Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-05 / 236. szám, szombat

GYÜLEKEZIK A 44. BlKEMARATON MEZŐNYE Neves futók a jubileumi versenyen I (Munkatársunk, Kollár József jelentése.) Mint már erről be­számoltunk, a Békemaraton ez idén jubilál, megalapításának 50. évfordulóját ünnepli. Ütvén évvel ezelőtt rendeztek Kelet- Szlovákia metropolisában első ízben maratoni versenyt. Amint múltak az évek, úgy fejlődött e szerény kezdeményezés a világ egyik legismertebb versenyévé, Békemaratonná. Ilyen kérlelhetetlenül igyekeztek feltartóztatni Peterovot a ka­nadai védők. SZOVJETUNIÓ—KANADA 5:2 (2:1, 2:1, 1:0) A szovjet—kanadai jégkorong-sorozat visszavágó részének második moszkvai mérkőzésén is a vendéglátók voltak ered­ményesek. Óriási iramban kezdtek, és ez hamarosan kétgólos előnyhöz juttatta őket. A szovjet jégkorongozók különben is minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. Jobban korcso­lyáztak, a biztosított védekezésből szinte kirobbantak, hogy tá­madást indítsanak, gyorsan terelték a játékot az ellenfél ka­puja elé, és kemény, jól irányzott lövésekkel gyakran vették célba Cheevers kapuját. A kanadaiak játéka lassú volt, néha tanácstalanok voltak a védelemben, de sokszor veszélyeztet­ték a szovjet kaput. Ma már ott tartunk, hogy a világ legjobb maratonistái egye­nesen kötelességüknek tartják, hogy a Hernád-parti városban sorrakerülő nagyszabású ese­ményen résztvegyenek. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt években Európa-bajnokok, olim­piai győztesek és helyezettek rajtja tette rangossá az ese­ményt. Az idén negyvennegyedszer Indulnak a résztvevők a több mint 42 kilométeres távnak, a háború alatt ugyan itt is szüneteltek a sportesemények, de azután a felszabadulást kö­vető években még nagyobb sza­básúvá fejlődött, mint a hábo­rú előtt. A rendezők már a hét elején készenlétben álltak, s nem ok nélkül, . hiszen az ausztrál Farrington és az új-zélandi Fos- ier személyében megérkeztek A találkozó kezdetén még a vendégek is támadgattak, de egyetlen veszélyes lövésüket a 44. percben küldték Sedláček kapujára (Král), ezzel el is lőt­ték puskaporukat. A teplicei já­tékosok nagyon sokszor vették célba a vendégek kapuját, ám sok lövés a kapu fölött zúgott el, egynéhány az oldaliecet ke­rülte el, ami pedig kapura tar­tott, a már említett Cepo zsák­mánya lett. Rýgr, a teplicei edző Stratilt pihentetni akarta, hogy a válo­gatott rendelkezésére teljesen az idei Békemaraton első részt­vevői. Őket ismét egy tengeren­túli versenyző, az amerikai Hoag követte. Röviddel ezután megérkezett a szovjet sportolók küldöttsé­ge. Ők is legjobbjaikkal — Mojszejev, Szila jev, Makarov, Abajev, Crizlov — érkeztek. Az érdekesség kedvéért hadd em­lítsünk meg még néhány is­mert maratoni futót. Itt van a többi között a holland Kalf, a török Akcay, Aktas, Canavar, Pallar. Mára jelezték jöttüket a magyar válogatott tagjai, Tóth és Szekeres. Tóth többször győzött, Szekeres pedig az idei EB-n ért el értékes helyezést. Természetesen még több ma­gyar maratoni futó is rajthoz áll. Érthetően a csehszlovák élgárda is itt lesz, élén Mlá- dekkel, és Jánskýval, akiktől elsősorban várnak jó szerep­egészségesen ál Ihasson, de a többiek meddősége láttán, 20 perccel a befejezés előtt pályá­ra küldte, nem sokkal később Melichar is csereemberként ju­tott a zöld gyepre, mindez nem használt. A hajrában túl keménnyé vált a küzdelem, a színvonal a szokott átlag alatt maradt, az iram is csak szünet után volt kielégítő. A 9. forduló után tehát niind a Teplicének, mind a Zilinának 10—10 