Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-06 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. X. 6. Kilátás az akadémiáról Noüoszibirszk kifejezetten déli fék vésű szibériai város, s ideérkezve módunkban állt ellenőrizni a norilszki orvosok elméletét arról, hogy többéves sarki élet és munka után nem a legszerencsésebb megoldás délen üdülni. Az óvatlanság már nem egy esetben végződött szívinfarktussal. Utunk utolsó állomása, a novoszibir- szki Akagyemgorodok persze még mosz- sze van a szubtrópusoktól, inkább a fenyves és lombos erdők határvidékén helyezkedik el. Ám, a tárgyilagosság kedvéért meg kell állapítanom, hogy a 35 fokos hirtelen hőmérsékletváltozás ilyen körülmények között sem csupa öröm. Andref Trofimuk akadémikust, akit a szibériai föld kincseinek legkiválóbb szakértőjének ismernek a tudományos világban, sajnos, nem találtuk a helyén. Az idős tudóst súlyos betegsn kórházban ápolták. A vezetése alatt álló Geológiai és Geofizikai Kutató Intézetben egyik helyettese, Vla- gyiszlav Visemirszkif professzor fogadott bennünket, méghozzá egy szen- .záóiónak is beillő hírrel. Két hétťel korábban — ez május közepén lehetett — olajat találtak Novoszibirszk és a transzszibériai vasút közvetlen szomszédságában, olyan talajrétegben, melyről korábban nem is feltételezték, hogy üledékes kőzeteket tartalmazhat. Visemirszkij — mitagadás, jelentéktelen külsejű, alacsony, kopasz, középkorú emberke — annak a tudós kollektívának az élén áll, mely évek óta Nyugat-Szibéria természeti kincseinek geológiai és geokémiai értékelésével foglalkozik. A csoportban matematikusok, geológusok, vegyészek dolgoznak. — Hogy néz ki egy ilyen kiterjedt kutatási téma feldolgozásának eredménye? Kézzelfogható valami ez? A professzor, aki szemmel láthatóan hozzászokott az ilyen leplezetlenül laikus ‘kérdésekhez, szabatosan válaszol: — Természetesen. Egy körülbelül félezer oldalas könyvről van szó, melyhez nagyszámú geológiai és geofizikai térkép, illusztráció, grafikon és ásványminta tartozik. — Hány éve dolgoznak rajta? — A kilencedik ötéves terv kezdete, tehát három és fél év óta, de persze sok egyéb dologgal is foglalkozunk közben. — Mikor készül el a tanulmány? — Már a végén vagyunk. 1975-ben az Illetékes állami bizottságok elé kerül. — jóváhagyásra? — Nem, betekintésre, ha úgy tetszik, tudomásul vételre. Ez a mi szakterületünk, ez a mi munkánk. Azt persze a kormány dönti el, hogy milyen mértékben fogadja el ajánlásainkat. Mindez, mint a későbbiekben kiderül, még mindig nem jelenti azt, hogy jövőre pontosan tudni fogják, hogy Nyugat-Szibéria mely pontján milyen ásványi kincsek találhatók és milyen mennyiségben. Az országrész még olaj- és gázhordozók tekintetében is csak 30 százalékban van felmérve. Prognózisról van szó tehát. Tudományosan — matematikailag, földtörténetileg és geológiailag megalapozott előrejelzésekről, a gyakorlati geológia módszereinek kidolgozásáról. Felteszem a mostanában klasszikussá vált szibériai kérdést: Mennyi olaj és gáz van Szibériában? — Nos, maradjunk Nyugat-Szibériá- nál, — mondja Visemirszkij professzor és arról beszél, hogy Tyumenben hatalmas mennyiségű olajnak kell lennie, de még így is kevesebbnek, mint a Közel-Keleten. Trofimuk akadémikus számította ki elméletileg, hogy a Kö zel-Kelet szovjetunióbeli megfelelőjét keletebbre, az úgynevezett Szibériai Platformon kell keresni. Ezért már most megjósolható az is, hogy a század végére a tyumenl olaj második helyre szorul a szovjet tűrmelés- ben. Másként áll a helyzet a nyugat- szibériai gázzal. Felderített készletei a jelenleg ismert világkészlet egyne gyedét teszik ki. Ami végül is legjobban érdekel bennünket — mivel járul hozzá a tudomány Szibéria olaj- és gázkipcsének felderítéséhez? Erre a kérdésre azonban túlságosan is egyszerű a válasz: szinte mindennel. Visemirszkij profesz- szor emlékeztet, hogy a tyumeni olajat harminc évig keresték, s noha ott volt a geológusok lába alatt, a kutatási módszerek fejletlensége miatt jóformán vaktában tapogatóztak, s csak