Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-03 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. XI. 3.

3

VANG MING:

A „MAGÁNOS SZERZETES“ SORSA KÍNÁBAN

Vang Ming (eredeti' nevén Csen Sao-jü) 1905-ben született Liuanban (Anhuj tartomány). Már közép- iskolás korában tagja lett a KKP vezetése alatt álló Ijjú Pionír szervezetnek. A Vuhani, majd a Šanghaji Egyetemen tanult, Sanghajban az antiimperialist a mozgalom diákvezetőinek egyike volt. 1925-ben belépett a Szocialista Ifjúsági Ligába, amely Moszkvába küldte tanulni. Itt lett a KKP tagja. Visszatért Kínába, részt vett Hankouban a párt szervezeti munkájában; 1927-ben azonban, amikor a Koumitang elárulva a KKP-val kötött szövetséget, véres leszámolásba kezdett a kommunistákkal, ismét visszatért Moszkvába, ahol a Pavel Mif vezette bolsevik csoport tagjaként tevékenykedett. Részt vett a KKP Moszkvában megtartott VI. kongresszusán és a Komintern VI. kongresszusán. 1929 töl a sanghaji, majd a Csiangszu tartományi pártszervezet titkáraként dolgozott, ö képviselte a Kominlernt a kínai pártban. 1930 ban a KKP Politikai Bizottságának tagja lett; 1931 ben a KKP főtitkárává választották. Ezután „baloldali elhajlás“ miatt bírálat érte. 1933—37 között ismét Moszkvában élt, a KKP t képviselte a Ko*- minternben. A Komintern VII. kongresszusán a Végrehajtó Bizottság tagjává és a Végrehajtó Titkárság póttagjává választották. A KKP cunji konferenciáján, 1935-ben „jobboldali elhajlás“ miatt érte bírálat. (Ezen a konferencián lett Mao Cetung a KKP vezetője.I 1937-ben visszatért Kínába, Je nanban és Hankouban különböző posztokon dolgozott. 1938 ban ismét bírálat érte „jobboldali opportunista" nézete miatt, majd 1942-ben a „munkastílus-javító kampány“ során „dog mat izmusa“ miatt. A KKP VII. kongresszusán a KB és a PB tagjává választották (1944—56). A KNK megalakulása után különböző tisztségeket töltött be a pártban és az államapparátusban: a Kínai—Szovjet Baráti Társaság vezetőségi tagja volt. A VIII. kongresszuson 1956-ban ismét a KB tagjává választották. Élete végén Moszkvában élt, szemben állt a maoista vezetés jelenlegi politikájával. A „kulturális forradalom“ alatt és után a „jobboldal“ és a „revizionizmus“ ellen folyó kampány támadásainak célpontja, egyike azon vezetőknek a KKP-ban, akik ellen Mao Cetung a „két irányvonal harcában“ „győzelmet aratóit“. 1974. március 27- én halt meg Moszkvában.

Az alábbiakban részletet közlünk Van Ming utolsó könyvéből, amelyben Mao Cetung szerepével és a KKP vezetőségének jelenlegi helyzetével foglalkozik. A SZERK.

1971 tavaszán Mao Cetung üreg amerikai barátjával, Edgar Snow-val folytatott beszélgetése során beismerte, hogy ő csak „egy magányos szerzetes, aki lyukas esernyővel bolyong a világban“. Ez a beismerés minden teatralitása mellett sem nélkülözi a realitást.

Mao valóban „magányos szerzetes“ lett. Ez elsősorban ideológiai hibái és téves politikai elgondolásai „evolúciójának“ törvényszerű eredménye. Az utóbbi időben Mao Cetung gyakran ismételgeti a következőket: „Az a döntő, hogy helyes-e az eszmei és politikai irányvonal.“ Önmagában véve ez a kijelentés alapjaiban igaz. Ugyanakkor, ha egy kommunista folytonosan ideológiai hibákat követ el, és állandóan téves politikai irányvonalat követ, s nem is akarja meghallgatni a párt vezető szerveinek és elvtársainak bíráló megjegyzéseit, hanem éppen ellenkezőleg, tovább mélyíti és sokszorozza saját hibáit, előbb-utóbb elkerülhetetlenül elárulja a marxizmus—leninizmust, a proletár internacionalizmust, a szocialista forradalom és a szocialista építés ügyét, elárulja a kommunista pártot, a proletariátust és a dolgozó népet.

