Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-19 / 299. szám, csütörtök

A szovjet kőolajbányászat eredményei és távlatai 15 ÉVE ÍRTÄK ALA AZ EGYEZMÉNYT A BARÁTSÁG KŐOLAJVEZETÉK MEGÉPÍTÉSÉRŐL 1974. XII. 19. Tizenöt évvel ezelőtt, 1959 december 19-én olyan esemény­re kerüllt sor, amelynek óriási jelentősége volt Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország és az NDK népgazdaságának további fejlődése szempontjából. Az említett országok és a Szov­jetunió képviselői ezen a napon írták alá a Barátság kőolajveze­ték megépítésére vonatkozó egyezményt. Az elhatározást és az egyezmény aláírását azonnal szorgalmas munka követte, s az érdekelt országok összefogásá­val rövid időn belül elkészült a nagy mű: 1962 január 13-án a Szovjetunióból útnak indíthat­ták az első vezetékes olajszál­lítmányt, amely a hegyeket- völgyeket, folyókat, utakat és vasutakat átszelő acélcsőben ha­ladva 1962. február 22-én Bra- tislavába, a Slovnaft nemzeti vállalatba is megérkezett. A Barátság kőolajvezeték mű­ködésének első évtizede alatt több mint 200 millió kőolajat szállított az említeti országok­ba. A vezeték teljesítménye az importáló országok tervezett igényeinek megfelelően állan­dóan növekszik, s 1975-ben el­éri az évi 50 millió tonnát. Eb­ből a mennyiségből mi jövőre 16,3 millió tonnát vásárolunk. A csaknem 13 éve növekvő teljesítménnyel és megbízha­tóan működő Barátság kőolaj- vezeték jelentőségét nagyon sok szempontból értékelhetjük. A legfőbb szempont bizonyára az, hogy a jelenleg szállított meny- nyiséget képtelenség lenne vas­úti ciszternákban szállítani, hiszen 1958-ban ilyen úton alig másfél millió tonna kőolajat tudtunk csak behozni, s ma en­nek a mennyiségnek több mint tízszerese érkezik hazánkba. A Szovjetunió szempontjából külön is ki kell emelni azt a körülményt, hogy a kőolajveze­ték megépítése jelentős mérték­ben tehermentesítette az amúgy is nehéz feladatokat teljesítő vasúti szállítást. A Barátság kőolajvezeték megépítésének el­határozásánál nem kis mérték­ben hatott az a tény, hogy a Szovjetunió az európai szocia­lista államokba nemcsak kőola­jat, hanem vasércet, szenet, kokszot, faanyagokat és egyéb nyersanyagokat is növekvő mennyiségben szállít, s ezek a szállítások a szerelvények megterhelése szempontjából na­gyon egyoldalúak. 1972-ben pél­dául a Szovjetunió 67 millió tonna árut szállított az európai KGST-tagállamokba, ahonnan viszont csupán 14 mii. t. súlyú áru — főleg gépipari, vegyipari és közszükségleti ipari termé­kek — érkezett. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió nyugati ha­táraitól a vagonok nagy része kihasználatlanul, üresen tér vissza kiindulási helyére, s rá­adásul nem kis távolságokra. A kőolaj vasúti szállítása esetében még rosszabbul alakulna a hely­zet, hiszen a visszatérő ciszter- nás kocsik eleve nem használ­hatók ki más áruk szállításá­hoz. A Szovjetunióban hasonló megfontolások alapján állan­dóan növelik a kőolajvezetékek belső hálózatát. A kőolajvezeté­kek hossza 1970-ben elérte a 37,4 ezer kilométert, s ebben az évben összesen 340 millió ton­na kőolajat szállítottak vezeték­ben. 1975-re, a 9. ötéves terv vé­gére a kőolajvezetékek hossza eléri a 70 ezer kilométert, a vezetékes szállítás teljesítmé­nye tehát az ötéves tervidő­szakban csaknem kétszeresére növekszik. A kőolajvezetékek gyors ütemű építését az ala­csony szállításii költségek is in­dokolják, az 1220 mm-es átmé­rőjű csövekben ugyanis 1 ton­na kőolaj szállítása 1000 km távolságra mindössze 23—25 kopekba kerül. A kőolaj népgazdasági jelen­tőségéről évrffl-évre meggyő­ződhetünk a bratisiavai Incheba nemzetközi vegyipari vásáron. A kőolajipari termékek, a kü­lönböző hajtó- és kenőanyagok, a színpompás műszálak, a mű­anyagokból készített használati cikkek építezési és bútoripari anyagok, gumiabroncsok, s megannyi más termék tarka társaságában mindenki csodá­lattal és elismeréssel szemlél­te az üvegedényekben kiállított