Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-30 / 283. szám, szombat

A GÓBIBAN

rA forradalom előtt mindösz- ísze 500 ezer volt Mongólia lakosainak száma. Ebiből mintegy 100 ezren éltek lámaként ii budhista kolostorokban. A „sárga vallás“ tanai szerint maidén család elsőszülőtt fiát a 700 kolostor valamelyikébe kellett adni szerzetesnek, mert Buddha kegyei csak Így részesítették az oly állított örök nirvánában a család tagjait. Nem nehéz elképzelni, hogy milyen szörnyű gazdasági és szellemi béklyót jelentett ez a mongol nép számára. S ehhez járult az évszázados mandzsu- kínai elnyomás, kizsákmányolás, amely a kínzások száz meg száz szörnyű változatával sanyargatta, pusztította és rabszolgaként kezelte a mongolokat. Nagyon mélyről indult tehát Mongólia, amikor 1921. július 11-én a Szuhebátor vezette felszabadító csapatok kiűzték az országból a mandzsu kínai elnyomókat és a szovjet hatalom elől ide „emigrált“ cári fehérgárdista banditákat. Erről beszélgettünk Damdancsür- jen alezredessel, a mongol néphadsereg tisztjével, amikor egy terepjáró gépkocsi utasaiként a Góbi sivuíugban dél felé tartunk. Kocsink egy szöghegyes tevecsont „jóvoltából“ defektet kapott, s jó negyed órányi járással lemaradtunk oszlopunktól.

Kocsink másik két magyar utasával, dr. Romhányi Imre orvos-alezredessel és G. Tóth János filmoperatőrrel együtt voltaképpen nem nagyon bánjuk, hogy kissé lemaradtunk. H.szen Csoportunk néhány tagjától eltérően mi nem akarunk a Góbi sziklás hegyeiben élő argarira, e borjú nagyságú, tekert szarvú vadkecskére vadászni. Inkább közelről szemügyre vennénk a Gobit és az itt élő embereket.

Útitársaimmal együtt már az első negyedórában megállapítottuk, hogy a Góbi egyáltalán nem az a sivár, kietlen homoktenger, aminek elképzeltük. Sokkal változatosabb. E több mint egymillió négyzetkilométernyi terület túlnyomó része inkább félsivatag, sőt helyenként száraz sztyeppe. Talajában több a kőtörmelék, mint a homok. A Góbi átlagos tenger- szint feletti magassága 1000— 12Ó0 méter, de két és fél ezer méternyi magas sziklahegyei is vannak. S bármerre tekintünk — a csupasz barnásszürke sziklahegyek kivételével — csaknem mindenütt van valameilyes növényzet. Egyes területeket a fehér törzsű, alacsony növésű sócserje sötétzöld bokrai borítják, túlnyomórészt viszont gyér fíí, főleg sivatagi vadzab z öt- dél lik. Ez a fű az évezredek óta meghonosodott állattenyésztés bázisa. A Góbi mon- góliai részében mini egy nyolc millió juh, teve és ló talál magának élelmet.

A mongol népgazdaságnak ma is az át lattenyésztés az alapvető ágazata. Az állandó állatállomány a néphatalom

évei alatt több mint kétszeresére növekedett, s ma már meghaladja a 2.3 milliót. Egy lakosra több mint 20 állat jut. A húsfogyasztás rendkíviH fontos helyet foglal el a mongolok táplálkozásában. A lakosság túlnyomórészt hússal táplálkozik.

Az állattenyésztés nem csupán az élelmiszer-ellátás fő forrása, hanem egyszersmind fontos ipari nyersanyagbázis. A bőr, a gyapjú, a csont, a vér stb. hasznosítása csakis kellő ipari kapacitás birtokában lehetséges. Ezért fejlődött és fejlődik jelenleg is gyors ütemben Mongóliában az állattenyésztést és az állati termékeket feldolgozó ipari kapacitás: az élelmiszer-, a bőr-, a cipő-, a gyapjú és a szőnyegipar. Az állattenyésztés fejlesztését és az állati termékek feldolgozását szolgálja egyebek közölt a magyar szakemberek helyszíni közreműködésével létrehozott Szonginói Biokombinát és a rövidesen átadásra kerülő Darhani Húskombinát.