„Aki lyukas esernyővel bolyong a világban"

Az a tény, hogy Mao Cetung „magányos szerze- lessé“ vált, elkerülhetetlen következménye saját intrikáinak, összeesküvéseinek és kegyetlen megtorlásainak, melyeknek a legközelebbi és leghűségesebb emberei estek áldozatul. Közismert tények azok az embertelen megtorlások, melyeket Mao Cetung a kommunisták és saját forradalmártársai ellen alkalmazott.

1927 őszén a párt Központi Bizottságának utasítására Mao Cetung felfegyverzett parasztosztagok élén a Csing-kangsan hegységbe vonult. Abban az időben a parasztosztagok nem rendelkeztek harci tapasztalatokkal. Mao csak „Vang Co és jüan Ven- caj rablócsapataira“ támaszkodhatott. Ezek a csapatok fellázadt .szegényparasztokból álltak, és már régen elfoglalták Csingkangsant. Mao Cetung az ezekkel a csapatokkal kifejlesztett harci együttműködésnek köszönhette, hogy megvethette a lábát, és támaszpontot hozhatott létre. 1927 őszén megérkezett Csingkangsanba a forradalmár harcosok ezrede Csu Te vezetésével, 1928 őszén pedig a Peng Te- huaj és Huang Kung-lüe vezette felkelő egységek. Ezek után Mao Cetung kivégeztette Vang Cót és Jüan Ven-cájt, csapataikat pedig lefegyverezte. A 30-as évek végén Mao Cetung egy beszélgetés során beismerte a következőket: „Most, évek múltán, úgy gondolom, kár volt megölni Vang Cót és Jüan Ven- cájt. Mind ők maguk, mind pedig osztagaik tulajdonképpen egész jól átnevelődtek.

Csingkangsan csak Csu Te, Peng Te-huaJ, Huang Kung-lüe és a többiek megérkezése után vált alkalmassá arra, hogy katonai egységként és forradalmi támaszpontként önálló hadműveletek lebonyolításának színhelye legyen. Mao egyáltalán nem értett a hadászathoz, s mindössze azért lett politikai biztos, mert őt nevezte ki a párt Központi Bizottsága. Huang Kung-lüe sajnos 1931-ben, egy koumintangista bombatámadáskor meghalt. Az országban folyó fegyveres küzdelem során Mao Cetung éveken át főképpen Csu Te és Peng Te-huaj hadvezéri képességeire támaszkodott. Néhány évvel azután azonban, hogy a cunji kongresszuson (1935 januárjában) Mao Cetung magához ragadta a legfelsőbb katonai hatalmat a párton belül, a 40-es évek folyamán kibontakoztatott „munkastílus-javító kampány“ során támadások egész sorát zúdította Csu Tera és Peng Te-huajra, komoly politikai és szervezési jellegű tévedésekkel vádolva őket. Üldözésük tovább tartott a „kulturális forradalom“ során is. Peng Te- huaj ellen kegyetlen megtorlásokat alkalmazott.

Mao Cetungnak azért sikerült magához ragadni a legfelső katonai hatalmat a párton belül, mert alapjában véve a Mao és a Lo blokk szövetségére támaszkodott, azaz kihasználta Lo Fu (Csang Ven- tien) és Vang Csiu-hsziang támogatását. Ám a 40-es években, a „munkastílus-javító kampány“ során már őket is kemény támadások érték Mao Cetung részéről. Végül a „kulturális forradalom“ során mindkettőjüket elérte a megtorlás.