zöldesbarna folyadékot, a Szov­jetunióból szállított kőolajat, amely e termékek gyártásá­hoz alapanyagul szolgál. A motorizmus további fejlődé­se, s petrolkémiai iparunk tel­jesítményének várható növeke­dése, s ngm utolsósorban a vi­lágpiaci árak alakulása szem­pontjából megfontolandó, hogy milyen arányban használjuk fű­tésre ezt a sokoldalúan haszno­sítható vegyipari alapanyagot. A Szovjetunióban például a széntelepek közelében olyan technológiákat alkalmaznak a kőolaj feldolgozásánál, hogy azt máximális mértékben kihasz­nálhassák a hajtó- és kenő­anyagok, s más vegyipari ter­mékek, alapanyagok gyártásé hoz. Ott viszont, ahol szénte­lepek hiányában a fűtőolajok felhasználása mutatkozik a leg- gazdaságosabbnak — például a Volga mentén és az Uraiban — a lepárlás után visszamaradt mazutot főleg fűtési célokra használják. Ezek a szempontok nálunk is érvényesek, ezért energiagazdálkodásunkban a legközelebbi években — s mind­addig, amíg más energiaforrá­sok ezt nem pótolják — a ha­zai kitermelésű szilárd fűtő­anyagok maximális kihasználá­sára kell törekednünk. Végül pedig tekintsük át azt is, hogy hol tart ma a Szovjet­unió a kőolajtermelésben, s milyenek a kilátások a terme­lés további növelésére. Ami az utóbbi évtizedekben elért fejlő­dést illeti, 1960-ban 147 millió tonna, 1970-ben 353 millió ton­na, 1973-ban 429 millió tonna kőolajat termeltek ki a Szov­jetunióban, s a 9. ötéves terv előirányzata az 1975-ös évre 496 millió tonna. Ez azt jelen­ti, hogy a kőolajtermelés a Szovjetunióban a legutóbbi 20 év alatt nyolcszorosára — a földgázé harmincszorosára — növekedett. A szovjet kőolajtermelésnek a mennyiségi növekedés mellett további két alapvető jellegze­tessége is van. Az egyik az, hogy az újabb lelőhelyek fel­tárása következtében jelentősen változik a fő termelési körze­tek teljesítményének részará­nya. A Szovjetunióban ma több feltárt lelőhelyekből szállítja a kőolajat. Az arányok a hatvanas évek folyamán is változtak, elsősor­ban a nyugat-szibériai (tyume- nyij kőolajmezők javára. 1970 ben a Volga—Ural-i körzet ré­szesedése már csak 57,14 szá­zalékos volt, a kaukázusi ter­melésé 18,6 százalékra csök­kent, s ugyanakkor a nyugat szibériai termelés részesedése elérte a 9 százallékot. A többit a közép-ázsiai, a kazahsztáni és további új lelőhelyek szolgál­tatták. A hetvenes évek folyamán a kőolajtermelés súlypontja foko­zatosan a nyugat-szibériai lelő­helyekre kerül át. Ebben a körzetben 1973-ban már 86 mil­lió tonna kőolajat nyertek, s az idei termelés eléri a 115 millió tonnát. A tervek szerint 1975-ben 125 millió, 1980-ban pedig 230—260 millió tonna kő olajat fognak termelni ebben a körzetben. Ezek az arányeltolódások tér mészetesen a kőolaj áramlási irányaira is kihatással vannak a megépített vezetékekben. A szibériai ipar szükségleteit pél­dául teljes mértékben fedezik a nyugat-szibériai lelőhelyek, s még a Szovjetunió európai ré­szébe is jut az itt kitermelt kő- oila jból. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a régebbi lelőhe­lyek fokozatosan kimerülnek, s az olajhozó rétegekben rejlő maradék hagyományos techno­lógiával nem hozható a felszín­re. Ezért az új lelőhelyek ho zárnának jelentős hányada a fokozatosan kiapadó források pótlását szolgálja. Az 1961— 1970-es években például az új lelőhelyekből összesen 371 mil­lió tonna kőolajat termeltek ki, s a régebbi lelőhelyek hozama ugyanabban az időszakban 170 millió tonnával csökkent. A nö­vekedés 45,8 százalékával te­hát ezt a kiesést kellett pótolni, a tulajdonképpeni növekedésre tehát csuk 201 millió tonna kő­olaj jutott. Ha figyelembe vesszük az új lelőhelyek feltárásával, kiépíté sével járó költségeket, nyil­vánvaló, hogy ez jelentős mér tékben rontja a jövesztés gaz­daságosságát. Ezért a kőolajbá nyászati vállalatok és kutatóin lézetek intenzíven keresik a jövesztés technológiájában rej­Az Incheba ’74 nemzetközi vegyipari kiállításon sikerrel szerepel tek a Slovnaft n. v. termékei. Az előtérben látható üvegedények a vállalat nyersanyagát, a Szovjetunióból importált kőolajat tar­talmazzák. mint 500 lelőhelyen nyerik a kőolajat, ezek többsége a kau­kázusi (Baku és Észak-Kauká- zus), a közép-ázsiai és kazah­sztáni, a Volga—-Ural-i és a nyugat-szibériai körzetben össz­pontosul. 