Mongóliában valamikor vallási dogmák tiltották a föld megbolygatását, művelését. Ezért a néphatalom 1921. július ll-i győzelme előtt az országban földművelés gyakorlatilag nem volt. Ma már annyi gabonát terem a mongol föld, hogy nem csupán a hazai gabonaszükségletet fedezi, hanem jelentős mennyiség exportra is jut belőle. A zord és szélsőséges klímát jól bíró, szibériai gabonafajták termése a dinamikusan fejlődő malom- és szeszipar nyersanyaga.

A mongol népgazdaság korántsem korlátozódik a kétségtelenül igen nagy jelentőségű, és nagy hagyományú állattenyésztésre és a mind jobban fejlődő földművelésre, illetve a mezőgazdasági termékek feldolgozására. A föld mélye igen sok ásványi kir.eset kínál ki termelésre, feldolgozásra. A mongol bányászat terméke.: jó minőségű barnaszén, kőolaj, fluorit, molibdén, vasérc, arany, urán, réz, mangán, márvány és számos más értékes ásvány.

A gazdag szénkészlet feltárásával és kitermelésével több helyen hőerőművek épültek. Ezek kőz,ül az egyik legjelentősebb, a Darhani Hőerőmű 1965-ben kezdte meg az elektromos energia termelését. Dinamikusan fejlődik a mongol építőanyagipar is, amely az alapvető bázisa annak, hogy a sok évezredes hagyományokkal rendelkező jurtákat Mongólia-szerte mielőbb végleg felváltsák a modern, összkomfortos lakóházak. Az ipar dinamikus fejlődését érzékelteti, hogy a Mongol Népköztársaság üzemeiben ma már alig 10 perc alatt több terméket állítanak elő, mint az egész 1922 es évben. Az utóbbi hét évben az iparban foglalkoztatottak száma 31 százalékkal nőtt, s jelenleg a munkások, tisztviselők és családtagjaik aránya az ország lakosságának egyharmadát is meghaladja.

A Góbiba tett kirándulás során találkoztunk egy ménessel. A csikós — aki persze egyáltalán nem hasonlít hortobágyi kollégáira — teveháton ügetett elénk, s barátságos mosollyal köszöntött bennünket.

MegismdVkedtünk. Hicsing- zso a neve, s a Góbiban létesült egyik nagy állami gazdaság állattenyésztője. Édesapjával és négy fiútestvérével együtt kétezerötszáz lónak ós szaporulatának viseli gondját. A lovak erősek és jól tápláltak. Pedig egyetlen táplálékuk, amit legelnek. S bár gyér a fű, de a terület hatalmas, így a sok millió állat bőséges élelmei talál itt magának.

— Ha valahol elfogy a fű, felszedjük a jurtákat és jobb legelőt keresünk — mon('« Ho- csingzso. — Ha kell száz, kétszáz kilométerrel távolabb tereljük a ménest. Valahol mindig van fű.

Ez a vándorlási szükségszerűség a magyarázata, hogy a sivatagi állattenyésztőknek je lenleg is a jurta a lakhelye. A kőházal nem lehelne teveháton arrébb szállítani...

Hocsingzso egyébként a feleségével és négy gyermekével él együtt a családi jurtában. Telepes rádió köti össze őket a külvilággal. A gazdaság központjából naponta tartálygépkocsik hozzák az állatoknak — és persze a család tagjainak — a vizet. Ugyanezeken a kocsikon érkezik a napi sajtó, a só, a zabkása és a háztartáshoz szükséges egyéb szállítmány. A fő táplálék, a hús, ott van helyben. Az iskoláskorú gyermekek nyáron együtt vannak a családdal, télen a gazdaság tn- ternátusában laknak az iskola év végéig.

Kísérőnk, Damdancsürjen alezredes nem először találkozik Hicsingzsoval. Az állattenyésztő hat évvel ezelőtt még a mongol néphadsereg harckocsi vezetője volt: tartalékos tize des.

— Itt szolgált a Góbiban?

— Igen. Alig ötszáz kilométernyire innen — bólintott Hi- csingzso.

— Leszerelése óta nem volt. dolga technikával?

— De igen. Van egy oldalkocsis motorkerékpárom. A feleségemmel és valamelyik gyerekkel gyakran üeruccanunk a legközelebbi városba. Nincs messze, úgy háromszáz kilométerre lehet innen. Vadászni is motorral járok. Sok a szajkó errefelé, finom leves készül belőle.

Damdancsürjen alezredes látcsövével a látóhatárt fürkészi. A Góbinak ez a része nincs nagyon messze a kínai határtól, s a pekingi nacionalisták itt is követtek már el határsértést, provokációt. Többször is kije lentették, hogy igényt tartanak „bizonyos mongol területekre“. Most csendes, békés a táj. „Bár mindig is ilyen csendes és békés maradna“ — jegyzi meg h a 1 ka n Da m d a n c s ti r jen.

BERTALAN ISTVÁN

IPIiniHft' |jg

'

Í

IÉ|*1

x' v ?

fejűr

'■■V.V :;;x - ;

(Ülj

i

H Ü :

%

...m

Ílt 111

X,

_j

| I f ^Ipfp

il 1 JE I

"JÉijBH

fwrmn

r!r%

l

K

ollár Ernő mérnök, a Nové Zámky-i (érsek- újvári) Járási Közegészségügyi Állomás dolgozója jól ismeri a várost, u járás községeit. Nemcsak azért, ment az említett helyen dolgozik, hanem azért, mert itt született, évekig a jnb építészeti osztályának volt a vezetője, s ma is képviselő. Azt mondják róla, hogy megfontolt, kötelességtudó ember. Az üt, amelyen a mához eljutott, hosszú és göröngyös volt.

— Bár közben Nitrán is laktunk, a gimnáziumot itt, Érsekújváron fejeztem be — mondja. — Szerettem volna továbbtanulni, de szüleimnek — akik munkások voltak —, ehhez nem voltak meg az anyagi feltételeik. így hát munkát vállaltam. S mivel sorköteles voltam, 1943-ban behívtak tényleges katonai szolgálatra. A frontra nem vittek ki, de haza csak 1945-ben kerültem.

Ulánbátorban a képünkön látható modern lakónegyed szovjet építők segítségével épül.

(CSTK-felvétel»)

Ismét munkába állt. Hogy a megváltozott életben jobban érvényesülhessen, a gyakorló gimnáziumban szlovák nyelvből leérettségizett. Az akkori műszaki megbízotti hivatalba került, ahol féléves tanfolyamon vett részt. Ez szabta meg élete további útját. Ugyanis a tanfolyam elvégzése után az érsekújvári Állami Építészeti Hivatalhoz került, amely a háborús károk felszámolásával és az újjáépítéssel foglalkozott.

— A munkásosztály februári győzelme életemnek új fordulatot adott. Március 3-án beléptem a pártba — mondja. — Az év végén Slinčon politikai szaktanfolyamon vettem részt. Ezután először Partizánsken, később Nitrán szerveztem meg az állami építészeti hivatalt. Ezek 1949 végéig működtek. Alkalmazottai a közigazatási szervekhez kerültek.

Komárnoba (KomárombaJ ke rült. Egy év múlva azonban ismét visszament szülővárosába, ahol a jnb építészeti osztályé nak a vezetésével bízták meg. Amikor megszokta új munka- környezetét, elérkezettnek látta az időt arra, hogy tudását gyarapítsa. Az 1953-as tanévben beiratkozott a bratislavai Műszaki Főiskola Építészeti Karúra.

— Levelező hallgatóként elvégezni ezt az iskolát: nem volt könnyű — mondja. — A mindennapi feladatok mellett járásunkban a falu szocializálását is szorgalmaztuk, s e munkából sem maradhattam ki. Hat év múlva kézhez kaptam a diplomát.

A

z egészségügyi állapota arra kényszerít ette,

hogy munkahelyet változtasson. Saját kérelmére 1963. május 1-én a járási közegészség- ügyi állomásra került. Osztályvezető. Húsz beosztottjával egyik lő feladata az élet és a munkakörnyezet védelme, ami nehéz feladat, hiszen a lelkek kiválasztásától, a lakásokba való beköltözésig, sót még ezután is figyelemmel kell kísérniük a lakótelepeket.

— A tapasztalatok azl mulatják — mondja —, hogy néha már a terv készítői megkerülik az érvényben levő normákat. Vitába és időbe kerül, amíg megértik ennek fontosságút. Az építők viszont kapacitáshiányra hivatkozva nem végzik el azokat a munkálatokat, amelyek a jó életkörnyezet feltételeinek megteremtéséhez szükségesek. Ilyen például a lakótelepek parkosítása, a zöld területek létrehozása, az óvodák, a bölcsődék és a szolgáltatásokai biztosító középületek építése.

Ezek a problémák személyesen azért érintik, mert e járáM

si építészeti szakbizottságnak is az elnöke. Az 1964-es választásokkor a városi, az utóbbikor pedig a járási nemzeti bizottságba választották be. Kettős funkciójából adódva gyakran kénytelen kompromisszumos megoldást javasolni.

— A járási székhelyet háromszor bombázták — mondja, — Ezért sok lakás került és kerül lebontásra. A kis családi házak mellett gyümölcsöskertek is voltak. A városrendezés során sajnos ezek eltűnnek. Éppen ezért igen nagy gondot fordítunk a zöld övezetek és a parkok létesítésére. A város egyik szélén az Állami Erdészettel karöltve 50 méter széles és mintegy 4 km hosz- szú erdősávot hozunk létre.

|rnd a járási közegészség- ügyi állomás osztályvezetőjének, mind pedig az építészeti bizottság elnökének

tisztségéből adódóan igen sok a tennivaló. Ma még ugyanis nem tartunk ott, hogy az óvodák és a bölcsődék nem forgalmas utcában, hanem a lakóhelyektől legfeljebb 50 méterre legyenek, hogy a lakótömbök átadásával együtt játszóterek és a zöld övezet is elkészüljön.

— Az építészeti szakbizottság üléseit hol helyben, hot pedig Štúrovou (Párkányban Šuranyban vagy más községben tartjuk meg. Ezért jól ismerem a problémákat —

mondja. — Ahol csak modoré van rá, mindent megteszek,

hogy az élet és munkakörnyezet járásunkban jó legyen, csökkenjen a víz és a levegő szennyeződése. Ami pedig a választókat illeti, nyilvános gyűléseken találkozók velük, dé

akad olyan is, aki a munkahelyemen keres fel. Kéréseiket,

kívánságaikat igyekszem elintézni.

Kollár mérnök nemcsak megfontolt, kötelességtudó ember, jó képviselő, hanem szenvedélyes utazó is. A szocialista országokon kívül járt Észak-Ko- reában, Kanadában, Egyiptomban, Tuniszban, Törökországban, Görögországban és a skandináv államokban. Velencét a feleségével együtt kereste fék Külföldi útjaira magával viszi

filmező és fényképező gépét, ék színes filmen megörökíti mindazt, ami szép, ami az élet-kör- nyezet szempontjából fontos. Ha előhívja a filmet, levetíti ismerőseinek és az elektrotechnikai szakközépiskola építészeti osztályának, ahol hetente három órát tanít.

isztályán két szocialista munkabrigád van, amelyek a múlt évben megkapták a mozgalom bronz jelvényét. 0 maga a „Nemzeti bizottságok munkájában szerzett érdemekért“ kitüntetés és a „Nemzeti bizottságok 25. évfordulója** emlékérem viselője. A fogyasztási szövetkezet járási választmányának a tagja, és a párt- munkából is kiveszi részét.

— Szabad időmmel jól kell gazdálkodnom — mondja. — A családdal is törődni kell és a közéleti munkát sem szeretném elhanyagolni. Úgy szeretnék a jövőben is dolgozni, hogy amikor eljön a számvetés ideje,. nyugodt lelki ismerettel állhas- sak választóim elé.

NÉMETH JÁNOS

0

A kežmaroki Szövetkezeti Baromfitenyésztő Vállalat csarnokaiban jelenleg több mint negyvenezer tyúkot nevelnek. A korszerű gépi berendezések segítségével egy-egy gondozónő tízezer tyúkot gondoz.

A szövetkezeti társulásból létrejött vállalat igazgatójától-, Jozef Ronder mérnöktől megtudtuk, hogy az évi tervet tojásból már október végén teljesítette a vállalat, nyolcmillió tojást juttatott piacra, s az év végéig további egymillió tojást adnak el. Tyúkonként 252 to- jáshozamot értek el. A tojáson kívül e*z a vállalat évente közel 2600 mázsa baromfihúst értékesít.

A vállalatban újabb csarnokok építését kezdik el, s 1980- ig 140 00 tyúk részére biztosítanak férőhelyet.

fik)

1974. XI 30.

4