A 40-es évek „munkastílus-javító kampánynak“ lefolytatását Mao Cetung főképpen a „Mao-Liu“ blokkok szövetségének köszönhette, melynek létrehozásához még 1938 októberében, a KKP VI. kongresz- szusán megválasztott Központi Bizottságának VI. ülésszakán hozzákezdett. Ugyanakkor a „kulturális forradalom“ során olyan címekkel illette Liu Sao- csit, mint „kém“, „munkásáruló“, „áruló“, „revizionista“, „első számú hatalmon levő kapitalista utat követő“, és őt is elérte a kegyetlen megtorlás.

Hogyan lett Liin Piao ,,a nagy kormányos örököse"

Ami Lin Piaót illeti, Mao Cetung már 1938-tól kezdve igyekezett őt magához vonzani, s már akkor felajánlotta neki az „utódlást“. Abban az időben Lin Piao nem vette ezt komolyan, és mint kuriózumról mesélt erről Po Kunak

A „cunji tanácskozás“ után Mao Cetung, visszaélve előbb a Vörös Hadsereg főparancsnoki, majd később a párt Központi Bizottsága Katonai Bizottsága elnöki hatalmával, továbbra is igyekezett a maga oldalára állítani Lin Piaót. Lin Piao iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban az alábbi két beszélgetésrészletnél!

— Vang Ming elvtárs — mondotta Mao Cetung —, miért zavarja meg az én Lin Piaómat? Egyet mondok magának: ezt a falamat nem hagyom aláásnil

És akkor meglepődve kérdeztem meg őt:

— Mit jelentenek az ön szavai?

— Miért szólt ön dicsérő szavakkal Lin Piaóról a múlt nyáron Hankouban a nemzetközi ifjúsági küldöttség ünnepi találkozóján? — kérdezte.

— Én mindössze annyit mondtam, hogy a nevezetes pinghszingkuani ütközetet irányító Lin Piao fiatal ember. Hogy jelentheti ez azt, hogy megkíséreltem magamhoz „csalogatni“, és ezzel „aláásni“ az ön falát? — válaszoltam.

Erre ő:

— Ha egyszer ön dicsérő szavakkal illeti őt, ez azt jelenti, hogy aláássa az én falamat. Hallgasson meg: már második évtizede foglalkozom katonai tevékenységgel, s ezalatt csak egy valakivel barátkoztam meg, s ez Lin Piao. Ö valóban az én emberem. Az ő hadserege az én egyetlen igazi hadseregem, csak erre tudok igazán támaszkodni. A Nyolcadik és az Oj Negyedik Hadsereg többi osztaga nem az enyém. Tehát önnek körültekintőnek kell lennie: semmi szín alatt nem engedem meg senkinek aláásni ezt az egy falamat — Lin Piaót.

A második beszélgetés 1949 márciusában, a KKP VII. kongresszusán megválasztott Központi Bizottságának II. ülésszaka után zajlott le közöttünk. Mao Cetung akkor azt állította, hogy a plénumon elhangzott felszólalásom tíz „mérgező elemet“ tartalmazott. Ezekből kettő éppen Lin Piaóra vonatkozott.

Mao Cetung a következőket mondotta nekem:

— Miért Illette ön a KB II. plénumán ismét dicsérő szavakkal Lin Piaót? Miért dicsérte ön Lin Piao határozottságát és rugalmasságát a harci helyzetek megítélése terén? Hisz én már 10 évvel ezelőtt megmondtam önnek, hogy Lin Piao dicsérete egyenlő az én falam, az én katonai támaszom aláásásával. És ön most újra dicsérte őt. Hát nem méreg ez?

— Én pedig már 10 évvel ezelőtt mondtam önnek, hogy véleményem szerint a párt valamennyi kádere, beleértve önmagunkat is, a párthoz tartozik, és butaság őket „enyém“, „tied“, a „többiek“ és általában bárkinek a tulajdonába sorolni. Tehát felszólalásommal egyáltalán nem szándékoztam magamhoz „csalogatni , a „saját“ emberemmé tenni Lin Piaót. ön azt állítja, hogy önök között a kapcsolatok szilárdak, de hát akkor valóban elég lenne egy-egy hízelgő frázis ahhoz, hogy Lin Piaót „elcsalogassuk“? — mondottam.