1940-ben még a kau­kázusi lelőhelyek adták a szov­jet kőolaj 86,5 százalékát, ez az arány 1950-ben 55,3 száza­lékra csökkent, s ugyanebben az évben a Volga—Ural-i körzet részesedése 29,3 százalékra nőtt. Az ötvenes években gyorsan növekedett a kiterme­lés a Volga—Ural-i körzetben, amely 1960-ban már a kőolaj 70,7 százalékát adta, s a kau­kázusi részesedés 20,1 százalék­ra esett vissza. Ezeket az adatokat: elsősor­ban azért említjük, mert alap­jában véve ez adta meg a lehe­tőséget a Barátság kőolajveze­ték megtervezéséhez és megépí­téséhez, amely a Volga—Ural-i, illetve a Tatár ASZSZK-ban lő új lehetőségeket, ami a szovjet kőolajbányászat további jellegzetes alapvonása. A Ta­tár ASZSZK területén és a nyu gat-szibériai olajmezőkön elter- jedten alkalmazzák már a kor­szerű víznyomásos kitermelést, s ma már az összes kőolaj 77 százalékát ezzel a gazdaságos eljárással hozzák felszínre. Ugyancsak eredményesnek ígér­keznek a különböző hőkezeié ses eljárások, különösen akna- mélyítéssel kombinálva. Ezek az új technológiai módszerek le­hetővé teszik a régi, elhagyott lelőhelyek rétegeiben vissza­maradt kőolaj-tartalékok utóla­gos kitermelését. Ez azt jelenti, hogy a műszaki fejlődés ered­ményeként újból megélénkülhet a munka a hagyományos 'kő­olajmezőkön, például Bakuban. Észak-Kaukázusban, Azerbajd­zsánban és más területeken. MAKRAI MIKLÓS A NAGY FORRADALMÁR 90 ÉVE SZÜLETETT ANTONÍN ZÁPOTOCKÝ Kilencven év­vel ezelőtt, 1884. december 19-én született An­tonín Zápotoc- ký a csehszlo­vák munkás­mozgalom neves személyisége. Méltó követője volt apjának, Jjadislav Zápo tockýnak, aki a csehországi szo­cialista mozga­lom egyik úttö­rője, a .szociál­demokrata párt megalapítója, munkáslap szer­kesztője, Marx és Engels mű­veinek fordítója volt. Antonín Zápo- toeký a munká­sok alapvető jo­gaiért folytatott küzdelem évei­ben nőtt fel. Már fiatalon bekapcsolódott a szociá ld emokra ta mozg a 1 om ba, funkciókat (öltött be a párt ifjúsági szervezetében. Kőfara­gónak tanult ki, és életét eb­ben az időszakban a kenyérke- resés mellett a politikai munka töllötte ki. 1907-ben néhány éves prágai tartózkodás után visszatért szűkebb hazájába, Kladnóba, mint a szociáldemok­rata párt kerületi titkára. Egyúttal a szakszervezeti titkár igényes funkcióját is betöltöt­te. Az első világháború éveiben megjárta Szerbiét, Olaszorszá­got és Oroszországot. 1918 no­vemberében visszatért Kladnó­ba, ahol folytatta forradalmi tevékenységét. Zápotocký a szociáldemokra­ta párt azon vezetői közé tar­tozott, akik felismerték az op­portunizmus ártalmasságát és fel is léptek ellene. A háború alatt és után a pártban kiéle­ződtek az ellentétek, ami vé­gül ahhoz vezetett, hogy a párt két szárnyra szakadt. Antonín Zápotocký a forradalmi szárny, a marxista baloldal egyik veze­tője volt. Kladno és környékén munkástanácsokat szervezett. További politikai fejlődésére nagy hatással volt a Kommu­nista internacionálé II. kong­resszusán való részvétele, ahol személyesén is találkozott V. 1. Leninnel. .1920 decemberében ő állt a kladnői munkások ál­talános sztrájkjának élén és ezért börtönbe került. A kommunista párt megala­pításától, tehát 1921 májusától tagja volt központi bizottságá­nak. Bohumír Smerallal, Karéi Kreibtchhel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a CSKP politikájában érvényesült a Kommunista Internacionálé III. kongresszusának irányvona­la, az egységfront taktikája. 1925 tői 1938-ig képviselő volt és közben folyamatosan dolgo­zott a szakszervezeti mozga­lomban. 