a legnagyobb elmék hittek benne igazán, hogy az olaj és a gáz egyszer csak megadja magát. Ez a hatvanas évek elején fokozatosan következett be. Azóta az Akagyemgorodokban kidolgozták a „Tajga” módszert, mely minden ed'diginél hatékonyabbnak bizonyult az olajkutatásban. A robbanásnál keletkező elektromágneses hullámok visszaverődésének elemzésén alapul. Nagyon leegyszerűsítve: a tajgába ledobott légibombák robbanásánál keletkező hullámok alapján következtetnek a föld alatti talajrétegek görbületeire és összetételére. A genetikai és citológiai kutatóintézet előtt kerékpárok sorakoznak. Akagyemgorodok lakói talán nem olyan gazdagok, mint a tyumeni olajbányászok vagy a norilszki ércbányászok. A „szibériai pótlék“ itt csupán 15 szá zalék, s a tudományos munkatársakat ebben az országban sehol sem kényeztetik. Nem tudom nem ez-e az oka annak a hatalmas távolságnak, melyről egy korábbi találkozásunk alkalmával Lavrentyev akadémikus, a szibériai tagozat elnöke panaszkodott, s mely a találmány vagy felfedezés születését időben vagy tíz évvel elválasztja a termeléstől, a gyakorlattól. Hiszen az üzemek &s vállalatok, valamint a kutatóintézetek közötti természetes összekötő kapocs mindenütt az „alsószintű tudományos káderek” sokasága. A biciklit persze nem azért használják Akagyemgorodok lakói, mert nekik nem telik autóra. Használják a vezető tudományos munkatársak, professzorok és akadémikusok is gépkocsi helyett. Az egészséges életmód, az egészséges környezet fenntartása itt hagyomány. Sehol másutt a világon nem láthat az utas olyan úti figyelmeztető táblát, mint Akagyemgorodokban: „Vigyázat, mókusok!”. Ebben az intézetben egyébként csak egy villámlátogatást teszünk, hogy pillantást vessünk a mesterségesen tenyésztett prémekre. Pompás ezüstrókákat, cobolyokat, nyesteket mutatnak. Azt mondják, ebben az intézetben ma már megbízhatóan szabályozni tudják, hogy a születendő egyednek pontosan milyen színárnyalatú bundája legyen. A prémek mindenesetre gyönyörűek, ám még szebb lenne, ha kapni lehetne őket... Az iparszervezési kutatóintézetben újabb érdekes eszmecserébe bonyolódtunk Mozsin igazgatóhelyettessel, aki hosszadalmasan fejtette ki, hogy Szibériát miért kell világgazdasági mértékkel mérni Az intézet matematikai és gazdasági modelleket dolgoz líi az országrész optimális hasznosítására. Végül is az, hogy a szibériai olajat és földgázt, a színesfémet, a vízienergiát és a szőrmét hol, mikor és milyen formában hasznosítják, egy ponton kétségkívül világgazdasági, mitöbb, politikai és stratégiai kérdéssé válik. Hol van ez a pont? Mit dolgozzanak fel helyben és mit adjanak át Európának? Törekedjenek-e a munkaerő létszámának növelésére, vagy továbbra is a kevésbé munkaigényes, de fokozottabban energiaigényes ágazatokat fejlesszék? Mi legyen Szibéria asszonyainak foglalkoztatásával? (Norilszki jegyzetfüzetemből: „Az északot nők nélkül nem lehet meghódítani!.“) Milyen ütemben folytassák az Angara és a Jenyiszej vízierőmű-lépcsőinek építését? S legújabban: milyen változásokat hoz majd Szibéria és a Távol-Kelet gazdasági életében az épülő 3200 kilométeres Bajkál—Amur vasútvonal, mely a Transzszibériai Vasút óta (1913-ban fejezték be építését); a szubkontinens legnagyobb közlekedési vállalkozása. Akagyemgorodok legnagyobb meglepetése számomra a provincialitás teljes hiánya. Ez talán erőltetetten hangténete. Annak a több száz félig meddig elfeledett szibériai népnek és népcsoportnak szentelték ezt a munkát,, melyek az évezredek folyamán ezen a világtájon éltek. (Tyumeni jegyzetfüzetemből: „A Pin folyó mentén élő hantik nem beszélik a fugán folyónál él® hantik nyelvét“.) E népek maradványai részben megőrizték hagyományaikat. Akagyemgorodok történészei és etnográfusai persze kötelességüknek tartják, hogy felkeressék és tanulmányozzák a különböző vidékeken levő abori- gén településeket, hiszen ott lehet a legtöbbet megtudni Szibéria múltjáról és embereiről. Tudják például, hogy valahol a tundra mélyén, az egyik falu sámánja mind a mai napig fából faragott medvével űzi el a háztól a betegséget és a gonoszt. Egy ilyen fából faragolt mackó az akadémia elnökségének múzeumában is látható: a szemétben találták. A háziak elégedetlenek voltak a „védőszenttel“ s mérgükben kidobták. Szibéria őslakosságának lélekszáma valaha elérte a hatmilliót. A szovjet hatalom idején 110 ezerről sikerült 170 ezerre növelni az elűzött, kiirtott és kipusztított népek maradványainak léA szurguti kikötő zik annak, aki tudja, hogy a városkában 22 kutatóintézet működik, ötven akadémiai levelezőtag és húsz akadémikus dolgozik. A tudományos munkatársak száma pedig eléri az ötezret. Nyesztyerihin, az Automatizálási Kutató Intézet igazgatóhelyettese megjegyzi: „Egyetlen kolhozban nem lehet tudományos-technikai forradalmat csinálni.“ Az univerzalitás igénye eszerint az itteni yezető tudósokat Is foglalkoztatja. Szibéria ugyan semmiképpen sem hasonlítható kolhozhoz, de azért vannak, vagy legalábbis voltak kételyek az akadémia szibériai tagozatának célszerűsége iránt. Meg lehet-e kerülni a párhuzamosságokat Moszkvával? Ki lehet-e küszöbölni a lépéstartási nehézségeket, amikor a hazai és nemzetközi tudományos információ zömmel mégiscsak a fővárosban fut össze? Vagy nem így van? Űgylátszik nem. A novoszibirszki könyvtár, mely Akagyemgorodok kiszolgálására rendezkedett be, kívül-bévül alkalmas az efféle aggályok eloszlatására, melyek — utólag így tűnik — megint csak a mi európai szemmértékünkre, „minden út Rómába vezet“ szemléletünkre vezethetők vissza. A British Museum híres könyvtárában, ha nem tévedek, négymillió kötetet őriznek. Novoszibirszkben hétmii Hót. A világ tíz legnagyobb könyvtárának egyike, s az itt felhalmozott,, anyag értékére jellemző, hogy az ENSZ délkelet-ázsiai letéteményes könyvtárává jelölte ki. Egyetlen adat e „vidéki“ szovjet könyvtár kapacitásáról: tizenegy olvasótermében egyidejűleg másfélezren végezhetnek tudományos munkát. A Tudományos Akadémia szibériai tagozatának elnökségéhez értünk. Az 56 ezer lakosú város tudományos vérkeringésének fenntartásán kívül mi mással foglalkozhatnának itt, mint Szibéria múltjával. Okladnyikov szovjet akadémikus irányításával itt készült el nemrégiben Szibéria népeinek első ötkötetes tör(Kovács Sándor felvételei) lekszámát. A legnagyobb népcsoport jelenleg az evenkeké — 25 ezren vannak. A nunájok száma tízezer körüli. A Komondor-szigeteken élő aleutok száma mintegy kettőszáz ... Népek felemelkedése és hanyatlása — ebből áll Szibéria története is. Ki hallott például a Szibéria-kutatókon kívül a mandzsur eredetű távol-keleti bohai népről. Pedig ez a nép időszámításunk előtt képes volt 3—4000 ezer főnyi hadsereget kiállítani, s elfoglalta Pekinget. Amint most megpróbálunk visszaemlékezni az elmúlt hetek találkozásaira, kiderül, hogy hosszú szibériai utazásunk során csupán egyetlen „tősgyökeres“ szibériaival akadtunk össze. Bernard Orlovszkijra, a szurguti gázerőmű nyenyec nemzetiségű művezetőjére gondolok. Az etnográfusnak, ha neve nem is, zömök termete és erős arcizmai talán elárulnak valamit származásáról. Nekünk ugyan nem. Bemard orosz feleségével és három gyermekével él Szurgutban. Származására szerintem nem annyira az a jellemző, hogy nyenyec, inkább az, hogy értelmiségi: az archangelszki műszaki főiskolát végezte el. Hetek teltek el szibériai utazásunk óta. Ideje volna összegezni, s mutatós következtetésekben rögzíteni mindazt, amit láttunk és tapasztaltunk. Szerencsére korábbi élményeim megtanítottak rá, hogy ezt a világot, mivelhogy a Szovjetuniónak ez a része önmagában is olyan kiterjedt és változatos, mint maga a világ, úgysem lehet „megmagyarázni“. Mindenesetre ezer jelét tapasztaltuk annak, hogy az ember, a természet és a tudomány alkotó erőinek (a szibériai háromszög) összefogása ugyanazon természet bomlasztó és romboló erői ellen, nem hiábavaló hadakozás. Még csak nem is „nagy kaland“. Hatalmas, értelmes, előrehaladott vállalkozásnak láttuk, melynek célszerűségét, eredményességét már bizonygatni sem kell. (VégeI [ BoK^oR PA ĺ A novoszibirszki könyvtár