Az elmondottakon kívül még megemlíthetek néhány olyan eseményt, melynek személyes tanúja voltam, s melyek bizonyítják, hogy Lin Piao nem mindig és nem mindenben értett egyet Mao Cetunggal. így például 1937 decemberében, amikor a Komintern- ből történt hazatérésem után első ízben vettem részt a KB Politikai Bizottságának Jenanban tartott ülésszakán, két különböző vélemény hangzott el a pinghszingkuani csatát és a Japán-ellenes háborúban követett stratégiánkat illetően.

Mao úgy vélte, hogy a pinghszingkuani csata túllépte a partizánháború kereteit, és hadműveleti jelleget öltött; a későbbiekben megengedhetetlen a hasonló ütközetek megismétlődése, mert Japánnal szemben csak partizánakciókat alkalmazhatunk, és nem viselhetünk hadműveleti háborút — ez a mi stratégiánk.

Csu Te, a Nyolcadik Hadsereg főparancsnoka és helyettese Peng Te-huaj, valamint Hsziang Jing az Oj Negyedik Hadsereg parancsnokhelyettese, aki a gyakorlatban e hadsereget vezette, továbbá Csou En- laj, a KB Katonai Bizottságának elnökhelyettese és mások úgy vélték: a pinghszingkuani csata bizonyítja, hogy kellő készültség és kedvező feltételek mellett képesek vagyunk a későbbiekben is hasonló ütközetek megvívására, s ezzel súlyos csapásokat mérhetünk a Japán megszállókra. Ameddig hadseregünk nem rendelkezik tökéletesebb, modern fegyverekkel, a japán agresszorokkal szemben folytatott küzdelemben a harc fő eszköze a partizánháború, de ez. nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy kedvező feltételek mellett hadműveleti háborút folytassunk. ,

E kérdés kapcsán az ülésen megvitatták J. V. Sztálin és K. J. Vorosilov általam tolmácsolt azon javaslatát, miszerint a Nyolcadik és az Új Negyedik Hadsereg ragadjon meg minden elérhető eszközt korszerűen felfegyverzett csapatte^tek létrehozására. A korszerű fegyverzet egyötödtől egynegyedig terjedő részét az a segítség teszi ki, melyet a Szovjetunió nyújt Kína Nemzeti Forradalmi Hadseregének, s melyről már régen megállapodtak Csang Kaj- sekkel. Ezenkívül Sztálin arra kért, tolmácsoljam a KKP KB Politikai Bizottságának a következőket: „A tüzérség a korszerű háború istene A Nyolcadik és az Oj Negyedik Hadseregnek mindenekelőtt tüzérségi osztagokat kell létrehoznia. Ahhoz pedig, hogy lehetőségük nyíljon az ágyúk, géppuskák, puskák és egyéb fegyverek megjavítására, továbbá, hogy maguk állíthassanak elő lövedékeket és töltényeket, készek vagyunk megadni minden segítséget, mind a fegyvergyártó műhelyek felszerelését, mind a szakembereket illetően.“ A Politikai Bizottságban minden elvtárs üdvözölte Sztálin és Vorosilov ezen javaslatait, kivéve Mao Cetungot.

Mao a következőket mondotta: ,,A Japán-ellenes háboi úban mi csak partizánakciókat folytathatunk. Mire nekünk az ágyúk? Mire nekünk a fegyver- gyártó műhelyek? Ezek csak felesleges gondot okoznak.“ Ez a vélemény teljes mértékben téves volt, nemcsak harcászati, hanem politikai szempontból Is.

Lin Piao akkor nem volt a Politikai Bizottság tagja, nem vett részt a Politikai Bizottság ülésén, s így nem mondhatta el véleményét. De amennyire a politikai bizottságbeli elvtársak elbeszéléseiből tudom, Lin Piao helytelenítette Mao Cetung álláspontját.

(...) Egy alkalommal, 1948 novemberében igen felindult állapotban találtam Mao Cetungot dolgozó- szobájában.

— Ki bántotta meg, Mao elnök? — kérdeztem.