1928-ban a Vörös Szak- szervezetek Internacionálé- jának IV. kongresszusán a Vég­rehajtó Bizottság tagjává vá­lasztották. A kommunista pártban a jobboldali opportunizmus elleni harcban kialakult a gottwaldi baloldal. Zápotocký támogatta Klement Gottwáld harcát a párt bolsevizálásúért. A CSKP törté­nelmi jelentőségű V. kongresz- szusán Gottwáld támogatásával Zápotockýt újból a központi bi­zottság, a politikai bizottság és a titkárság tagjává választot­ták. A kongresszus utáni idő­szakban jelentős szerepet ját­szott a forradalmi Vörös Szak- szervezetek megvédéséért foly­tatott harcban. 1929-ben a Vö­rös Szakszervezetek főtitkárá­vá választották, és ezt a funk­ciót 1939 ig töltötte he. Zápotocký elvtárs nagy ér­demeket szerzett abban, hogy a CSKP a munkanélküliek és a proletariátus harcának élére állt, a gazdasági válság súlyos évei­ben. Több nagy sztrájkot szer­vezett, ezek közül a legjelentő­sebb az 1932. évi mosti sztrájk, amely a 30-as években az eu­rópai munkásság legnagyobb szabású harca volt. Korán felismerte a fasizmus veszélyét. Minden erejével azért küzdött, hogy a demokra­tikus fasisztaertlenes erők egye­süljenek. Részi vett a Kommu­nista Internacionálé n^v elen- tőségű VII. kongresszusán, amely kidolgozta a népfront- taktikát a fasizmus és az im­perialista háború elleni küzde­lemben. A 30-as évek második felében elsősorban a szakszerve­zeti mozgalom egyesítésén fára­dozott, ami egyik feltétele volt az egységes népfront kialakítá­sának. Szervezett, tárgyalt, be­szédeket mondott, újságcikkeket írt. München és a CSKP feloszla­tása után bekapcsolódott az il­legális munkába, majd utasítást kapott, hogy menjen emigráció­ba. Nem sikerült azonban kül­földre jutnia, a Gestapo letar­tóztatta. Hat nehéz, megpróbál­tatásokkal teli ével töltött a náci börtönökben és koncentrá­ciós táborokban. A nehéz körül­mények között is folytatta ille­gális tevékenységét, nem tört meg, buzdította társait, terjesz­tette a kommunista eszméket. A felszabadulás után azonnal bekapcsolódott a politikai élet­be. Tagja volt a CSKP Közpon­ti Bizottságának és a szakszer­vezeték élén állt. Fáradhatatla­nul a szakszervezetek egységé­ért, az államosításért, a Košicei Kormányprogram maradéktalan megvalósításáért küzdött. Politikai pályafutásának egyik legjelentősebb szakaszát jelen­tik az 1948. évi februári ese­mények. Egyik kezdeményezője és főszervezője a munkástaná­csok konferenciájának, ő java­solta az egyórás figyelmeztető általános sztrájk kihirdetését. Részt vett a kormányválság megoldásáról folytatott tárgya­lásokon. A reakcióra mért végső csa­pás után Zápotocký a szocializ­mus építésének jelentős szer­vezői közé tartozott. Miután Klement Gottwaldol köztársasá­gi elnökké választották, ő ke­rült a kormány élére. Részt veti a szocialista építés fő irányvc- nalánuk kidolgozásában, ax államapparátus szervezésében, a mezőgazdaság kollektivizálá­sában és számos fontos nemzet­közi tanácskozáson. .1953 már­ciusában, Klement Gotlwuld ha­lála után köztársasági elnökké választották. Nagy figyelmet szentelt a párt és a tömegek kapcsolata elmélyítésének, a munkás-paraszt szövetség meg­szilárdításának. 1957. november 13-án bekövetkezett haláláig a néppárt, a kommunista eszmék győzelméért fáradozott. Zápotocký jelentős publicisz­tikai tevékenységet fejtett ki. Tanulmányai, cikkei több kö­tetben jelentek meg. Életének — a politikus, a forradalmár és az államférfi életének —■ szerves részét képezik irodal­mi alkotásai. Regényeiben — Vörös fény Kladnó fölött, Viha­ros esztendő 1905, Űj harcosok sorakozója, — művészi eszkö­zökkel örökítette meg a mun­kásság nehéz életét a kapita­lizmusban, a jobb jövőért foly­tatott harcot. Antonín Zápotocký apjának hagyatékát valósította meg. Életútja azonos a munkás- mozgalom fejlődésének jelen­tős időszakával, a munkásmoz­galom sikereivel, ideiglenes ku­darcaival és végleges győzel­mével. Minden erejét és képes­ségét, szeretetét és tudását a munkásmozgalom ügyének szen­telte. CSIZMÁR ESZTER

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom