovjet sajtóügynökség hírmagyarázója írja azzal! kapcsolatban, hogy a bolíviai kormány nem hajlandó kiadni a francia hatóságoknak Klaus Barbie-t, azon a földön, ahol a hazafiak tízezreinek vérét öntötte. Válogatott kínzásokkal személyesen gyötörte a szabadságharcosokat, parancsra 150 ezer franciát vittek Németországba a hitlerista haláltáborokba. Hosszú időn át nem jutottak nyomára ennek a háborús bűnösnek; az igazságszolgáltatás elől rejtőzve végigkóborolta a fél világot. Végül hamis iratokkal Klaus Altmann néven megtelepedett Bolíviában. Latin-amerikai elvbarátai segítették a menekülő hóhért. Barbie megalapítója lett a Transmari- tima Bolíviaira export-társaságnak, amelyben a Banzer kormány tulajdonát képezi a tőke 51 százaléka. Barbie nagy vagyonra tett szert. Barbie jelenleg nyugodtan él Bolíviában és ennek a nyugalomnak van bizonyos alapja. Miután Bolíviában teljes egészében lecserélték a köztársaság legfőbb bíróságának tagjait, megszületett a döntés: nem adják ki Franciaországnak Klaus Barbie-t olyan alapon, hogy „bolíviai állampolgár“ és azonkívül sincs a két ország között kiadatási egyezmény. A bolíviai hatóságok nem vetlek figyelembe Párizsnak arra való hivatkozását, hogy az ENSZ keretei között létrejött egyezmények szerint le kell tartóztatni és ki kell adni a háborús bűnösöket. Az elvetemült háborús bűnösnek nyújtott védelem teljesen törvényszerű volna, ha Pinochet, a chilei katonai junta vezetője, vagy Stroessner, a paraguayi diktátor tenné ezt. Sajátos „lelki rokonság“ köti őket össze az egykori Gestapo ügynökkel; a közös gyűlölet a szabadság, a demokrácia, a társadalmi haladás iránt. Nem véletlen, hogy nemrégiben még az egykori hitleristák számára Paraguay volt a „legbiztonságosabb hely“, ahol már a harmadik évtizede uralkodik Stroosner diktátor. Azután „megbízható hellyé“ vált Chile, miután ott a katonai junta ragadta kezébe a hatalmat. A Dél-Amerikában tevékenykedő imperialista monopóliumoknak szükségük van olyan háborús bűnösökre, mint Barbie. IRA-bombák London — A Scotland Yard feiiügyelőinek karácsony előtti, hagyományos összejövetelét szakította félbe a merénylők újabb három bombatámadása Londonban. Ismeretlen tettesek a főváros déli Chelsea' kerületében, a Soho mozi- és vendéglöbirodal- mában és ugyancsak a város szívében: a központi Totten- ham Court Road postahivatala elé telepítettek bombát. Ezek majdnem egyszerre robbantak fel. A postahivatalnál egy postai dolgozó a helyszínen meg1 halt. öt ember megsérülit. Az AKEL a ciprusi rendezésről Nicosia — A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának (AKEL) küldöttsége, Ezekiel Papajoanninak, a párt főtitkárának vezetésével találkozott és megbeszélést folytatott Makariosz köztársasági elnökkel. Az AKEL Központi Bizottságának ezzel kapcsolatban kiadott közleménye szerint az elnök tájékoztatta a küldöttséget a ciprusi kérdésekkel kapcsolatos ciprusi—görög álláspontról, amelyet Makariosz közelmúltban lezajlott athéni tárgyalásai során egyeztettek. A küldöttség átnyújtotta a köztársasági elnöknek azt a dokumentumot, amely pontosan ismerteti a párt Ciprus legfontosabb problémáival kapcsolatos álláspontját és u probléma békés, demokratikus rendezésére irányuló javaslatait. Az AKEL többek között szükségesnek tartja szilárd belső front kialükítását, az illegális fegyveres csoportok teljes lefegyverzését és feloszlatását, valamint a kormány biztonsági erőinek a törvényesség és a rend biztosítása érdekében történő felhasználását. 1974. XII. 20.