— Lin Piao! ... — válaszolta.

—- Ml történt? — kérdeztem.

— Lin Piao nem hallgat a parancsokra. Már néhányszor megparancsoltam neki, hogy ostrommal vegye be Csangcsunt. De ő nem hallgat ráml Ö mindenáron kiéheztetéssel akarja bevenni, kapitulációra kényszerítve a helyőrséget — mondotta Mao.

Ugyanazon év decemberében újra jártam Mao Ce* tung dolgozószobájában, és megint haragosnak találtam.

— Miért haragszik már megint, Mao elnök? — kérdeztem.

— Megint Lin Piao miatt — válaszolta.

— Miért? — kérdeztem.

— Megint nem teljesíti a parancsot! Én már megírtam az ultimátumot Fu Cuo-jinak, ezt elküldtem Lin Piaónak, hogy továbbítsa Fu Cuo-jinak. Az ultimátumban azonnali kapitulációt követeltem, ellenkező esetben ml azonnal támadásba lendülünk, és megsemmisítjük egész hadseregét. Lin Piao pedig nem teljesíti a parancsomat, hanem olyan közvetítőkre hallgat, mint például Teng Pao-suang. Szerintük Fu Cuo-ji makacs természetű északi, nem fog kapitulálni, de esetleg „felkelőként“ átállhat hozzánk. Ha ultimátumot adunk neki, halálos küzdelemre vezeti 300 ezres hadseregét. Vereség esetén repülőgépen Nankingba szökik, Pekinget ős környékét pedig a háború dúlja fel, ami számunkra igen előnytelen. Ezért tehát Lin Piao még most Is várja Fu Cuo-ji „felkelését“, és figyelmen kívül hagyja a parancsaimat — mondotta.

Ugyanakkor a katonai kérdésekben Mao Cetung kénytelen volt Lin Piaőra támaszkodni. Ezért 1959- ben, amikor Peng Te-huajt leváltotta a honvédelmi miniszter posztjáról, helyére Lin Plaőt nevezte ki, aki ettől az időtől kezdve a KB Katonai Bizottságának mindennapi teendőit is irányította.

A „kulturális forradalom“ kezdete óta Mao Cetung még nagyobb mértékben használta fel Lin Plaőt mind személyének, mind pedig „eszmélnek“ dicsőítésére, és a maoista propagandagépezet éjjel-nappal ordította: „Lin Piao Mao Cetung elnök legközelebbi harcostársa“, „Lin Piao a leghívebb Mao Cetung elnökhöz és eszméihez“, „Lin Piao Mao elnök legjobb követője“. A párt úgynevezett IX. kongresszusára már a párt szervezeti szabályzatába Is hivatalosan bejegyezték, hogy Lin Piao Mao Cetung utóda.

Viszont alig múlt el két és fél év, és hirtelen bekövetkeztek az úgynevezett szeptemberi események, melyeknek eredményeként egyszerre tűnt el Lin Piao és felesége, Je Csün; Huang Jung-seng, honvédelmi miniszterhelyettes és vezérkari főnök; Vu Fa-hszien, a légierők parancsnoka; Li Cuo-peng, a haditengerészet politikai biztosa és Csiu Hul-cuo, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg hadtápfőnöke. E hat ember közül Lin Piaót még Mao Cetung külön kívánságára választották a KB Politikai Bizottságának tagjává a IX. kongresszuson.

így „mentek el" a régi harcostársak

Ezek a váratlannak tűnő események éppen abban az időben történtek, amikor Henry Kissingernek, az amerikai elnök különmegbízottjának kétszeri pekingi látogatása után és Nixon elnök küszöbönálló pekingi látogatása előtt „váratlanul“ javulni kezdtek a maoista—amerikai kapcsolatok. Több ország sajtója, és elsősorban az amerikai és az angol sajtó egyértelműen rámutatott, hogy az amerikai közeledés, továbbá Mao Cetung és Lin Piao szakítása között szoros ok-okozati összefüggés van.

(Aa írás befejező részét a Vasárnapi Új Szó következő számában közöljük)