Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-03 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó
Krajczár Imre iraki riportja A bagdadi Ambassador hotelban az összes légkondicionáló berendezés birkózik a hőséggel. Este tíz óra, kint negyven fok fölött van a hőmérséklet, a szállodában is csak a jegelt Cola jelent némi enyhülést. Majd talán az éjszaka hűvösebb lesz vigasztalja magát javíthatatlanul optimista olasz kollégám, aki pedig Rómában is hozzáedződhetett a hőséghez. De nincs szerencsénk:^ Irakban az éjszakák is forrók júliusban és augusztusban. Luigi, ha már reménykedni nem tud; magyarázkodik: nincs ezen semmi csodálnivaló. Ebben az évszakban ez a Föld legforróbb vidéke. Az Arab-öböl környéke és Mezopotámia. Tegnap ötvenhárom fokot mondott a rádió, persze árnyékban. Azt hiszem, ha Irak mind a tízmillió lakosa keresné azt a bizonyos árnyékos helyet, ahol ezt mérték, akkor sem akadna rá. Tíz óra Bagdadban — még csak nem is vacsoraidő. Igaz, — ha hivatalosak — ilyenkor kezdenek szállingózni a vacsora-vendégek, de senki sem gondolja komo.'yan, hogy tízkor valahol már tálalnak ls. legfeljebb frissítőkkel kínálják a koránérkezőket, akik, ha idegenek, szívesen eldicsekszenek azzal, amit tudnak erről a nagymúltú országról. Aki már be-járta a fővárost, megfordult vidéken is, nehezen áll ellent a közhelyek csábításának és kötelességsze- rüen beleszövi a társalgásba, hogy „itt kérem mindennek történelmi levegője van, minden történelmi levegőt áraszt.“ Ami nem is túlzás. Évezredes mecsetek, több évezredes palotaromok, templommaradványok, Babilon, Ninive, Hatra, Stesiphon, Samarra, Erbil, Ur, Ugarit és még számtalan romváros, feltárt és még feltái*andó település, erőd, hajdani nyaralóhely és közigazgatási központ, katonai tábor kövei, napon szárított téglái, régi kultúrákból fennmaradt műszerek, tekercsek tanúsítják, hogy itt a történelem nem pergett le észrevétlenül: nyomot hagyott a nagy mezopotámiai síkságon, a Tigris és az Eufrátesz völgyében, de nem hagyta érintetlenül az emberek gondolkodásmódját, életvitelét sem. Nem csoda, ha az ember hőségtől kótyagos fejjel, csak azért, hogy az elemi udvariasság követelményeinek némileg eleget tegyen, gyakran emlegeti a „történelmi levegőtMár bejártuk az országot, voltunk Babilonban, megfordultunk Iszkanderijóban, jártunk az „olajbirodalomban“, Kirkuk környékén, megmutatták a kurd autonóm tartomány egy részét, a fővárost, Erbilt és az egyik északi ipari központot, Szulejmániát — sok mindent láttunk. De Luigit most a hőség ingerli, zavarja, hogy lassan rendszereznie kell emlékeit, és csak ilyesmik futnak eszébe, „történelmi levegő1’ — Ez a legüresebb közhely, meg mernék esküdni rá — motyogja egy narancsszörp partjainál. — A levegő sohasem „történelmi". A levegő forró, illatos, akarom mondani esetleg büdös, ha szerencsém van: hűvös, ha nagy pechem van: párás, ha babonás vagyok, akkor azt is megkockáztatom, hogy kísérteties. De miért történelmi, mitől történelmi? Csak attól, hogy én tudom, mi volt itt régen, csak attól, hogy leolvasok valamit a romokról, emlékeztetnek valamire az épüietmaradványok. Szóval a levegő: tőlem, miattam történelmi, aki tudok valamit a történelemről. De mondom, a levegő itt elsősorban forró. Nézz ide: a karomat tegnap lepörkölte az autóbusz ablakrámája, mert véletlenül nekitámaszkodtam délután. Becsületszavamra, a babiloni oroszlánra gondoltam közben, arra a szoborra, ami az egész világvárosból épen megmaradt. Vagy figyeld meg azt az ötven körüli belga kollégát, akit napjában háromszor kerülget a hőguta, mit gondolsz, ő mennyire boldog attól, hogy az a történelmi levegő, amit szív, néha eléri a hatvan fokot is? Nem értettem Luigit, nem tudtam pontosan, mi bántja, csak kissé bosszantott, hogy ebben a napszakban a történelmi levegő mibenlétéről kellett értekezni v. le. TÖBBFÉLE IDŐSZÁMÍTÁS Amit Irakban két hétig láttunk, ami ebben az országban a szemünk láttára történt, az csak história! léptekkel becsülhető fel igazán. Irakban többféle Időszámítás van forgalomban. Természetesen a hivatalos okmányokon, kiadványokon a mi ismert időszámításunk szerepel. De sok helyütt feltüntetik a mohamedán naptár szerinti helyzetet. így most az országban nemcsak 1974 van, hanem 1394 is. Az iraki középnemzedék ifjúsága egybeesik a királyság megdöntésével: ez a generáció az 1958-as kasszemi forradalomig vezeti vissza történelmi emlékezetér. A napi sajtó, a most is aktív politikus azonban 1968- at tekinti valódi határkőnek, amikor az iraki Arab Újjászületés Baath Szocialista Pártjának progresszív baloldali szárnya hatalomra került. És nem kellett feltétlenül irakinak lennünk ahhoz, hogy e közelebbi múlt években is történelmi jelentőséget tulajdonítsunk néhány eseménynek. 1970 márciusában a kardokkal kötött kompromisszum rejtette magában a nagy megbékélés, ezzel az áldatlan háború befejezésének lehetőségét. Két évvel ezelőtt a Nemzeti Haladó Front létrehozása — a Báath-párt és az Iraki Kommunista Párt paktuma — vetette meg az alapot az iraki társadalom két legszámottevőbb és legprogresszívebb pártjának együttműködéséhez. Ma az Iraki Köztársaságban elképzelhetetlen egy olyan ünnepi beszéd, megemlékezés, méltató cikk, 1974. XI. 3. Irakban június 1-én államosították az Iraq Petroleum Company-L Bagdadban az államosítási törvény kihirdetését lelkesen ünnepelte a lakosság. (CSTK felvétele) amely ne utalna ezekre az eseményekre. Még egy gyár vagy nagyobb gazdaság eredményeit is úgy is mertetik a vezetők, hogy előbb kitérnek a legújabb- kori iraki történelem sorsfordulóira. Pedig az események gyorsasága, a fejlődés üteme rendszerint „helyben“, egy ipari régió vagy akár egy üzem határain belül is impozáns. Az olajtermelés hirtelen fel- gyorsulása biztosítja a fejlesztéshez szükséges anyagi eszközöket, lehetőséget nyújt nagyvonalú ipari és mezőgazdasági programok megvalósításához. IPART AKARUNK TEREMTENI Jó példa erre az iszkanderijai gépgyár. Szovjet, csehszlovák, magyar, bolgár, NSZK — és más nyugati cégek közreműködésével, velük kooperációban A múlt és a jelen találkozása Bagdadban. ma már évente több mint tízezer gépet gyárt, ame lyek között buszok, teherautók, traktorok, szállítási és mezőgazdasági erő- és munkagépek szerepelnek. Beszélgetésünkkor a gyár elnökigazgatója elmondotta, hogy a gépekre nagy szükség van otthon, az országon belül, de nem hanyagolják el az exportot sem: a szomszéd országokban, az Arab-öböl környékén szívesen vásárolják a gyár termékeit. Míg beszélgettünk, kinéztünk az iroda ablakán és velünk szemben, a szabadtéri raktárban álltak a vörösre festett óriásekék és nagy-traktorok, odább pedig a gépkocsik sorakoztak. — A legújabb exporttétel — szállításra előkészítve — mondja az igazgató, szóba hozva ezzel az iraki gazdasági élet egyik legrej télyesebb problémáját, az ipari exportot. — Milyenek az exportárak és milyenek az önköltségi árak? A válasz még az iraki politikai és gazdasági vezetők realizmusának, őszinteségének ismeretében is megdöbbentően nyílt volt: — Őszinte leszek — mondta a nagyvállalat vezetője. — Az önköltségi árak ötször-hatszor nagyobbak, mint az exportárak. Az exportpiacon nemzetközi mezőnyben harcolunk, olyan árakhoz kell alkalmazkodnunk, amelyeket a fejlettebb technikájú országok diktálnak. Márpedig ott az árak is alacsonyabbak. Mi, ha csupán a ma, a jelen közgazdasági körülményeit vizsgálnánk, szigorúan alkalmazkodnánk a szokásos értékarányokhoz, ha kizárólag a pillanat közgazdasági körülményei befolyásolnának bennünket, akkor nem vállalhatnánk ezt a ráfi7p>tpst — Mégis, mién vállalják? — Ipart akarunk teremteni, olyani, aineiy életképes a nemzetközi konkurrenciaharcban is. Márpedig akkor részt kell venni ebben a harcban Be kell biztosítanunk a piacokat arra az időre is, amikor majd olcsóbban, az árszintet tekintve is valóban versenyképesen termelünk. Most készülünk fel erra a korszakra. Voltaképpen az egész iraki nemzetgazdaság így készül fel az ólai utáni évtizedekre Mert, ha beválnak azok a jóslatok amelyek szerint egyszer csak kimerülnek a lelenlegi energiatartalékok — akkor nyilvánvalóan másból kell ma|d megélnünk. M. már erre a korszakra is számítunk, amikor iparosítunk, amikor az állam dotálja az iparfejlesztést, az exportot. Mint láthatja, nem éljük fel azonnal az olajjövedelmeket, inkább a gazdasági-techni- kai-műszak1 fejlesztés előtérbe helyezésével akarjuk távlatilag megoldani közgazdasági, szociális és egyéb problémáinkat. Az iparfejlesztés, az exporttámogatás tehát nem valamiféle „szeszélyes közgazdasági dosz- szió“, hanem nagyon is a jövővel is számotvető politikánk következménye, logikus lépés. Mert megte* hetnénk mi is azt, amit néhány olajsejkség: elkölt* hetnénk az olajból befolyó aranyat látványos és demagóg azonnali életszínvonalprogramokra. De megtehetnénk azt Is, hogy egy szűkebb vagy szélesebb réteg számára tennénk lehetővé a legmaximálisabb — és legostobább luxusigények kielégítését. Mindkettőre tudnék példákat mondani. Azt hiszem, felelősségteljesebb magatartásra vall az, hogy mostani lehetőségeink felhasználásával a jövőre készülünk. Ezért vállaljuk ezt az iparfejlesztési politikát, ezt a költséges exportprogramot. IRAK ÉPÍTKEZIK Persze — az olaj hasznát nemcsak a „jövőre fordítják. Az 1970-ben meghirdetett ötéves terv nagyarányú ipari, mezőgazdasági, technikai célkitűzései mellett nagy súlyt helyez a lakosság élet körűimé- nyeire. Irak építkezik: a városokban hivatalok és lakások ezrei és ezrei készülnek el, de ugyanúgy megváltozik lassan a falu képe is. Még akkor is, ha a mezopotámiai falvak nagy részében a legelterjedtebb építőanyag mindmáig a — sáros agyag. De a „kinőtt“ házakat falun is mindinkább lebontják, a nagyvárosokat pedig teljesen átformálják az építkezések. Többsávos utak, alul- és felüljárók épülnek Bagdadban, ahol a városfejlesztés súlypontja szem- melláthatólag a külső, tágas területekre helyeződik a történelmi centrumból. Külföldiek néha fölényeskedve mondogatják: Irak is, mint a többi fejlődő és meggazdagodott ország — mindent egyszerre akar, mindent azonnal kér. A pénz, úgy látszik, önbizalmat ad a nagyratörő gazdasági tervezőknek! A fölényeskedésben feltétlenül van jókora az irigységből is, hiszen közismert tény, hogy a tavaly kezdődött olajháború óta a legfejlettebb ipari országok is milyen nyugtalanul keresik az olajexportálók kegyeit. Irak pedig nagyon előkelő helyet foglal el az olajtermelő és exportáló országok ranglistáján. Az olaj pedig — ott van minden üzleti és politikai ügylet hátterében. Nemrég, amikor az iraki Nemzeti Olajtársaság kirkuki nagy klubjában a kirkuki kormányzóval beszélgettünk az olajkivitelről, a kormányzó nem hagyott kétséget afelől, hogy Irak az olajexportjával nemcsak nemzeti-gazdasági, hanem tágabb arab, illetve nemzetközi dimenziójú célokat is követ. Általános meglepetést okozott például az a kijelentése, hogy Irak néhány ország ellen változatlanul és távlatokban is fenntartja az embargót, s ezek között felsorolta Portugáliát is. Miért? — kérdezett közbe rögtön egy brazil újságíró. Hiszen Lisszabon elhatározta a függetlenség megadását a gyarmatoknak. — Amíg Portugália ezt a szándékát és az ENSZ vonatkozó határozatait nem hajtja végre, csak ígéri azokat, addig az a mi számunkra gyarmattartó hatalom. így is kezeljük. Római kollégám viszont annál elégedettebben hallgatta a kormányzó további fejtegetését, miszerint továbbra sem lesz akadálya annak, hogy az iraki olaj döntő többségét Olaszország vásárolja meg. Róma eddig is vagy huszonhét millió tonnás vásárlással listavezető az iraki olajpiacon: ez a pozíciója ezután sem kerül veszélybe. A beszélgetés után szállásunkra mentünk a régi királyi vendégházba. Útközben Luigi fáradhatatlan meggyőződéssel magyarázta: most már bizonyos abban, hogy annak a bizonyos történelmi levegőnek itt — olajszaga van.