pontja van. (z) lést. Még nincs együtt a Bé­kemaraton mezőnye, tegnap este, sőt az éjszakai órákban is érkeztek és mára is jelez­ték jöttüket, külföldi és bel­földi versenyzők is. A 44. Békemaraton résztve­vői a hagyományokhoz híven ez idén is pontosan 13.00 óra­kor rajtolnak a Lokomotíva stadionjában. Bár tegnap az időjárás borús, kellemetlen volt, mindenki bizakodva vár­ja a vasárnapi versenyt, mely iránt az elmúlt évekhez ha­sonlóan ezúttal is rendkívüli érdeklődés nyilvánul meg. HORT SIKERE Burgaszhan befejeződött a bolgár szocialista forradalom 30. évfordulója alkalmából ren­dezett sakk-nagymesteri viadal. A végeredmény: 1. Hort 11, 2. Jermenkov (bolgár) 10, 3. Taj- manov (szovjet) 9,5, 4—10. Szpiridonov, Szpaszov, Kirov (mindhárom bolgár), Hernan- dez (kubai), Szabó (magyar), Knezevics, Osztojics (jugoszlá- vok) 8,5—8,5 pont. A Forma-—1 hajrája Az amerikai Watkins Glenben vasárnap befejeződik a Forma— 1 es versenyautók 1974. évi világ­bajnoksága. Az utolsó, 15. futam különösen érdekesnek ígérkezik, hiszen csak most dőlt el, hogy ki lesz az idei győztese a büszke címnek. Hasonló esetre utoljára 19(18 bán került sor, amikor az angol Graham Hill csak a mexikói fi náléban biztosította magának a világbajnokságot — 1962 után másodszor. Ezúttal még hárman vannak versenyben: elsősorban a két 52 pontos éllovas, Emerson Fittipaidi és Clay Regazzoni, de az amerikai Grand Prlx esetleges megnyerésé­vel és ha a brazil, illetve a svij- ci versenyző gyengébben szere­pel, még a 45 pontos dél-afrikai jody Scheckter Is első lehet. Te­hát szinte élethalál küzdelem várható a viadalon, amelyen az eddigieknél hasonlóan nem kis szerepük lesz a speciális gépko­csiknak a Tryrell Fordoknak és Ferrariknak Is. Az első gólt már a 34. má­sodpercben ütötte Mihajlov, inajd a 3. percben Vasziljev egyéni akcióját fejezte be gól­lal. A harmad vége előtt négy perccel Houle távoli lövéssel szépített, majd a második har­mad 7. percében Gordie Howe egyenlített. A hajrá egyértel­műen a szovjet csapaté volt. A 29. percben Anyiszin, a 34- ben Satalov, az 54-ben Harla- mov volt eredményes. A kanadai játékosok túlzott keménységgel, szinte kímélet­lenséggel akarták a szovjet ro­hamokat megakadályozni. Ezért heten kerültek a büntetettek padjára, míg a szovjet csapat­nak két kiállított játékosa volt. A találkozó játékvezetője a szovjet Dombrovszkij volt, segí­tőtársai pedig a szovjet jikul- cev és a kanadai Rohb. A szovjet csapat a következő felállításban játszott: Tretyak — Vasziljev, Guszev, Cigankov, A Dózsa Székesfehérvárott A magyar labdarúgó NB I.- ben a nyolcadik forduló mér­kőzéseire kerül sor. A párosítás a következő: Bp. Honvéd—Sal­gótarján, Csepel—Tatabánya, Vasas—Diósgyőr, MTK—Ferenc­város, Szombathely—Egyetér­tés, Rába ETO—Békéscsaba, Videoton—Újpesti Dózsa, Pécs —Zalaegerszeg. Minden mérkőzés ma kerül megrendezésre. Csupán — az MTK—Ferencváros örökranga­dót játsszák 17.30 órai kez­dettel a Népstadionban, a töb­bi mérkőzést 14.00 órakor kez­dik. SPORTHÍRADÓ 9 lan Thompsont, a Brit Nemzetközösségi Játékok és a római atlétikai Európa-bajnok­ság maratoni futó győztését választották meg az angol sportújságírók a szigetország 1974. évi legjobb atlétájának. O Wilt Chamberlain, a 218 cm magas, világhírű amerikai kosárlabdázó bejelentette visz- sxavonulását. A profik táboré bán, többek között a Harlem Globetrotters csapatában más­fél évtizedet eltöltött sportem­ber pályafutása során a jelen­tések szerint 31 419 pontot do­bott. Rekordját 1962. március 2-án érte el: száz pontot szer­zett a Knick New York csapa­ta ellen. 0 A montreali olimpia szer­vező bizottsága és a kanadai CBC televíziós és rádiós társa­ság megállapodást írt alá az 1976. nyári olimpiai játékok egyenes közvetítésére. Az elő­zetes tervek szerint 131 ország veszi át a közvetítéseket. 0 Labdarúgó BEK találkozó: Aatvidaberg—Universltatea Ca- riova 3:1. Az első találkozót is a svéd csapat nyerte, méghoz­zá 1:0 arányban. Satalov, Lutcsenko, ALdulin, Tyurin — Mihajlov, Petrov, Harlamov — Sadrin, Jakusev, Lebegyev — Vikulov, Anyiszin, Malcev (Kapusztyin). A kanadai: Cheevers — Stap- leton, Ley, Tremblay, Marty Ho­we, Shmyr, Smith — Hull, Lae- roix, McKenzie — Gordie Howe, Backström, Mark Howe — McGregor, Mahovlicli, Hender- son — Houle, Bernier, Tardif. SORSOLTAK Genfben kisorsolták a labdarű ró BEK, KEK és UEFA Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit, ame­lyekre október 23-án és november 6-án kerül sor. A párosítás a következő: BEK HJK Helsinki—Aatvidaberg Feyenoord Rotterdam—FC Barce­lona Hajdúk Szpllt—St. Etienne Ararát Jereván—Cork Ceitic Anderlecht Brüsszel—Olimpiakosz Pireusz Ruch Chúrzow—Fenerbahcse Isz­tambul Bayern München—1. FC Magde­burg Újpesti Dózsa—Leeds United KEK Gwardia Varsó—PSV Kindhoven Dundee United—Bursapor (törölj) Carl Zeiss |ena—Benfica Lissabun Malmö—Reipas Lahti (finn) Avenir Beggen (luxemburgi)—Cľ vena Zvezda Beograd Reál Madrid—Austria Wien Eintracbt Frankfurt—Dinamu Kijev Liverpool—Ferencváros UEFA KUPA inter Milano—EC Amsterdam Dynamo Bukarest—1. FC Köln FC Nantes—Baník Ostrava Dynamo Dresden—Dinamó Moszkva Rába ETO Győr—Fortuna Düssel­dorf Djurgaarden Stockholm—Dukla Praha Partizán Belgrád—Portadown (é.- fr) Twente Enschede—Racing Whita Brüsszel Velezs Mosztar—Rapid Wien Derby County—Atletico Madrid Hamburger SV—Steagul Rosti Brassó Hibernian Edinburgh—Juventus Torino AC Napoli—FC Porto Borussia Mönchengladbach—üiyni- pique Lyon Grasshuppers Zürich—Reál Zarn- goza Ajax Amsterdam—FY Royal Ant- verpen Varsóban kezdik Október 10—12-én vasárnap rendezik meg Lengyelország 15. nemzetközi asztalitenisz bajnokságát. A versenyen a ha­zai élgárda mellett 12 külföl­di országból, köztük Angliából, Csehszlovákiából. Jugoszláviá­ból, Magyarországról és Svéd­országból 48-an indulnak. A népes mezőnyben szerepel a csehszlovák Riedlová és Orlow­ski, a jugoszláv Sztipancsics és Surbek, a magyar Beleznay, a svéd Bo Persson, az angol Hammersley és mások. ___, Á panaszkodás Genfben kisorsolták a labdarúgó Bajnok csapatok és Kupagyőztesek, valamint az UEFA Kupa második fordulóját. A BEK-ben és a KEK-ben a legjobb nyolc, az UEFA Kupában a legjobb tizenhat közé jutás lesz a tét, min­den esetben oda-vissza alapon. Egészen ter­mészetesen a párosításban előbb jelölt csapat e 2. forduló első mérkőzésének házigazdája. PILLANTÁS A BEK-RE Irányítva sem lehetett volna érdekesebb viaskodást összehozni, mint ami a BEK és a KEK védőjével sikerült. Amikor nem is olyan régen hírül adtuk, hogy az FC Magdeburg nem óhajt szerepelni az úgynevezett Szuper Kupa döntőjében, ahol a Bayern München lett volna az ellenfele, megjegyeztük, hogy ilyen erőpróbákra akár a BEK legközelebbi fordu­lóinak valamelyikében sor kerülhet. Nem hit­tük volna, hogy ilyen hamar. A Bayern csa­pata jelenleg nem a régi, s ez adhat elég bizakodást a magdeburgiaknak, akiket senki- sem favorizált annakidején a KEK döntője előtt... Rájárt a rúd az újpestiekre. A Leeds Uni­ted rettegett ellenfél, s különösen úgy, hogy az első találkozó színhelye a magyar főváros. Már előzőleg úgy hírlett, hogy a magyar baj­nok, amennyiben rangos ellenfelet kap, azt a Népstadionba viszi, erre ezúttal nagy lehető­sége kínálkozik. Ahogy az újpesti legénységet elnéztük a bolgár bajnok elleni találkozón, az volt az érzésünk, hogy nem kell félteni a li­la-fehéreket. Leedsben sem varázslók képezik azt a csapatot, amelyet Albionban évek óta a legjobbnak tartanak. Szupertalálkozónak ígérkezik a Feyenoord Rotterdam—FC Barcelona Párviadal is. A spa­nyol együttes két legjobbja is holland játékos (Cruyff és Neeskens), akik bizonyára nagyon jól ismerik a volt nagy vetélytárs játékmo­dorát, no és ott van a holland edző is a ka­talán együttes élén. Skandináv ranqadó lesz a HJK Helsinki— Aatvidaberq találkozókon, természetesen biz­tos svéd siker jegyében. A jugoszláv labdarúgás áltálában sikeres szokott lenni a francia ellen, s ezért várják, hogy a Hajdúk Szplit—St. Etienne párviadal jobbika az Adria partjáról kerül ki. Nem okozhat különösebb gondot a szovjet ranqelső Ararát Jerevánnak a Cork Hiber- nian... Az Anderlecht együttese az Olimpiakosz Pl- reasz csapatában aligha talál olyan nagy el­nem segít... lenfélre, mint amilyen a Slovan Bratislava volt. Nemcsak a lengyel országos válogatott si­keresebb szereplése jóvoltából favorizálhatjuk a Ruch Chorzów csapatát a Fenerbahcse Isz­tambul ellen. A KEK-BEN... Carl Zeiss Jena—Benfica Lissabon, csúcs- találkozó a javából. Mintha a Benfica soro­zatban jobb volna. Ugyanilyen színezetű az Eintracht Frank­furt—Dinamó Kijev erőpróba, s talán az dönt­het, hoqy a visszavágó az ukrán fővárosban lesz. Nincs szerencséje a Ferencvárosnak, hiszen a Liverpool csapatában roppant nagy ellenfe­let kapott. Az első mérkőzés után talán oko­sabbak leszünk. Rangos a Gwardia Varsó—PSV Eindhoven viaskodás is. E lengyel—holland párviadal­nak nem kell holland sikerrel végződnie. A többi esetben világosnak látszik a tovább­jutás kérdése: Dundee United (a Bur­sapor ellen), Malmö (a Reipas Lahtival szemben), C rv ena Zvezda Belgrád /ellenfele az Avenir Beggen), s a Reál Madrid (az Austria Wient kapta). UEFA KUPA: Már csak ebben a sorozatban szerepelnek csehszlovák együttesek. Közülük az első for­dulóban erőnyerő Dukla Praha a Djur­gaarden Stockholm vendéqe lesz. Remélhetőleg kedvező eredményt szerez a visszavágóra. A Baník Ostrava spanyolországi sike­res bemutatkozása után Franciaországban kezd, az FC Nantes vendége lesz. Az erőtől duzzadó bányászcsapat ezt az akadályt is si­kerrel veheti. A magyar labdarúgásnak cqy képviselője maradt az UF.FA Kupában, a RÁBA ETO, amely most a Fortuna Düsseldorf csapatát kapta ellenfeléül, ráadásul odahaza kezd. Na- qyot kell javulniuk a győri zöld-fehéreknek ahhoz, hoqy reménykedhessenek. Nagy találkozóknak ígérkeznek: Derby County—Atletico Madrid, Hibernian—Juven­tus Torino, AC Napolt—FC Porto, s a Borussia Mönchengladbach—Olymplque Lyon. Minden kérdésre, a nyíltnak látszóra, s oz összetettebbre Is a zöld gyepen, a játéktéren adják meg a választ. (zala) A 9. FORDULÓ NYITÁNYÁN TEPLICE—ŽILINA 0:0 Teplice, 2000 néző, játékvezető: Holan. A modern, minden igényt kielégítő teplicei pálya lelátóin gyéren akadtak nézők, s akik kimentek a találkozóra, csa­lódtak. A hazai csapat, amely az első félidőben is irányítot­ta a játékot, s fölénye a második játékrészben nyomasztóvá vált, egyszer sem tudta bevenni az ezúttal nagyszerűen védő Cepo kapuját. A teplicei együttes eddigi mérkőzéseit az őszi irányben vendéglátóként sorra megnyerte, most meg kellett elégednie a döntetlennel. A žiliuaiak viszont ezúttal szerezték meg idegenben első őszi pontjukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom